Igaz történetek

#58 Hogyan éled túl életed legnagyobb válságát? – Kenyeres István

· PT24M22S

Összefoglaló

Kenyeres István megosztja történetét arról, hogyan élt túl egy súlyos életválságot baráti és üzleti árulás után, miközben kétgyermekes apaként kellett helytállnia.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 01. 17.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Kenyeres István
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast, én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Hogy éled túl életed legnagyobb válságát?

A barátod és üzlettársad elárul és kifoszt.

Kétgyerekes családfentartóként pedig óriási nyomás alá kerülsz.

Nagyon sok nehéz pillanat volt az életemben, de az, ami most pont 30 éve, 1993. december 20-án történt velem, azt hiszem, hogy az volt életem legszörnyűbb pillanata.

Ez egy hétfői napra esett, karácsony előtt egy pár nappal, és azon a héten már nem is dolgoztam.

A rendszerváltás után vagyunk négy évvel.

Akkor volt a Honvéd utcában egy kis irodám, ami inkább a nyugodt elvonulásnak volt a helyszine, és volt a Dániel úton egy projektiroda, ami egy elég nagy iroda volt, több szintes, ahol egy akkori legnagyobb munkám, ez a ferihegyi repülőtérnek volt a környezetvédelmi tisztítása vagy a környezet- védelmi károknak a felszámolása, ezzel kapcsolatos munkák mentek.

Ezt az irodát egy nagyon jó barátommal közösen béreltük, egy norvég állampolgárságú barátom, Hantosi Sándornak hívták, akivel én évekkel korábban, még amikor az egyetemen dolgoztam, akkor kerültem vele kapcsolatba, és több nagyon izgalmas projektünk volt még a 80-as évek közepén Norvégiában Svédországban.

És amikor rendszerváltás történt, és én a 15 éves nyugis egyetemi kutatómunkát a magánvállalkozásra változtattam, akkor ő is idejött Magyarországra.

A rendszerváltáskor nagyon izgalmas dolgok történtek, nagy kavarodás.

Ő nagyon jó üzletember is volt. és hát vele közösen béreltük ezt az irodát, és ezt a felihegyi talajvisztisztítási projektet is együtt csináltuk.

Ezen a hétfő délelőttön indultam a Dániel úti irodába, és amikor már nyitottam az ajtót, volt valami rossz érzésem.

Tehát amikor beléptem az irodába, ami egy háromszintes iroda volt, majdnem elájultam, mert az, amit pénteken otthagytam tele irodaműszerekkel számítógépekkel dokumentumokkal mindenféle dolgokkal, nagyon fontos, eszközökkel, az teljesen nullára ki volt ürítve.

Ez az iroda ennek a ferégyi projektnek volt a központi irodája, ahol az ehhez szükséges mérnöki munkák mentek.

Ott helyben négy-öt ember dolgozott általában, de nagyon sok olyan dokumentum terv volt ott, ami nélkülözhetetlen volt, és nagyon értékes műszerekkel.

Úgyhogy mikor megláttam, hogy ez teljesen ki van ürítve, majdnem elájultam.

Akkor hirtelen összekaptam magam, rohantam be az OTP fiókba, ahol volt az ehhez a projekthez tartozó számla, kiderült, hogy az is nullára kiüritve.

Az, ami onnan eltűnt, az mai értéken számolva, berendezésekkel, hiányzó pénzzel, az mai áron számolva több mint félmilliárd forint volt.

Ez egy olyan gyomorszájon ütés volt, üzletileg, emberileg, mindenféle szempontból, egy olyan ember, akit én nagyon tiszteltem, nagyon becsültem, aki nagyon intelligens, kulturált ember volt, nagyon jó beszélgetéseink voltak.

És hogy történthet az, hogy egy ilyen közvetlen baráti üzleti kapcsolat egy pillanat alatt fel tud így borulni?

Mi lehet annak az oka, hogy valaki megszédül vagy mi történik ilyenkor, amikor van egy lehetőség, és eltűnik rengeteg pénzel.

Ez közvetlen karácsony előtt volt, megpróbáltam kideríteni, hogy mi történt, mi történhetett.

Nem is nagyon lehetett ilyenkor már embereket elérni.

A legelső információ, amit megtudtam, az a karácsony és új év között volt, hogy gyakorlatilag a Hantosi kipakolt mindent, teherautókkal külföldre szökött.

Ez az egész, az írodakiürítés és a számlakiürítés valahol az előző napokban, előző pénteken illetve hétvégén történhetett.

Akkoriban nem voltak olyan gyors információk.

A pénteki számla leürítést azt én hétfőn mikor bementem, akkor tudtam csak meg.

Az iroda kipakolása az a hétvégén történt, mint ahogy utólag aztán részben a rendőrségi vizsgálatokból is kiderült, mert rendőrségi feljelentést tettem, de az akkori megbízóm, a Malév volt akkor a ferihegyi repülőtérnek a kezelője.

Ők azonnal felbontották a szerződést, és ők is rendőrségi feljelentést tettek, amiben engem is nagyon-nagyon komolyan megvádoltak.

Amikor ez az egész zajlott, akkor folyamatosan azzal foglalkoztam, hogy egy ilyen helyzet az egyrészt egy üzleti vállalkozást borított fel.

Ott voltam családdal, egy hatéves kislány, 14 éves fiú, Egy szemész pathológus egyetemi kutató feleség jelképes fizetéssel.

Hogyan mondom el, hogyan élem túl, hogyan megyek tovább?

Ez a ferihegyi repülőtéri munkát egyébként úgy kaptam meg, hogy előtte több nagyon nagy szovjet katonai repülőtér tisztításában vettem részt, ami hihetetlen jó eredményekkel, a találmányaim alapján kidolgozott technógiákkal.

Dehát ugye ezekben a munkákban közvetlenül és közvetve közel 80 ember is dolgozott velem.

Nekem rájuk is kellett gondolni, irántuk is valamilyen felelőséggel tartoztam.

Úgyhogy ez az egész ez úgy jött, mint egy villámcsapás, és hát teljesen kiborultam.

Ez mikor kiderült, akkor megpróbáltam, megtalálni, utolérni.

Végülis másfél évvel később találta meg az Interpol Stockholmban, ahol persze abból a pénzből már semmi nem volt, nem lehetett abból semmit visszaszerezni.

Idehozták Magyarországra, börtönbe került.

Ez számomra, akkor abban a helyzetben még semmit nem tudtam, és amikor utólag ez kiderült, már az nem segített, és mikor láttam szembesítéskor megbilincselve, és voltak a tárgyalások, inkább a szomorúság volt bennem.

Látni egy embert, aki valamilyen módon egy adott helyzetben nem tudott ellenálni a csábításnak, vagy nem tudott abban a helyzetben jól, erkölcsösen dönteni, és hát egy tönkrement embert láttam.

Szóval ott álltam kisemmizve egy olyan helyzetben, ahol azért Magyarországon, akkor a Malév egy nagyhatalom volt, velük szemben is keresnem kellett, hogy hogyan tovább.

És egyáltalán egy olyan helyzetben éreztem magam, ahol azonnal megoldást kellett találnom erre az anyagi, üzleti, személyes gyomrosra.

A sokk-hatáson amikor túljutottam, és az a karácsony, azt mindenki el tudja képzelni, hogy nem volt egy igazán békés, nyugodt családi karácsony.

De amikor elindult az új év, akkor tudtam, hogy nekem az a dolgom, hogy amilyen gyorsan csak tudom ezt az egész pénzügyi, üzleti helyzetet rendbehozni.

Szerencsésen sikerült ezeket a projekteket lezárnom.

Az a mérnöki iroda, amit akkor vittem nagyon nagy veszteségekkel, és nagyon komoly leépítésekkel, de életben tudtam tartani.

Voltak olyan barátok, ismerősök, ismeretlenek, akik ebben a helyzetben segítettek.

És tulajdonképpen egy olyan helyzet állt elő, amikor úgy éreztem, hogy muszáj időt nyernem és nyugalmat és befelé fordulást.

Ez az egész, nemcsak ezt a helyzetet, hanem az előző tizenvalahány évet, ami idáig vezetett, hogy a rendszerváltáskori hatalmas nagy keveredésben egy tudományos kutató, feltaláló, üzleti vállalkozó, nagy sikerekkel, nagy bukásokkal, egyáltalán, hogy hogyan menjek tovább.

Szerencsés voltam, mert az a társaság, akikkel ezeket a nagy szovjet katonai létesítmények tisztítását, kármentesítését csináltuk, egy nagy francia cég, nagyon-nagyon segítőkészek voltak, és szükségük is volt az én szakmai segítségemre, úgyhogy egy olyan konstrukciót ajánlottak fel, hogy segítsek nekik hetente egy nap az ő problémájukkal, feladatokkal, műszaki megoldásokkal, koncepciókal, strategiai kidolgozásokkal, és ezért olyan dijazást ajánlottak, amivel, ha mást nem is csináltam volna, vagy akartam csinálni, akkor is ebből egy viszonylag nyugodt, normális körülmények között tudtunk megélni, illetve az irodám tudott működni tovább.

Úgy éreztem, hogy időre van szükségem.

Azt mondtam, hogy egyszerűen muszáj kiadni magamból azt, ami itt gyűlt, gyűlt, hónapokon keresztül feloldozás és magyarázat és feloldás nélkül.

Az Újlipótvárosban laktunk a Főnix házakban, és ott a közelben volt egy tulajdonképpen asztalos műhely, ilyen faáru bolt, amit korábban is én rendszeresen ott amikor elmentem, éreztem a friss nyersfa illatot, időnként volt, hogy csak úgy bementem egy kicsit beleszimatolni a fa illatába, és az egyik nap lementem ebbe a boltba, körbenéztem, és kinéztem magamnak két nagy fatáblát, ilyen rétegelt lemez, 12 mm-es rétegelt lemez táblát.

Két standard méret volt, 153 x 149 cm-es.

Pont befért a liftbe, úgyhogy nem kellett az ötödik emeletre a hátamon felcipelnem.

És jószagú volt, sima volt, és súlya volt, tartása volt.

Ezzel a két táblával kezdtem el festeni.

Vettem egy művész festékekről és színezékekről szóló vegyészeti könyvet, mert hogy vegyészmérnök vagyok és biomérnök.

Tanulmányoztam a festékek kémiáját.

A Nagymező utcában volt a művészellátó bolt.

Bevásároltam festékeket, színezékeket, eszközöket, ecseteket, spatulákat, dammárlakot.

Mindent, ami kellett vagy, amire azt gondoltam, hogy a kísérletezésekhez is jól használható.

És hogy miért nem vászonra és olajra festettem?

Tulajdonképpen két oka is volt.

Az egyik az, hogy amikor ez így felmerült, és mondtam a családnak, hogy egy kicsit kipróbálom magam a festéssel, akkor nagyon határozottan az volt a kérés, és az volt a megállapodás, hogy rendben, de olajfestékkel és terpentinnel nem, mert az nagyon büdös.

A fának volt valami affinításom, egyszerűen egyfajta tartása is van.

És az, hogy a 15-16-dik századi olasz festők használták, játszottak az olajtemperával és a fával, valahogy az köszönt vissza nekem is, és abba az irányba indultam el.

Tulajdonképpen az első képemet, amikor egyik nap feltettem az állványra, akkor már lealapozott nagy fehér táblaképet.

Elkezdtem festeni, és amikor a család már iskolába és munkába ment, és az első képen is már elkezdtem azt a történetet, ami odáig bennem volt.

Belefestettem orosz katonát, talajviz-tisztitó berendezést, a lányomat, magamat, mindent, ami akkor ott bennem volt.

Délután tudtam, hogy már jön haza a család, akkor gyorsan elpakoltam, a képet a fal felé fordítottam, gyorsan kitakarítottam, rendet csináltam, és onnantól kezdve a családdal foglalkoztam.

Délután, este, hétvégéken nem vettem elő a festőállványt, a festményeket.

Teltek a hónapok és a család hihetetlen megértően, tulajdonképpen figyelt.

Nagyon látták azt, hogy én azért valahol nagyon belül vagyok, a festőkészletek és tartozékok ezek ott voltak, de félreretolva a sarokban, amikor hazajött a család.

Nem is nagyon kérdezősködtek, hogy mit csinálok.

A gyerekek időnként belekukkoltak a képbe, egy-egy részletbe, időnként eltátották a szemüket-szájukat, időnként hümmögtek egy kicsit kedvesen, megértően, nem igazán tudták, hogy most mi történik, de valahol az volt, hogy nagyon-nagyon keveset beszéltünk részben arról, hogy azért ezt az egész sikkasztási helyzetet azt, hogyan dolgozom fel.

Tudták, hogy mennek a dolgok jó irányba, de idő kell ahhoz, hogy nekem itt dolgokat fel kell dolgoznom, és ezért én nagyon-nagyon hálás voltam nekik, hogy hagytak engem.

Amikor ez az egész festés elindult, nem volt bennem semmi, hogy ezt kell, hogy lesz, akarom-e, festő akarok lenni?

Egy olyan fajta nyomás jött belülről.

Egyszerűen ki akartak jönni dolgok, amiket nem tudtam megfogalmazni igazán jól verbálisan, de egy nagyon-nagyon vizuális gondolkodású emberként, egyszerűen képek jelentek meg a fejemben, színek jelentek meg, indulatok, érzelmek, egy csomó olyan dolog, amivel korábban mérnökként, kutatóként, tudósként nem is foglalkoztam igazán, de akkor ebben a helyzetben ez valahol számomra is teljesen váratlanul, igazából sokminden váratlanul ért, ahogy így reagált a testem, a szellemem, a képzelőerőm, ami addig mindig igazából gépekben, kémiai és biológiai reakcióban, ökoszisztémákban gondolkozik, és hirtelen meglelent bennem olyan valami, ami kikívánkozott.

Egyik nap Zsanett egyik kollegája feljött hozzánk, és meglátta az egyik képemet, és nagyon-nagyon megtetszett neki szemészként.

Nem ez volt a szakmája, de kiderült, hogy egy nagyon jó barátja a Budapest Galériának az akkor egyik kurátora.

Török Tamás később a Budapest Galériának vezetője is lett.

Egy nagyon elfoglalt és meglehetősen szabadszájú, szókimondó ember volt.

Egyik nap, amikor egyedül voltam, Tamás felugrott, megnézett két-három képet, ami akkor otthon volt.

Dörmögött egy kicsit és megállt, és azt mondja, hogy „István baszd meg, van ezekből még?” És akkor mondom persze, hogy van.

Beültünk a kocsiba, kimentünk Budakalászra, és ott egy órát töltöttünk el a táblák bontogatásával, forgatásával nézegetésével.

Ő közben a bajusza alatt dörmögött, hümmögött, baszdmegezett.

A végén megállt, és azt mondja, hogy „figyelj ide, készülj fel.

Egy év múlva lesz szabad kiállítóterem.

Ezeket itt és amiket addig festeni fogsz, azokat én mind-mind ki akarom állítani.” És akkor ezzel bennem is beindult csomó minden.

Úgy gondoltam, hogy oké, akkor most van még egy évem.

Nagyon, nagyon inspiráló volt, ahogy Tamás reagált a képekre, aztán utána beszélgettünk még sokat, és ahogy készültek új képek, felhívtam azonnal, odajött, megnézte, élvezte, tetszett neki.

Tamás első látogatása után egy évvel, 1997, május 13-án nyílt meg életem első kiállítása a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóházában, több mint 60 nagy festménnyel, rengeteg grafikával.

Az a kiállítóterem, az óbudai kiállítóterem, kiállítóház, gyakorlatilag az összes helyiségét elfoglalta.

A megnyitóra eljött 150-200 ember, barátok, ismerősök, kollégák, akik számára ez egy abszolút reveláció volt, hiszen ezek közül gyakorlatilag senki nem tudta azt, hogy én az elmúlt néhány évet festéssel töltöttem, az, hogy bennem ez is van, én ilyennel foglalkozom.

Nagyon sokan feltalálóként, egyetemi kutatóként, izgalmas vállalkozóként ismertek meg engem.

A kiállítás számomra is reveláció volt, nem csak a barátaimnak.

Soha korábban azért nem gondoltam, hogy én festő leszek.

Az óbudai kiállítás után jött a többi, nagyon sokan kerestek, meghívtak.

Volt kiállításom Ózdon, önálló nagy kiállításom Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, a Miró kávéházban fent a Budai Várban hónapokon keresztül.

Tizenvalahány képem volt, és növelte meg a turista forgalmat a többszörösére, mint utóbb kiderült a kávéház tulajdonosa bevallásából.

Az volt bennem, hogy igen, el tudtam mondani nagyon sok mindent ezekkel a képekkel.

Hogy ez kinek a számára pontosan mit jelentett ez a történet, mert a képeim…

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#58 Hogyan éled túl életed legnagyobb válságát? – Kenyeres István”

Miről szól ez az epizód: „#58 Hogyan éled túl életed legnagyobb válságát? – Kenyeres István”?

Kenyeres István megosztja történetét arról, hogyan élt túl egy súlyos életválságot baráti és üzleti árulás után, miközben kétgyermekes apaként kellett helytállnia. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#58 Hogyan éled túl életed legnagyobb válságát? – Kenyeres István”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kenyeres István.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#58 Hogyan éled túl életed legnagyobb válságát? – Kenyeres István”?

Megjelenés: 2024. 01. 17.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/58-hogyan-eled-tul-eleted-legnagyobb-valsagat-kenyeres-istvan-erhup586

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból