El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző
· PT1H5M26SÖsszefoglaló
Horváth Ambrus, művésznevén El Chúngaro, egy magyar zenész, akinek élete Berlinben és Madridban formálódott. Utcazenészként kezdte, majd profi karriert épített, és saját, balkáni fiesta hangulatú műsort hozott létre Madridban. Emellett alkotó közösséget is szervez, és Svájcban…
Röviden
- Műsor
- Jaj, a világ!
- Megjelenés
- 2025. 02. 12.
- Hossz
- 1 óra 5 perc
- Szereplők, említett nevek
- Biljarszki Emil
- Témák
- balkáni fiesta, utcazenész
Ebben az epizódban
Horváth Ambrus életét egy berlini zenei tábor változtatta meg.
Ott szembesült azzal, hogy heti két napi munkából meg lehet élni, így marad idő zenélésre és új dolgok felfedezésére.
Később a szerelem először Párizsba, aztán Madridba vitte.
Ott szó szerint az utcára került, utcazenészként tanult meg trombitálni.
Később jött a Million Dollar Mercedes Band, profi turnék, de Ambrus továbblépett.
Felvette az El Chúngaro nevet és saját műsort rakott össze, amelyben a balkáni fiesta hangulaté a főszerep.
Ebben hol egy szimpatikus magyar bűnöző, hol egy zenei fitness jegyző szerepében tündököl.
Egy madridi belvárosi menő klubban táncoltatja meg rendszeresen a közönséget.
De ez nem minden, alkotó közösséget is szervezett maga köré, amely Fiesta Balcanica márkanév alatt koncerteket, jam sessionöket, partykat szervez.
Azért, hogy teljes gőzzel tudjon a zenélésre koncentrálni, elmegy néha pár hónapra Svájcba vagy Ausztriába pincérkedni.
Covid idején egy mátrai magyar faluban élt, ahol elindult az egyszemélyes, magyar dalos projektje is.
Elmondása szerint szívesen élne Madrid és Budapest között, de nem költözne haza.
Hallgasd meg az interjút, amelyben egy izgalmas életút bontakozik ki!
Említett entitások
Témák
- balkáni fiesta
- utcazenész
Személyek
- Horváth Ambrus
- Biljarszki Emil
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző”
Miről szól ez az epizód: „El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző”?
Horváth Ambrus, művésznevén El Chúngaro, egy magyar zenész, akinek élete Berlinben és Madridban formálódott. Utcazenészként kezdte, majd profi karriert épített, és saját, balkáni fiesta hangulatú műsort hozott létre Madridban. Emellett alkotó közösséget is szervez, és Svájcban… Az epizód a Jaj, a világ! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Biljarszki Emil.
Milyen témákat érint ez az epizód: „El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző”?
Fő témái: balkáni fiesta, utcazenész.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „El Chúngaro – a szimpatikus magyar bűnöző”?
Megjelenés: 2025. 02. 12.. Hossz: 1 óra 5 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/jaj-a-vilag/el-chungaro-a-szimpatikus-magyar-bunozo
Több epizód a Jaj, a világ!-ből
- Lantos Zoltán - az egyetlen hang élő megszólaltatása
Lantos Zoltán hegedűművész, zeneszerző indiai zenei tanulmányairól, a jazz, világzene és kortárs zene ötvözéséről, valamint Magyarországra való visszatérése utáni kihívásokról bes…
- Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba
Nagy Edi, más néven Nównøis, énekes-dalszerző és producer, aki Búcsúszentlászlóból Londonba költözött. Az epizódban zenei karrierjéről, londoni életéről és az Egyesült Királyságba…
- Harcsa Veronika - emberi válasz a mesterséges intelligencia kihívásaira
Harcsa Veronika énekesnő 20 éves pályafutásáról beszél, kitérve a japán sikereire, zenei kísérleteire, és az IA – InterAction című, mesterséges intelligenciáról szóló projektjére.…
- Prieger Zsolt: „Az első komoly koncertünk külföldön volt”
Prieger Zsolt interjúban mesél gyerekkoráról, a zene iránti szenvedélyéről és az Anima Sound Systemről. Szóba kerülnek a zenei inspirációk, a hit és az identitás kérdései, valamin…
- Itinera - az egészséges borzongás
Az Itinera, Horváth Anett és Nagy Ádám electro-folk duója, az idei európai és New York-i turnéja, valamint első lemezének megjelenése kapcsán beszélt a zenekar történetéről, a zen…
- Balogh Kálmán – a visszacsapó szekund művészete
Balogh Kálmán cimbalomművész, akit Magyar Örökség és Prima Primissima díjjal, idén pedig Kossuth-díjjal is kitüntettek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója. Beszélgetés…
- Fenyvesi Márton - Sokkal dinamikusabban kell alkalmazkodnunk a változó körülményekhez
Fenyvesi Márton hangmérnök és gitárművész beszél arról, hogyan alkalmazkodik a változó körülményekhez Bécsben, mesél a zeneipar kihívásairól, az Alaphang szakszervezeti kezdeménye…
- Vécsi Tibi - A megszállottság fontosabb, mint a tehetség
Vécsi Tibi, a Korai Öröm frontembere pályafutásáról beszél, amely a Krematórium nevű zenekarral kezdődött. Szó esik a VHK-ról, a Dublörzről, a Stukkerről, külföldi turnékról, és a…
- Góbé - "Túl specifikusan játsszuk itt a népzenét"
A Góbé együttes tagjai a népzene specializációról, különböző hangszerekről és a magyar duda és a makedón duda különbségeiről beszélgetnek. Szó esik a külföldi népzenei fesztiválok…
- Dés András - Nincs olyan tárgy, amit ne tudnál ütőhangszerként használni
Dés András, Magyarország egyik elismertebb zenésze, ütőhangszeresként járta be a világot, jelenleg Bécsben él. Az epizódban a jazzről, improvizációról, és arról beszél, hogy nincs…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #145 Diplomáciától kastély projektig - András — Kalandvágyból
Derdák András több mint 30 éve dolgozik a kultúra területén Magyarországon és Franciaországban. A beszélgetés során szó esik sikeres magyarországi karrierjéről, a Párizsi Magyar I…
- Budapesttől Bamakóig a szabadság útján | Szabó Gál András (Villám Géza) és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
A Sláger KULT adásában Szabó Gál András (Villám Géza), a Budapest-Bamako Rally alapítója és főszervezője, és S. Miller András beszélgetnek. Szó esik a rally történetéről, az afrik…
- A Nagy Évem #12 - Tövisházi Ambrus (Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, Amorf Ördögök) — Recorder podcastok
Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapító tagja, a Péterfy Bori & Love Band és az Erik Sumo Band zenei motorja a zenei karrierjéről és a sikerhez fűződő viszonyáráról mesél. Besz…
- Backstage / Delov Jávor, vendég: Nagy Kristóf a Park FM-en! 2025 — Budapest Park
Nagy Kristóf zenész, live producer és dalszerző a Backstage műsor vendége. Kristóf önmenedzsmentről, világ körüli koncertekről és beatbox, valamint loopstation tapasztalatairól be…
- Németh Alajos — Dalok-Galopp
Németh Alajos (Lojzi), a Bikini zenekar alapítója, zenei pályafutásának meghatározó dalairól és történeteiről beszél. Szó esik zenekari tagságáról, valamint a vele együtt játszó z…
- Krisztina a hét öt napján biorezonanciával gyógyítja a testet, hétvégente énekével a lelkeket — duol.hu
Futó-Mészáros Krisztina énektanár, énekes és természetgyógyász életéről és karrierjéről mesél. Elmondja, miért hagyta el szülőhazáját, hogyan találta meg a zenét, és miként kapcso…
- Bor, Mámor, Cognac - avagy hogyan kezdjünk új életet Franciaországban — Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
Csilla, aki korábban zenészeket menedzselt és kiadványt hozott létre, Franciaországba költözött. Elmeséli új élete kalandjait.