Kalandvágyból

Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra

· PT42M18S

Összefoglaló

Vágási Erika 1990 februárjában, a romániai forradalom után költözött Magyarországra Erdélyből. Elmeséli, hogyan érkezett egyedül, 21 évesen, egy kislánnyal a hátrahagyva, azzal a reménnyel, hogy hamarosan őt is áthozhatja. Az állampolgárság megszerzése után, 1995-ben tudta végül…

Röviden

Műsor
Kalandvágyból
Megjelenés
2025. 11. 08.
Hossz
42 perc
Szereplők, említett nevek
Vágási Erika, Pataki Dóra
Témák
romániai forradalom, erdélyi magyarok, migráció
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Konkrétan beleegyalogoltam egy katonai egységbe, és a katonákat hozták vissza a határról a laktanya fele, és én megérkeztem egyedül velük szembe, és akkor hát ott az ütő megállt bennem, hogy kész, még el sem indultam és vége. >> Szeretettel köszöntelek a csatornámon.

A mai vendégem pedig Vágási Erika, aki Erdélyből költözött Magyarországra még 90-ben, tehát jó régen, és erről fogunk beszélgetni.

Köszöntelek itt a podcastban. >> Sziasztok! >> Az a kérésem, hogy mesélj jól röviden, amit így első körben fontos tudni rólad.

Mikor jöttél pontosan, hogyan élsz itt?

Tehát, hogy milyen felállásban egyedül, családdal. >> Én 1990 februárjában érkeztem rögtön a 89-es decemberi forradalom után.

Ugye januárban rögtön igényeltem az útlevelet, és februárban már itt voltam Magyarországon egy Érdi címmel a zsebemben, és egy magyar férfi telefonszámával, aki Bécsben élt, és sosem találkoztam vele, viszont nagybátyám ismerte.

És akkor az volt a terv, hogy hát itt szétnézek, és ha nem találok munkalehetőséget, akkor akkor megyek továbbe.

Akkor 21 éves voltam, és tudni kell, hogy nekem már volt egy kislányom, tehát volt egy gyerekem, már egy házasságot tudtam magam mögött, és hát a kislány nélkül jöttem el. azzal a reménnyel, hogy majd ha rendeződik, hogy hol fogok élni, akkor majd mielőbb hozom őt is. >> Ühüm.

Ez mikor valósult meg? >> Hát 1995-ben kaptam én állampolgárságot.

Addig egyszer már volt kint a kislányom, óvodába járt, de mivel egyedül neveltem, így az első szünet alatt szembesültem azzal, hogy ez nem fog menni, tehát a gyereket nem lehet behordani a munkahelyre. otthon nem tudtam kirehagyni, úgyhogy akkor egy időre visszakerült a nagyszülőkhöz, és végül és hát az édesapjához, mert ő ott maradt, és végül gimnáziumi éveire tudtam elhozni, és akkor is én szállón laktam, ő meg kollégiumba, de akkor már iskolába idejárt.

Ha már említetted a forradalmat, ti hogy éltétek meg már itt családilag, tehát a szűk család a a történelmi eseményeket ott? >> Anyukám a legnagyobb kétségbeesésben, merthogy én Gyergyó Szentmiklósi vagyok, ami ugye Székelyföldön van.

A 89 decemberében viszont én Kolozsváron voltam és ismerve engem anyukám biztos volt abban, hogy én kint vagyok az utcán. és Kolozsváron lőttek nem egy helyen, nem egy napon, és nem tudott kapcsolatba lépni velem.

Tehát a telefonos összeköttetést megszakították a települések között, és semmiféle hírt nem tudtunk adni magunkról.

Úgyhogy ő kórházakat hívogatott, hogy nem merült fel a nevem valahol.

Aztán végül miután lezajlott ez a ugye ez egy pár napig tartott ez a bizonytalanság, hogy akkor most sikerülni fog vagy nem, és végül úgy tűnt, hogy na sikerül, hogy elfogták a Csahusesku házaspárt, és sose felejtem el.

Elindultam haza vonattal, és a fülkében ült román fiú és egy román néni, akik hát akkor mindenki mindenkivel nagyon-nagyon társalgott.

Ez egy olyan dolog volt, ami ami azelőtt nem volt gyakori, hogy te ismeretlennel szóba elegyedj és nyíltan beszélgess vele.

És emlékszem, hogy az a fiú akkor azt mondta, hogy hát a legnagyobb vágya neki most, hogy demokrácia van és szabadság van, ő nagyon szeretne egyszer egy repülőn utazni.

Tehát ilyen ilyen álmaink voltak akkor, hogy tudjál utazni, hogy hát ugye nekem az anyanyelv használata, nekem álmom volt még a az oktatás, mármint hogy én részesülhessek oktatásba az anyanyelvemen, illetve hát ugye a hétköznapi gondok, tehát én ilyen hentes pultot Ottál le életemben először itt láttam Budapesten. >> Ahogy megtörtént a a kivégzés, utána egyből azon dolgoztatok így családilag, hogy te átkerülhess ide, vagy mi történt utána, hogy szer hogy készítettétek elő ezt a ezt, hogy idejöttél? >> Ezt ezt én egyedül döntöttem el, mert na most tudni kell, hogy én 89 novemberében megpróbáltam átszökni a határon.

Tehát egy döntés megszületett bennem, de erről otthon nem nagyon szabadott beszélni.

Tudni illik egy lebukás az az egész családra bajt hozott.

Illetve ha sikerült megszökni, akkor egyszerűbb volt az otthon maradottaknak azt mondani, hogy nem tudták.

Ha valóban nem tudták, mert azt kiszedték belőlük, hogy tudják vagy nem tudják.

Úgyhogy ez már egy eldöntött dolog volt, hogy én onnan el fogok menni. >> És ez a te szökési kísérleted, ez hozott bajt a családra? >> Nekem nem sikerült átszöknöm, de nem is kaptak el.

Egy barátnőmmel döntöttünk úgy, hogy megszökünk, és elvonatoztunk.

Ez egy egész éjszakánál tartó vonatút volt a Szatmár németibe, amelyik ugye közel van a magyar határhoz.

És szatmáról, amikor leértünk a szamos partjára, és a víz mellett kellett tovább haladni, akkor a barátnőm azt mondta, hogy ne haragudj, én én én ezt nem tudom, hogy a szüleim meg meg félek meg minden.

És akkor ott elbúcsúztunk egymástól, és én tovább mentem.

És akkor úgy körülbelül egy negyed óra múlva konkrétan begyalogoltam egy katonai egységbe.

Gondolom, hogy őrségváltás lehetett, és a katonákat hozták vissza a határról a laktanya fele, és én megérkeztem egyedül velük szembe, és akkor hát ott az ütő megállt bennem, hogy kész, még el sem indultam és vége.

És ehhez képest elmasírozott mellettem a komplett regiment előllatisztel, és szerintem nem akartak ők ilyen papírmunkákat meg problémákat, vagy nem tartozott rájuk, úgy lehettek vele, hogy majd elkapnak mások, nem tudom, de de semmit nem kérdeztek tőlem.

És akkor már ilyen körülbelül 800 lehetett a vérnyomásom, és a a saját szívdobogásomat hallottam, ahogy távolodtam el tőlük.

És egy újabb körülbelül negyed óra múlva megszólított románul egy bácsi.

Mondtam, hogy sétálok, mert na itt a szamos mellett éjszaka, amit is lehet csinálni.

Aztán hát nem volt teljesen hülye, bárminek is néztem, és velem az az ember nagyon-nagyon kedves volt és mindenhátsó gondolat nélkül.

Először is megkért, hogy akkor ott a Kaibába, merthogy ott voltak a juhók a kaibája körül, meg tűz volt bent, és mondta, hogy szeretne megvacsoráztatni.

És akkor kifaggatott, hogy és amikor meglátta az én kockás papírra rajzolt térképemet, amivel nekiindultam a határvidéknek, akkor mondta, hogy na azt felejtsem el, mert úgy sem fogok látni ott a sötétben.

És elmagyarázta, hogy körülbelül merre kell mennem.

És azt is elmondta, hogy jelzőrakéták vannak kitéve ilyen acéluzalokra.

Tehát ha én belebotlok egybe, akkor az valamilyen jelzést küld, és és rögtön tudni fogják, hogy hol van egy szökni szándékozó.

Úgy, hogy egy ilyen üres kukorica szárat adott a kezembe, hogy azt tartsam magam előtt és úgy menjek, hogy az ha megakad, akkor ne lépjek tovább.

Aztán arra úgy nem tért ki, hogy és akkor ilyenkor mit csináljak? [nevetés] hogy ott állok és és akkor át kell kúszni alatta, vagy hogy legyen.

Nem nem találtam ilyen szerkezetet.

Útközben viszont arra felhívta a figyelmemet, hogy lesz egy erdő és abba ne menjek be.

És a hát amikor elértem az erdőhöz, meg egy picit úgy ugye próbáltam az erdőt kikerülni, és utólag már amikor lett Google térkép, akkor próbáltam megnézni, hogy merre is bókláztam én ott az éjszaka közepén.

Akkor nekem úgy tűnt, hogy puszta daróc falu lehetett, amelyik mellett én elmentem.

És már láttam az őrtornyokat, láttam reflektorokat. ont azelőtt, hogy odaértem volna, tele volt árokkal a hely, amin át kellett haladnom, és az egyik árokba víz volt, a másikba iszap volt, a harmadik száraz volt.

Tehát annyi idő elment azzal, hogy én ezeket az árkokat kerülgettem, meg ugye a kukoricát tartottam magam előtt, hogy vegyem észre a veszélyt, hogy hogy hát ugye órám is volt, és láttam, hogy világosodás előtt nekem semmi esélyem odaérni, ahol a ahol a határvonal húzódik, és egy piros kabátban voltam.

Hát szóval nagyon profin [nevetés] indultam neki, és akkor úgy mindenbe beugrott, hogy a piros kabát, hogy rögtön észrevesznek, hogy a kukorica le van aratva, hogy az erdőbe nem szabad bemenni, mert ugye az lehetett volna még egy opció, hogy ott várakozok következő estéig, de mondta a bácsi, és én bíztam benne, hogy nem.

És akkor mit tehetek, mielőtt kivilágosodik?

Elindultam a falu fele, és az utolsó háznál hát elkezdtek ugatni a kutyák.

Több kutya is volt, és láttam, hogy a fá házba nem villanyt kapcsoltak, hanem hát úgy valami úgy pislákol.

És akkor láttam meg, hogy annak a háznak nem ablaka, tehát ablakai voltak, de nem üveg volt bennük, hanem ilyen nejlon darabkák, és tele lett az ablak ilyen borzas fejekkel.

Ez egy faluvégi cigánház volt, ahol egy helységbe lakhattak.

Hát én nem tudom hányan, hát 20-an legalább megjelentek ott az ajtóba meg ablakba.

És hát nagyon nagyon kedvesek voltak, és én nekem rögtön az volt a benyomásom, hogy készít vége, hívják a rendőrséget, határőröket satöbbi, és mondták nekem, hogy menjek be a faluba, és ott fogok látni egy buszmegállót, mert kell jöjjön a reggeli busz, amelyik a határtól indult, befele, szatmár fele. és a legelső buszt befele nem ellenőrzik.

És az összes többit viszont igen.

Tehát ott ha egy idegent fent találnak a buszon, akkor az le van szedve.

És ezzel az első busszal visszam visszajutottam Szatmár németibe.

Azt is mondták, hogy húzódjak félre, árnyékba álljak, ha van valamim, tegyem föl a fejemre.

Tehát, hogy ne lássanak túl sokan, hogy én ott egy idegen vagyok.

És akkor így visszakerültem Szatmár németibe, és hát akkor már nagyon fáradt voltam, akkor már fényes nappal volt.

Bementem egy szállodába, hogy szeretnék kivenni egy szobát.

Hát ugye már nagykorú voltam meg minden.

És még azok is tudták, akik a szállodába dolgoztak, hogy itt idegen nem járhat anélkül, hogy valamilyen szándéka ne legyen ilyen határátlépéssel kapcsolatban.

És azt mondták nekem, hogy oké, a pénzt eltették, és kapsz öt órát, hogy aludd ki magad, és tűnj el innen délután egyre.

Úgyhogy na hát nekem annyi idő elég volt, hogy aludjak valamennyit, és és utána ki az állomásra, és minél gyorsabban eltűnni onnan.

Ez hallgatva komolyan, mint a népmesében, amikor a legkisebb lány szerencsét próbálni indul, és így találkozik a út során mindenféle emberekkel, akik egyébként is meg jó szándékúak is segítek.

Igen, nagyon-nagyon szerencsés voltam.

Tehát ez nagyon-nagyon rosszul is elsülhetett volna, mert az nem tudom mennyire közismert, hogy aki Romániában abban az időben határátlépési kísérleten kaptak, és mindegy volt, hogy tetten érik a határon, vagy már nem sikerült neki, és utazik visszafele.

Az még 1968-ban hoztak egy olyan törvényt, hogy ezek a tettek államellenes bűncselekménynek számítottak, és három hónapról hat év börtön büntetéssel volt sújtható, akit ezzel megvádoltak. >> Ezt tudtad, amikor elindultál is? >> Nem, >> de utólag derült ki.

Igen igen. >> Szüleid megkérdezték, hogy egyébként hol jártál? >> Anyukámmal.

Anyukámnak így elmondtam, de nem bocsátkoztam részletekbe. >> Hogy készült a Magyarországra költözésed, illetve hogy készítetted elő?

Ne nekem nekem eszembe nem jutott, hogy én egy most indítsak el otthon egy ki tudja hány évig tartó folyamatot egy kitelepedési kérelemmel, mert a korábbi tapasztalat ugye az az volt, hogy nagyon-nagyon keveseknek adatott ez meg, és azok fejenként 70 kg kgos csomaggal hagyhatták el az ország területét.

Ugye akik szöktek, azok azzal érkeztek, ami rajtuk volt.

Most érted, mit mit vigyél magaddal?

A lakásodat nem köthetted a hátadra, tehát nem nem volt nagyon, amit meg nem érdekelt.

Ez volt a legfontosabb, hogy hogy egy hácizsák ruhával, hogy legyen ami ami a váltóruhád, de de nem érdekelt engem, hogy mi maradott.

De >> valami terv volt a fejedben, gondolom, mikor elindultál? >> Igen, ennyi volt, hogy valamilyen munkalehetőséget keresek itt Magyarországon.

Más része nem is gondolkoztam, kimondottan Budapestet céloztam meg.

És ha nem sikerül, akkor megcsengetem azt a telefonszámot, a amelyiket nagybátyámtól kaptam, hogy tudna-e segíteni Bécsben ez az illető. >> Gondolom, hogy a szüleid támogattak ebben, hiszen ugye a kis lányodat vállalták, hogy ők addig nevelik, amíg magadhoz tudod venni. >> Hát ez ez volt ez volt a legnagyobb támogatás.

Hogy a gyerek ott lehetett, én meg hát nyugodtan mehettem szerencsét próbálni, és addig biztonságban volt a lányom. >> Milyen volt megérkezni ide Budapestre?

Az volt-e, amit vártál, vagy egészen más? >> Nem voltak elvárásaim, de tényleg semmi.

Tehát engem lenyűgözött az is, hogy égnek a lámpák.

Emlékszem, hogy késő este érkezett a vonat a nyugati pályaudvarra, és hát egy csomó ilyen őelgő ember volt ott, mert mindenki várt utazókat, vagy keresett ismerősöket, hogy nem tudom, várt valakit.

És én ott találkoztam egy kolozsvári ismerőssel, teljesen véletlenül, és akkor a városban sétálgattunk reggelig, mert ugye éjszaka nem jártak a vonatok, és nekem ötre kellett elmennem, és akkor hát nekem reggelig valamit kezdenem kellett magammal, és annak a fiúnak sem volt semmilyen szállása.

Szerintem ő is akkor érkezett a vonattal.

És akkor a decemberi eseményekről beszélgettünk egész éjszaka, és akkor reggel mindenki ment a maga útjára, és így így megérkeztem a gödi ismerősökhöz, akik ilyen tényleg távoli ilyen valami buliban megismert nagykárói fiú volt, és ő a testvérével élt ott Gödön.

És akkor elmondtam nekik, hogy hát most érkeztem, és tudnának-e abban segíteni, hogy maradhatok-e ott, amíg amíg találok valami munkát.

És akkor mondták, hogy persze.

Úgyhogy ott voltam márciusig, és márciusban elkezdtem dolgozni Hárshyen.

Akkor volt az Expresszújság, és emlékszem, hogy állandóan vettem az Expresszt, és mentem bementem a boltokba.

Az én végzettségem az egy ilyen körülbelül nulla, tehát volt nekem egy érettségim, de valami mechanika szakon tanultam a líceumba egy ilyen megfoghatatlan valami.

Emlékszem, hogy a gyakorlati időt ilyen gyárba kellett töltsük, és ilyen fémcsavarokat reszelgettünk, futószallagó.

Tehát egy egy abszolút nem [nevetés] tudtam elképzelni magam így egy gyárban ilyen zajban, meg hogy én ott reszelgettem ezeket a csavarokat.

És ugye az iparosodás volt a a Csausescu álma, és ennek megfelelően mindenfele gépipari szakközép, gépipari líceumó, minden gép volt és ipar.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra”

Miről szól ez az epizód: „Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra”?

Vágási Erika 1990 februárjában, a romániai forradalom után költözött Magyarországra Erdélyből. Elmeséli, hogyan érkezett egyedül, 21 évesen, egy kislánnyal a hátrahagyva, azzal a reménnyel, hogy hamarosan őt is áthozhatja. Az állampolgárság megszerzése után, 1995-ben tudta végül… Az epizód a Kalandvágyból című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 08..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vágási Erika, Pataki Dóra.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra”?

Fő témái: romániai forradalom, erdélyi magyarok, migráció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyermekét hátrahagyva menekült Magyarországra”?

Megjelenés: 2025. 11. 08.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kalandvagybol/gyermeket-hatrahagyva-menekult-magyarorszagra

Több epizód a Kalandvágyból-ből