Igaz történetek

#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva

· PT19M39S

Összefoglaló

Kőszegi Éva hosszú évekig szeretett volna gyermeket, majd egy nem ideális kapcsolatban teherbe esve úgy gondolta, élete rendeződik. A terhessége alatt a legboldogabb időszakát élte, de a sorsa nem úgy alakult, ahogy remélte.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 04. 30.
Hossz
20 perc
Szereplők, említett nevek
Kőszegi Éva
Témák
terhesség, élet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Éva hosszú éveken át szeretett volna gyereket, amikor egy ideálisnak nem mondható kapcsolatban végül teherbe esett.

A fontos, gondolta, hogy kisbabája lesz, és majd minden rendeződik.

Élete legboldogabb időszakát élte át.

Aztán a sorsa mégsem úgy alakult, ahogy remélte.

Már egész fiatalon, kiskamasz koromban tudtam, hogy gyermeket szeretnék, és inkább édesanya szeretnék lenni, mint karriert építeni.

Ez azért is volt, mert népes családba születtem, és nagyon sok gyerek vett körül, sokan vagyunk unokatestvérek, többen sokkal fiatalabbak, mint én.

És a gyerekkorom is jó gyerekkor volt.

Otthon is szép gyerekkorom volt, és az édesanyám is egy példát mutatott erre.

Úgy alakult, hogy hosszú, szép és tartalmas kapcsolataim, sőt, házasságaim is voltak, de egyikből sem tudott gyerek születni, és így vagy úgy, tulajdonképpen mindegyik kapcsolatom és házasságom, emiatt bomlott fel.

A második válásom után ismerkedtem meg Gyurival.

Nagyon kedves, helyes és művelt fiatalember volt, és rendkívüli módon imponált nekem, hogy ő egy szabad ember volt, és ezt a szabadságot annak tükrében is láttam, hogy én egy nagyon rendezett, nagyon korlátozott életből tudtam megfigyelni, az én életem ilyen volt, és ez nagyon imponált nekem.

De aztán úgy alakult, hogy pontosan ez a szabadság, az ő szabadságvágya, sőt néha szabadossága kárára vált a kapcsolatunknak, mert noha nem terveztem ebben a kapcsolatban sem házasságot, sem gyereket, azért egy normális, az előzőekhez hasonló szép kapcsolatra, tartalmas kapcsolatra vágytam.

Ez nem volt ebben a kapcsolatban.

Tulajdonképpen egyedül voltam, hiába volt ő mellettem.

Illetve épp hogy nem volt mellettem.

Nem volt ez annyira tragikus, mert az életem összes többi aspektusa, minden más terület teljesen rendben volt.

Nagyon jó munkahelyem volt, egy marketing-kommunikációs cégnél dolgoztam, ami akkor a világ vezető marketing-kommunikációs cége volt.

Nagyszerű munkáink voltak, amit nagyon élveztem, kitűnő főnökeim és munkatársaim voltak.

Tehát volt egy biztos egzisztenciám, volt egy szép lakásom, sportoltam, kirándultam, barátaim voltak.

Tehát tulajdonképpen az életem minden más területe rendben volt.

Éltünk tehát Gyurival úgy ahogy.

Egy alkalommal, amikor egy rutinvizsgálatra mentem a háziorvosomhoz, akkor a házi orvos megállapította, hogy kicsit magas a vérnyomásom, és ez nem indokolt még abban a korban.

Javasolta, hogy hagyjam abba a fogamzásgátló szedését, mert az erősen indokolhatja ezt a magas vérnyomást.

Sportos életet éltem, nyilvánvaló, hogy szerettem volna egészséges is maradni, és akkor úgy döntöttem, hogy elfogadom ezt a tanácsot, és nem fogok tovább fogamzásgátlót szedni.

És ezt meg is beszéltem Gyurival természetesen.

Nagyon érdekes, hogy elég pozitívan fogadta ezt a bejelentést, hiszen ugye akkor itt felmerült annak a lehetősége, hogy akár terhes is lehetek.

És megállapodtunk abban, hogy igen, ha ez bekövetkezik, akkor vállaljuk a gyereket.

Ennek egyrészt örültem, de nem egészen volt világos számomra, hogy ez hogy fog majd az ő szabad életébe beletartozni, hiszen engem se nagyon fogadott el.

Nem tudtam, hogy ez hogy lesz majd akkor gyerekkel, de mivel egyelőre ez nem volt egy aktuális kérdés, hát úgy gondoltam, hogy majd meglátjuk.

Nagyon hosszú időtelt el, talán egy év is, hosszú-hosszú hónapokig nem történt semmi, és aztán egy őszi napon, péntek délután volt, a munkahelyemen egy nehéz hét után léptem ki a fájljaimból, zártam be a nyitva lévő dokumentumokat, és zártam le a kompjúteremet, és ebben a néhány másodpercnyi csöndben Egyszer csak egy kötözött sonka képe lebegett el a lelki szemeim előtt jobbról balra.

A mai napig pontosan emlékszem a sonka formájára, hogy milyen volt a színe, hogy hol voltak a kis madzagok, amivel át van kötve, ezek hol haladtak át a sonkán, és még az illatát is érezni véltem.

Ebben a pillanatban azonnal tudtam, hogy terhes vagyok.

Bezártam a kompjúteremet, aznap egy barátunkhoz voltam vendégségbe hivatalos a Hűvösvölgyben.

Leszálltam az 56-os busz végállomásán a buszról, és a következő sarkon volt egy gyógyszertár, ahova bementem egy terhességi tesztet vásárolni.

A mai napig ha elmegyek ez előtt a gyógyszertár előtt, megremeg a gyomrom, olyan erőteljesek ezek az emlékek.

Másnap reggel amilyen korán csak tudtam, fölkeltem és elvégeztem a tesztet, és hát amit a sonka előre mutatott, az beigazolódott a teszt nyomán is, kiderült, hogy valóban terhes vagyok, kisbabánk lesz.

Ekkor egy nagyon hosszú ideig tartó, elég rettenetes érzelmi hullámvasút kezdődött az életemben.

Egyrészt végtelenül boldog voltam, hogy ami olyan hosszú ideig, hosszú-hosszú évekig nem sikerült, és úgy tűnt, hogy már nem is válik valóra ez az álmom, egyszer csak beteljesedett, gyereket vártam.

Tehát egyik oldalon volt egy végtelen boldogság, a másik oldalon pedig egy kétségbeesés, egy nagyon bizonytalan érzés, hogy mi lesz most.

Tudtam, hogy ebben a kapcsolatban én egyedül leszek ezzel a gyerekkel.

Tudtam, hogy ebben a kapcsolatban ezt a gyereket én egyedül fogom felnevelni.

Nem számíthatok Gyuri segítségére.

És ez a két érzés között csapottam ide-oda Egyik pillanatban a jó érzés volt bennem, az öröm, a másik pillanatban pedig a kétségbeesés és a szomorúság, hogy tulajdonképpen az addigi jó kapcsolataimból nem tudott gyerek születni, és hogy egy ilyen nehéz kapcsolatban történt meg ez a dolog.

Minden esetre délután amikor találkoztunk, elmondtam Gyurinak, hogy ez a helyzet, és azt a reakciót, amit ekkor kaptam, azt igazán az tudja, hogy ez mi, az a pillanatnyi néhány másodperces csönd, amikor ránéztem.

Csak azt tudja, hogy ez után mi következik, aki már volt hasonló helyzetben.

Ő teljesen elbizonytalanodott, látszott rajta, hogy kétségbe van esve.

Azt gondolom, hogy miután hosszú ideig nem maradtam terhes, ő is úgy gondolta, hogy ez már így is fog maradni.

Nem mondta természetesen, hogy nem akarja ezt a gyereket, vagy hogy azonnal vetessük el, de minden esetre öröm, támogatás vagy bármilyen együttérzés, együttműködés abszolút nem látszott rajta.

Édesanyámmal világéletemben nagyszerű kapcsolatunk volt, és mindig támogatott bármilyen élethelyzetbe is kerültem.

Ebben a helyzetben benne is inkább a kétségek fogalmazódtak meg, és aggódott értem, hogy hogyan fogom majd ezt az egészet megélni, hogy alakul majd az életem így egyedül egy gyerekkel.

Teltek-múltak a hetek, és én továbbra is nem tudtam, hogy megtarthatom-e ezt a gyereket vagy nem.

Ez egy nagyon érdekes érzés volt bennem, mert tudtam, hogy nem akarok konkrétan abortuszt.

És mégis bennem volt egy ilyen érzés, hogy megtarthatom, vagy nem tarthatom meg.

Ez egészen addig tartott, amíg körülbelül három hónapos terhességem idején elmentem a nőgyógyászomhoz, aki megerősítette, hogy igen, ez egy szép, jól fejlődő terhesség, amit három hónapos kor körül meg lehet állapítani.

Elmondta, hogy a korom önmagában nem indokolja, hogy esetleg szakítsuk meg ezt a terhességet, tehát azt mondta, hogy nyugodtan.

Sportos voltam, fiatalos voltam, tehát egyáltalán nem tűnt indokoltnak, hogy aggódjak e miatt.

És akkor, amikor ő ezt elmondta, hogy minden rendben van, és így testileg abszolút felkészült vagyok a terhességre, akkor úgy éreztem, hogy most viszont kivirágoztam.

Elöntött a boldogság, és attól a pillanattól kezdve minden tekintetben csodálatos terhességem volt.

Nem volt semmi bajom, nem voltak ezek a szokásos terhességi problémák.

Jól éreztem magam, továbbra is jártam kirándulni.

Jártam a tornámra, nyilván tudva azt, hogy ebben az állapotban mik azok a gyakorlatok, amikkel már vigyázni kell.

De még a domborodó pocakommal is minden héten háromszor eljártam a tornámra.

Tehát egy nagyon kellemes és nagyon-nagyon jó terhességem volt.

Amikor az édesanyám látta rajtam, hogy ilyen vidám vagyok, és ennyire jól érzem magam a helyzetben, akkor ő is átváltott egy másik vágányra, és ő is már örülni tudott velem.

Héthónapos terhes voltam, amikor a munkahelyemen nem beszéltem az állapotomról, mert úgy gondoltam, hogy majd ráérek erre akkor, amikor már félidős vagyok, és akkor már amikor biztos, hogy meg is marad a terhesség.

Úgy gondoltam, hogy majd akkor mondom el.

De természetesen a éles szemű főnököm meglátta az enyhén domborodó hasamat, és behívott az irodájába, és megkérdezte, hogy Éva, te nem vagy terhes véletlenül?

És mondtam neki, hogy de igen, csak hát ezt egy kicsit később szerettem volna elmondani.

És akkor a főnököm másnapra összehívta az egész irodát, és egy csokor virággal köszöntöttek engem.

Ez egy csodálatos momentum volt, mert nagyon jólesett a főnökömnek és a kollégáimnak ez a támogatása.

Mentek tovább a hetek, a hónapok, élveztem a terhességet, és egy nagy boldogságban éltem tulajdonképpen egészen a hetedik hónapig.

Eközben tulajdonképpen Gyurival nem is éltünk együtt.

Én éltem a saját lakásomban, ő is élt a saját lakásában, ő is élte az életét, én is éltem az életemet.

Elfogadta a helyzetet, hogy ez van, de továbbra is nem éreztem a felelősségvállalást, nem éreztem azt, hogy azt gondolná, hogy bármit is változtatni kellene a helyzeten, amiben vagyunk, vagy össze kéne költözni, vagy valami ilyesmi.

Minden esetre egy alkalommal felvetettem neki, hogy hát esetleg ha már az ő gyermekével vagyok várandós, hogy talán költözzünk össze.

Továbbra sem éreztem az örömet, a felhőtlen örömet a részéről, hogy ezt akarja, de azt mondta, hogy jó, költözz oda hozzám.

És körülbelül a hatodik hónaptól kezdve együtt is éltünk.

De ő nem változtatott az életmódján.

Ő ugyanúgy elment, ugyanúgy élte a szabad életét.

A különbség csak annyi volt, hogy egy lakásban laktunk.

Az én fejemben az volt, hogy ha van egy közös gyerekünk, akkor egy közös életünk is kell, hogy legyen.

Tehát én arra gondoltam, hogy az egy szép nagy lakás volt, csak egy kicsit kell rendbe hozni, ki kell alakítani egy gyerekszobát, amire volt hely.

Tehát az én fejemben az volt, hogy együtt fogunk élni, messze nem ideális körülmények között, fogjuk nevelni a gyereket, illetve én majd othhon nevelem a gyereket.

Tehát nyilvánvaló volt számomra, hogy Gyuri nem fog megváltozni, és én sem fogok megváltozni, mert én vágytam arra, hogy ez egy igazi család legyen, mint amilyen családban én is felnőttem.

Eszembe se volt, hogy összeházasodjunk.

Abban az időben már nem volt ennek akkor a jelentősége, mint évtizedekkel korábban, hogy az embernek feltétlenül házastársa legyen, ha gyereke van.

Azt Gyuri vállalta, hogy természetesen egyértelműen a nevére veszi a gyereket, és papíron legalábbis az apja lesz a gyereknek.

Sőt, időközben azt is elhatároztuk, és ez ki is derült, hogy kisfiú fog születni, nevet is adtunk neki.

Artúrnak fogjuk hívni, döntöttük el.

Ezek voltak azok a pillanatok, ez a néhány pillanat, amikor például eldöntöttük, hogy fogják hívni, amik ilyen szépen emlékek, tehát amire jól emlékszem, hogy domborodik a pocakomban, nő egy kisbaba, és már tudjuk a nevét.

Egy alkalommal, akkor körülbelül 7 hónapos terhes voltam, egyik barátnőmnek a költő férje tartott író-olvasó találkozót a Fészek klubban, ahova én is meghívást kaptam, és az előadás szünetében kérdezte tőlem a barátnőm, hogy hogy érzem magam.

Mondtam, hogy kitűnően, minden a legnagyobb rendben van, jól érzem magam.

És ekkor egyetlen alkalommal azóta, ahogy ezt megtapasztaltam, soha nem beszéltem róla, de ekkor Editnek elmondtam, hogy még talán nem is voltam terhes, amikor egy tornaóra végén egy relaxációban, amikor igazán én a relaxációban arról ábrándoztam, hogy majd nekem lesz egy kisfiam, egyszer csak szintén a lelki szemem jobb sarkában megjelent egy kép, egy kisbaba fekete pólyában.

Ezt megosztottam Edittel, de még akkor sem tulajdonítottam ennek semmilyen jelentőséget, ahogy ezt így kimondtam.

Igen, nem tulajdonítottam neki jelentőséget.

Hazamentem ezután az esemény után, és ahogy lefeküdtem, egyszer csak egy ilyen nagyon furcsa érzés kerített a hatalmába, és elkezdtem érezni a hasamban valamilyen mozgást, egy kis fájdalmat, és mivel héthónapos voltam, nem is gondoltam rá, hogy ez már a terhesség végének a jele lehet.

Tehát az, hogy itt tulajdonképpen meg fog indulni a szülés.

Szerencsére észbe kaptam, hiszen a fájások is egyre erősödtek, és sűrűbbnek tűntek.

Gyorsan összepakoltam a holmimat, amit gondoltam, hogy magammal kell vinnem a kórházba.

Ez késő éjszaka volt, és Gyuri ekkor érkezett haza.

Rohantunk be a taxival a kórházba.

A Kútvölgyi kórházban, Kútvölgyi úti kórházban volt az én saját orvosom, akihez a terhességem alatt is jártam, amely egyébként semmi jelet nem mutatott arra, hogy itt esetleg komplikáció lehet.

Beértünk a kórházba, a kórházból rögtön felhívták az orvosomat, hogy jöjjön.

Hamar beért a kórházba, és mivel látszott, hogy itt valami komplikáció van, azonnal elaltattak, és császárral megszületett a kisfiam.

Akit nem is láttam, hiszen amikor én már visszakerültem a kórházi ágyra, akkor őt már elvitték a 2-es számú gyermekklinikára, mert mint kiderült, számtalan probléma van az egészségével.

Egy bacilus fertőzte őt meg, és olyan állapotban volt, hogy nem maradhatott mellettem, feltétlenül el kellett őt vinni.

Elmondhatatlan, hogy mit éreztem akkor a kórházban.

Úgy éreztem, hogy kitépték belőlem a gyerekemet teljesen jogtalanul.

Senkit nem akartam látni, a családommal közöltem, hogy ne jöjjön senki, képtelen voltam normálisan gondolkozni.

Tulajdonképpen magamon kívül voltam ezzel a helyzettel.

Gyuri persze látogatott és az édesanyám.

Kettőjüket tudtam egyáltalán fogadni nyilvánvalóan, de senki másra nem voltam kíváncsi.

Itt a kórházban tartottak néhány napig, amíg a seb annyira begyógyult, hogy el tudtak engedni.

Akkor hazamentem a Gyurival közös lakásunkba.

Teljesen bénán és lefagyva ültem reggeltől estig a lakásban.

Gyuri tartotta a kapcsolatot a kórházzal, a klinikával.

Minden nap telefonált délelőtt, hogy hogy van a kisfiúnk, és mindig ugyanazt a hírt kaptuk, hogy nincs változás, de ez is a baja, az is a baja.

Nagyon-nagyon sok mindent mondtak el, ami…

Említett entitások

Témák

  • terhesség
  • élet

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva”

Miről szól ez az epizód: „#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva”?

Kőszegi Éva hosszú évekig szeretett volna gyermeket, majd egy nem ideális kapcsolatban teherbe esve úgy gondolta, élete rendeződik. A terhessége alatt a legboldogabb időszakát élte, de a sorsa nem úgy alakult, ahogy remélte. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kőszegi Éva.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva”?

Fő témái: terhesség, élet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#72 Az élet megy tovább – Kőszegi Éva”?

Megjelenés: 2024. 04. 30.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/72-az-elet-megy-tovabb-koszegi-eva-erhup667

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból