Jaj, a világ!

Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba

· PT1H8M19S

Összefoglaló

Nagy Edi, más néven Nównøis, énekes-dalszerző és producer, aki Búcsúszentlászlóból Londonba költözött. Az epizódban zenei karrierjéről, londoni életéről és az Egyesült Királyságban szerzett tapasztalatairól mesél.

Röviden

Műsor
Jaj, a világ!
Megjelenés
2025. 12. 22.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Biljarszki Emil
Témák
music career, london life, united kingdom experiences

Ebben az epizódban

Nównøis (fka NAGYEDi) énekes–dalszerző és producer jelenleg Londonban él és alkot.

Korábbi korszakában, NAGYEDi néven a magyar színtéren zenekari felállásokban is hosszú éveken át színpadon állt.

Saját különböző projektjei mellett ismerhettük őt az ef.

Zámbó Happy Dead Bandből. zenéje „trip hop, de nem igazán” – sötét, popos, filmes elektronikával és rétegzett atmoszférákkal, ahol a hétköznapi zajok / field recordingok ugyanúgy történetet mesélnek, mint a sebezhető, mégis erős ének.

Az Egyesült Királyságba költözés után hat évig építette a saját produceri világát, 2025-ben megnyitotta az új fejezetet a verses című EP-vel.

A vizuális oldalon is aktív: a „Like a River (The Third Mind Remix)” klipje bekerült a Berlin Music Video Awards 2025 Silver Screenings válogatásába.

Élőben többek közt a Sommerwerft Festival Frankfurt programjában is szerepelt, miközben saját londoni közösségi / underground estjeit is építi Alternatíva néven.

A Sunday szó londoni értelme...

Jaj, a világ van arrafelé is...

Életválság, kiszakadás otthonról, megszőkés egy isten háta mögötti angliai szállodából... "Jobb nem belegondolni, miben is vagy...

A sors meghálálta a bátor döntésemet..." Alternatíva - esemény szervezés Londonban... nehéz autentikusnak maradni, ha ennyi mindennek kell foglalkoznia egy zenésznek.

Sokkal nyitottabbak az emberek az újdonságokra Londonban és pozitívabban állnak hozzá mindenhez...

A mobiltelefonos app, amely megváltoztatta a zenei irányt.

Hogyan lesz egy magyar zenészből londoni eseményszervező, és miért hálálja meg a sors, ha van merünk dobbantani?

Vendégem története a kiszakadással indult, de a megérkezésről szól.

Megfejtjük a londoni ’Sunday’ életérzést, és beszélünk arról a nyitottságról, ami kint minden újdonságot szárnyára kap.

Kiderül, hogyan maradhat egy művész autentikus a mindennapi logisztika zajában, és miért a legijesztőbb döntés – a fejest ugrás az ismeretlenbe – a legjobb ellenszere a befásultságnak. "Mindenben hirtelen meghallottam a zenét: az edény csörömpölésétől az ajtó nyikorgásán át a gyerekeim üvöltéséig...

Ha bele vagy fásulva akár földrajzilag meghatározott helyzetbe, jobb kiugrani fejest bele a szakadékba."

Említett entitások

Témák

  • music career
  • london life
  • united kingdom experiences

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba”

Miről szól ez az epizód: „Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba”?

Nagy Edi, más néven Nównøis, énekes-dalszerző és producer, aki Búcsúszentlászlóból Londonba költözött. Az epizódban zenei karrierjéről, londoni életéről és az Egyesült Királyságban szerzett tapasztalatairól mesél. Az epizód a Jaj, a világ! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Biljarszki Emil.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba”?

Fő témái: music career, london life, united kingdom experiences.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Nagy Edi - az út Búcsúszentlászlóból Londonba”?

Megjelenés: 2025. 12. 22.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/jaj-a-vilag/nagy-edi-az-ut-bucsuszentlaszlobol-londonba

Több epizód a Jaj, a világ!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból