Igaz történetek

#67 Rosszul is végződhetett volna – Fejér Zsuzsa

· PT12M11S

Összefoglaló

Fejér Zsuzsa az Igaz történetek című epizódban a pedagógusok felelősségét tárgyalja, különösen azoknak a helyzeteknek a kapcsán, amikor egy tinédzser nyilvános megalázása végzetes lépéshez vezethet.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 03. 27.
Hossz
12 perc
Témák
pedagógusok felelőssége, tinédzser megalázása
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Mennyi a felelősége a pedagógusnak abban, hogyha egy tinédzsert nyilvánosan úgy megaláz, hogy az kétségbeesésében egy végzetes lépésre szánja el magát.

Lehet, hogy Vali néni, a tornatanár, nem gondolta, hogy egy átlátszó fenyegetés ilyen hatást vált ki a diákjában, de ez őt nem menti fel.

Fejér Zsuzsa a történetét Párizsból Zoomon mondta el. 13 éves voltam, amikor a hatodik kerületből, a Paulay Ede utcából költöztünk el a 17. kerületbe.

A hetedik osztályt már a Kép utcai általános iskolában kezdtem a 17. kerületben.

Nagyon szerettem a hatodik kerületet, ez egy megszokott közeg volt, számomra, én abban kondicionálódtam, és ott éltem a gyerekkorom nagyrészét.

Szerettem az épületeket, szerettem a Paulay Ede utcát szerettem az Operaházat.

Az iskolámat is nagyon szerettem.

A Szív utcai általános iskolába jártam, majd a Vörösmarty általános iskolába.

A 17. kerületbe érkezve nem nagyon találtam magamat ezekben a kertes házak utcáiban.

Egy kicsit elveszettnek éreztem magam. 1988-at írunk, már 14,5 éves vagyok, a 8C-be járok, egy nagy kockaépület volt a mi iskolánk, amit egy olyan óriási nagy udvar vett körül, az én osztályom a második emeleten volt.

Az osztályban nem nagyon találtam a helyemet, nem szereztem barátokat az osztályomból egyáltalán, csak a 8B-ből, a Mónit, akivel gyakran lógtam az iskolaudvaron, és sokat beszélgettünk Egy nagyon jófej csaj volt, aki kérdezett és kíváncsi volt, közös volt az érdeklődésünk, és vele jó barátságba kerültem.

Az utolsó két hétben volt egy osztálykirándulásunk.

Elindultunk a Balaton déli partjára egy busszal Rákoshegyről, egy úttörőtáborba.

Ebben az úttörőtáborban különböző iskolák osztályai is megjelentek, őket is oda vitték táborozni.

Én másik négy osztálytársnőmmel egy faházba kerültem.

Ugyan nem voltunk barátnők, de ez engem egyáltalán nem zavart.

Volt tábortűz, én általában a konyhasátorban voltam, és ott készítettük az ételeket.

Egy nagyobb felhajtást csináltunk az utolsó napon, többfajta ételt késztettünk.

Én éppen csirkét sóztam, és utána ezeket fel kellett szabdalnom.

Szerencsémre velem szemben pont a foci pálya volt, ahol a fiúk fociztak.

Így a csirkesózás közben végig nézhettem a meccset, ahol egyébként a mi osztályunk csúnyán kikapott. 10:2-re verték őket az ismeretlen iskola fiújai.

Egy fiú fel is tűnt nekem, aki nagyon gyorsan futott.

Ez engem megérintett, elámultam tőle, csatárként játszott, és úgy döntöttem, hogy a sózás után én beállok a kapu mögé, és onnan követem a csúfos vereségünket, amiben ez a srác is elég szépen teljesített, több gólt is rúgott.

A 10:2 után a mi osztályunk leballagott a terepről.

Akkor már ez a srác ott állt, nagyon vigyorgott, mosolygott rám.

Bemutatkozott, mondta, hogy szia, Sebi vagyok, szeretnél-e velem jönni egy kicsit sétálni.

És mondtam, hogy hát nagyon szívesen.

Visszamentem a faházba, kicsit rendbe tettem magam, mégis csak randi.

Nagyon örültem ennek a sétának.

Hosszan beszélgettünk, megnyíltunk egymás előtt, beszéltünk a tanárainkról, hogy kit miért utálunk, elmeséltük egymásnak, hogy mivé szeretnénk válni.

Én elmeséltem a Sebinek, hogy én úgy képzelem magam, hogy én majd Párizsban fogok élni, és egy boulangerie felett fogok lakni, és én elhagyom majd egyszer biztos Magyarországot.

Beszéltünk a hobbijainkról, elmeséltem, hogy én vívok, az nekem nagyon tetszik, és ez egy klassz sport.

Ő is elmesélte, hogy aikidózik, elmesélte azt, hogy hány testvére van, hogy furcsa családból jött a Sebi, válásokon ment át az anyukája, és több féltestvére is volt.

Mindent nagyon szívesen hallgattam a Sebitől, mert viccesnek találtam és okosnak.

Főleg az fogott meg a Sebiben, hogy a viccességet a Sebi tulajdonképpen úgy intézte, hogy mindig ő volt az, akin lehetett nevetni.

Ez egy kvalitás volt a számomra.

Úgyhogy a sok-sok séta és beszélgetés után leültünk egy tábortűz mellé a Sebivel.

Ránk esteledett, tovább folytattuk a beszélgetést.

Meg se fogtuk egymás kezét, nem csókolóztunk, igazi barátokká váltunk.

Így telt el az este, ránk hajnaladott, és ebben a hajnali készülődésben, ez volt az utolsó nap, mi úgy döntöttünk, hogy keresni fogjuk egymást.

A Sebi kispesti általános iskolába járt, Kispestről jött, ennyit tudtam róla, én a 17. kerületi Kép utcai iskolába, és megígértük egymásnak, hogy keresni fogjuk egymást.

Főleg a Sebi megígérte nekem, hogy fel fogja velem venni a kapcsolatot, hiszen akkor még se mobiltelefon nem volt, se e-mail nem volt.

Ebben is maradtunk, és összepakoltuk a cuccainkat, mindenki a sajátját, én felszálltam a buszra, ami haza vitt minket Rákoshegyre.

Ez egy hosszú hétvége volt, ahogy visszaemlékszem, három napos kiruccanás volt ez a Balaton déli partján, és visszaérve hétvége vége, és hétfőn újra iskola.

Bementem az iskolába, az első óránk az tornaóra volt, két osztály lányait összeterelve, vártuk a Vali nénit, aki egy filigrán, helyes nő volt, nem messze a nyugdíjtól, és vártuk, hogy akkor elkezdünk futni, aztán gimnasztikázunk, aztán utána végre kidobósozunk majd.

Mielőtt Vali néni elkezdte volna az órát, engem felállított a tornaszekrényre, erre a magas, több részes tornaszekrényre.

Ott álltam velem szemben 40 lány arca, aki rám néz, rám szegezi a tekintetét, és fogalmam sincs, hogy mi fog történni.

Vali néni elkezdte mondani, hogy a Fejér azért áll itt ezen a tornaszekrényen, mert a balatoni vakáció alatt egy másik fiúval kimaradt egész éjszaka, nem ment vissza takarodóra, és egy ilyen ribanc viselkedést nem engedhet meg magának az ember, ezért a tanári kar úgy döntött, hogy nem javasolnak gimnáziumba, hogy ott folytassam a tanulmányaimat.

Én ott összeomlottam, nem tudtam sehogy se kezelni ezt a helyzetet.

Nem emeltem fel a szavamat, nem kezdtem el mondani, hogy de az nem úgy volt.

Nem küzdöttem, én csak lemázstam erről a szekrényről, hogy mikor, fogalmam sincsen.

A lányok már nem voltak ott, a tornaszertárban sem volt senki.

Én ott összeszedtem a cuccaimat, és úgy döntöttem, hogy én a többi órára nem megyek be, hanem haza indultam, és tudtam, hogy a szüleim nem lesznek otthon.

Nagyon korai időszak volt ez, hogy a szüleim otthon legyenek, de jobb volt ez így.

Sokkal jobb volt, mert éreztem, hogy én ezt nem tudom vállalni.

Tehát én ezt nem fogom tudni elmesélni a szüleimnek, se a Sebit, se a gimnáziumból való letiltást.

Haza értem, sírtam, nagyon-nagyon szomorú voltam, és meg voltam rettenve, és úgy döntöttem, hogy én ezt nem tudom vállalni, ezt a történetet.

Így bementem a fürdőszobába, a tükrös szekrényt kinyitottam, megtaláltam benne az anyámnak a nyugtatóit, a Valériánát, és egy dobozzal ebből a gyógyszerből az összeset beszedtem.

Ezek után még észnél voltam egy ideig, és úgy döntöttem, hogy én megrendezem ezt a jelenetet.

Befeküdtem az ágyba, odaraktam magam mellé egy ébresztőórát, mondván, hogy én csak alszom egy kicsit vívóedzés előtt, és majd úgy is fel fogok ébredni, ha véletlenül valaki megtalálna, hogy ne siessen engem megmenteni.

És utána az első emlékképem az már a kórházban van.

A szomszédunk, a Zoli, ő mentett meg engem.

Azt, hogy hogyan és miként azt nem tudom, apu elmeséléséből tudom, hogy Zoli próbált felébreszteni engem.

Nem sikerült neki, és akkor úgy döntött, hogy kihívja a mentőket.

A mentők bevittek engem a kórházba, ezt mind elmesélésből tudom, mert semmi emlékem nincsen erről.

A kórházban kimosták a gyomromat, és befektettek egy többágyas szobába, ahol sokat aludtam.

Az első kép, amire emlékszem az az, hogy felébredek és az egyik szobatársam, odajön hozzám nagyon kedvesen, és megkérdezi, hogy miben segíthetek.

És mondtam neki, hogy segíts nekem kimenni légy szíves a vécére.

Úgyhogy átkarolt, megtartott és kikísért a vécére.

Emlékszem rá, hogy megnyugodtam, mert az első találkozásom a világgal egy olyan emberrel volt, aki nem akart engem bántani.

A szüleimmel nem találkoztam rögtön, hanem csak később, miután egy pszichológussal beszélgetnem kellett.

És utána nem tudom, mennyi idő telhetett el ezekben a napokban, utána engem apukámék hazavittek.

Elmondtam a Sebit, elmondtam a táborozást, elmondtam a Vali nénit, és elmondtam a gimnáziumi letiltást is.

Az apukámtól én azt kértem, hogy az iskolából fennmaradt két hetet nekem már ne kelljen ebben az iskolában lejárnom.

A bizonyítványosztásra se akarok bemenni.

Apu azt mondta, hogy ez így lesz, akkor én nem megyek vissza ebbe az iskolába.

Otthon maradtam, nem jártam iskolába.

Az iskolatársaim néha jöttek, a Sebi is eljött hozzám.

Az iskolatársaim hoztak mindenféle virágot meg csokoládét meg ilyesmiket, a Sebi is.

Pár héttel később elmentem felvételizni a Kölcsey Ferenc gimnáziumba.

Kiderült, hogy Vali néni nem mondott igazat, és oda fel is vettek.

Szeptemberben ott kezdtem a tanulmányaimat, aminek nagyon-nagyon-nagyon örültem. ♬ ♬ Magam mögött tudtam hagyni ezt a történetet, egy óriási tanítással.

Elvégeztem a gimnáziumot, utána egyetemre mentem.

Mind a szakmai életemben, mind a családi életemben, azóta többször kerültem olyan helyzetbe, ahol megaláztak, és ennek ellenére én ezt soha nem használtam másokkal szemben.

És ezt Vali néninek köszönhetem. ♬ ♬ Fejér Zsuzsa nemcsak a Kölcsey gimnáziumba került be, de később a Pannon Egyetemre is, ahol párhuzamosan tanult a vegyészmérnöki karon, és mellette elvégezte a színháztörténeti szakot is.

Nem mellékesen sikeres lett vívóként is.

Ahogy magáról mondja, gyűjtöttem sok érmet, de nem lettem olimpiai bajnok.

Zsuzsa máig jár veterán vívóversenyekre. 2016-ban a francia veterán bajnokságon bronzérmes lett, és 2 évvel ezelőtt a veterán európabajnokságon is szép eredményt ért el.

Zsuzsának megvalósult a fiatalkori álma is: immár 23 éve él Párizsban. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható vagy mulatságos történetei.

Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.

Írd le egy oldalon, vagy vedd fel a mobilodon néhány percben, és küldd el az igaz@igaztörténetek.hu e-mailcímre.

Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal, Biztos ők is szeretni fogják.

Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, íratkozz fel az Igaz történetek podcastra kedvenc lejátszódban.

Említett entitások

Témák

  • pedagógusok felelőssége
  • tinédzser megalázása

Szervezetek, cégek

  • Igaz történetek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#67 Rosszul is végződhetett volna – Fejér Zsuzsa”

Miről szól ez az epizód: „#67 Rosszul is végződhetett volna – Fejér Zsuzsa”?

Fejér Zsuzsa az Igaz történetek című epizódban a pedagógusok felelősségét tárgyalja, különösen azoknak a helyzeteknek a kapcsán, amikor egy tinédzser nyilvános megalázása végzetes lépéshez vezethet. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 03. 27..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#67 Rosszul is végződhetett volna – Fejér Zsuzsa”?

Fő témái: pedagógusok felelőssége, tinédzser megalázása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#67 Rosszul is végződhetett volna – Fejér Zsuzsa”?

Megjelenés: 2024. 03. 27.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/67-rosszul-is-vegzodhetett-volna-fejer-zsuzsa-erhup645

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból