Igaz történetek

#108 Egy élet vargabetűi – id. Pekár István

· PT24M22S

Összefoglaló

Ebben az epizódban id. Pekár Istvánnal beszélgetünk az élet váratlan fordulatairól és kihívásairól. Az epizód kitér arra, hogyan hatnak ezek a vargabetűk az ember életére, és hogyan lehet velük megbirkózni.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2025. 04. 02.
Hossz
24 perc
Témák
élet fordulatai, kihívások, élet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Mindenkinek az életében vannak nem várt fordulatok.

A mai történetmondónk szavaival élve: vargabetűk és kitérők.

Ha bátor vagy, ambíciózus, nem menekülsz el a kihívásoktól, akkor egy nem várt negatív fordulat még nagyobb terhet tesz rád, mint arra, aki óvatosan, kiszámíthatóan próbál élni.

A nagy kérdés mindig az, hogy egy megrázkótdtatás után van-e elég erőd, kitartásod, önbizalmad ahhoz, hogy felállj, leporold magad, és megtaláld életed következő fejezetének értelmét és célját.

Pekár István mesél. 2004 szeptemberében ért véget a duna-televíziós elnökségem, akkor járt le a négyéves ciklusom.

Akkoriban még az elnököknek pályázni kellett, és négy évre kapták ezt a megbízást.

Akkoriban született, három-négy évvel korábban, a médiatörvény, ami nagyon aprólékosan, talán túl aprólékosan is meghatározta, hogy a közszolgálati médiumoknak mi a feladata.

És ebben többek között benne volt, hogy körülbelül egy 30 fős kuratórium irányítja a televíziókat és a rádiót, de nyolc főt a pártok delegálnak: négyet az ellenzék, négyet a kormánypárt, és a nyolc kurátorból hatnak kellett igennel szavaznia arra, akinek tovább kellett menni. 2004-ben járt le a Duna Televízióban az elnöki ciklusom.

Akkor négy évente váltottak elnököt, tehát az elnöknek kellett egy pályázatot írnia, ezt a pályázatot megnézték a kurátorok, elfogadták, és akkor valaki megkezdte a négyéves pályafutását.

Közben már nem nagyon szólhattak bele.

Tulajdonképpen úgy volt kialakítva, hogy jól lehetett dolgozni, ha az ember megfelelő karakter volt, akkor tulajdonképpen távol tudta tartani a politikát.

Visszont mikor letelt a négy év, addig a kurátorok összegyűjtötték a sérelmeiket, a nem teljesített kívánságokat, egyebeket, és mivel a nyolc kuratóriumi elnökségi tagot a politika adta, és a nyolcból négyet adott a kormánypárt és négyet adott az ellenzék, és hatnak a szavazatát kellett megnyerni, az azt jelentette, hogy gyakorlatilag megbukott a régi elnök, és egy újat választottak.

Ez történt Sára Sándorral, az elődömmel, aki egy kiváló ember volt, és ez történt velem is.

Tehát mikor a következő négy évre fordultam volna, elkészítettem egy sokkal jobb pályázatot, mint az első volt.

Az első fordulóban szereztem öt szavazatot.

A másodikban szereztem négyet, és a harmadikban hármat.

Tehát lassan mindig eltávozott egy-egy kurátor mellőlem.

Kezdtem a gondolattal barátkozni, hogy nem leszek elnök, és ez be is következett, és 2004. szeptember 22-én volt az utolsó napon, amikor elnökként átléptem a Duna Televízió Mészáros utcai épületének a küszöbét.

Jellemző, hogy az utána következő húsz évben talán három alkalommal mentem oda, amiben volt az is, hogy egyfajta csalódottság volt bennem, mert bárki bármit mond, az ember az ilyen dolgokat mindig kudarcként éli meg, akkor is, ha nem szolgált rá, vagy nem rajta múlik ez a dolog, akkor is az egy kudarc.

Azzal kelt, azzal aludt négy éven keresztül, ezt nem lehet elfelejteni.

Miért reméltem, hogy elnök maradhatok?

Komoly teljesítmény volt abban a négy évben.

Például amikor átvettem az elnökséget, a Duna kevés pénzt kapott, és 700 millió forint veszteségünk volt.

Ezt az első évben majdnem leküzdöttük.

Kicsit minuszba ment még, de már a következő három évben pozitív eredménnyel zártunk.

Ez egyébként párját ritkította akkor, mert az MTV folyamatosan nagyon komoly veszteségeket generált.

A másik ilyen volt, hogy sikerült anélkül, hogy támogatást kaptunk volna, olcsóbbá váltak ezek a műszaki, technikai eszközök, és saját megtakarításunkból eljutottunk az amerikai és az ausztrál kontinensre is.

Tehát potenciálisan a világban élő magyarok elérhették a Dunát.

Mikor a Duna Televízió 10 éves volt, komoly kitüntetéseket kaptak az elődeim, és tulajdonképpen megtisztelte az egész politikai elít ezt a gálaműsort.

Aztán, ahogy mondtam, a médiatörvény nagyon aprólékosan megfogalmazta a közszolgálati médiumok feladatát.

Többek között benne volt, hogy a különböző kisebbségeknek műsorokat kell adni.

Ilyen volt a gyerekműsorok, ilyen volt a fogyatékkal élőknek, a különböző etnikai kisebbségeknek levő műsor.

Ezt rajtunk kívül senki nem tartotta be, mi ezt is betartottuk.

Nagyon fontosnak tartottuk, és ezt Sára Sándortól örököltem egyébként, és én el is fogadtam neki ezt az értékrendjét, hogy a világ jelentős filmművészettel rendelkező országainak a filmjeit mi folyamatosan adtuk.

Heti rendszerességgel voltak iráni, örmény és egyéb filmek a Duna Televízióban és természetesen magyar filmek.

Minden magyar filmet előszedtünk.

Ezeknek persze nem volt túl magas a nézettsége, de ezzel annyira nem tudtunk törődni.

Egyébként én igyekeztem egy kicsit a nézettséget növelni.

Ez sikerült is, de természetesen akkor a kereskedelmi televíziók bódulatában ezt a politika se nagyon értékelte, hogy mi mit akarunk.

Tehát amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem tudom folytatni a Televízió vezetését, egyfajta csalódottságot éreztem.

Bár egy kicsit reménykedtem, hogy talán majd az utódom, akit nem tudtam, hogy ki lesz, csak valamikor 2005 április-májusában választották meg, talán foglalkoztatni fog engem mint műsorkészítőt, de ebben nem lehettem biztos.

Akkor elkezdtem gondolkodni, hogy mit tennék.

Kaptam végkielégítést, egyéb anyagi gondjaim nem voltak.

Egy kicsit pihenek, aztán majd megnézem, hogy mit tudok tenni.

Én ugye egy kis nógrádi faluból származom, Herencsényből.

Agrár Egyetemet végeztem, a családom mindkét oldalról ilyen gazdálkodó volt.

Ezért amikor a rendszerváltás bekövetkezett, én vásároltam földeket.

Kárpótlási jegyet kaptam a nagyszülők után, de vásároltam is, tehát egy viszonylag szép földdarabhoz jutottam, de a TV mellett nem volt időm ezzel foglalkozni.

És most eldöntöttem, hogy talán a gazdálkodás felé fordulok, hiszen akkor már az Európai Unióba beléptünk, növekedtek a támogatások, tehát látszott, hogy az agráriumban van biznisz.

Így is tettem, megnéztem a földet, érdeklődtem, hogy miként tudok továbbmenni, de nem mertem lépni.

Annyira kötődtem a városhoz meg ehhez a filmes léthez, ez volt az életem, hogy ez inkább csak olyan lehetőség volt, de nem realizálódott.

A 80-as évek elejétől voltam újságíró.

Elég jól megtanultam a szakmát, és volt érzékem is hozzá.

A televíziózás és a filmkészítés az egy operatív tevékenység, azt meg kell csinálni, valamilyen szinten.

Lehet, hogy 100 százalékra sikerül, lehet, hogy csak negyvenre, de akkor is valamit produkálni kell.

És ez a fajta praktikusság, ez bennem erősen megvolt.

Én mindig a legkomolyabb feladatokat kaptam Sárától.

Készítsd el az első élőműsort; gondold végig, hogy mi legyen a reggeli műsorfolyam, azt is ő indította.

És akkor ezt ugye gyakorlatilag praktikus szemmel össze lehet rakni, és ez nekem tetszett, én ezt szerettem.

Tehát innen nem lehet csak úgy lepattanni.

Ezen végig kell menni, de azért éreztem, hogy ez nem biztos, hogy összejön.

Hónapok teltek el, mondhatom, és ugye vívódtam magamban a média és a gazdálkodás között.

Én elég gyakran hazajártam, még édesanyám akkor élt, 80 fölött volt, de van egy szép falusi portánk, aminek nagy kertje van, istállóval, ólakkal, egyébkkel, mint ahogy volt, tehát neki a kertje mintaszerűen tele volt mindig zöldségekkel, egyebekkel.

Kicsit mindig segítettem neki, de nem túl sokat.

Aztán ebben a nehéz, vívódó állapotomban egyszer felhívott, és azt mondja, hogy hétvégén ráérsz-e?

Eljöhetnél, leszednénk az almát.

Mondom neki, mama, rendben van.

Inkább olyan kötelességtudóan, mint lelkesen.

Hozzáfogtunk, már olyan kis derek voltak és hűvös is volt, egy ilyen szombati nap volt, emlékszem, egy szombat délelőtt.

Mai napig is megvan, az idén is leszedtem szegény mama nélkül, aki most már jó ideje halott.

Ez olyan október végén, november elején volt.

Ez a fa olyan idős, mint én, körülbelül az én születésemkor ültethették a szüleim vagy a nagyszüleim, és ez egy régi, őshonos magyar almafajta, húsvéti rozmaring a neve.

Azért hívják húsvéti rozmaringnak, mert az alma egy viaszréteggel borítja be a héjját, és ez nem fonnyad meg, húsvétig megvan, húsvétig fogyasztható, ehető.

Na persze ez nem olyan szép alma, mint a hipermarketeknek a felső polcán levő.

Kisebbek-nagyobbak, kukacosak, lázfoltosak, ami megint egy ilyen betegséget jelent, de ez egy nagyon kellemes, jó alma.

És hozzáfogtunk, létrát vittünk meg mindent, kosarakba szedtük, mama szétválogatta a nagyobbakat, a szebbeket, amiket majd elviszel kisfiam haza az unokáknak, aztán a kisebbeket is, és azt is, ami esetleg ütődött volt, vagy kukacos volt, abból ő csinál majd kompótot magának.

Délután elindultam hazafelé, és ahogy jöttem hazafelé, észrevettem magamon, hogy valami megelégedettséget érzek.

És rájöttem, hogy én most érzem a mai napi munkámnak a gyümölcsét, átvitt értelemben is és valós értelemben is, mert ott van mellettem az alma, de az is, hogy mi ezt most leszedtük.

És ez megerősítette bennem ezt a gazdálkodási vonalat.

Lassan peregtek a hónapok, jött 2005, és gyakorlatilag megszűnt a lehetőség, hogy visszakerüljek.

Az egykori egyetemem alma mátermnek, a dékánjával találkoztam, akit én ismertem.

Kérdezi, hogy hát, mi történt velem, mit csinálok, és mondtam, hogy pillanatyilag nincs állásom.

Tehát az egyenes útba betett egy kis kerülőt, és 12 évig maradtam az egyetemen.

Kommunikációt oktattam, egy stúdióm volt, amiben filmeket csináltunk, tévéknek is csináltunk filmeket, egy ilyen agrármagazint is, tehát tulajdonképpen benne maradtam, a szakmában, ami egy kicsit más volt azért, mint amit előtte csináltam, de benne maradt.

De már nem léptem ki a gazdálkodásból sem.

Akkor egy volt évfolyam-társammal elkezdtünk, állatokat vásároltunk, de egyedül nem mertem belevágni.

Tehát csak egy csendes társ voltam.

Ez a húsmarha azt jelenti, hogy nem tejelő marha, tehát nem fejik, hanem vágóhídi célra tartjuk.

Ebben nagyon jó nyugat-európai fajták vannak, és vásároltunk száz tehenet, nagy részét Csehországban, ezt elkezdtük tartani.

Jól indultunk, építettünk egy telepet, de éppen egy átmeneti nehézségek voltak, tehát csődbe jutott ez a vállalkozás, de már annyira belejöttem, hogy utána egyedül indítottam egy másikat, jól eladósodva, de ezt a mai napig fenntartom.

Bivalyokat, szamarakat és lovakat tartok.

Ezek az állatok is vágóhídi célra vannak.

Ezen mindig elszörnyülködnek emberek, hogy ezeket a bájos csacsikat, hogy tudom én levágatni.

De mikor az embernek van 50 szamara, akkor azokat nem lehet a hobbiállatként kezelni.

Ugyan ez vonatkozik a bivalyokra is.

Természetesen olyan gyáván fogtam hozzá ehhez a dologhoz, hiszen azért nagyon sok időt töltöttem a városban íróasztal mellett, és hiába tanultam én meg gyerekkoromban, még a nagyapától, hogy hogy kell ezekkel az állatokkal bárni.

Éreztem a tétovaságot, de azt is éreztem, hogy azért egyre jobban visszajönnek, ezek a régi ösztönök, újra jobban mennek, érzem az állatoknak, a viselkedését, azt, hogy hogyan tudom a kezemhez szoktatni őket.

Ami viszont negatívum, hogy közben a koromnál fogva érzem a testi erőm hanyatlását is, és ilyenkor mindig egy kicsit sajnálom, hogy hát ha tíz évvel korábban kezdtem volna hozzá, de hát ezzel már nem lehet kezdeni, és egyáltalán nem is bánom, hogy ez így van.

Most például az országban két gazdaság foglalkozik bivaly, tenyészbikák előállításával, mi vagyunk az egyik ebből.

Beszélgetek nagy bivalytartókkal meg komoly szakemberekkel, és mondja, hogy hát milyen jól beletanultál, Pista.

És nekem ez a dicséret jólesik.

Éreztem, hogy egyre jobban mennek ezek a gazdálkodási tevékenységek, de még mindig nem tudtam elszakadni teljesen a filmkészítéstől, a médiától.

Minden évben írtam egy tucatnyi esszé-szerűséget vagy valami tanulmányt, és nagy igényes dokumentumfilmeket is készítettem.

Például egy filmsorozatot a kuláküldözésről, a csehszlovák-magyar lakosságcseréről, és most nem túl régen olyan határon túli városokat kerestem fel, ahol nagyon kevés magyar él.

Ez is egy külön világ, ez a mélyszorvány, ahogy nevezik.

Nagyon örülök, ezt még egyébként szívesen folytatnám is, ha lehetőségem lenne.

Összeségében azt mondhatom, hogy a gazdálkodás mint olyan, lassan kimosta belőlem azt a lehangoltságot, sértettséget és mindent ami volt, és úgy megbékéltem mindennel. 70-évesen lezártam magamban azt a kort, amit a médiában töltöttem.

És váratlanul ebben az évben kaptam március 15-én egy kitüntetést.

Magyar érdemrend lovagkeresztet.

A filmes múltamért kaptam elsődlegesen, és kisebb részben kaptam, hogy egyéb tevékenységeket is folytatok mellette, többbek között a gazdálkodás is meg volt említve.

Olyasmit is kaptam most jutalmul, amire már nem számítottam.

Azóta többször eszembe jut ez, hogy vajon mért adott ezt nekem megnyugvást, ez a teremtő, kétkezi munka.

És rá kellett jönnöm, hogy különböző mentális betegségekkel küzdő szenvedélybetegeknek is a terápiája nagyon sokszor ilyenekre épül.

Az alkoholbetegek, a drogosoknak általában, vagy valamilyen gazdálkodási terület, vagy pedig valamilyen mesterségnek a művelése az, ami segít kimenni ebből a zsákutcából.

Az ember életútja általában nem egyenes, kitérők, vargabetűk, színesítik, vagy éppen terhelik.

Az utólag fontosáváló döntéseket tulajdonképpen ilyen jelentéktelen történések váltyák ki, és én úgy gondolom visszatekintve, hogy az esetemben az a néhány kosár kukacos húsvéti rozmaring alma volt, amit annak idején a mamával összeszedtünk. ♬ ♬ Teljesen őszintén mondhatom, hogy az a keserűség, ami több mint húsz éve volt bennem, a Dunától való távozásom idején, az mára teljesen elpárolgott.

Megbékéltem mindennel. ♬ ♬ Pekár István a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen agronómus diplomát később pedig mérnök-tanár képesítést szerzett.

A médiától azért máig nem szakadt teljesen el.

Jelenleg a Szent István Egyetem kommunikációs tanácsadója.

Nős, két lány és egy fiúgyermek édesapja.

Fia, ifjabb Pekár István szintén mondott…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Pekár István

Szervezetek, cégek

  • Pekár István

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#108 Egy élet vargabetűi – id. Pekár István”

Miről szól ez az epizód: „#108 Egy élet vargabetűi – id. Pekár István”?

Ebben az epizódban id. Pekár Istvánnal beszélgetünk az élet váratlan fordulatairól és kihívásairól. Az epizód kitér arra, hogyan hatnak ezek a vargabetűk az ember életére, és hogyan lehet velük megbirkózni. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#108 Egy élet vargabetűi – id. Pekár István”?

Fő témái: élet fordulatai, kihívások, élet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#108 Egy élet vargabetűi – id. Pekár István”?

Megjelenés: 2025. 04. 02.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/108-egy-elet-vargabetui-id-pekar-istvan-erhup933

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból