Igaz történetek

#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc

· PT24M28S

Összefoglaló

Jordán Ferenc biológus egy nemzetközi konferencián tartott előadást Fokvárosban, Dél-Afrikában. Az epizód az előadás körüli kihívásokat és sikereket mutatja be.

Röviden

Műsor
Igaz történetek
Megjelenés
2024. 09. 25.
Hossz
24 perc
Szereplők, említett nevek
Jordán Ferenc
Témák
biology, international conference, cape town
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

♬ ♬ Ez itt az Igaz történetek podcast.

Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Egy fiatal biológus készít magának egy weblapot, és felteszi első komoly tudományos cikkét.

Titkon azt várja, hogy óriási érdeklődéssel fogadják majd, de jó ideig nem történik semmi.

Egészen addig, amíg egy ismert, idős kolléga Írországból felfedezi az írást, és így elkezdődik köztük egy hosszú együttműködés.

Az ír kolléga kezdeményezésére meghívják egy fontos nemzetközi konferenciára a dél-afrikai Fokvárosba, ahol a gátlásos, önbizalomhiánnyal küszködő, angolul még nem igazán jól beszélő fiatal biológus a tudományág 500 fontos képviselőjének kell előadást tartania.

Az előadás aztán áttörést hozott neki nem csak szakmai értelemben.

Jordán Ferenc története. 1999-ben szereztem meg a doktori fokozatot az ELTÉ-n mint biológus, és hát ilyenkor elkezdődnek az embernek a posztdoktori évei, amikor egy kicsit kitágul a világ, utazik, cikkeket ír, kollegákat szerez, és nekem az egyik fontos lépés ebben az időszakban az volt, hogy megjelent az első publikációm, egy nemzetközi publikáció egy külföldi lapban, és elképesztően büszke voltam rá, és azt akartam, hogy az egész világ ezt olvassa, ez nem volt kérdés.

De akkor ez nem volt olyan könnyű, mert még nem lehetett egy gombnyomásra vagy egy klikkelésre fölrakni valamit a Facebookra vagy az Instára, úgyhogy muszáj volt egy honlapot csinálni magamnak. '99-ben járunk, akkor az sem volt egészen mindennapos, hogy az ember csak úgy összerittyent egy honlapot.

Ráadásul én abszolút nem vagyok egy ilyen IT guru.

Örülök, ha van egy napom számítógép nélkül, és ez már akkor is így volt.

De elkezdtem nézegetni különböző honlapoknak a forráskódját, és megpróbáltam megfejteni, hogy mik a szabályok.

És akkor kitaláltam, hogy hogy kell honlapot csinálni.

Nyilván elsőre nem működött, de a negyedik-ötödik verzió az már ott volt.

Rajta volt egy fotó rólam, és alatta a cikkem, az első cikkem.

És azt gondoltam, hogy másnap reggel ezt már a Fülöp szigetektől Brazíliáig mindenki ezt fogja nézegetni.

Megváltozott a világ, az emberiség új korszakba lép, az én cikkemet olvasgatja mindenki.

Pont ugyanúgy kelt föl a nap, és hónapokig nem történt semmi.

Annyira nem, hogy el is felejtettem, hogy van honlapom.

Ez a cikk egy elméleti modellező munka volt, táplálékhálózatokról szólt, arról, hogy egy táplálékhálózat az mennyire megbízható, vagy mennyire nem megbízható.

Tehát egy ilyen elméleti játszadozás.

Nagyon izgalmas, elegáns és szépen definiált kis probléma, amit az ökologusok szeretnek.

De semmi nem történt, tehát másnap nem éreztem, hogy megváltozott volna a világ, és egy idő után el is felejtettem, hogy van honlapom, mert akkor ez még nem volt olyan mindennapos, hogy az ember föltölt, letölt, megoszt, satöbbi.

És teltek a hónapok, majd egyszer kaptam egy e-mailt egy Spanyolországban élő öreg ír tengerbiológustól, akit Timnek hívnak, és ő azt írta, hogy barangolt az interneten, elnézést, hogy rám ír ismeretlenül.

Rábukkant a cikkemre, és azt mondja, hogy nem ért egyet rengeteg dologgal, de alapjában véve egy nagyon jó kis cikk, és szerinte ezt az egész dolgot, amit csinálok, ezt lehetne használni arra, amit egyébként ő is szeretne megérteni, hogy mitől lesznek algavirágzások a tengerben.

Hogy alakulnak ki az algavirágzások?

Azt mondta, hogy az én cikkem, ez a fajta modellezési hozzáállás, modellezési megközelítés, ez szerinte hasznos, és hogy beszélgessünk erről.

És e-maileket váltottunk, végtelenül hosszú e-maileket, néha nagyon szórakoztató volt, néha elmesélte, hogy mi a kedvenc whiskey-je.

Elmesélte, hogy hova jár munka után kocsmába, elmesélte, hogy 4-kor vége a munkaidőnek, hogy 4:01-kor már a kezében van a sör.

Tehát nagyon jókat beszélgettünk, nemcsak tengeri táplálékhálózatokról, hanem még a görög istenekről is.

Kiderült, hogy a hobbija az a mediterrán kultúra és a görög istenek és az emberek és a természet kapcsolata.

És el is kezdtünk egy kicsit együtt kutatgatni.

Egy nagyon egyszerű kis modellt gyártottunk.

Tényleg az volt a kérdés, hogy vajon a táplálékhálózat, tehát ugye az hogy mi mit eszik a ökoszisztémában, ez milyen hatással lehet arra, hogy az algavirágzások gyakoribbak vagy nem gyakoribbak.

És elkezdtünk dolgozgatni, játszadozni, mint ahogy két rendes kutatóhoz illik - örömből.

Ez egy ilyen örömzenélés volt.

Nem volt semmilyen projektünk, semmilyen EU-s projektünk, nem volt költségvetésünk, nem voltak mérföldkövek előre definiálva, csak játszottunk.

Jöttek az első eredmények, mi nagyon élveztük, és egyszer csak előállt azzal Tim, hogy lesz egy nagy konferencia, a világ algavirágzás kutatói összejönnek majd Fokvárosban, Dél-Afrikában.

Ez egy ilyen 5-600 fős konferencia, miért ne mutassuk ott meg, amink van.

Tehát '99-ben jelent meg a cikk, most már 2004, illetve 2003 vége, És azt mondta, hogy szerinte amit mi csinálunk azért az nem a legizgalmasabb nekik, tehát ez egy kicsit ilyen perifériás dolog lesz, nagyon elméleti, nagyon absztrakt, de mutassuk meg, hogy mit szólnak ők ehhez.

Egy konferencián lényegében kétféleképpen lehet szerepelni.

Az egyik, hogy az ember tart egy előadást, a másik, hogy kilógat egy posztert a falra.

Ez egy elég drága mulatság egyébként, de nagyon szép, ha az ember megcsinálja.

Ezt kinyomják körülbelül ilyen 1.5 x 2 méteresre.

Az ember a konferencia első napján kilógatja, és a hatodik napján leszedi.

És utána általában haza viszi mindenki, és otthon a tanszék falára kifüggeszti, és akkor lehet tudni, hogy hol jártak.

Úgyhogy azt mondta Tim, hogy vigyünk ki egy posztert.

Ő kimegy, kilógatja, és majd elmeséli, hogy milyen volt a reakció.

Fene tudja, lehet, hogy lesz egy-két ember, akit érdekel.

És mondtam, hogy hát menjünk, én nem vagyok semmi jónak az elrontója.

Menjen ki, lógassa ki mesélje el, nem fáj az nekem semmibe.

Aztán Tim beszélgetett a haverjaival, akik kint vannak ezen a konferencián, pontosabban akik kimennek majd erre a konferenciára.

A szervezők, nagy fejesek, amerikaiak, svédek, és mondta nekik, hogy ti is jöttök, én is jövök, akkor kint találkozunk, sörözünk, viszkizünk, ment ez a szöveg.

És ő is mondta, hogy egyébként neki lesz egy posztere, mert most dolgozik egy ilyen magyar fiatallal, és hogy egy ilyen kis elméleti dolgot kilógat ő is.

Ez egy ilyen baráti beszélgetés volt.

És egyszer csak szóltak neki a szervezők, hogy kérnek minket arra, hogy ne poszter legyen, hanem előadás, és nem csak sima előadás, hanem tartsunk ebből egy plenáris előadást.

Na, ez a szívroham klasszikus esete.

Egy ilyen 5-600 fős konferencián van körülbelül 4 vagy 6 vagy esetleg 8 plenáris előadás, ezek azok, amiket mindenki hallgat.

Tehát nem csak egy ilyen kis rejtett szobában küzd az ember az írásvetítővel, hanem egy hatalmas teremben kivetíti, és mindenki őt nézi.

És hát mondtam Timnek, hogy figyelj, ez egy fantasztikus dolog, nagyon örülök, akkor tarts egy plenáris előadást, annál jobb.

De azt mondta, hogy ezt én fogom tartani.

Ennek az egyik oka az, hogy ő utál ennyi ember előtt beszélni, meg eleve ő azért megy, hogy viszkizzen a haverokkal, tehát ő nem dolgozni akart kimenni, Én meg szépen kimegyek és előadok.

Én meg mondtam, hogy hát figyelj, először is itt ugye feltételezhetően angolul kell beszélni, én azért angolból nem vagyok olyan nagyon penge. 500-600 algakutató elé kiállni egy néhány éves PhD-vel úgy hogy igazából közöm nincs az algákhoz, azért ez kihívásnak tűnt.

Tehát mondtam Timnek, hogy figyelj, angolul kell, nincs pénzem, nem vagyok algakutató.

Mondta, hogy ő már rég leadta a nevemet, én leszek a plenáris előadó, próbáljak pénzt szerezni.

Menjek ki, majd ott kint találkozunk, legalább megismerkedünk, mert hogy az se lenne rossz, ha már évek óta kilométer hosszú e-maileket írunk egymásnak, most már ismerkedjünk meg.

Én meg a kezdeti sokk után ilyenkor az ember hihetetlen motivációt is kap.

Felpörögtem, és mint az állat elkezdtem pénzt gyűjteni.

És itt most ugrok körülbelül 6 hónapot, 6 hónap múlva zsebemben volt a repülőjegy, öt különböző forrásból szereztem meg a pénzt, ilyen kis szervezetekhez pályáztam.

Magyarországról és az Akadémiától is kaptam.

Külön pénzem volt arra, hogy repüljek, külön pénzem volt arra, hogy aludjak, külön pénzem volt arra, hogy regisztráljam magam a konferenciára.

A lényeg, hogy a zsebemben volt a repjegy.

Egy elképesztő, extatikus állapotban vártam a fokvárosi utat.

Annál is inkább, mert még sosem voltam Európán kívül addig. 31 éves voltam, szégyen vagy nem szégyen, akkor még nem voltam Európán kívül, és vártam, hogy egyáltalán milyen hely ez a Fokváros, milyen lesz 500 ember előtt beszélni.

Igazából kicsit olyan érzésem volt, mint amikor az ember egy űrhajóból kiugrik, és így nem tudja, hogy merre fog haladni.

Egyenes vonalú egyenes mozgással hova jut ki a végén.

Maga az előadás az, amiről a legkevesebb emlékem van, mert gyakorlatilag egy ilyen teljes tudathasadás állapotában voltam.

Annyira izgultam, és annyira rákoncentráltam erre az eseményre, hogy utólag igazából azt se vettem észre, hogy kész és vége van.

Tehát csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas terem volt, nem láttam a végét, mert sötét volt, mindenhol fejek voltak, nagyon lassan és nagyon halkan beszéltem, minden szavamat megválogattam, lassan, kimérten, halkan elmondtam, aztán taps, reflektorfény, és vége.

És a következő napokban mindig mentem Timhez, hogy milyen volt, milyen volt, mit mondanak?

És hát mondja, hogy jönnek az emberek, jönnek az emberek, van, aki gratulál, van, aki azt mondja, hogy egész ügyes volt, ahhoz képest, hogy milyen fiatal.

És igazából ott tudatosult bennem, hogy akkoriban egy nagy csata zajlott a tengeri algakutató közösségen belül.

Volt egy hatalmas nagy többség, akik lényegében azt mondták, hogy akkor van alga virágzás, ha sok a tápanyag a tengerben.

Sok a tápanyag, akkor virágzik az alga.

És volt egy törpekisebbség, természetesen Timmel mi odatartoztunk, mint utólag megtudtam.

Volt egy törpekisebbség, akik azt mondták, hogy persze-persze nyilván fontos a tápanyag, de esetleg meglepően fontos lehet a táplálékhálózat teteje is, tehát a halak meg az állatok, mert ha a táplálékhálózat teteje megváltozik, akkor az algák kikerülnek a kontrol alól, és akkor kezdenek el esetleg virágozni, virágzásnak indulni, szaporodni.

És mi pont amellett érveltünk, hogyha egy táplálékhálózatot túlhalászunk, túl sok halat szedünk ki, akkor úgy változhat meg a hálózat, hogy ettől lesz algavirágzás.

Nyilván tápanyag az kell hozzá, de a trigger, ami kiváltja, az talán a táplálékhálózat tetejéről jön, nem a tápanyag irányából.

És mondom, én nem tudtam, hogy folyik ez a vita.

Az előadás után jöttem rá arra, hogy mi itt egy ilyen törpekisebbségből beszéltünk, Tím pedig lényegében így titokzatos mosollyal engem odatolt így a frontvonalba, hogy én vigyem el a balhét, velem verjék a csalánt.

És hát utólag szembesültem azzal, hogy egy marha izgalmas témáról van szó, ezt nem is mondta.

Nahát a következő napok arra szóltak, hogy ő néha mesélte, hogy ki jött oda hozzá meg mit mondott.

Engem meg, annak ellenére, hogy ez egy szakmailag óriási nagy esemény volt, annak ellenére, hogy így hihetetlenül kiteljesedtünk valamilyen értelemben, emberekkel ismerkedtem meg, fantasztikus kutatókat láttam, amerikaiakat, kanadaiakat, angolokat, annak előre azt vettem, észre magamon, hogy ez az egész egyre kevésbé érdekel, mert rájöttem, hogy Fokváros az mennyire elképesztően jó hely.

És egyre inkább, miközben a karrieremet kellett volna sikálnom mint egy igazi karrierista fiatalnak, egyre inkább a kultúra, a kulturális élmények rabjává váltam.

És a végén már úgy voltam a konferencia végén, hogy jó, hát megvolt az előadás, jó, páran gratulálnak, nagyon örülök.

Fokvárosban vagyok, ez a világ legjobb helye!

Ebben benne volt az is, hogy életem első útja Európán kívül, ahogy mondtam, tehát nagy repülőgép, nem ilyen kis 2x3 vagy 2x2 ülés, hanem az a rendes nagy.

Benne volt az is, hogy milyen ételeket ettem, milyen zenéket hallottam, milyen embereket láttam.

A kikötőben az ott sütkérező fókák, az, hogy éjszaka nem lehetett kimenni, a szálloda recepciósa egyszerúen nem engedett ki.

Azt mondta, hogy éjszaka nem megy fehér ember az utcára.

Hogyha valahová akarok menni, ő hív nekem taxit, az majd odavisz, de én ne sétálgassak az utcán.

És közben nappal pedig egy hihetetlenül barátságos, gyönyörű hely, mindenki mosolyog, mindenki kedves, és ugyanazokon a helyeken, ahol nappal mindenki mosolyog, este nem engedik, hogy odamenj, mert akkor nem szabad.

Benne volt az is, hogy a repülőtéren amikor leszálltam, odajött hozzám egy taxis, és valami minimális pénzért ő lett a taxisom öt napig.

Ott ezt szokták csinálni, hogy egy taxis elszegődik egy turistához, és állandóan a rendelkezésére áll nagyon olcsón.

És ha bármi kellett, hívtam, és ott volt 5 percen belül.

Azt hiszem, George-nak hívták, és elvitt bárhová.

És mindig ott volt, hogy ha kellett.

Szóval olyan élmények, amiket Európában az ember nem tapasztal meg, És egyre inkább ez foglalkoztatott, miközben dübörgött a konferencia, mentek az előadások egymás után, nagyon érdekes tükröt tartott ez magam elé, mert ugye a kollégáimban azt láttam, hogy mindenki a karrierjét építi, próbál nyalni, network-özni, kapcsolatokat teremteni, próbál közel kerülni a nagy gurukhoz.

Én meg azt mondtam, hogy megvolt az előadás, tisztességesen megcsináltuk, jó volt, akkor most irány a város.

Most akkor nézzük meg azt, hogy a kikötőben milyen az élet.

Menjünk el a Jóreménység fokához, menjünk fel a Table mountainra, nézzünk növényeket állatokat.

És egyébként azóta is erre mindig odafigyelek, hogyha bárhova megyek, akkor ne csak szakmáról, de ne is csak kultúráról szóljon a dolog.

Tehát ne legyek csak kutató, de ne is legyek csak turista, hanem valami finom egyensúlyt érdemes azért megtalálni, mert egyrészt az ember ember, tehát szereti élvezni azt, ahol van, megkóstolni az ételeket, megnézni a…

Említett entitások

Témák

  • biology
  • international conference
  • cape town

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc”

Miről szól ez az epizód: „#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc”?

Jordán Ferenc biológus egy nemzetközi konferencián tartott előadást Fokvárosban, Dél-Afrikában. Az epizód az előadás körüli kihívásokat és sikereket mutatja be. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 09. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jordán Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc”?

Fő témái: biology, international conference, cape town.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#86 A mélyvízben – Jordán Ferenc”?

Megjelenés: 2024. 09. 25.. Hossz: 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/86-a-melyvizben-jordan-ferenc-erhup764

Több epizód a Igaz történetek-ből

  • #139 Anya csak egy van – Szilágyi László

    Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…

  • #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda

    Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…

  • #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita

    Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.

  • #136 Talált pénz – Janata Kriszta

    Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.

  • #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata

    Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…

  • #134 Halálközeli – Dobronay László

    Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.

  • #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter

    Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…

  • #132 Minden élet számít – Zimits Andrea

    Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.

  • #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda

    Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…

  • #130 Szabályszegők – Futó Péter

    A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból