Igaz történetek

#63 Egy családi titok – Vranik Roland

· PT12M6S

Összefoglaló

Vranik Roland rendezővel a családi titkokról, a háborúról, a hűtlenségről, a szégyenteljes esetekről és a ballépésekről szóló beszélgetés. Arról, hogy a szülők mit hallgatnak el a gyerekek elől.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 02. 21.
Hossz
12 perc
Szereplők, említett nevek
Vranik Roland
Témák
családi titkok, háború, hűtlenség, szégyenteljes esetek, ballépések
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez itt az Igaz történetek podcast.

Kinek a családjában ne lennének titkok?

Titkok, amiket a szülők hallgatnak el a gyerekek elől háborúról, hűtlenségről, szégyenteljes esetekről, ballépésekről.

Ezek általában előbb-utóbb kiderülnek.

A titkolózás, még ha jó szándékból történik is, gyakran rosszabbat tesz, mint egyszerűen elmondani, mi, hogyan és miért történt.

Hét-nyolc éves lehettem, amikor megkaptam a piros szemű nyuszit.

Nem tudom, hogy ki hozta, hiszen a nyuszi hozta a nyulat, egy kartondobozban.

Nagy lakásunk volt, óriási terasszal, egy 4 szobás lakás.

Akkor még nem volt testvérem, úgyhogy a nyuszika meg én életük az életünket.

Papírkosárban vagy papírdobozban, újságpapírral, nyúlbogyóval, pisivel, répával, salátával.

Nőtt, nőtt a nyuszika, és amikor kinőtte magát, hogy már nem volt jó a nyuszinak a lakásban, se nekünk, mert ugye szépen kopik a gondoskodási kedve a gyereknek: a füvet kell szedni, répát kell hozni, a salátát, és a legfőképpen az, hogy tisztán tartani, az egy katasztrófa a lakásban, és akkor bemondta az unalmast az anyám és az apám, és mondták, hogy a nyuszinak mennie kell.

Nade hát hova lehetne tenni a nyuszit?

Nagypapámék nem mesze laktak tőlünk, egy kertvárosban, ahol volt házuk, volt kertjük, és ott egy ilyen nagyobb ketrecbe bekerült a nyuszika.

Sokat jártam látogatni, etetni, néha kiengedtem, kergettem az udvaron, mígnem egyszer nem volt sehol a nyuszika.

Arra nem emlékszem pontosan, hogy mit mondtak, de ha jól emlékszem, akkor az volt a mondás, hogy a nyuszi visszament az erdőbe, vagy a többi nyuszi közé, vagy mind a kettő közé, mind a kettő talán.

Zűrös volt már, hogy hova tűnt a nyuszika, láttam én azt mindenkinek a tekintetén.

Amikor eltűnt a nyuszi, akkor azért úgy merengtem rajta, hogy vajon hol lehet.

Egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy hol lehet a nyuszi.

Viszont már nem volt annyira fájdalmas, hiszen már külön éltünk nyuszikával, meg nagy volt, meg a kezdeti szerelem-sokknak vége lett már.

Ugye ő egy háziállat volt az udvaron, akit minden héten láttam egyszer.

Úgyhogy úgy bele szoktam ebbe a gondolatba, hogy a nyuszika valahol van.

Van is róla képem, hogy valami erdőben a többi nyuszi között, bár tudtam, hogy az üregi nyulak szürkék és ő hófehér piros szemmel, de gondoltam, hogy valahogy beleillik a képbe.

Na, de hogy eltűnt a nyuszi, sokszor ebédeltünk a nagymamáméknál, teljesen szokványos kis ebédek voltak, vasárnapi vagy szombati, de ez az ebéd nem volt olyan, mint a többi.

Most már látom, hogy milyenek voltak, akkor csak azt láttam, hogy furcsák.

Azt láttam, hogy a nagymamám csak az ételt nézi.

Mindig megkérdezett mindenről, a szemembe nézett, nagyon aranyos, a legjobb nagy mama volt a világon, de nem nézett rám a nagymamám.

Nagypapám is nagyon furcsán viselkedett.

Ő egy igazán őszinte ember volt, de őneki se találtam a tekintetét.

A bal vállam fölött volt az anyám, aki pedig ideges volt.

Látom, hogy valahogy az egész fókusz, az egész rezgés az valahogy az étel körül van.

És én nézem azt az ételt, és még sose láttam olyan ételt.

Furcsa volt az étel, piros volt, pörkölt volt.

Ami nagyon furcsa volt benne, hát vagy a rántott húshoz szoktál, vagy a pörkölthöz, vagy a csirkecombhoz.

Nagymamám kavargatott, valószínű, hogy próbálták terelni a figyelmemet.

Az anyám idegességét folyamatosan érzem a bal vállam fölött.

Sőt, minthogyha a nemtetszését is kifejezné a szülei felé, akik azt hiszem, ha nem is lehurrogják, de valahogy terelnek.

Megesszük ezt az ételt, nekem valami nem stimmel, de ezen is túl vagyunk.

Egy vasárnapi ebéd vagy egy szombati ebéd.

Telnek-múlnak a napok, vagy akár a hetek, játszom a szomszéd gyerekekkel, nyuszi nincs, nyuszi eltűnt, nyuszi már nincs a fejemben se.

Mígnem, nagypapámnak van egy szerszámos kamrája, ahová valamiért bementem.

És látok egy fehér bundát fönt a bal sarokban.

Tehát nem volt semmi funkciója iszonyatosan világított a sötét szerszámos kamrában, egy ilyen kicserzett, kikészített fehér szőrdarab.

Fönt van a sarokban valamire fölrakva.

Nem felszegezve, hanem föl van rakva valamire, vagy rárakva, de a jó látható, jó látható.

Eljövök, beég az agyamba ez a fehér dolog, sose volt ott, hiszen én nagyon sokszor jártam ott a kamrában, egyszercsak megjelent ez a szőrdarab.

Telnek-múlnak a napok, úgy gondolkodom rajta, visszamegyek, megnézem, többször megnézem, fölállok, megnézem, látom, hogy ez nem lehet más, csak egy nyúlbunda.

Nincsen a nyúl, a fejszőrzet nincs rajta, csak a lábszőrzetet és a testszőrzetet látom.

Többször visszamegyek, megnézem belülről, szépen ki van készítve, és hosszú-hosszú ideig gondolkodom azon, hogy vajon ez az én nyuszim lehetett-e.

Azt nem fogalmazom meg magamban, tudom jól gyerekként, hogy vajon az a furcsa étel és az a furcsa hangulat egy nyúlpörkölt lehetett-e vagy nem, de a nyúl bundája nagyon gyanús volt.

És akkor ez így betokosodva ott volt a memóriámban, teltek-múltak az évek, felnőttem, és elfelejtődött ez a történet a fejemben.

Aztán született, ugye persze lett egy öcsém.

Amikor felcseperedett, ő sokkal keményebb volt a családi titkokkal vagy a félrebeszélésekkel szemben, nagyon keményen rávilágított a gyenge pontokra, és ezen felbuzdulva szerintem előhívta a tudatomból azt, hogy akkor mi történhetett.

Elmondtam neki ezt a dolgot, fogta a fejét, úristen biztos, hogy ez lehetett.

Nem emlékszem, hogy mit válaszolt, de azt tudom, hogy simán egy kitérő választ adott, tehát semmit.

Teltek-múltak az évek, és egy beszélgetés során előjött ez a kérdés megint, hosszú évtizedekről beszélünk.

És ennek a beszélgetésnek a végén arról győzött meg a beszélgető partnerem, hogy kérdezzem meg anyámat erről.

És én megkérdeztem anyámat erről, Hogy itt vajon mi történt.

És akkor a következő választ kaptam: Hát, ilyen sose volt.

Anya én úgy emlékszem, emlékszem az érzésre.

A húsvéti nyuszi... volt egy bácsi, aki nyulakat tenyésztett, az odament.

Jó, tehát nem ettük meg a nyulat, akkor ugye azt mondod?

Persze, akkor mindenki megette, akkor olyan idők voltak.

Nem, azt a nyulat nem ettük meg.

Az egy nyúl volt, amit ettünk?

Hát igen, igen, igen, ettünk nyulat, úgy emlékszem, hogy ettünk nyulat.

Tehát megettük, anyám, a húsvéti nyulunkat.

Én erre pontosan nem emlékszem, biztos, hogy nem, de inkább arról beszéljünk, hogy volt egyszer egy zsoké rokonunk, aki a verseny után elkapott egy hatalmas nagy szürke üregi nyulat, és azt hazavitte, megfőzte a gyerekeknek.

Erre például pontosan emlékszem.

Én azt kérdeztem tőled, hogy megettük-e a húsvéti nyulunkat.

Nézd, ettünk nyulat, de nem emlékszem erre pontosan.

Valószínű, ha ez megtörtént, akkor nem akarok rá emlékezni, és kitörlődött a memóriámból.

Értem, tehát akkor megettük a húsvéti nyulat?

Igen, ettünk húsvéti nyulat, de erre pontosan nem emlékszem.

Akkor tehát megettük a húsvéti nyulunkat.

Elképzelhető, fiam, nem emlékszem rá, kitörölte a memóriámat.

Ha visszagondolok rá, akkor azt gondolom, ugye nem volt szokás nálunk...

Emlékszem az ételekre, amit ettünk, azok legkövethető dolgok voltak a boltból.

Ugye annak idején azért vágták a csirkét még az udvarokon rendesen, amikor én gyerek voltam.

Azt láttam, hogy a szomszédasszony vágja a csirkét.

Azt hiszem talán a nagyapámat is láttam csirkét vágni, de valahogy azért ez már ahogy így teltek-múltak az évek, ez nem volt.

Ez egy nagyon kirívó eset volt.

Nagyon sokat ettem a nagymamáméknál, tudom az étlapot kívülről, ez egy nagyon kilógó dolog volt ízben, látványban, helyzetben, érzetben, családi környezetben, mindenhogy.

Szerintem teljesen ad hoc módon történhetett.

A nagypapám meg a nagymamám sose vert át, az tuti.

De az anyám se igazából, valószínű, hogy soha.

Bár április elsején mindig becsapott valamivel.

De ez valószínű, szerintem úgy lehetett, hogy nem tudták elvinni a nyulat sehova, vagy lusták voltak, vagy nem volt rá idejük, vagy egyszerűen csak előjött belőlük a régi vidéki érzés, hogy „hadd nézzük meg ezt a nyúlhúst.” Nem hiszem, hogy végig lett gondolva, nem hiszem, hogy volt benne koncepció, hanem ha már ott volt a nyuszi, hadd együk meg.

Valószínűleg, |hogy régen ettek már nyúlpörköltet.

Ha már egyszer nyúl volt, akkor legyen nyúl.

Valószínűleg tudták, hogy kell ezt csinálni.

Szerintem nagyon nagy küzdelem lehetett nekik ez a történet.

Emlékszem az érzésre, emlékszem a vibe-ra az asztal fölött.

Láttam, hogy mindenki birkózik a valósággal, azzal a pillanattal.

Tehát nem hiszem, hogy végig lett gondolva.

Nyilván az ő életükben ez tök természetes volt, ahol ők fölnőttek, az egyértelmű.

Beemelték az 1970-es évek végére ezt a történetet, ahol már ők városi emberek voltak réges rég, és ez egy olyan határvonal lehetett, egy olyan ütköző zóna az ő múltjukban meg a jelenükben, amely ilyen végiggondolatlan pszichológiailag a senki földje lehetett, ahol ez így megtörtént, ez így átgurult, megettük, jó napot kívánok, és aztán fölraktuk a nyuszi bundát a sarokba, és aztán ment tovább az élet.

Ha lebontjuk, hogy ki mit érezhetett a családban, akkor az biztos, hogy a nagyapámnak egy természetes dolog volt ez, teljesen természetes dolog.

Tehát szerintem a füle botját sem mozgatta erre a történetre.

A nagymamán félt, és emlékszem, hogy a tekintetével a nyúlpörköltbe meredt, és alig bírt elszabadulni.

Azt hiszem, végig az ételre fókuszált.

Az anyám viszont, a rákendroll-nő, aki már Elvis Prestley-t hallgatott bakeliton, és jártak táncolni, le a nem tudom hova, ő neki egy húsvéti nyúlnak a lemészárolása és a megetetése a családdal, az valószínűleg egy teljes tudathasadásos állapot volt.

De hiszen ők voltak a szülei, anyám a háborúban nőtt fel, '40-es, tehát nyilvánvalóan mindent megettek, ami szembejött az azt követő tíz évben.

Tehát mégis csak valami visszaköszönt neki, de hát városi lány volt már, rockabilly, úgyhogy ő méltatlankodott, és nyilván ő egy Spock-generációs anya.

Spock az a gyereknevelő tanácsadós faszi, ő azon a vonalon nevelt, vagy terelgetett minket, úgyhogy nyilvánvalóan neki szembejött ez a vonat, hogy nyulat eszünk, és az is szembejött, hogy most mit csináljon.

És arra emlékszem, hogy ő nem fogta magát vissza.

Próbálta jelezni a szülőknek, hogy hát ez nem kóser, de azt hiszem innen már nem volt visszaút.

Anyámat maszatkirálynőnek hívjuk.

Anyámmal csak úgy lehet beszélni, hogyha leülsz szemtől szembe, és nagyon komoly arcot vágsz, és megpróbálod a téma fajsúlyát mérlegre rakni, és megértetni vele, hogy ez most nem játék.

Akkor nagyon tisztán lehet ővele beszélgetni.

Most nem raktam föl teljes mérlegre ezt a kérdést, hanem inkább játékosan beszélgettem vele, és a mestere a maszatolásnak.

Abban sem vagyok biztos egyébként, hogy pontosan emlékszik már arra, hogy vajon, hogy volt ennek a dramaturgiája.

Arra azt, hogy megettük, azt azért kimondta többször, hogy „megettük a nyulat, de hogy melyik nyulat, azt még nem tudom.” Tehát ő próbálja fenntartani valószínűleg azt a puhítást, hogy jaj, szegény kis fiamnak, aki nemsokára nyugdíjas lesz már, nehogy megsérüljön a lelke, hogy megette a húsvéti nyulat. ♬ ♬ Én soha nem vettem húsvéti nyúlat a gyerekeimnek. ♬ ♬ Vranik Roland filmrendező, három játékfilmje: a Fekete kefe, Adás és az Állampolgár egy sor díjat nyert itthon és külföldi filmfesztiválokon is.

A Fekete kefe a 2005-ös Filmszemlén öt díjat is besöpört.

Roland jelenleg egy bibliai témájú játékfilm előkészítésén dolgozik. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható vagy mulatságos történetei.

Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.

Írd le egy oldalon, vagy vedd fel a mobilodon néhány percben, és küldd el az igaz@igaztörténetek.hu e-mail címre.

Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal, biztos ők is szeretni fogják.

Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, iratkozz fel az Igaz történetek podcastra kedvenc lejátszódban.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#63 Egy családi titok – Vranik Roland”

Miről szól ez az epizód: „#63 Egy családi titok – Vranik Roland”?

Vranik Roland rendezővel a családi titkokról, a háborúról, a hűtlenségről, a szégyenteljes esetekről és a ballépésekről szóló beszélgetés. Arról, hogy a szülők mit hallgatnak el a gyerekek elől. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 02. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#63 Egy családi titok – Vranik Roland”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vranik Roland.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#63 Egy családi titok – Vranik Roland”?

Fő témái: családi titkok, háború, hűtlenség, szégyenteljes esetek, ballépések.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#63 Egy családi titok – Vranik Roland”?

Megjelenés: 2024. 02. 21.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/63-egy-csaladi-titok-vranik-roland-erhup613

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból