Igaz történetek

#73 A végén minden kiderült – Kubicskó Sándor

· PT15M43S

Összefoglaló

Egy 11 éves fiú szülei holmijai közt kutatva rátalál egy magnókazettára, ami egy családi titokra derít fényt. Az epizód Kubicskó Sándor történetét mutatja be.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 05. 07.
Hossz
16 perc
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Egy 11 éves kissrác a szülei holmijai közt kutakodva rátalál egy magnókazettára.

Hamar rájön, hogy egy olyan titokra bukkant, amit nem hagyhat szó nélkül.

Nem sok telik bele, és egy örömteli, de egyben fájdalmas családi történet kellős közepén találja magát.

Kubicskó Sándor mesél. 1990-et írunk, és én ekkor 11 éves vagyok.

Nyár van, délután, éppen egyedül vagyok otthon.

Én mindig is egy ilyen kíváncsi gyerek voltam, időnként nekiláttam a lakásnak, és akkor elkezdtem kutatni.

Keresgéltem, hátha találok karácsony ajándékokat vagy valami titkokat.

Egyébként sosem találtam semmit, vagy semmi olyasmit, amire vágytam volna, mert valahogy mindig jól eldugták a szüleim a karácsonyi ajándékokat, vagy még nem voltak meg.

Ebben reménybe elkezdtem felfedezni a lakást.

Kőbáryának a belső szélén a tizedik kerületben laktunk.

Apám hivatásos katona volt, a Zrínyi Akadémián dolgozott, és mellette volt egy gyönyörű szép lakótelep, és az egyik panelnek a hetedik emeletén laktunk.

A kilátás az pont a Zrínyi Akadémiának a nagypályás focipályájára esett.

Egy három szoba hallos panellakásban laktunk.

Fogalmam se volt még akkor, hogy mi az a három szoba hall.

Mert ugye volt az étkezőnk, meg voltak a szobák, aztán később kiderült, hogy a hall az étkező.

Négyen laktunk, apám, anyám, tesóm, Kati, a húgom, és én.

Egyedül voltam ebben a csodás panellakásban.

Olyan volt az étkezőnk, ami szerintem nagyjából mindenkinek.

Ugyanazok a bútorok voltak benne, mint mindenkinek abban a 90-es években.

Jól emlékszem, hogy nemcsak magunknál, hanem másnál is láttam ezt a komódot.

Két színben lehetett felfedezni, volt barna meg zöld.

Ez egy ilyen fiókos komód volt, aminek volt egy ilyen bárszekrény tipusú része is.

Itt találtam meg annak idején apám, anyám régi ellenőrzőjét, kiderült számomra, hogy ők is kaptak intőt.

Itt találtam rá kazettákra, régi polymer kazikra.

Volt belőle zöld, sárga meg fekete, és így elég sok volt egymás mögött egy ilyen kis dobozkában.

Feltűnt még, hogy ki van belőlük törve az a kis valami, ami megakadályozza, hogy rávegyél.

Ugye annak idején ilyeneket csináltunk, aztán, amikor meggondoltuk magunkat, akkor rágóval betapasztottuk, hogy lehessen újra rávenni. dD feltűnt, hogy egyiken sincs rágó.

Nehogy letöröljük, ami rajta van.

És itt nem állt meg a kíváncsiságom, fogtam az egyiket és betettem a magnóba, hogy lejátszom.

Döbbenten hallottam egy dörmögő férfi hangot, Gyorsan kiderült számomra, hogy anyámat Évikém, így szólítja, és mesél magáról, és kérdez, hogy Évikém remélem jól vagytok.

Úgyhogy viszonylag gyorsan ki is kapcsoltam.

Éreztem, hogy valami olyasmire találtam rá, ami fontos, ami valahogy a családhoz kapcsolódik, de azt hiszem, hogy nem is mertem utána tovább gondolni.

Összecsomagoltam a kazikat, visszaraktam őket a szekrénybe, és eldöntöttem, hogy senkinek nem fogok erről szólni, még csak meg sem fogom kérdezni, hogy mik ezek.

Valahogy éreztem ennek a titoknak, meg ennek a tabunak az erejét már akkor, amiről aztán később kiderült, hogy jól sejtettem.

De közben elkezdtem reménykedni.

Én mindig-mindig szerettem volna, hogy kiderüljön, hogy nekem is van valahol egy távoli rokonom, mondjuk Amerikában.

Annyira irigyeltem azokat a társaimat, akiknek volt Nyugat-Európában, vagy Nyugaton rokonuk.

Olyan dolgokkal jelentek meg időnként az iskolában, amiket a TV-ben se láttunk, nem is tudtuk, hogy van.

És mindig is szerettem volna, ennyire különleges lenni, hogy nekem is van valaki, aki olyan dolgokat ad nekem, amiket a többek azt se tudják, hogy mi.

Talán egy amerikai nagybácsi van valahol.

Nahát ebben a reményben meg ebben a cinkosságban, mert ugye egy cinkosságot vállaltam mindenkivel, aki még tudta, csak egymásról nem tudtuk, hogy tudjuk.

Itt szépen magam mögött hagytam ezt a nyarat, majd egyszer csak kb. négy év múlva, '94-ben, amikor már 15 éves vagyok, húgom 11 éves, anyánk odaáll elénk, és akkor mondja, hogy üljünk le, beszélnünk el.

Addigra azért elég sok minden történt.

A szüleink elváltak, külön utakat kezdtek el járni, és mi is külön utakat kezdtünk el járni a húgommal, mert én apámnál maradtam, a húgom pedig anyánknál nevelkedett.

Anyám újra férjhez ment, Ecseren építettek egy házat.

Én apukámmal Budapesten maradtam, és akkor az Ecser-Budapest tengelyen éltük az életünket.

Ez az ominózus beszélgetés Ecseren a konyhában történt meg.

Anyámék egy ilyen nagyon olaszos életet éltek.

Borzasztóan hangosak voltak, egyszerre csináltak mindent, és egyszerre mondtak és beszéltek és magyaráztak több mindenről párhuzamosan.

Emlékszem, hogy nekem egy ilyen három nap után kezdett el fejfájásom lenni ebben a közegben.

Végtelenül imádtam és imádom őket, de ilyenkor besokaltam, utána akkor nekem vissza kellett mennem apám csendességébe.

És akkor ebben a milliőben ott ültünk a konyhában, az éppen nem tudom melyik macskájuk, mert volt vagy három, ugrik föl az ölembe, közben a papagáj visít jobbról, és egyébként a rádióban szól valami, és Pisti, anyám férje meg mosogat.

Hogy akkor üljünk le, mert valami fontosról kell beszélni.

Nehezen lehetett komolyan venni ezt a körülményt így, hogy akkor fontos lesz, de valahogy éreztem, hogy azt hiszem, tudom, hogy miről fogunk beszélni.

Visszaemlékeztem a négy évvel ezelőtti nyári napra, amikor a polymer kazétták közül egybe belehallgattam.

Felötlött újra annak az embernek az a mély dörmögő hangja, aki anyámat Évikémnek szólította.

Ugye akkor már tudtam, hogy valami rokonról van szó, valaki aki közel áll anyukámhoz.

Na és én azt gondoltam, hogy akkor most ki fog itt derülni minden.

Láttam a húgom arcát, ő azt se tudta, mi van.

Úgye én 15 éves, ő 11 éves, kicsit meg is van ijedve, én meg tök nyugodtan ülök, és így várom, hogy most akkor kiderül.

Leül anyukánk, és azt mondja, hogy hogy el kell mondanom nektek valamit.

Az én igazi apukám, ő Argentínában él.

Ültünk a húgommal, láttam az arcán, hogy nem érti.

Én értem, de akkora kérdőjel van a fejemen, gondoltam, hogy valami komolyra tapintottam, de hogy ennyire!

Dehát ugye nekünk van egy nagyapánk meg van egy nagymamánk.

Nemcsak hogy nem fogtuk föl, de biológiailag se értettük, hogy ez hogy lehetséges.

Húgomnak volt az első bátor kérdése, hogy de hát a papa a papa.

És akkor erre anyám azt válaszolta, hogy igen, a papa a ti nagypapátok, de ő az én igazi apukám, aki Argentínában él.

És aztán elkezdtünk beszélgetni.

Végre megértettük, hogy ez lehetséges, és mindketten elkezdtünk ennek nagyon örülni.

Anyánk nem ezzel a bejelentéssel akarta valójában ezt a délutánt befejezni, hanem még hozzátette, egyébként meg jön látogatóba a nagyapánk.

Ez '94 nyara, és itt megtudtuk, hogy ősszel érkezik.

Elképesztő izgalomba kerültünk, hogy nemcsak, hogy mi van, de hogy még találkozni is fogunk vele.

Na de bennem ott maradt nyilván a kíváncsiság, mert ugye nem volt szó arról, hogy mi, hogy, hogy, hogy mi csoda?

Hogy anyu felnő az édesapja távollétében, és ő csak így megérkezik Argentinából, és hogy hogy van?

Mert magyarázatot nem kaptunk.

Kiderült, hogy a mi nagyapánk '56-ban hagyta el az országot, és eredetileg nem Argentínába akart menni, hanem eredetileg Észak-Amerikába akart menni, és eredetileg nem egyedül akart menni, hanem eredetileg az egész család akart volna menni.

Innentől kezdve a narratívák szétválnak.

Van egy narratíva, ami a nagypapám narratívája, és van egy narratíva, ami pedig anyukámnak a családjának a narratívája, és nagyon másról szól, nagyon más indíttatásokról szól.

És engem megdöbbentett, amikor azzal találkoztam, hogy nagyon mást gondolnak az én családtagjaim arról, hogy ki miért csinált mit.

Mire nagyapámék, majd erről mindjárt mesélek, hogy miért nagyapámék, megérkeztek, addigra a történetnek az egyik felét ismertem meg.

Az anyám családjának a történetét, ami arról szólt, hogy igen, valóban '56-ban indult el az én nagyapám Argentinába, és valóban egyedül, de azért, mert el akart menni, és az ő mehetnéke sokkal erősebb volt, mint az ő kötődése a családja felé, és nagyon haragudtak rá emiatt.

Az én nagyapámról az volt a kép, hogy ő itt hagyta a családját, ő itt hagyta a kétéves lányát, és itt hagyta a fiatal feleségét, ebben az országban, ahol látszólag megnyíltak a határok, majd hirtelen olyannyira bezárultak, mint még soha előtte.

Arról is beszélt a családom, hogy nagyon nehéz helyzetbe hozta a nagymamámat és anyukámat azzal, hogy ő elment, hiszen egy disszidensnek a családja maradt itt Budapesten.

Kiközösítették őket, pokollá vált ezáltal az életük.

A nagymamámat kirúgták a munkahelyéről, és soha többet nem tudott utána már olyan végzettségének megfelelő munkát találni.

Úgyhogy ő úgy látta, hogy számára az egyetlen esély itt Magyarországon, hogyha hozzámegy egy olyan emberhez, aki a párt számára legitim, valid és értékes.

Így találkozott ő Feri Papával, akivel viszonylag hamar össze is házasodtak.

És amikor én hallottam ezt a történetet gyerekként, akkor értettem meg, hogy miért nem láttam sose nagymamámat és Feri Papát mondjuk megölelni egymást vagy megcsókolni egymást, vagy bármilyen gyengédséget.

Mindig is valahogy éreztem, hogy valami nincs rendben, hogy valahogy - Nagymamám egy nagyon szenvedélyes ember volt, anyukám is egy nagyon szenvedélyes ember volt.

A Feri Papa is a maga módján egy nagyon szenvedélyes ember volt, de valahogy ezek a szenvedélyek valahogy sosem adtak ki egy ilyen megnyugtató egész képet.

Sosem értettem, hogy mi itt ez a zavar ebben a térben.

Ezzel együtt végtelenül hálás is tudtam lenni annak, hogy az én nagypapám, a Feri Papa, igazából a szárnya alá vette az én nagymamámat és anyukámat.

És azt is megértettem, hogy miért lett ez tabu ebben a családban, hogy miért nem beszélnek erről az emberek.

Hát azért mert fájdalmas ez mindenkinek.

Dehát hogy mindezek ellenére vagy épp ezzel együtt, jön az én igazi nagyapám, akit ugyancsak Ferinek hívnak.

Azt sem értettem, hogy tudta anyám ennyi ideig titkolni ezt az egészet.

Azt láttam, hogy bárkit akit megkérdezek ezzel kapcsolatban, végtelenül zavarba jön, és keresi azt, hogy mit lehet, mit kell ebben a témában mondani nekem, aki tizen-akárhány éves.

Hát ugye olyan olaszosan, ő mindig is, hogy ha valami volt, akkor kitette az asztalra.

Ő elmondta nekem, hogy ő 18 éves korában úgy döntött, a család javaslata vagy óvása ellenére, hogy már pedig ő föl fogja venni az apjával a kapcsolatot. hogy őt nem érdekli, ki mit mond, ő kíváncsi az apjára.

Ha pontosan akarom idézni, akkor azt mondta, hogy „tudjátok mit, basszátok meg, én írok az apámnak".

Ez volt az én anyám. 18 éves kora óta leveleztek a nagyapámmal Argentínából.

Létrejött a családunkban egy ilyen Budapest-Buenos Aires tengely.

Később aztán kazettákat küldözgettek egymásnak.

Most már értettem, hogy például miért nem szólalt meg anyukám ezen a kazettán.

Értettem, hogy ezek miért nem beszélgetések, hanem valójában ezek levelek voltak.

És mire én megtaláltam ezeket a kazettákat, addigra már 35 éve leveleztek.

Két éves korában látta utoljára az apját.

Hát én voltam a kíváncsi, megtudtam az igazságnak az egyik felét.

Nem állt össze ezzel a kép, mert hogyha valakiről így gondolkodnak, meg mondjuk ő is így gondolkodik, akkor hogy az istenbe lehet az, hogy 35 éven keresztül levelezik a lányával.

Úgyhogy egyre kíváncsibb lettem az én nagyapámra.

Eljött a nap, amikor ők ideérkeztek Budapestre.

Akkor ezt még nem tudtam, most már tudom, hogy milyen lehetett az vajon, amikor közel 40 év után újra látja a lányát, közel 40 év után újra látja az asszonyt, akit szeretett, mert később kiderült, hogy az ő története nagyon másról szól, mint a családnak a története.

Nem voltam elégedett, nem éreztem, hogy kerek a történet, úgyhogy továbbb kutakodtam, és bár később, de mégis le tudtam ülni a nagypapámmal beszélni arról, hogy mi az ő sztorija, hogy onnan nézve, Buenos Airesból, mi történt.

És ő elmondta, hogy ő már nagyon utálta az oroszokat, amikor kitört a forradalom, és nagyon örült neki, és nagyon bízott abban, hogy most talán lesz változás.

Egyébként párttag volt, de hát mondjuk mindenki párttag volt akkoriban.

A családomnak a történetében ez benne volt, hogy párttag volt és be volt szarva, és azért ment el.

Közben az ő foglalkozása női szabó is volt.

Valójában szabója volt a pártnak, vagy hát legalább is szabóként foglalkoztatták.

Onnan nekem az volt a képem a nagyapámról, hogy funkcionárus volt.

Szóval, amikor lehetőség nyílt arra, hogy ebből az országból el lehet jönni, akkor a nagyapám azt mesélte, hogy odaállt nagyanyám elé, és azt mondta, hogy Évi, nagyanyámat is Évinek hívják, hívták: Évi, mennünk kell, végre el lehet menni ebből az országból.

Hozzátette, hogy érezte, hogy ez nem fog sokáig tartani, hogy itt most mint hogyha szabadság lenne.

És abban maradtak, hogy rizikós lenne így együtt elindulni hárman a kétéves gyerekkel, ráadásul az én dédikém nyilván nagyon féltette őket, és ő marasztalta a családot.

Én azt gondolom, hogy ő annyira tudta azért marasztalni őket, hogy aztán az ő hatására volt az a döntés, hogy most nem indulnak el nagyapámmal, még akkor is, hogy tudták, hogy ez lehet, hogy egy végzetes döntés ebből a szempontból.

Nem mentek a nagyapámmal abban a reményben, hogy később is utána tudnak majd menni, és nagyapám belátta annak a kockázatát, hogy igen, valóban az ismeretlenbe két lyukas garassal a zsebedben azért úgy nem indulsz el felelősségteljesen a világba.

Úgyhogy induljon el a nagyapám előre, tapossa ki az utat, rakjon fészket, és amikor ez megvan, akkor mennek utána.

Tök racionális döntésnek tűnt.

Bár érezte, de nem tudta, hogy a határa az be fog zárulni, nagyjából az után, hogy kilépett.

Először Bécsbe tudott menni, és Bécsben kis szerencsével egy hajóra tudott szállni, ami hajó elvitte Buenos Airesbe.

Mire odaért és elkezdte volna rakni a…

Említett entitások

Szervezetek, cégek

  • Kubicskó Sándor

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#73 A végén minden kiderült – Kubicskó Sándor”

Miről szól ez az epizód: „#73 A végén minden kiderült – Kubicskó Sándor”?

Egy 11 éves fiú szülei holmijai közt kutatva rátalál egy magnókazettára, ami egy családi titokra derít fényt. Az epizód Kubicskó Sándor történetét mutatja be. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 07..

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#73 A végén minden kiderült – Kubicskó Sándor”?

Megjelenés: 2024. 05. 07.. Hossz: 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/73-a-vegen-minden-kiderult-kubicsko-sandor-erhup672

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból