#95 A nyaklánc – Kocsis Adrien
· PT13M59SÖsszefoglaló
Ez az epizód a tárgyakhoz fűződő érzelmi kötődéseket, különösen a nyakláncokat és a kabalákat tárgyalja. Bemutatja, hogyan válnak ezek a tárgyak jelentőségteljessé számunkra.
Röviden
- Műsor
- Igaz történetek
- Megjelenés
- 2024. 12. 25.
- Hossz
- 14 perc
- Témák
- emotional attachments, talismans, necklaces
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
♬ ♬ Ez itt az Igaz Történetek Podcast.
Én Heller Gábor vagyok. ♬ ♬ Kedvenc tárgyaink sora az életünkben egy babával vagy játékautóval kezdődik gyerekkorunkban.
Tárgyak, amiket szeretünk, amikhez ragaszkodunk.
Egy gyűrű, egy nyaraláskor vásárolt szuvenír, egy örökölt karóra vagy fülbevaló, egy családi ereklye.
Jelentéssel töltjük meg őket, érzelmeket, emlékeket váltanak ki belőlünk.
Különösen a testen hordott tárgyak jelentenek sokat.
Kabalák, amulettek ezek, még ha nem is így hívjuk őket.
Én 1990-ben végeztem Budapesten a Fogorvosi Egyetemen kilencven másik társammal együtt.
Abban az évben nyíltak meg a határok, ami azt jelentette, hogy a határon túlról, Erdélyből is és egyéb helyekről is átjöttek fogorvosok, és minderre a fogorvos mennyiségre összesen két darab hivatalos álláslehetőség volt.
Mivel nekem nem volt se protekcióm, se ismerőseim, ezért az esélytelenek nyugalmával konstatáltam, hogy nem lesz Budapesten állásom.
Abban az időben egy amerikai származású fiúval jártam, aki itt járt iskolába Magyarországon, és mikor ezt megtudta, akkor elég durcás lett, és azt mondta, hogy jó, akkor ha nincs itthon állás, akkor gyere ki velem Los Angelesbe, majd feleségül veszlek, akkor legyél ott fogorvos.
Még egy fél évig próbálkoztam, de aztán ‘91 januárjában összecsomagoltam, elbúcsúztam a családtól, és együtt kimentünk Los Angelesbe.
Először a Liviusznak az apukájánál laktunk, konkrétan a nappali szobájukban, egy kihúzható kanapén, ami egy átjáróház volt, egy éven keresztül.
Ott minden volt csak nyugalom és intimitás nem.
Egy évig éltünk így Los Angelesben az apósnak, közben após lett, mert összeházasodtunk tényleg, a nappali szobájában.
Majd ő kitalálta, Liviusz, a férjem, hogy bevonul a Navy-be, a haditengerészethez, hogy önmegvalósítson, meg hogy szakmát találjon, meg hogy tiszteletet szerezzen magának.
És mivel én nem szerettem volna tovább ott lakni az apóséknál, egy nagyon jómódű barátnőmnek a házába költöztem, aki egyedül élt egy háromszintes házban Hollywood Hills tetején a kislányával és a bébiszitterrel.
A szomszédos utcákban színészek, énekesek laktak, egész Los Angeles a lábunk előtt hevert, nagyon szép volt.
Itt több mint egy évet öltöttem el.
Ezután önállóan Calvert City-be, Los Angeles egy másik részébe költöztem.
Ekkor Liviusz kitalálta, hogy a Navy-ből is elég volt, és hogy ő kijön onnan.
És én egy lakást kerestem kettőnknek.
Ez volt az első közös lakásunk, ahol végre háborítatlanul együtt tudtunk élni, úgyhogy én nagyon fel voltam ezen dobva.
Találtam egy kicsi lakást nem messze a munkahelyemtől.
Ugyanis én elkezdtem letenni a különbözeti vizsgákat azért, hogy kint fogorvos lehessek, és ez idő alatt, asszisztensként dolgoztam Sherman Oaks-ban, és hát olyan helyet kellett találnunk, ami neki sem volt messze a munkahelyétől.
Így bukkantam rá egy első emeleti lakásra Studio Cityben a Bluffside Drive-on.
Nagy lelkesedéssel elkezdtem berendezni, és vártam a napot, hogy ő kijöjjön a Navy-ből.
Nagyon tetszett neki a lakás, és elkezdtük ott közös életünket.
Éppen szendergünk az ágyunkban, hajnali négy óra harminc van, amikor pár másodperccel később iszonyatos csattogásra és dübörgésre ébredek.
Fogalmam sincs, mi történik, dobál az ágy, fölülök benne, és odafordulok a férjemhez, hogy mi történik?!
Addigra ő már talpon van, és elkiáltja magát, hogy földrengés!
És elkapja a csuklómat, és elkezd rángatni a bejárat felé.
Repülök utána a levegőbe, mert ő másfél méterrel magasabb szinte, mint én.
Elég pici volt a lakás, a hálószobából egyből a hallba jutunk, és az csak négy-öt lépés a bejáratig, tipikus amerikai stúdiólakás.
És közben, ahogy így a boruló bútorokon és az üvegeken mezítláb átszaladok, a szemem odavetődik a kör alakú kis étkezőasztalunkra, azon a kis étkezőasztalon egy terítőre, és a terítőn levő tányér-alátétekre.
És abban a percben leállt az idő nálam, pedig ez tényleg pár másodperc volt, és így visszarepültem pár héttel korábbra.
Pár héttel korábban álltam a Bed Bath and Beyond nevezetű lakberendezési áruházban, ami egy hatalmas áruház.
Ma már itthon is vannak lakberendezési áruházak nagyon nagy árukínálattal, de ott olyan mennyiségben voltak a szivárvány minden szinében feltornyozva a különböző méretű törülközök, mindenféle ágyneműk, fantasztikus szinekben a terítők, hogy öröm volt nézni.
Én pedig több órát töltöttem ott, ide-oda sétálgattam.
Konkrétan egy órát merengtem egy helyen, ahol ezeket a tányéralátéteket tartották, hogy mí lenne a legideálisabb árnyalat az én asztalterítőmhöz.
Ezt nem felszínességből csináltam, hanem egyszerűen élveztem minden pillanatát, hogy ez az én első lakásom, közös életemnek az első mozzanata.
Végre van egy állásom, itt a férjem, együtt lakunk, van egy kicsi rozzant kocsim.
Minden megindult, és mindennek tökéletesnek kell lennie, amikor ő jön, hogy gyönyörű harmonikus lakásba érkezzen.
Egy óra múlva tudományos alapon nagy nehezen kiválasztottam egy barack színű és halványzöld színű tányéralátétet, és azzal hazavonultam, és berendeztem a lakást.
Ez az egész egy óra, amit ott ezzel töltöttem, hogy kiválasszam a megfelelő színt, ez újra ez alatt a két pillanat alatt, amíg futottam a bejárat felé a földrengésnél, ez így végigpergett bennem.
Nagyon érdekes volt megtapasztalni, hogy tudja az anyatermészet egyetlen csuklómozdulattal lesöpörni az asztalról, ezekkel az alátétekel együtt az összes ambíciómat a lakberendezésre, az összes tárgyakhoz fűzött viszonyomat, a dolgok fontosságát.
Csak egyetlen egyre tudtam gondolni, hogy ez mind semmit nem számít, az a lényeg, hogy mi ketten itt vagyunk egymásnak.
Lejutottunk az utcára, és ott megálltunk, és körülnézve konstatáltam, hogy egy lélek nincsen ott, mi vagyunk ketten egyedül.
Én ott állok egyszál pólóban, egy bugyiban, mezítláb, és egyetlen egy dolog van még nálam, egy vékony aránylánc, amin egy kicsi antik kereszt van.
Azt a nagymamámtól kaptam, amikor Amerikába költöztem, hogy mindentől megvédjen engem.
Ez még az ő anyukájának az anyukájáé volt.
Álldogáltunk ott, próbáltam értelmezni ezt az egészet, hogy mi történik.
Nem voltam erre fölkészülve, hogy ott földrengés lehet.
Kezdett lassan tudatosulni bennem, hogy mi történik.
Aztán eltelt még egy pár perc, és akkor lassan elkezdtek az emberek szépen leszállingózni.
Mindenki normálisan fölöltözve papucsban, valamilyen felsőruházatban, mert rajtunk kívül mindenki tudta, hogy ilyenkor be kell állni egy ajtófélfa alá, vagy pedig egy asztal alá behúzódni, amíg a rengések csillapulnak.
Líviusz is tudta, csak nála a pánik az nagyobb úr volt.
Később aztán a híradásokból megtudtuk, hogy ez egy 6.7-es erősségű földrengés volt. 57 ember halt meg, és kilenc ezer sérült meg.
Amerikának ez volt a történetének az egyik legköltségesebb természeti katasztrófája, de akkor ugye mi magunkkal voltunk elfoglalva.
A kinti életem alatt rengeteg regénybe illő dolog történt, fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg...
Na most egy nagy ugrással átugranék 2000 tájékára innen.
A helyszín az már Magyarország, Budapest, már más a férjem, és éppen az Állatkertnél álldogálok a kislányommal, Fannival, aki akkor olyan két-három éves lehetett.
Sötétedik, nagyon klassz napot töltöttünk az Állatkertben, elég kellemesen elfáradtunk, állunk, várjuk a trolit.
Egyre sötétebb van, elkezd szemeregni az eső, Fanni először még összevissza boldogan csivitel, és meséli az élményeit, majd fokozatosan egyre inkább átvált nyávogásba, és ekkor már semmi mást nem tudok tenni, mint fogom magam és fölveszem és megölelem és várunk tovább a trolira.
Az emberek gyűlnek, egyre többen lesznek, a troli végre megérkezik, kinyitja az ajtaját, és mindenki extázisban tódul fel a meleg, száraz kocsiba, és sodornak magukkal engem is.
Valahogy följutunk a trolira, ülőhelyünk is lett, leültünk, kifújtuk magunkat, lecsillapodtak a kedélyek.
Hazamentünk, Utána a szokásos esti rutin szerint vacsora, fektetés, esti mese.
Végre volt egy kis szabad időm, engedtem egy nagy kád vizet fürdőhabbal, ahogy kell.
Utolsó pillantást vetettem a tükörbe, hogy ellenőrizzem, hogy megvagyok-e még, mielőtt bemegyek a vízbe, és akkor teljes sokkot kaptam.
Belenézek a tükörbe, és nincs meg a nyakláncom.
Pici volt, nagyon szép volt, de nem ez volt az értéke, hanem hogy mindenütt velem volt, és én a nagymamámat azalatt vesztettem el, búcsú nélkül, mialatt kint éltem Amerikában.
Tehát nekem ez a lánc minden volt.
Minden egyes nap, amikor kocsiba ültem ott kinn az autópályán, megpusziltam reggel, hogy vigyázzon rám.
Velem volt, amikor Amerikában megéltem az erdőtüzeket, az iszapcsuszamlást, a zavargásokat, millió-millió olyan dolgot, amiből egytől is égnek áll az ember haja.
Aztán a visszaköltözést, a gyerekem születését -- és most nincs.
Nagyon rosszul éreztem magam, hogy én vagyok az, aki elveszíti ezt a láncot, amit generációk adtak tovább egymásnak, mindenki vigyázott rá, nekem is az életem legfontosabb momentuma volt, a nagymamámat jelentette, anyukámat, a dédszüleimet.
Mindenben erősített engem lelkileg, és most egyszerre csak nincs sehol. ♬ ♬ Eszembe jutott az egész nap, ahogy boldogan jártunk-keltünk.
A Fanninak mennyire fénylett a kis pofikája, ahogy mutogatott a kis rózsás ujjaival az állatokra, és milyen gyönyörű volt minden.
Aztán eszembe jutott a földrengés, ahogy ott állunk, nincs rajtam semmi, csak az az egyetlen lánc.
Egy csomó ember meghalt, egy csomó ember megsérült, és akkor valahogy teljesen megnyugodtam.
Lehet, hogy elvesztettem ezt a láncot, de a lényeg az, hogy mi ott vagyunk egymásnak. ♬ ♬ Kocsis Adrien két felnőtt lány édesanyja.
Nagyobbik lánya szintén fogorvos, húga pedig idén fog államvizsgázni a Műszaki Egyetemen. ♬ ♬ Mindenkinek vannak sorsfordító, képtelen, megható vagy mulatságos történetei.
Nem vagy se túl fiatal, se túl öreg ahhoz, hogy te is mesélj egy történetet nekünk.
Küldd el a történetedet az igaz@igaztörténetek.hu e-mail címre, és mi majd keresni fogunk.
Kövess bennünket a Facebookon, és ha tetszik, oszd meg barátaiddal, biztos örülnek majd neki.
Ha nem szeretnél elszalasztani egy epizódot sem, íratkozz fel az Igaz történetek podcastra kedvenc lejátszódban.
Említett entitások
Témák
- emotional attachments
- talismans
- necklaces
Személyek
- Kocsis Adrien
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#95 A nyaklánc – Kocsis Adrien”
Miről szól ez az epizód: „#95 A nyaklánc – Kocsis Adrien”?
Ez az epizód a tárgyakhoz fűződő érzelmi kötődéseket, különösen a nyakláncokat és a kabalákat tárgyalja. Bemutatja, hogyan válnak ezek a tárgyak jelentőségteljessé számunkra. Az epizód a Igaz történetek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 25..
Milyen témákat érint ez az epizód: „#95 A nyaklánc – Kocsis Adrien”?
Fő témái: emotional attachments, talismans, necklaces.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#95 A nyaklánc – Kocsis Adrien”?
Megjelenés: 2024. 12. 25.. Hossz: 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/igaz-tortenetek/95-a-nyaklanc-kocsis-adrien-erhup811
Több epizód a Igaz történetek-ből
- #139 Anya csak egy van – Szilágyi László
Szilágyi László az anya elvesztése utáni gyászról, az élet egy szakaszának lezárulásáról és a veszteségből való tanulásról beszél. Elgondolkodik azon, van-e hozadéka egy pótolhata…
- #138 Egy nagyon kemény pálya – Király Linda
Király Linda énekesnő felidézi, hogyan szerződtette le fiatalon egy nagy hanglemezcég, és milyen emlékei fűződnek példaképével, Whitney Houstonnal való rövid találkozásához. A bes…
- #137 Tanárnő kérem! – Galambos Rita
Galambos Rita egy fiatal pedagógus, aki szembesül azzal, hogy egy diákja nem akar hazamenni a tanítás után, ami miatt túllép a munkaköri kötelességein.
- #136 Talált pénz – Janata Kriszta
Janata Kriszta a felnőttkori személyiségfejlődését meghatározó élményekről és példákról beszél.
- #135 Rettegés a színpadon – Varga Kata
Varga Kata színésznő a színpadon való lefagyás élményéről és az ebből szerzett tapasztalatokról beszél az epizódban. Megosztja, hogyan kezelte a helyzetet és hogyan nyert biztonsá…
- #134 Halálközeli – Dobronay László
Dobronay László egy súlyos baleset történetét meséli el, és azt, hogyan változtatta meg ez az életszemléletét és az emberekhez fűződő viszonyát.
- #133 A szeretet marad – Babarczy Eszter
Babarczy Eszter egy budapesti nő, aki hirdetést adott fel, hogy vidéki gyerekeket fogadna otthonában. A kezdeményezés nem csak a gyerekeknek hozott örömet, hanem Eszter számára is…
- #132 Minden élet számít – Zimits Andrea
Zimits Andrea megosztja történetét egy rovarral való különleges kapcsolatáról, rávilágítva arra, hogy az emberek nem csak háziállatokkal alakíthatnak ki mély érzelmi kötelékeket.
- #131 Édes Zazzi – Dr. Erdős Melinda
Dr. Erdős Melinda, egy nyugdíjas orvosnő és bölcsész végzettségű barátnője elhatározzák, új vállalkozásba fognak, ami eltér eddigi életútjuktól és végzettségüktől. Vállalkozásuk n…
- #130 Szabályszegők – Futó Péter
A stressz és a vizsgadrukk témaköre kerül szóba egy egyetemi vizsga példáján keresztül, ahol Futó Péter esete illusztrálja, mi történik, amikor valaki úgy ugrik neki egy számonkér…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- VÁLASZ-UTAK: Kötelező és kedvenc olvasmányok — VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól
A Válasz-utak fiataljai arról beszélgetnek, hogy melyek voltak a kötelező és a kedvenc olvasmányaik. Szó esik klasszikusokról és olyan könyvélményekről, amelyek nyomot hagytak ben…
- ZO026 - Karanténosztalgia - első rész — Zártosztály Podcast
A Zártosztály Podcast "Karanténosztalgia - első rész" című epizódja nosztalgikus időutazásra invitál. A műsor a régi, már nem használt tárgyakról és a digitális alternatívájukról…
- Miért fontos gyűjteni az emlékeket? — GondolatÉbresztő
A GondolatÉbresztő mai adásában Jantek Gyöngyvér, Király Kinga és Király Tamás az emlékek gyűjtésének és megőrzésének fontosságáról, a nosztalgia és a múltban élés különbségeiről,…