Igaz történetek

#82 Menekülés a szabadságba – Alberto Jimenez

· PT13M

Összefoglaló

Ez a történet Alberto Jimenezről szól, egy kubai fiatalemberről, aki a nyolcvanas években Debrecenben járt egyetemre, és arról álmodozott, hogy nem tér vissza Kubába, hanem Kanadában vagy az Egyesült Államokban fog élni. Ennek a tervnek a megvalósítása kubai állampolgárként…

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 07. 16.
Hossz
13 perc
Témák
cuban youth, seeking freedom, canada, united states
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ A magyarországi kommunizmus vagy szocializmus, hívd ahogy tetszik, ma már távolinak tűnik.

Egyes szavak ki is koptak a hétköznapi használatból.

Vasfüggöny, keleti blokk, disszidálás.

Gyakran érzékelek nosztalgiát arra a korra olyanokban, akik a 60-as, 70-es, 80-as években voltak fiatalok.

Az élet akkor sokkal egyszerűbb volt mondják, nem minden a pénzről, a sikerről szólt, és nem volt ilyen nagy különbség az emberek között, mint ma.

Szeretik elfelejteni annak a rendszernek a fonákját, a mindennapi félelmet, a kisszerűséget, az elvágyódást.

A mai történet egy kubai fiatalemberről szól, aki a nyolcvanas években Debrecenben járt egyetemre, és arról álmodozott, hogy nem tér vissza Kubába, hanem Kanadában, vagy az Egyesült Államokban fog élni.

Ennek a tervnek a megvalósítása kubai állampolgárként 1988-ban egyáltalán nem volt egyszerű.

Én Kubában éltem 18 éves koromig, Ott jártam középiskolába gimnáziumba, és egyszer kaptam egy lehetőséget, hogy lehetne külföldön tanulni az egyetemen.

Egy nagyon jó lehetőség, mert már eleve terveztem Kubát elhagyni, ez mindig szándékom volt, és elindultam a Debreceni Egyetemre, mint matematika hallgató, de előbb Pesten kellett a nyelvet tanulni természetesen, mert magyarul nem tudtunk.

Újravettünk a szaktárgyakat csak magyarul, és nyilván vol t magyar nyelv oktatás is.

Ebben az előkészítőben többen voltunk, nem csak kubaiak.

Hanem amikor megérkeztünk, észrevettük, hogy ott volt mindenféle nációból: németek oroszok görögök vietnámi kínai.

Mindenki ugyanabban az intézetben tanult magyart.

Ez a nyelvtanfolyam egy éven keresztül zajlott, és mindenféle szaktárgyakat vettünk: a kémiát, matematikát, fizikát.

Ha sikeresen vizsgáztunk magyarból, akkor elindultunk a következő évben, már '83-ban.

Elmentünk a Debreceni Egyetemre, és kezdtünk tanulni.

Érdekes volt, hogy akkor próbára tesszük a mi ismeretünket, hogy vajon elég lesz-e tartani a lépést a tanulással.

Debrecenben már kevesebb kubai került be, mert néhány megbukott, tehát nem sikeresen mentek át a nyelvvizsgán, és voltunk vagy öten legalább, öt kubai, aki a Debreceni Egyetemre ment.

Általában a külföldiek szorosabban tartották a kapcsolatot, úgyhogy megtudtuk, hogy kik vagyunk, megismertük egymást, szinte testvériség alakult ki közöttünk.

Tehát mindenben megbíztunk egymásban az évek folyamán.

Egyszer viszont tudtunk utazni Kubába, mint nyaralás vagy egy kubai latogatás öt éven keresztül.

Mert az egyetem öt évig tartott.

Tehát '83-ban vagyunk, és '88-ig tartott volna ez az egész évfolyam. '85-ben visszamentem Kubába nyaralni, tehát ezt a lehetőséget a kormány megadta a kubaiaknak, hogy találkozhassak a szüleimmel.

Én meg ezt az alkalmat arra használtam, hogy értesítsem a szülemet személyesen, hogy nem szándékozom,visszatérni Kubába. 1988 augusztus 31-én elindultunk egy kubai géppel Moszkvából Kuba felé, de a gépnek meg kellett állni Ganderben, kanadai területen üzemanyag-szerzés szempontjából.

Amikor megérkeztünk, megtudtuk, hogy mindenkinek le kell szállnia, mert biztonsági előírásból nem lehet úgy feltölteni a gépet, hogy emberek vannak a fedélzeten.

Úgyhogy mindenki , beleértve a pilótát és a stewardesseket is, egyszerűen kiszállt.

Amikor ki akartam szállni, el akartam vinni a kézipoggyászom.

A stewardess azt mondta, hogy azt nem szabad, úgyhogy szót fogadtam, mivel tudtam, hogy mire készülök.

Olyan 200-an voltunk ott a váróteremben, és körülbelül egy óránk volt.

A Nestor barátom, akivel megbeszéltük, hogy le fogunk lépni együtt, egy óránk volt összességében, ami alatt a gépet fel tudták tölteni üzemanyaggal.

A repülőtéren körülbelül 200 ember volt.

Én meg a Nestor úgy döntöttünk, hogy elindulunk, és próbálunk már menekülni.

Tehát próbálunk ajtókat nyitni.

Csak kiderült, hogy az ajtók zárva voltak.

Fogtuk magunkat, hogy akkor leülünk.

Ez mind magyarul zajlott le, a beszélgetésünk magyarul zajlott, mert a többi orosz diák, kubai diák nem értette meg, hogy miról beszéltünk.

És eldöntöttük, hogy akkor leülünk szépen, és megvárjuk, amíg elmegy az összes többi 200 kubai diák.

Egy óra múlva már megszólalt a hangszórókon egy illető kubai, hogy már fel lehet menni a gépre, és minden kubai diák nagyon boldogan elindult.

Mi is boldogak voltunk, hogy ők boldogan elindulnak, természetesen.

Akkor a piloták és a stewardessek is elmentek arról a helyről, amit foglaltak, és akkor kiderült számunkra, hogy ezt a helyet még nem vizsgáltuk, úgyhogy elindultunk abba az irányba, és volt egy hosszú folyosó, és ennek a végén kiderült, hogy volt egy... legalább egy kanadai zászlót láttunk, úgyhogy gondoltuk, hogy ez egy kanadai iroda, valamiféle iroda.

Akkor emlékszem, hogy megkérdeztem a Nestortól, hogy na, itt a pillanat, még mindig meg vagy győződve erről?

A Nestor úgy válaszolt, hogy átugrotta a pultot.

Én követtem szorosan ugyanezzel a mozdulattal, mert akkor már biztos voltam, hogy biztonságban van.

Nem akartam őt cserben hagyni.

Amikor mentünk be az irodába, az úgynevezett irodába, azt mondtuk, hogy jobb lesz itt megvárni, amíg jön valaki.

Kevesebb, mint egy percen belül már hallottunk egy walkie-talkie-val közeledő határőrt, aki nagyon csodálkozott, hogy ott voltunk, és megkérdezte tőlünk, hogy mit csinálunk ott?

A gépünk elmegy, nem tudjuk-e, hogy a gépünk elmegy?

Mondom, tudjuk, igen, hogy a gépünk elmegy, azt akarjuk, hogy elmenjen, mert mi nem akarunk visszamenni Kubába.

Akkor megkérdezett minket, hogy tehát akkor NO CUBA?

És akkor mi mondtuk egyszerre, hogy igen, NO CUBA, NO CUBA.

És akkor azt mondta, oké, rendben.

És közben megérkezett négy kubai, hallottuk négy kubai hangját közeledni.

Tudtuk, hogy négyen voltak, hallottuk a hangot közeledni, és megkérdezték naívan, hogy hiányzik két kubai a fedélzetről nem tudja-e véletlenül, hogy hol vannak?

Gondoltam, hogy ők azt akarják, hogy mi azt halljuk.

A határőr nagyon határozott volt.

Szinte nyúlt a pisztolyához ösztönből, és megszólította őket, hogy Ezt a területet elhagyni azonnal, ez egy kanadai terület, visszamenni a gépre!

Közben megjelent egy másik határőr, és elvitt minket egy másik, egy sokkal nagyobb irodába.

Akkor kinyitotta azt az ajtót, amit mi nem tudtunk kinyitni, és ez egy nagy iroda volt.

A határőrők nagyon segítőkészek voltak.

Sikerült nekik felmenni a fedélzetre, és lehozták a kézipoggyászunkat, az enyémet és a Nestorét is.

De a többit, a nagy bőröndöt, azt nem tudtam megszerezni, az másképp jött állítólag.

Azt mondtuk nekik, hogy hadd menjen a gép, minket ez igazából nem érdekel, nekünk az az érdekes, hogy mi itt maradunk, és hogy biztonságban vagyunk.

Ha akkor a határőrök nem lépnek fel határozottan a kubai megpróbálkozások ellen, vagy esetleg nem adnak menedékjogot, és visszaküldenek Kubába, akkor mi biztosan ma lehet, hogy nem értünk volna meg, lehet, hogy börtönben élünk.

Biztos, hogy nem tudtunk volna utazni soha többet az életünkben.

A másik oldalon az volt a rizikó, hogy ha sikerül a mi tervünk, akkor nem fogjuk többet látni a családunkat, mert mi a kormány szemében végül is hazaárulók voltunk.

Mindez több mint 35 éve történt, azóta a montreali Dawson College matematika professzora lettem.

A szüleimmel volt szerencsém találkozni többször, Montrealban és Amerikában is, de Kubába soha többet nem mentem vissza. ♬ ♬ Visszatekintve örülök annak, hogy ebben az egy órában, amit a ganderi repülőtéren töltöttünk, 1988-ban, augusztus 31-én, hogy volt ehhez elég bátorságom, hogy ezt a tervet véghez tudjam vinni, és hogy isteni segítséget is kaptam hozzá. ♬ ♬ Alberto Jímenez 1988 óta él Montreálban, ahol a Dawson College matematika professzora.

A történet óta a nővérének és szüleinek is sikerült emigrálnia.

Nővére, Consuelo, ma a Texas állambeli Dallasban él édesanyjával.

Alberto életében olyan fontos az a Debreceni Egyetemen töltött öt év és az ott szerzett barátságok, hogy máig minden évben visszalátogat Magyarországra. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható vagy mulatságos történetei.

Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.

Küldd el a történetedet az igaz@igaztörténetek.hu e-mail címre, és mi majd keresni fogunk.

Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal, biztos örülnek majd neki.

Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, iratkozz fel az Igaz történetek podcastra kedvenc lejátszódban.

Említett entitások

Témák

  • cuban youth
  • seeking freedom
  • canada
  • united states

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#82 Menekülés a szabadságba – Alberto Jimenez”

Miről szól ez az epizód: „#82 Menekülés a szabadságba – Alberto Jimenez”?

Ez a történet Alberto Jimenezről szól, egy kubai fiatalemberről, aki a nyolcvanas években Debrecenben járt egyetemre, és arról álmodozott, hogy nem tér vissza Kubába, hanem Kanadában vagy az Egyesült Államokban fog élni. Ennek a tervnek a megvalósítása kubai állampolgárként… Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 16..

Milyen témákat érint ez az epizód: „#82 Menekülés a szabadságba – Alberto Jimenez”?

Fő témái: cuban youth, seeking freedom, canada, united states.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#82 Menekülés a szabadságba – Alberto Jimenez”?

Megjelenés: 2024. 07. 16.. Hossz: 13 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/82-menekules-a-szabadsagba-alberto-jimenez-erhup734

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból