#104 A levél – Horváth Ágnes

Összefoglaló

Horváth Ágnes egy levélről mesél, amit édesanyjától kapott húszas éveiben. A levél még 50 évvel később is hatással van az életére.

Röviden

Műsor

Igaz történetek

Megjelenés

2025. 02. 26.

Hossz

22 perc

Témák

family, personal growth

Átirat

Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Egy anya a 20 éves lányának egy nap levelet ad át borítékban.

Miért ír egy anya levelet a lányának?

És miért tartotta fontosnak, hogy írjon ahelyett, hogy leült volna vele beszélgetni?

Ez a levél még ma, 50 évvel később is hatásal van Horváth Ágnes életére. 50 évvel ezelőtt anyám írt nekem egy levelet, és ezt a levelet odaadta nekem kézbe, tehát egy boritékba betette, és a boritékon az állt, hogy Születésnapomra.

Otthon kinyitottam a levelet, kiderült, hogy ez az ő születésnapjára íródott.

El is olvastam a levelet, mert róla nem nagyon tudok beszélni. „Megszülettem, hogy megszüljelek, látni kezdem, hogy láthassalak, érezni kezdtem, hogy megérezhettelek, álmodtam, hogy legyenek álmaid, élek, hogy élhesd az álmaidat.

Az ajtóm sarkig tárva, hogy téged várjon, ablakomon beengedem a fényt, és jöttödre meggyújtom régmúlt emlékeim ünnepi gyertyáit, mert fénnyel akarlak várni, mindig ünnepi fénnyel.

Te gyakran elmégy, mert a felnőttek gyakran elmennek, s ilyenkor szorosra zárod ajtómat, és elviszed magaddal fényemet.

Ünnepi gyertyáim csonkig égnek ilyenkor, és bezárt ajtó, fénytelen ablak közé szorított sötét szobámban egyedül maradok.

A zárban kettőt fordul a kulcs, a léptek zaja már elhangzott a fénytelen ablakok alatt, és a gyerek a szorongó férelem nyírkos verítékében fürödve tapad az ágyhoz.

Elmentek a felnőttek, egyedül maradt.

Ez mindig így van, tudja ő ezt már.

A felnőttek sokszor elmennek, és egyedül hagyják a gyereket, a gyereket, ki felnőttek közé született gyereknek, s felnőni már nem volt ideje.

A szoba sötét, a csendet hosszúra nőtt árnyak csontos kezének ropogása teszi még félelmetesebbé.

A gyerek fekszik nyirkos mereven, aludni szeretne, álmodni, de még nem lehet.

A messzi konyha homályos csendjében a kis cseléd írja örök levelét messzi otthonába.

Remélem, levelem jó egészségben találja magukat, melyhez hasonlót írhatok magamról is, hál'istennek jól megy sorom.

Ich bin gesund und es geht mir gut.

Megnyugtató, boldogító nyomtatott betük.

A vagonok ajtaja szorosra zárva, nem eshetünk ki.

Az ablak elérhetetlen magasan, nem jön be rajta fény se, levegő se, sűrű rácsai oly apró darabokra szabdajlák a még látható eget, hogy vannak pillanatok, hogy azt képzeljük, abban el sem férhet az Isten.

A gyerek elfáradt, elnyomja az álom, puha kezek, halkan nyitják az ajtót, a szobába beárad a fény, s két drága kéz szótlan-csendesen meggyújtja az ünnepi gyertyákat, és áldó simogatással pihen meg a gyerek álmodó, fáradt fején.

Ha elmégy, ne csapb be zajjal az ajtót, hátha felriad egy álmodó gyerek.

Lépteid zaját nyelje az ablak fényes, puha csöndje.

De mikor visszajössz, koppanjanak lépteid hangosan ablakom alatt, hogy álmomból ébredve is kitárhassam neked ajtómat, fénnyel várhassalak, ünnepi gyertyák fényével, melyek alá lehajthatod felnőtt életedben elfáradt gyerekfejedet egy simogatásra.

Így talán nem lennének többé Isten nélküli pillanatok?

Születésnapomra írom ezt neked, mert születésnapom van, neked gondoltam.

Ez nem mű, nem alkotás, csak úgy írtam egyszerűen, mert eszembe jutott.

Neked írtam, mert neked jutott eszembe.

Talán lehetne egy naplótöredék, mit kimásolhatnék naplómból, ha írnék ilyet.

Ha szentimentálisnak éreznéd, gondolj arra, hogy egy gyerek írta.

Egy gyerek, ki felnőttek közé született, és már nem volt ideje felnőni.

Egy gyerek soha sem tud szentimentális lenni, legfeljebb naív, őszinte és egyszerű.

Lehet kevés, amit írtam, de azt hiszem, ha megérted, lehet minden is.

Tégy vele, amit akarsz, ez most már csak a tiéd.

Megtartod vagy eldobod, emlékezel rá vagy elfelejted: a te dolgod.

Születésnapom van, gyere ünnepeljünk.

Gyújtsuk meg az ünnepi gyertyákat, s azoknak fényében, ahogyan az már szokás, kívánjon minden jót a gyerek felnőtt a felnőtt gyereknek, vagy a felnőtt gyerek a gyerek felnőttnek. (...) Az Örökkévaló áldjon meg téged.

Az anyám 20-as születésű, zsidó, ez gondolom az áldásból is kiderült. '44-ben 24 éves volt, van róla egy fénykép, közvetlenül a deportálás előtt készült a szüleivel.

Volt két nővére, egyik kiment Amerikába még '38-ban, a másikat pedig a keresztény férje bújtatta.

És akkor ezt nagyon sokára értettem meg, hogy mit jelenthetett neki, az, hogy megérkeznek a rámpára, és rögtön elválasztják a szüleitől.

A levélnél maradva van egy ilyen rám testálás, hogy azt csinálok vele, amit akarok.

Hazamentem és elolvastam a levelet, és rettentő furcsa érzésem volt, hogy nem tudtam ezt összekötni az anyámmal.

Egyrészt mert nem szoktunk levelezni.

Én nagyon sokat utaztam nyaranként, és akkor mindig leveleztünk.

És nem csak, hogy sokat utaztam, de Leningrádban is töltöttem 4 hónapot.

És ez a levelezés mindig úgy nézett ki, hogy én írtam levelet a szüleimnek közösen, amire az apám válaszolt, és az anyám a kétoldalas levél végére írt mondjuk négy sort.

Tehát nem volt úzus a levelezés, dehát ez egy rendkívüli alkalom.

Ezt a levelet én eltettem, és nyilván amikor hazamentem, akkor annyit mondtam, hogy persze, hogy megkaptam a levelet, és köszönöm talán még azt is mondtam, hogy de most én erre nem nagyon tudok mit mondani.

Egy hosszú kapcsolat után voltam, egyedül voltam, és a saját életemet építettem, és nem az anyámmal való kapcsolatom volt elöl, ahogy ma mondják. 1978-ban az anyám meghalt, és miután már végigcsináltam vele az apám betegségét, amit halálos betegségnek mondtak.

Nyilvánvalóan anyámra ez nagyon rosszul hatott.

Rá félévre elkezdődött egy rákos folyamat nála. '75-ben diagnosztizálták nála a rákot, '78-ban halt meg.

Először az egyik mellét, aztán a másikat, ahogy az orvos mondta ez mint a szélvihar, az a tipusú rák volt.

Nyilván nem csak az, hogy az első szülő elvesztése, ugye ezt az ember nem tudja lejátszani, hogy milyen, hogyha nem az anyám, hanem az apám hal meg először, fogalmam sincs.

Rettenetesen sok volt nekem, és akkor persze rögtön elővettem a levelet, amit én nem eldugtam magam elől, hanem pihenni eltettem, mondjuk.

És senkinek nem mutattam addig.

És amikor anyám meghalt, akkor az őt legjobban szerető, anyámkorú nőknek megmutattam, és mindenki teljesen odavolt, és azt mondták, hogy „ráismerek anyádra.” Nagyon meglepett az, hogy egy ilyen költői szöveget ír, mert ő nem írt, se naplót, se semmit nem írt.

Tizenhat éves korában, tehát '36-ban, otthagyta az iskolát, mert úgy érezte, hogy segíteni kell a szülőknek pénzt keresni.

Csinált egy üzemet, tortaszalagot gyártott.

Amikor a cukrász becsomagolja a tortát, tehát ilyeneket gyártottak.

A válság alatt ugye nemcsak az volt, hogy a nagyapámnak nem volt munkája, hanem a cukrásznak, akinek dolgozott a nagyanyám, annak se volt vevőköre.

Azt mesélte, hogy a jégszekrényben, akkor nem frizsider volt, a jégszekrényben volt, hogy négy torta sorakozott, mert azzal fizetett a cukrász, de cipőjük nem volt feltétlenül, vagy lyukas volt a cipőjük.

Mi persze a nővéremmel nagyon irigykedtünk az anyukámra, aki olyan jégszekrény mellett nőtt fel, ahol esetleg négy torta is van.

Meghalt '78-ban az anyám, május 5-én, és akkor én fölkerestem nagynénémet, tehát az anyám testvérét, apám testvérét, akivel szinte jóban voltunk, meg nekem egy ilyen anyai barátnőmet, és nekik megmutattam a levelet, és mindnek nagyon tetszett, és akkor döbbentem rá, hogy ő ugye azt írja, hogy én ezzel azt csinálok, amit akarok, és hogy én ezzel nem csináltam semmit, mert még csak vele se beszélgettem róla.

A halálos ágyán, hát szó szerint, mert akkor már morfiumot kapott, neki volt valamilyen látomása, amit nekem elmesélt, amit én otthon le is rajzoltam.

A kórházi csempén mutogatta, melyik ember milyen közel áll hozzá, és valahogy én voltam hozzá a legközelebb.

Azt mondta, hogy „az Ágnes ha figyel, akkor nagyon jó.” Ezt is nagyon sokára értettem meg, hogy ez mit jelent, de most már tudom. 1978-ban megmutattam anyám halála után a fent említett embereknek vagy talán többnek is, erre nem emlékszem, az anyám levelét, és utána visszatettem a borítékba, és akkor nagyon sokáig ebben a boritékban pihent a levél, és nem történt vele semmi. 30 évvel később valamilyen oknál fogva begépeltem anyám levelét a számítógépbe.

Hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudom.

Elképzelhető egyébként, hogy akkor kezdtek velem csinálni interjúkat. 2009 az a '44-nek a 65 éves évfordulója, és arra készült velem egy interjú.

Anyám holocaust túlélő volt, és akkor az nagyon fölkavart.

Életem első interjúja, és egy olyan másfél órás interjú volt, ahol azért gyerekkoromtól kezdve meséltem, és úgy gondolom, hogy ezért gépelhettem be ezt a levelet. és akkor persze újra olvastam, és elkezdett bennem moccorogni, hogy én ezzel a levéllel nem csináltam semmit, és vajon miért nem?

Pár évre rá összetalálkoztam az utcán Pécsi Katival, akit az 1974-es négyhónapos leningrádi tartózkodásom alatt ismertem meg.

Leningrádban kifejezetten nagyon jóban voltunk.

Neki köszönhetem, hogy eljutottam Moszkába, Zágorzba, és megismertem egy másfajta közeget is.

És akkor ő azt kérdezte, hogy készül most egy olyan kötet, lányok és anyák, tehát zsidó lányok és anyáiknak a kapcsolata, egy visszaemlékezés.

Azonnal bevillant, hogy ez a levél most életre fog kelni, és olyan lesz, hogy majdnem mintha válaszolnék anyámnak, azzal a különbséggel, hogy ugye már nem hallja meg, de én nekem egy nagy adóságomat ezzel leróvom.

És ez így is lett, megírtam azt az írást, ami aztán azóta a Lányok, anyák című kötetben meg is jelent.

Miután elküldtem az írásomat, aminek az a címe, hogy „Minden a cserépkályhánál kezdődött,” fölhívott, hogy vállalnám-e, hogy a könyvbemutatón én fölolvasom a levelet.

És mondtam, hogy boldogan, minden fölolvasással valahogy nő az anyámmal való kapcsolat ereje vagy az intenzitása.

Megvolt a könyvbemutató, úgy emlékszem a Bálint Házban, ahol fölolvastam a levelet, és ahova elhívtam a férjemen kívül meg a lányaimon kívül, elhívtam a nővéremet is, aki nem ismerte ezt a levelet, és aki ott szembesülhetett azzal, hogy a közös anyánktól én kaptam egy olyan levelet, amelyikben azt mondja, hogy megszülettem, hogy megszüljelek, téged, Ágnes, és a Judit nem szerepel.

Fölolvastam ezt a levelet, ott ült a nővérem is, utána többet közöttünk ez a levél jóval később került szóba, amikor mondta azt, hogy neki ez milyen rosszul esik.

És én akkor végiggondoltam, meg azóta is többször, hogy van olyan helyzet, hogy az ő részéről egy teljesen jogos a szemrehányás, az én részemről pedig minden rendben volt, mert azt nem tehettem volna meg, hogy egy könyv, ami megjelenik, és ahol a közös anyánkról szó van, hogy oda ne hívjam meg.

Vannak föloldhatatlan feszültségek és feszültségforrások.

Tehát mindenki tette a dolgát, a levél is.

Nagyon sokáig nagyon jól éreztem magam ebben a tudatban, hogy a levél lehet mégis csak történt valami, amire fel is vagyok a levél által és a levélben hatalmazva.

Az hittem, hogy ezzel a levél történetének, a levél feltámadásának, életre kelésének vége, de a holocaust 75. évfordulójának alkalmával fölhívott engem Böröcz László, a 2B galéria vezetője, és mondta, hogy költőket, írókat egyéb művészeket fölkért, hogy írjanak Waldsee képeslapot.

A Waldsee képeslapról azt kell tudni, hogy a németek látván, hogy a budapesti zsidóság elképedt azon, ami történt vele. elhatározták, hogy úgynevezett Waldsee képeslapokat íratnak a fogjokkal, aminek a feladás helye - azt előre kinyomtatták a képeslapokra.

Ezek ilyen rendes postai levlapok voltak, és Waldsee, ami hát Németországban, azóta ezt megnéztem, három Waldsee is van, ez olyan, mintha Lillafüredet írnánk oda, tehát egyértelmű az idilli jellege a helységnévnek.

És akkor én megint tudtam, hogyha föl vagyok kérve, akkor erre valami jót kell csinálni.

Mihez fordulhattam volna, ha nem a levélhez?

Elhatároztam, hogy az anyám levelének a szövegéből fogok szemezgetni, és a levélnek is abból a részéből, ahol ő egy cselédlány nevében is ír levelet meg egy sokkal későbbi énje nevében, amelyik nagyon emlékeztet amúgy egy Waldsee képeslap szövegére, ez az „und ich bin gut.” És megszületett a szöveg, ezen nagyon sokat dolgoztam, és végül is a Waldsee képeslap az úgy néz ki, hogy a feladója, Hahn Klára, Auschwitz-Birkenau, 1944. augusztus 18.

A 24 éves születésnapját valóban Auschwitzban töltötte.

A címzett az Horváth Ágnes úrleánynak vagyis magamnak írtam, 1072 Rákóczi út 38-as számra, ahol pár évig laktam.

Ugyanúgy, mint 1940-ben a häftlingeknek, ugyanúgy a művészeknek is meg volt szabva, hogy hány szó szerepelhet a postai levlapon.

Amit a 2B galéria elkészített, tehát nem csak úgy bementünk a postára és veszünk egy postai levlapot.

Fölolvasom most a szöveget, ami szerepelt a postai levlapon.

Megszülettem, hogy megszüljelek, hálistennek jól megy sorom.

Igy bin gesund und es geht mir gut.

Vagonok ablakai zárva, fény se, levegő se, abban el se férhet Isten.

És ezeket a képeslapokat zászlószerűen fölerősítették a falra.

Ami azért érdekes, mert normális esedben egy kiállítóteremben a falon vannak a képek, itt azonban a falra merőlegesen lebegtek.

Erre mondom, hogy zászlószerűen, a 75 képeslap.

Hihetetlen ereje volt ennek a kiállításnak.

A megnyitón persze nem nézegethette vagy olvasgathatta az ember nagyon a mások szövegeit.

Azt mondtam magamnak a kiállítás után, hogy akkor egy újabb alkalom volt ez is, amikor feltámad valamiképpen ez a levél, és önálló életet él.

Ez így is lett, mert ott lebegett az én képeslapom, amit anyám „nekem írt volna,” ezen a kiállításon.

Öt évvel később, tehát 2024-ben, szintén Böröcz Laci felkeresett, és azt mondta, hogy Ágnes, képzeld, még mindig Waldsee kiállítást csinálok.

Ezúttal zenészeket, zeneszerzőket kértem fel, hogy zenésítsék meg a ti Waldsee képeslapjaitokat.

Volt 75 szerző, és Faragó Béla a zeneszerző az én képeslapomat választotta ki, hogy az fogja őt megihletni.

Ennek 2024. október 16-án volt a bemutatója, már mint a körülbelül 10 zenei műnek, tehát egy hangverseny keretén belül ismerhettem meg. ♬ ♬ Ennyi év után most válaszolok arra a…

Említett entitások

Témák

• family
• personal growth

Személyek

• Horváth Ágnes

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#104 A levél – Horváth Ágnes”

Több epizód a Igaz történetek-ből

• #139 Anya csak egy van – Szilágyi László 2026-04-23

  Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

• #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda 2026-04-03

  Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

• #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita 2026-03-25

  Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

• #136 Talált pénz – Janata Kriszta 2026-03-19

  Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

• #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata 2026-03-14

  Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

• #134 Halálközeli – Dobronay László 2026-03-05

  Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

• #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter 2026-02-19

  Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

• #132 Minden élet számít – Zimits Andrea 2026-02-11

  Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

• #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda 2026-01-16

  Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

• #130 Szabályszegők – Futó Péter 2026-01-07

  A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból

• ZÖLD Különkiadás #2 - Hogyan neveljünk fenntarthatóságra nyitott gyereket? — Mesélj, Anyukám!

  Földi Barbara a ZÖLD Mesélj, Anyukám! házigazdája édesanyját, Medvácz Évát kérdezi a fenntarthatóságra nevelésről. Erdős Anita Eperke a Whirlpooltól is velük tart, és a háztartási…