Igaz történetek

#77 A helyes út? – Mujzer Péter

· PT10M31S

Összefoglaló

Az epizód egy gimnáziumi tanár kísérletét mutatja be, hogy móresre tanítson egy diákcsoportot, ami a csoport széteséséhez vezetett, de a tagok mégsem álltak be a sorba. Zenék: Ceremonial Library – Asher Fulero, Bonfire – An Jone.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 06. 05.
Hossz
11 perc
Szereplők, említett nevek
Mujzer Péter
Témák
gimnáziumi tanár, diákcsoport, csoport szétesése
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Egy gimnáziumi tanár móresre akart tanítani az osztályában egy baráti társaságot. akkori szóval „klikket”.

Azonban a megkövetelt lojalitás ellenkezőjét érte el.

Bár a csoport szétesett, de a tagjai nem álltak be a sorba.

Az ügyből az egyik diák egy életre szóló leckét tanult.

Mujzer Péter mesél. 1979 és 1983 között a Budapesti Piarista Gimnáziumba jártam.

Nem voltam vallásos a gimnáziumot megelőzően.

Igazából édesanyám szeretett volna nagyon jó oktatást biztosítani számomra, és az újpesti Április negyedike téri általános iskolában az osztályfőnököm azt mondta, hogy anyuka, a legjobb oktatás az az egyházi gimnáziumokban van.

Így kerültem a piarista gimnáziumba.

Annyit még hozzá kell tenni, hogy miután a félévi bizonyítványom szinte színkítűnő volt, és az akkori visszonyoknak megfelelően volt egy kijáró emberünk, aki piarista szerzetes volt, behívtak a gimnáziumba, megnézték a bizonyítványomat, és felvettek.

Igazából egy teljesen új világ nyílt meg előttem, olyan, amiről soha nem álmondtam, hogy akkor a Kádár korszakban létezik egy ilyen gimnázium: Iszonyatosan jól felszerelt tantermek voltak, nagyon sok program meg volt szervezve, gyalogtúrázni jártunk év közben, a nyarakat biciklis, evezős, vitorlás és kerékpáros túrákon tölthettük el.

Tehát minden adva volt ahhoz, hogy én jól érezzen magam, és az is hozzá tartozik, hogy valahogy adott egy hihetetlen, nagy elit-érzést, elit tudatot az, hogy annak idején összesen tíz egyházi gimnázium lehetett Magyarországon, és én az egyikbe járhattam.

Nagyon magas volt az osztálylétszám, ezt is szabályozta az állam, és az egyház közötti megállapodás, hogy minden gimnáziumban két osztályt lehetett indítani, és minden osztályba maximum 40 főt lehetett felvenni.

Mi mindig maximum létszámon üzemeltünk.

Nagyon érdekesek voltak a tanárok, nagyon jó szívvel emlékszem Jelenits Istvánra, aki a hittant tanította, a Vízvári tanár úrra, aki fantaszikus földrajztanár volt.

A legkedvesebb tanárom az egy Mészáros Gábor nevezetű történelem- orosz - rajzszakos tanár volt.

Neki később még nagy jelentősége lesz ebben a történetben.

És hát kaptunk egy osztályfőnököt, aki akkor érkezett a kecskeméti gimnáziumból.

Azt kell tudni, hogy a piarista gimnáziumok azok egyszerre gimnáziumok és rendházak is voltak, ugyanis a paptanárok bent laktak a gimnáziummal egy épületben lévő rendházban.

Ami azt jelentette, hogy ők egész, az egész életüket, volt egy olyan ethos, hogy az egész életüket tulajdonképpen az ifjúságnak, a tanításnak, az oktatásnak meg a hitnek szentelték, aminek talán volt egy olyan vonzó része is, hogy bármikor olyan segítséget kérhettünk tőlük tanulásban vagy egyéb problémákban, ami mondjuk egy állami gimnáziumban sem akkor, sem most nem volt adott, mert hazamentek a tanárok tanítás után ugyanúgy mind a gyerekek.

Valahogy már az első évtől kicsit furcsa volt az osztályfőnökünk, egy ilyen magas, erős felépítésű, nagyon sötét, amikor borotválkozott akkor is sötét volt az arca, szúrós szemű, és hát nem egy vidám ember volt.

Az a klasszikus mondás jutott róla eszembe, hogy érti a tréfát, de nem szereti.

Úgyhogy vele nem nagyon lehetett tréfálkozni.

Matematika-fizika szakos volt, és hát hozzátartozik az is, hogy én matematikából és fizikából sem voltam a legjobbak között.

Csak kontrasztként megemlítem, hogy ez a kedvenc történelemtanárunknak elálló fülei voltak, ezért Fülesnek neveztük el, és gyakorlatilag az első félévtől kezdve volt egy Füles mackó nevű mesefilm-sorozat, és annak a zenéjét zümmögtük, amikor bejött az órára, és emlékszem a mosolyára, hogy egy jót nevetett, és ment tovább az egész.

És volt ez az osztályfőnők, aki tájszólással beszélt, faragatlan volt, nem tudott bánni a pesti gyerekekkel.

Ő ahhoz volt hozzá szokva, hogy egy vidéki teljesen alávetett körülmények közül jövő gyerekeket el tudott vaskézzel igazgatni.

És igazából ettől függetlenül az elsőben nagyon jól éreztem magam, és így kezdett kialakulni az a kis megszokott életem, hogy bár ugye édesapám, aki híres öttusázó volt, és a Balczó csapatnak volt a tartaléka, abban reménykedett, hogy belőlem is sportoló lesz, de már az úszóóvodából dezertáltam, viszont kamaszkoromban elkezdtem magamtól úszni járni, ami azt jelentette, hogy majdnem 10 éven keresztül minden reggel, kora reggel felkeltem, reggel 6-ra ott voltam a Sport uszodában, úsztam 7-ig, negyed 8-ig, és pont beestem az iskolába 8-ra.

Nyilván ennek az volt a következménye, hogy általában átszunyókáltam egy-két kevésbé izgalmas órát, de ezek közé nem tartozott a matek meg a fizika.

Emlékszem, annyira féltem ettől a két tantárgytól, hogy a kvarcórám a másodperc mutatóra volt állítva, és azon figyeltem, hogy mikor lesz vége az órának.

Volt egy másik kedvenc szokásom, hogy iskola után, a Mikszáth Kálmán téren volt a gimnázium, onnan a Múzeum körúton keresztül sétáltam haza, ott volt a két szerintem legjobb antikvárium annak idején Budapesten, és imádtam bemenni átbogarászni a könyveket.

Nagyon érdekelt a történelem, a hadtörténelem, és erre költöttem a zsebpénzemet.

És aztán valahogy eljött a második év, amikor osztálykirándulásra mentünk az osztállyal, és emlékszem, hogy vonattal mentünk, ilyen kupés vonatokkal, és szinte véletlen, random módon nyolcan bekerültünk egy kupéba.

És emlékszem, hogy az egyik gyerek kitalálta, hogy akkor legyen az, hogy ez most egy zártkörű asztaltársaság, ami ez a kupé.

Ki is ragasztottunk egy ilyen címkét, hogy ez itt a Zártkörű Asztaltársaság.

És talán be is zártuk a kupét, amit persze aztán az osztályfőnöknek ki kellett nyitnia.

Az elejétől fogva láttam, hogy így értetlenkedik, hogy mi ez, mi mit akarunk itt.

De mi valahogy nem törődtünk az egésszel, és tulajdonképpen ez egy annyira ártatlan gittegylet volt, hogy ehhez képest még a Pál utcai fiúk egy összeesküvés lehetett volna.

Tulajdonképpen csak az osztályban voltunk együtt, a kirándulásokon voltunk együtt, de hogy ez valami miatt nem tetszett az osztályfőnöknek.

És persze nyilván, hogy a háta mögött kinevettük, viszonylag hamar elkezdtük utánozni a tájszólását, a bárdolatlanságát, a furcsa fegyelmezési szokásait.

Én emlékszem arra, hogy volt, amik az osztály egy órán keresztül vigyázban állt kint a folyosón tanítás után, mert azt mondta, hogy addig nem mehetünk haza, amíg ez vagy az vagy amaz nincs meg.

És aztán nagyon érdekes, hogy egyszerűen ránk szállt, és elkezdődtek, hogy csoportosan behívott minket a szobájába, aztán egyenként.

És még mindig érzem az orromban a szobájának az illatát.

Az egész gimnáziumnak volt egy sajátos illatkeveréke vagy szagkeveréke.

Ugye ott volt a menza a papoknak, ott volt a mosoda, ott volt a tisztítószereknek, és ugye ezeknek a papi szobáknak is volt egyfajta illata, ami talán volt benne tömjén is, meg a férfi kipárolgás, meg a mosószappan.

Erre is kifejezett emlékszem, hogy a szappan illatát is érzem ezek között az illatkeverégek között.

És emlékszem, hogy ott ültünk először csoportosan, és ilyen homályos példabeszédeket tolt nekünk, de legalább egy órahosszat.

Lehet, hogy nem annyi volt, de nekem annak tűnt, a helyes útról, az engedelmességről meg ilyenekről, és én éreztem azt, hogy én ezt csak úgy tudom dekódolni, hogy azt akarja, hogy alázkodjunk meg, azt akarja, hogy adjuk meg magunkat, hogy adjuk fel magunkat ebben a dologban, és egyszerűen így azt éreztem hogy egyre jobban szorít az ellenkezés.

És persze nagyon félelmetes volt, mert emlékszem, hogy mi lent ültünk egy ilyen kereveten, vagy egy ilyen kanapén, és ő fölöttünk trónolt egy magas széken, és még így is kicsinek éreztem magát az ember, vagy azt éreztette velünk, hogy milyen kicsik vagyunk.

Az volt a követelése, hogy hagyjunk fel evvel a zártkörű baráti társasággal, mert hogy ilyet nem lehet az ő osztályában csinálni, és hogy fogadjuk el az ő mindenhatóságát vagy hatalmát, és ezt egész egyszerűen csak egyfajta behódolásnak éreztem, hogy azt akarta megmutatni, hogy itt az történik, amit ő akar, mert hogy ő itt a főnök.

Ha jól emlékszem, szeptember-októberben lehetett ez az osztálykirándulás, és amikor ott ez kiderült, hogy mi alapítottunk egy ilyen baráti társaságot, akkor nagyon hamar utána behívatott minket.

Először az egész csapatot, utána egyenként is, ahol gyakorlatilag arról beszélt, hogy hát meg kell találnunk az utat az engedelmességre, a helyes viselkedésre, és ezek mind ilyen...

Nem direktben mondta, hogy én most megparancsolom azt, hogy mostantól elfogadjátok az én fensőbbségemet, és semmi ilyesmit nem csináltok, azt csináltok, amit én mondok, hanem ment ez a izé, ez a példabeszédekbe meg bibliai történetekbe csomagolt burkolt fenyegetés, meg ilyen példabeszéd, hogy ráébresszen minket a helyes útra.

Állandóan, ez volt, hogy a helyes út.

És akkor mindig néztük, hogy mi a bánatot akar ez az ember?

Aztán ugye ennek megjelent az az oldala is hogy miután matematika-fizikát tanított, elkezdtünk rohamosan romlani ebből a két tárgyból, és miután annak idején random került össze az a társaság, tehát voltak benne szerényebb képességűek, jobb képességűek, az év végére a két legkevésbé jól teljesítő osztálytársunkat, a Csabit meg az Ottót rábírta arra, hogy elhagyják az iskolát.

Tehát ez is olyan szépen meg volt csinálva, hogy ó, hát nem lettek kirúgva, és valószínűleg az ő szüleivel is beszélt, hogy jobb lenne a gyerekeknek, hogyha nem ebbe az erős iskolába járnának.

Voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy gyerekek én ezt nem tudom vállalni, mert az anyán megöl, hogyha megtudja, hogy konfliktusba kerültem az osztályfőnökkel.

Emlékszem, hogy volt egy olyan srác, aki tök véletlenül került be hozzánk a kupéba, ő már rögtön az elején kifarolt, hogy na nem, hát ő ilyenben nem hajlandó részt venni.

Igazából a végére, harmadikra szerintem ketten maradtunk a padtársammal.

Az a vicc, hogy ahogy ezen gondolkoztam, most ugrott be igazán az, vajon honnan tudott ő mindenről és igazából most világosodtam meg, hogy szükségszerűen valaki vagy valakik tájékoztatták az osztályfőnök urat arról, hogy a Mujzer már megint azt mondta, hogy suksükköl, meg már megint röhögött a tanár úron a Laci, meg kifigurázta a tanár urat.

Úgy működött a rendszer, hogy miután ez rendház volt, tehát nem volt az feltűnő, hogyha valaki bement a tanárához megbeszélni a matematika dolgozatot, nem értett egy egyenletet, vagy akár én, akik bejártam a történelemtanárhoz beszélgetni a második világháború nagy kérdéseiről.

Ezek lehettek azok az alkalmak, amiket fel lehetett arra használni, és akkor milyen hangulat is most az osztályban?

Még mindig együtt van az a nyolc gyerek?

Hát nem kéne nekik ennyire, hát hogy ez mennyire az iskola ethosza ellen lehet meg van.

Gondolom én most így, de az tény, hogy nagyon hosszú ideig, nagyon konkrét információi voltak az osztályfőnök úrnak arról, hogy mi még tartjuk a kapcsolatot és barátkozunk.

És azt kell mondani, hogy valószínűleg nekem a védőangyalom ez a történelem tanár volt, aki egy csomó esetben beállt, mögém, és nem engedte azt, hogy az osztályfőnök olyan irányba terelje a dolgot, hogy esetleg nekem is el kelljen hagyni az iskolát.

És érdekes módon én szerettem odajárni.

Tehát ettől függetlenül szerettem azt az iskolát, és fel se merült bennem az, hogy ezek miatt elhagyjam az iskolát.

Tehát a második év végére, ha jól emlékszem, az Ottó és a Csaba nyilván presszió hatására, de maguktól elmentek.

Két Béla is volt, meg volt egy Vajk is, akik egyszerűen azt mondták, hogy ők ezt nem tudják tovább vállani, mert hogy nekik fontosabb az iskolába nmaradás meg a jó viszony az osztályfőnökkel.

Akkor volt még az András, ő is azt mondta, hogy gyerekek, ez hülyeség, ne tegyük rosszabbá a helyzetünket.

És gyakorlatilag maradtunk mi ketten a Lacival igazából a harmadik elejére közepére.

Viszont az is tény, hogy a kettőnk közötti viszony is megromlott, mert valahogy ugye nem tudtuk, hogy ki, kinek jelent, miről jelent, és akkor nem tudtam, most már tudom, hogy a Laci azért egy meglehetősen manipulatív figura volt úgy születésileg, és hát ő szerette ezeket a dolgokat irányítani, meg szeretett a rivalda fényben lenni, és hogy én nem akartam másodikként a golyókat felfogni helyette.

Fel se merült bennünk akkor az, hogy valaki információkat adhat rólunk.

Igazából az egészet annak tudtuk be, hogy a folyosón megfigyelt minket vagy a meghallott félmondatokból, mert azt azért tegyük hozzá, hogy persze nyíltan ment a tanároknak a froclizása, vagy a tanároknak az ugratása, tehát hogy ha elment egy tanár kint a folyosón, akkor hallhatta azt mint a Karinthyban, hogy valaki a hangját utánozza.

Jöjjön ki, menjem vissza, elégtelen!

Tehát hogy ezek megvoltak, de az akkor így nem esett le nekünk, hogy tényleg lehet közöttünk valaki, pedig. a mostani eszemmel azt, gondolom, hogy nyilván volt is, és aki volt is közöttünk, arról is azt gondolom, hogy nem szándékosan tette ezt az egészet, csak egyszerűen belesodródott abba, hogy hát ő csak mesélt az osztályfőnöknek arról, hogy mi van az osztályban.

Utólag döbbentem rá arra, hogy gyakorlatilag, ami akkor a gimnáziumban folyt, az igazából a leképezése volt annak a rendszernek, amiben a gimnázium falain túl éltünk.

A harmadik év végére tulajdonképpen ketten maradtunk, akik nem hódoltak be az osztályfőnöknek, de igazából mi ketten is már összevesztünk, és nagyon keveset beszéltünk egymással.

Annak ellenére, hogy négy éven keresztül egy padban ültünk.

Igazából sokat gondolkodtam ezen, hogy vajon mi okozhatta, hogy én így viselkedtem.

És nagyon érdekes, és amikor bekerültem a gimnáziumba, én igazából akkor találkoztam az erkölcsi meg a hittani tantételekkel, ami valahogy mindig arról szólt, hogy az igazságkeresés, az igazság melletti kiállás, a vértanúság az igazságért, és én olyan kis hülye voltam, hogy azt gondoltam, hogy hát akkor nekem itt igazam van ebben az iskolában, és akkor nekem az osztályfőnökkel szemben is igazam van, hogy én nem alkuszom meg, meg nem hunyászkodok meg.

Odáig ment a presszió, hogy az anyámat behívatta az osztályfőnök, és akkor azt mondta…

Említett entitások

Témák

  • gimnáziumi tanár
  • diákcsoport
  • csoport szétesése

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#77 A helyes út? – Mujzer Péter”

Miről szól ez az epizód: „#77 A helyes út? – Mujzer Péter”?

Az epizód egy gimnáziumi tanár kísérletét mutatja be, hogy móresre tanítson egy diákcsoportot, ami a csoport széteséséhez vezetett, de a tagok mégsem álltak be a sorba. Zenék: Ceremonial Library – Asher Fulero, Bonfire – An Jone. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#77 A helyes út? – Mujzer Péter”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mujzer Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#77 A helyes út? – Mujzer Péter”?

Fő témái: gimnáziumi tanár, diákcsoport, csoport szétesése.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#77 A helyes út? – Mujzer Péter”?

Megjelenés: 2024. 06. 05.. Hossz: 11 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/77-a-helyes-ut-mujzer-peter-erhup705

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból