Igaz történetek

#131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

· PT13M32S

Összefoglaló

Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk neve Édes Zazzi.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2026. 01. 16.
Hossz
14 perc
Szereplők, említett nevek
Dr. Erdős Melinda
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű középkorú barátnője egy nap elhatározzák, új fejezetet nyitnak az életükben.

Olyan vállalkozásba fognak, aminek az égvilágon semmi köze nincs addig életútjukhoz, vagy iskolai végzettségükhöz.

Elszántak voltak, hogy az első hallásra képtelennek tűnő tervüket minden akadály és nehézség ellenére megvalósítsák.

Egy baráti társasággal ültünk egy nagyon jónevű vendéglőben a Keleti környékén.

Talán születésnapot ünnepeltünk, ebben nem vagyok biztos.

Ez egy nagyon jó vendéglő és nagyon jól főznek.

És amikor a desszertre került a sor, akkor szembesültünk, hogy ebben a vendéglőben is csak ugyanazok az elcsépelt desszertek vannak, mint minden egyéb vendéglőben.

Sómlói galuska, ilyen palacsinta, olyan palacsinta, fagylalt, esetleg gesztenyepüré, de ennél tovább nem tudtak lépni a vendéglők.

És elkezdtünk beszélgetni, hogy vajon mi ennek az oka, hogy miért nem tudnak egy rendes desszertet csinálni, vagy változatosabban megcsinálni a desszertkinálatot, hiszen annyiféle cukrászati irányzat van, amiből lehetne válogatni.

Margit barátnőmmel beszéltünk arról, hogy milyen jó deszerteket ettünk Párizsban, Bécsben is milyen jó cukrászdák vannak.

Tehát hogy lehetne választani ebből.

Röhögtünk egy jót és mentünk tovább.

Aztán amikor ismét találkoztunk és többször találkoztunk, ez mindig valahogy fölmerült, hogy Na, csinálunk cukrászdát?

És aztán olyan három hónappal később, egyszer leültünk és azt mondtuk, hogy induljunk el.

Hogy kell cukrászdát csinálni?

És akkor elkezdtünk kutatni, hogy mi kell ahhoz, hogy cukrászda?

Szerencsére barátaink közül volt valakinek egy szabad helyisége Solymáron, ezt megkaptuk.

Elkezdtünk utánanézni, hogy milyen eszközök kellenek egy cukrászatban, hiszen nem tudtuk, hogy a cukrász reggeltől estig hogyan dolgozik, és milyen eszközöket használ.

Már nyugdíjban voltam, 35 évig orrfülgégészként dolgoztam a 16. kerületi szakrendelőben.

Margit még dolgozott a férje cégében, ő jóval fiatalabb volt mint én, de ő sem igazán érezte jól magát ebben az állásban.

És akkor úgy elkezdtünk ezen gondolkozni.

Arra is rájöttünk, hogy végzettség nélkül nem lehet cukrászdát nyitni, Ha nincs cukrász, akkor cukrászda nem lehet.

Margit beíratkozott egy OKJ-s cukrásztanfolyamra, sikerült egy akkor végzett cukrászfiúval megállapodni, hogy ő elvállalja azt, hogy ő lesz a cukrász nálunk.

Természetesen mi is dolgoztunk, és ehhez még hozzájáult az, hogy megállás nélkül bújtuk a francia recepteket, hogy a francia desszerteket hogy tudjuk előállítani.

Talán egy évig tartott ez az előkészület, mire odáig jutottunk, hogy 2005. augusztus 21-én Solymáron megnyitottuk a cukrászdát.

Sokat törtük a fejünket, hogy mi legyen a neve a cukrászdának, mert mindenképpen valamilyen franciás nevet szerettünk volna adni neki, de ezen elég sokat vitatkoztunk, és végül a Zazzi névben egyeztünk meg mind a ketten a Zazzi a metróban című regény alapján.

Zazzinak az volt az álma, hogy vidékről fölkerüljön Párizsba és metrózhasson, nekünk meg az volt az álmunk, hogy ugyan az nem volt az álomban, hogy Solymáron, de hogy cukrászdát nyithassunk.

Úgyhogy ez volt a szimbolikus jelentése a Zazzinak.

Megnyitottuk a cukrászdát, és az első hét-nyolc évet Solymáron töltöttük, de a vevőkörünk az főleg Budapestről járt ki Solymárra, és egyfolytában könyörögtek, hogy miért nem költözünk be Pestre.

Úgyhogy 7-8 év után végre sikerült egy helyiséget szereznünk Óbudán, és beköltöztünk Pestre.

Annyit elmondanék, hogy a cukrászdának azért elég nagy sikere lett.

Éveken keresztül az első 10 cukrászdában bent voltunk.

Erre nagyon büszkék voltunk, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag a semmiből hoztuk létre az egészet.

Ezt a fajta cukrászatot, amit mi csináltunk, akkor még senki nem csinálta.

Ezeket az egyszemélyes, nagyon szép, nagyon mutatós, több ízből álló, könnyű, krémes süteményeket, könnyű, krémes süteményeket, mousse-okat nem csinálták.

Sehol, még a nagy szállodákban is csak ritkán fordult elő, ott ahol francia volt a cukrász.

E mellett mi kezdtünk például először makaront gyártani, ami szintén csak a nagy szálodákban lehetett.

Margit kiment Franciaországba, és megtanulta, hogy kell makaront csinálni, és nagyon jó minőségű makaronokat sütöttünk.

Elterjedt a híre a cukrászdának, és tényleg mindenki elismeréssel beszélt róla.

Kialakult a törzsközönségünk is.

Voltak olyan vendégeink, akik rendszeresen jártak, neves emberek is: filmrendező, tévébemondó, a környékbeli irodákból, a vezető rádióriporterek, szóval tényleg elismertek voltunk.

Volt, aki mindig a Csoki a négyzeten című süteményünket ette, volt a másik, aki a Mambót szerette, és mindig azt kért; volt egy gyerek, aki csak a pisztáciás makaront volt hajlandó megenni, de abból tizet is egyszerre.

Úgyhogy ilyen vendégeink voltak.

Jó hangulata volt az egésznek.

Végzettség nélkül nem lehetett cukrászdát nyitni, Margit még iskolába járt, nem volt meg a diplomája, úgyhogy fölvettünk egy fiatal cukrászt, aki akkor végzett a cukrásziskolában, és három évig volt nálunk.

Utána ő elment, jött egy másik, egy fiatal lány, aki hosszú ideig, legalább 7-8 évig volt nálunk, és nagyon szorgalmas volt.

Ő elment külföldre, mert abban az időben mindenki külföldre ment, mert ez volt a divat, és egyre nehezebb volt olyan cukrászt találni, aki megbízható volt, aki úgy dolgozott, ahogy nekünk ez fontos volt, hiszen mi azt nagyon szem előtt tartottunk, hogy a minőségből nem akartunk engedni, és erre nagyon odafigyeltünk.

Egyre nehezebb volt, egyre fárasztóbb volt pontosan azért, mert nem volt megfelelő munkaerőnk.

Kezdetben hat napot voltunk nyitva egy héten, hétfőn voltunk zárva, akkor viszont a mindenféle egyéb adminisztratív ügyeket intéztük, úgyhogy nem volt olyan nap, amikor ne foglalkoztunk volna a cukrászdával, és hát bizony, ahogy haladt előre az idő, és egyre nehezebb volt cukrászt találni, mindketten mi is napi 10-12 órát bent voltunk a cukrászdában, részben a hivatalos ügyeket intéztük, részben gyártottuk a süteményeket, részben kiszolgáltunk és részben takarítottunk.

Úgyhogy mindezt együtt kellett csinálnunk, mert egyszerűen nem volt olyan személyzetünk, akivel ezt meg tudtuk oldani.

És eljött az az idő 13 év után, hogy belefáradtunk az egészbe.

Nem a sütemények gyártásába, mert persze az is fárasztó volt, az egy fizikai munka, ha nem is nehéz fizikai munka, de fizikai munka, de a rendeleteknek a bonyolultságába, mindenféle újabb előírások voltak, nem volt megfelelő cukrászunk.

Tehát az egésznek az öröme, amit az végig hosszú éveken keresztül ez adott nekünk, az úgy kezdett elhalványulni, és úgy döntöttük, hogy nem várjuk meg addig, amíg ez teljesek kihúny, hanem bezárjuk a cukrászdát.

Föltettük a Facebookra egy szerdai napon, hogy vasárnap leszünk nyitva utoljára, és addig aki süteményt szeretne tőlünk, az jöjjön, amíg a készletek tartanak, adig ki tudjuk szolgálni őket.

Csütörtökön egy népvándorlás indult meg a cukrászdába.

Szinte minden törzsvendégünk ott volt, de nemcsak a törzsvendégek, akik megfordultak a cukrászdában, akár csak egyszer is, és nagyon sokan olyanok, akik nem fordultak meg a cukrászdában, de nagyon kíváncsiak lettek arra, hogy mégis mitől volt ilyen híre ennek a cukrászdának.

Péntek estére szinte a teljes készletünk elfogyott.

Alapanyagunk már nem sok minden volt, úgyhogy péntek este, éljel még gyártottunk némi süteményt, amíg volt alapanyagunk, az még szombatra és vasárnap reggelre kitartott, de vasárnap délben már egy darab süteményünk nem volt, és még mindig jöttek az emberek, és nagyon sajnálták, hogy süteményt nem kapnak, de leültek egy kávéra és beszélgettek velünk.

Ez egy nagyon-nagyon számunkra is meglepő fordulat volt, mert nem gondoltuk, hogy ennyien szeretnek minket, és ennyire fontos volt ezeknek az embereknek, hogy elbúcsúzzanak tőlünk.

Ha visszatekintek erre az elmúlt 13 évre, amit a Zazzi cukrászdában törtöttem, nagyon-nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ezt én megélhettem, hiszen egy egész más világ tárult föl előttünk, részben a sütemények gyártásával, a receptek kialakításával, részben pedig a társadalomnak egy más szeletére láttunk rá, beleláttunk a vendéglátóiparba, a vendéglátás csinyjára-binyjára, mert eddig mi beültünk egy vendéglőbe, és vendégként fordultunk meg, most meg mi szolgáltattuk azt a szolgáltatást, amikor beül a vendég. ♬ ♬ Nagyon érdekes volt, és nagyon fontos volt.

Mindenkinek javasolnám azt, hogy legalább egyszer az életében váltson egy ekkorát, mert nagyon sok mindent ad még pluszban. ♬ ♬ Ha szeretnéd látni a Zazzi megálmodóit, akkor a Youtube keresőjébe ezt a két szót írt be.

Remélem, hogy Melinda és Margit története neked is bátorító például szolgál, és megteszed azt a változást az életedben, amit már egy ideje fontolgatsz.

Egyetemista koromban kimásoltam egy idézetet a nagy német költőtől, Goethétől, és a szobám falára szegeztem.

Így hangzik: Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz, fogj hozzá.

A merészségben zsenialítás, erő és varázsat rejlik. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható, vagy mulatságos történetei.

Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.

Küldd el a történetedet az igaz@igaztörténetek.hu email címre, és mi majd keresni fogunk.

Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal, biztos örülnek majd neki.

Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, íratkozz fel az Igaz Történetek podcastra kedvenc lejátszódban.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Édes Zazzi

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda”

Miről szól ez az epizód: „#131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda”?

Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk neve Édes Zazzi. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 01. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dr. Erdős Melinda.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda”?

Megjelenés: 2026. 01. 16.. Hossz: 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/131-edes-zazzi-dr-erdos-melinda-rhup1133

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

  • #129 A továbblépés mindig fájdalmas – Fejős Éva

    Fejős Éva írónővel a változásokról és a továbblépésről beszélgetünk. A döntések erejéről és a kihívásokkal való szembenézésről is szó esik.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból