Igaz történetek

#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László

· PT20M37S

Összefoglaló

Garaczi László egy fiatalember viszonzatlan szerelmének történetét meséli el, amely egy megálmodott jelenettel kezdődött, majd a valóságban is megtörtént.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 07. 10.
Hossz
21 perc
Szereplők, említett nevek
Garaczi László
Témák
unrequited love, true story
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek podcast, én Heller Gábor vagyok.

Déjà vu (dézsávű) - mintha már láttam volna, mintha már átéltem volna.

A mai történetben egy megálmodott jelenet másnap megtörtént a valóságban.

De Garaczi László ennél sokkal többről mesél.

Egy fiatalember viszonzatlan szerelmének történetéről.

Először az Eötvös Gimnáziumban láttam őt.

Alattam járt egy év folyammal.

Valamikor így a 70-es évek első felében történt, mikor már ő másodikos-harmadikos, és én harmadikos-negyedikes, akkor már nagyjából egyértelmű volt, hogy ő a legszebb lány az iskolában.

Egy vékony, magas, hosszúhajú lány volt, nagyon helyes arccal, de nem volt az a barbis vagy ilyen bombanő, hanem csak nagyon-nagyon helyes volt.

Azt is lehetett róla tudni, hogy nagyon okos.

Beszélt németül és angolul, ami akkoriban azért egy kicsit furcsa volt.

Bécsben járt általános iskolába, szülei diplomaták voltak.

Tehát volt egy ilyen kicsit nyugati feelingje ennek a lánynak.

Nyugatról jött ugye vissza a szüleivel pár éve.

Kicsit ilyen hippi csaj is volt, de nem a lepukkant fajtából, hanem egy ilyen nagyon szép, nemes nőtipusnak írnám le.

Nagyon hamar népszerűvé vált, nyilván.

Amikor harmadikos volt, akkor már az iskola KISZ-titkárával járt.

De előtte van egy képem róla, ez még valószínűleg korábban volt, mint egy másodikos volt, tehát 16-17 éves, és akkor mentünk ki az órák után a Reáltanoda utcára.

Özönlött ki a tanuló ifjúság, '73-ban vagy '74-ben vagyunk, és ott állt ebben a szűk utcában egy piros nyitott sportautó, benne egy 40 körüli fehéringes pasassal, és Zsófi lazán bepattant mellé, és a kocsi elhúzott.

Mi meg ott mukifejek ott álltunk a kapuban, és néztünk, mint a moziban.

Ő egy ilyen megközelíthetetlen csaj volt, fel sem merült bennem, hogy ez megtörténhet, hogy mi mondjuk összebarátkozunk.

Én leérrettségiztem, bevonultam katonának Kalocsára.

Leszereltem egy kicsit korábban, tavasz elején.

Ekkor jöttem össze egy lánnyal, tulajdonképpen vele jártam először életemben így komolyan.

A családjaink ismerték egymást, együtt dolgoztak a szülők, és kicsit egymásnak is voltunk szánva, együtt jártunk általánosiskolába, középiskolába.

És akkor ez végül is megtörtént tavasszal, hogy összekerültünk.

Ugyanakkor nem voltam egy nagyon stabil fiatalember, nem úgy emlékszem, hogy egy ilyen céltudatos és boldog tínédzser lettem volna.

Egy ilyen neurotikus kamaszkorom volt, szóval az egyértelmű, sőt ez kitolódott aztán még a húszas éveimre is.

Szeptemberben elkezdtem járni a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolára.

Tehát előfelvételis voltam Kalocsán.

És első nap, mikor mentem be az évnyitóra, tehát '76 szeptember elsején vagy másodikán, akkor egyszer csak azt láttam, hogy a sok újdonsült főiskolás között ott sétál Zsófi.

Ugyanolyan szép, mint volt, viszont nagyon meglepett, hogy nem egyetemre ment vagy manökenképzőbe vagy színművészetire.

Azt egyébként tudtam, hogy ilyen bölcsész érdeklődésű, de ez egy kicsit meglepett, hogy együtt fogunk járni, ráadásul kiderült, hogy magyarszakos ő is, tehát az előadások együtt voltak.

Egész rövid idő alatt sikerült vele összebarátkoznom, és kiderült, hogy kicsit hasonló helyzetben van, mint én.

Nem nagyon tudja, hogy mihez kezdjen.

Azt nem tudom, hogy miért nem ment egyetemre, tehát miért főskolára, azt hiszem, hogy ő tanár akart lenni.

Szóval, hogy volt egy ilyen döntése, hogy ő tanítani szeretne.

A gimnázium utolsó évében már kevesebbet jártam be, lógtam, nem tanultam, szóval nagyon ki voltam készülve, és egyáltalán nem készültem a felvételire, azt hiszem, hogy az egyetemet nem is írtam be.

Egyetlen esélyem az volt, hogy főskolára esetleg felvesznek, és egy kicsit így is csoda számba ment számomra, hogy én már elhelyezkedtem egy angyalföldi, bejelentkeztem egy autószerelő műhelybe vagy üzembe, hogy ott fogok dolgozni, és akkor jött júliusban az értesítés, hogy felvesznek, ezért aztán be is kellett vonulnom katonának.

És meglepett, hogy a Zsófi nem egyetemre jelentkezett, vagy talán nem vették fel, nem tudom.

Viszonylag hamar lett egy közös ismerősünk, meg előadásukon együtt voltunk.

A tankörben nem voltunk együtt, de végülis így összebarátkoztunk.

Ahogy a fiataloknál ez így szokott lenni, egy ilyen teljesen tébolyult szerelmi szenvedéllyé vált gyakorlatilag napok alatt, annak ellenére, hogy volt barátnőm, akit nagyon szerettem.

És a következő pár év az gyakorlatilag a Zsófihoz kötődő szerelmes tébolyomról szólt, megszállottságról.

Egy iskolába jártunk, és akkor mondjuk leszálltam a csepeli HÉV-ről a Főtéren, hogy átszálljak a 131-es buszra, és így a tarkómmal éreztem, hogy ő is leszáll a HÉV-ről, két kocsival hátrább, és tudtam, hogy milyen színű ruhái vannak, és ha azt megláttam valahol, akkor görcsbe rándult a gyomrom.

Vele álmodtam, és nem sokára szakítottam a barátnőmmel, mert egyszerűen nem tudtam rá odafigyelni.

Szerintem ő pontosan érezte, hogy valami durva dolog zajlik bennem.

És hát elfogadta a döntésemet, és utána mepróbáltam közel kerülni hozzá, ami nem sikerült.

A barátság létrejött, és kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, és ő azt hiszem, hogy értékelte az intellektuális képességeimet, azt, hogy verseteket írok, hogy a verseim megjennek az iskolaújságban.

Kis elesett vagyok, érzékeny, kicsit vad.

Szerintem valami a karakteremben tetszett neki, viszont nem akart velem járni.

Voltunk buliban együtt, voltunk kajaktúrán együtt, egy sátorban aludtunk, és egyszer nem sikerült semmiféle módon áttörnöm ezt a falat.

Természetesen nem voltam erőszakos, és azt is valószínűsítem, bár erről soha nem beszéltünk, hogy teljesen tisztában volt azzal, hogy bennem körülbelül mi játszódik le, és sajnált is ezért.

Én azt gondolom, hogy sajnálta, hogy kvázi nem tud segíteni ezen a helyzeten.

Aztán elkezdett járni egy közös barátunkkal, egy teljesen más típusú sráccal, mint én.

Egy magas, erős, magabiztos, nagyon okos fiúval.

Úgyhogy a helyzet nagyjából reménytelenné vált.

Tettem határozott kísérleteket, a határozottságon nem erőszakosságot kell érteni.

Volt olyan, hogy kettesben felmentünk hozzám, megittunk egy üveg vodkát, feltettem a legjobb lassú számot, és akkor összekapaszkodva táncoltunk.

Ő is ki volt bukva egyébként a világra, meg mindenre, én is.

És akkor volt egy pillanat hogy azt mondta, hogy nem akarom, hogy nem szeretném, ne haragudj.

Volt olyan, hogy ugye együtt aludtunk egy-két napig a kajaktúrán, egy sátorban.

Ott is volt, hogy megfogtam a kezét, vagy megsimogattam az arcát, és akkor is mondta, hogy ő nem, nem, ő nem tudja ezt.

Valamiért nagyon másmilyen volt a férfiképe.

Az a kép, hogy kibe lehet ő szerelmes, az nem én voltam.

Nem ez a szemüveges, cingár, ideges gyerek, hanem valami határozottabb apaképe lehetett?

Egyfajta mánia volt ez a szerelem, és megszállottság, és egy tehetetlenség volt bennem.

Azt éreztem, hogy nincs értelme az életemnek nélküle.

Az önbecsülésem romokban hevert, kész voltam.

Az életem egyik mélypontja volt.

A gimnázium második fele már egyértelműen nagyon depis volt, a katonaság még jobban kikészített.

A főiskolától még valamit reméltem, tehát hogy ott a tanulás, irodalom...

De az is nagyon hamar kiderült, hogy borzalmas hely.

A katonaságnak egy szoftosabb verziója.

Semmiféle jövőképpem nem volt.

Önbecsülésem se, és akkor ez a szerelem még inkább valami mélyebb bugyorba taszított, hogy úgy mondjam.

Annak ellenére, hogy nagyon élveztem a társaságát, és egy nagyon okos, értelmes kislány volt.

Most már innen, ebből a perspektívából úgy hívom, hogy kislány.

Harmadik fél évben, tehát '78 telén vagyunk, úgy döntöttem, hogy ott hagyom a főiskolát.

Abba hagyom a tanulmányaimat, félbeszakítom.

Nem volt semmiféle elképzelésem, hogy mit csináljak.

Összebarátkoztam néhány emberrel az Országgyűlési Könyvtárban, akik így nem csöveztek, de ilyen álmunkáik voltak, hogy reggel öltöző őrök voltak egy gyárban, utána bementek az Országgyűlésibe, és ott NIetzschét olvastak, és vitatkoztak Buddháról.

Szóval egy nagyon érdekes csapat volt.

És ők valahogy befogadtak félig-meddig engem, és akkor azt gondoltam, hogy én ezt akarom csinálni, nem akarok Csepelre járni, és el kell felejtenem ezt a lányt, és hát gyászoltam közben a jegyesemet is, mert a Katival jegyes párok voltunk, gyűrűt hordtunk, és az is dugába dőlt.

Kvázi új életet kezdtem, vagy egy új platformot próbáltam létrehozni magam számára azzal, hogy ott hagyom a főiskolát.

Arra kértek, hogy legább halasszak, tehát erre rábeszéltek, és végül is aztán halasztottam egy évet, és egy év múlva elmentem levelezőre Egerbe, ami egy ilyen kamu főiskola volt, tehát egy hónapban három napot kellett ott tölteni.

Tehát ezzel mondjuk a rendőrség felé védve voltam valamennyire, bár levelező mellett elvileg kellett volna a dolgozni, de nem tudom, valahogy ezt megúztam.

Rögtön utána jelentkeztem az ELTÉ-re filozófia szakra, másod diplomásnak.

Oda fölvettek, volt egy nulladik év, ott is halasztgattam.

Szóval a következő tíz évben különböző főskolákra és egyetemekre jártam, de már nem Csepelre.

És ezzel a lánnyal, Zsófival egyáltalán nem találkoztam, vagy legalábbis nem emlékszem rá, hogy találkoztunk volna.

Annyit tudtam, volt egy közös ismerősünk, hogy befejezte a főiksolát, és elment tanítani.

Közben én összejöttem egy lánnyal, jártunk négy évig, összeházasodtunk, elváltunk, utána én ténylegesen csöveztem.

Buliról bulira, kölcsönlakások.

Utána összejöttem megint egy lánnyal komolyabban a rendszerváltáskor, tehát 10 év eltelik ezzel, a 80-as évek bulizás.

Zsófiról csak annyit hallottam, talán így 3-4 évenkét véletlenszerűen, hogy tanít valahol, de azt sem tudtam, hogy hol.

Igazából ezt a beteljesületlen, egyoldalú szerelemnek az emlékét azt eltettem valahova, és már nem éreztem, hogy ez fájna, vagy ezzel nekem valami dolgom lenne.

Voltak hasonló történetek egyébként korábban is, még gimnáziumban is meg később is.

Ilyen reménytelen ügyek, de mondom, hogy már a második házasságomban éltem a rendszerváltás környékén.

Megszületett a fiam '91-ben, lett egy lakásom, adig nem nagyon volt saját lakásom, egy önkormányzati lakást sikerült szereznem,.

Megjelentek a könyveim, jó kritikák.

Tehát egy viszonylag rendezett, polgáriasodó szituációban voltam, a gyerekem születése ugye ez egy csoda volt, ez fantasztikus volt.

Elérkeztünk a fiam második születésnapjához, ami '93. június 11.

Elindultunk, a Szondi utcában laktam már akkor is, és elindultunk kocsival a szüleimhez, hogy megünnepeljük a fiam születésnapját. de még akkor is benne motoszkált az az álom, amit előző éjjel álmodtam, ami egy nagyon furcsa álom volt.

Zsófival soha nem álmodtam előtte.

Mondom, nem volt már aktívan bennem ez a fájdalom, vagy ennek a barátsárnak az emléke, hiszen majdnem 15 éve nem láttuk egymást.

De aznap azt álmodtam, hogy Zsófival ülök egy autóban, vezetem a kocsit, tél van, havas az út, fehér a táj, beszélgetünk, közömbös beszélgetésnek tűn, tviszont én elég vadul vezetek, megcsúszott az autó, és beleborultunk az árokba, belezuhant az autó az árokba, és erre ébredtem fel.

És erre, valószínűleg azért mert felébredtem, emlékeztem reggel, és még mondtam is magamnak, hogy hát ez milyen furcsa, hogy Zsófiról soha nem szoktam már álmodni, se képletes értelemben, se valóságos értelemben, és róla álmodtam.

Akkoriban olvasgattam sok ilyen álomfejtés meg ilyen spirituális dolgokkal, meg asztrológiával is foglalkoztam kicsit, és ez olyan érdekesnek tűnt számomra, de aztán rengeteg dolog volt a születésnappal kapcsolatban, ajándékok, gyereköltöztetés, összekészülés.

Indulunk át anyukámékhoz, akik innen 8 utcára laktak az Újlipótvárosban, külső Lipótvárosban pontosabban.

És az történt, hogy mikor, akkor már Nyugati térnek hívták, a Nyugati téren átvágtam, és a Bajcsy-Zsilinszky út elejéről befordultam a Stollár Béla utcába,.

Rutinos út volt, ezt százszor megtettem már az elmúlt években.

És az első utca, Bihari János utca kereszteződés, ez egy jobbkezes utca, ahol nekem előnyöm van.

Általában picit lassítottam, de most késésben voltunk, úgyhogy nem is lassítottam, egyértelmű volt, hogy vasárnap délben nincs forgalom.

Ám ahogy beértem a kereszteződés közepébe, azt érzékeltem a perifériás látásommal balról, hogy röpül felém iszonyatos sebességgel egy autó, és igazából esélyem se volt, hogy korrigáljak, vagy elkerüljem a karambolt.

Pont a vezetőülés felőli ajtónak csapódott neki a lökhárítójával ez a Fiat Uno.

Mi is azért viszonylag gyorsan mentünk, úgyhogy nekilökött a szemben lévő parkoló autóknak.

Három autót így végsodortunk, és megállt az autó.

Feleségem hátul ült az anyós ülés mögött, bekötve, és a karjában tartotta a fiamat, amikor ez a karambol történt.

De ugye a nagy ütéstől előredőltek, és a fiam beütötte a száját, és egy kicsit vérzett is az ajka.

Persze abban a pillanatban teljes sokkban voltunk mindannyian, és az, hogy vérzik a saját születésnapján, tehát ilyen teljes dráma.

Mi ugye nekiestünk a parkoló autóknak, a mi kocsink egy kicsit így félre állt, de a Fiat Uno pontosan az útkereszteződés közepén állt, de nem nagyon lehetett felismerni.

Nekem egy öreg BMW-m volt, aminek borzasztó erős a karosszériája, tehát egy ilyen tankpáncélszerű.

A mi kocsinkon csak az ajtó egy kicsit így behasadt.

Viszont a Fiat Uno azt mintha ledarálták volna, de legalábbis az eleje az fel volt torlódva az utastérre, füstölgött, rögtön elkezdett folyni belőle valami.

Kiugrott egy nő, és elkezdett velem kiabálni, hogy miért nem álltam meg.

Tehát miért nem adtam neki elsőbbséget.

És akkor próbáltam neki mondani, hogy ez egy jobbkezes utca, és akkor számítsa ki, hogy kinek van elsőbbsége, és kinek nincs, és hogy minden másnap erre járok.

És akkor még próbált valamit magyarázni, de akkor láttam, hogy egy ilyen lángnyelv kicsap a roncsból, és mondtam neki, hogy „Na, most akkor így bújjunk el." És a családomnak is mondtam, hogy guggoljunk le a parkoló kocsi mögött, mert ez bármikor felrobbanhat.

És akkor odarohantunk a fedezékbe.

Említett entitások

Témák

  • unrequited love
  • true story

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László”

Miről szól ez az epizód: „#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László”?

Garaczi László egy fiatalember viszonzatlan szerelmének történetét meséli el, amely egy megálmodott jelenettel kezdődött, majd a valóságban is megtörtént. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Garaczi László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László”?

Fő témái: unrequited love, true story.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#81 Egy reménytelen szerelem szomorú története – Garaczi László”?

Megjelenés: 2024. 07. 10.. Hossz: 21 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/81-egy-remenytelen-szerelem-szomoru-tortenete-garaczi-laszlo-erhup729

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból