StúDió Veszprém

Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban

· PT28M1S

Összefoglaló

A 101 évvel ezelőtti első női balatoni átúszásról és az első balatoni vitorlásnak, a Mariskának a történetéről Dr. Kovács Emőke magyar történelemtanár, író és balatonkutató mesél. Kovács Emőke a Balaton-szerelem kialakulásáról, az úszástanulásról már gyerekkorában, a tó…

Röviden

Műsor
StúDió Veszprém
Megjelenés
2026. 07. 03.
Hossz
28 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács Emőke, Dr. Kovács Emőke, Wéber László, Dióssy László
Témák
balaton története, vitorlázás, balatoni átúszás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Az első Balatonátúszás 1880-ban3:15 Jött Belházi Bimbi 6:40 Angol mesterek a füredi hajógyárban12:16 Mítoszok és Trianon
  2. — Mennyit bír el a Balaton?25:20 Túlturizmus cigivel

Ebben az epizódban

Kedves nézőink és hallgatóink, képzeljék, 101 éve úszta át belházi bimbi első nőként a Balatont, [zene] és az első balatoni vitorlásnak a kevésbé romantikus Mariska nevet adta a fantáziadús arisztokrata tulajdonos.

Nos, ezekről az elfeledett történetekről [zene] is beszélgetünk mai vendégünkkel, Dr.

Kovács Emőkével, aki eredende magyar történelemszakos tanár, író és történelemtudományból doktorált Balaton kutató.

Szia Emke! [zene] >> Szevas! >> Sziasztok!

Köszöntöm a hallgatókat, nézőket.

No, nagy kánikula idején, aki csak teheti, a vízbe menekül, és csak kevesen maradnak a parton, amiatt, mert nem tudnak úszni.

De ha én jól tudom, ez nem volt mindig így a 19. században talán pont fordítva volt, hogy nagyon kevesen tudtak csak úszni.

Te egyébként hány évesen tanultál meg úszni?

Hát én egész korán, merthogy én már áprilisi születés vagyok, és a szüleim már azon a nyáron, amikor megszülettem, [zene] kivittek a Balatonra és meg is fürdettek, és szerintem ott eldőlt minden, ami a Balatonhoz való kapcsolatomat azóta is meghatározza.

Tegnap is nagyon jót fürödtem.

Egyébként még mindig nagyon [zene] kevesen vannak, akik jól tudnak úszni.

Ezt ezt mindig észreveszem a Balatonnál, de én olyan hat éves korom óta viszont én sem uszodában tanultam, hanem ebben a nagy tóban, [zene] és a mai napig nagyon tiszteletben tartom a mélységét, meg a változásait, mert valóban jól ismerem és veszélyes is lehet.

De hát ahogy mondtad, a balatoni átúszásoknak meg úszástörténelemnek van egy komoly és érdekes múltja, [zene] amikre itt utaltál.

Ezek történelmi jelentőségű dolgok, hogy belházi bimbak a az első Balaton átúszó nőnek valóban 100 éves évfordulója volt tavaly. >> Egy szép évforduló, de az úszás az egy polgári sport. [zene] Az úsznia a mai napig azt tud jól és most már az iskolákban is tanítják, aki uszodába tanul meg úszni, és ez nem jellemző még a 19. századra és ezért >> stúdió Veszprém [zene] podcast megkerülhetetlen emberek és történetek Diosi Lászlóval és Véber Lászlóval mi [zene] tényleg a valóságról beszélgetünk legyen veled is az Allright [zene] nem csak érti pontosan le is írja beszélgetéseinket jó ha nekünk dolgozik az írott szó ereje hogy a Balatont nem olyan jellegű térként használják a 19 század végéig mint ahogy hogy most a fejünkben van, hanem egy inkább egy természeti képződmény, ami szép, ahol kirándulni lehet, ahol gyógykúrákat lehet venni, ahol Annabá van, ahol már ott van az a festetés hagyomány, ami a mai napig meghatározó.

De hát szekrényesi Kálmán lesz az 1880 augusztusának végén, aki először átúsza, és elő >> Igen.

És azt mindig hangsúlyozom, minden tiszteletem a Réfülö Boglár átúszóké. >> Ja.

Igen, mert ők nem ott úztak át.

És ez ez egy hatalmas teljesítmény, mert ő a füret siófokot ússza meg. >> Ez egy 10 km körülbelül, ugye?

Azt >> 14 km. >> Azta. >> Igen.

És a belházi bimbi, aki egy 18 éves lány, ő is a fürcsiófokot ússza meg.

És ezek ilyen majdnem 6 órás időtartamok, ami egy nagyon nagy sportteljesítmény.

És hát ezért nincsenek is a korszakban olyan nagyszámú követők, hanem egy-két ember van.

Tehát például az 1925-ös belházi bimbi átúszáson is néhány férfi van, és három nő, és a három nőből se sikerül mindenkinek.

Hát ezek ilyen apró, de nagyon fontos érdekességek. >> Így van.

És hát ilyenekről még beszélhetünk, és akkor én még a saját érintettségem okán is egy kicsit kérdeznék tőled erről a hát ugye azt mi mondjuk, akik hajózunk, hogy nő női nevet kell adni egy hajónak.

Na de hát hogy sikerül egy ilyen egy ilyen hát tényleg nem túl romantikus Mariska nevet adni?

Ki volt ez a a tudjuk, hogy ki adta ezt a nevet ennek az első komoly hajónak a Balatonon?

Hát megvédeném a mariskákat, mert van egy öt éves lányom, aki Mariska, [nevetés] Máriának hívják.

És és ezt tudatosan választottam ezt az arisztokratikus nevet.

Hiába máshogy gondolunk most már rá, azért a korszakban a történelmi családoknak a női nevei között nagyon sok Mária, Ilona, Erzsébet van.

Ugye ezek klasszikus konzervatív névadások, és odanyúlik vissza a korszaknak az 18-as évek elejének a vitorlás évadásai, hogy a balatoni vitorlásport az klasszikusan a történelmi családokhoz kapcsolódik, az eszterháziakhoz, Széchenényiekhez a korszakban, merthogy nem ezeket a napjainkban is ismert kisebb hajótesteket építik meg ebben az időszakban.

Én nem értek a vitorlázáshoz, tehát én egy ilyen egyszerű Somagyi déliparti pedagógus gyerek vagyok, aki örült, hogy volt fürdőruhája, és egy ilyen címmerfreje sajátos világban nőtt fel.

Tehát nekem akkor is a vitorlázás az egy távoli sportnak tűn, de hogy ne vicceljem el ezt, ez egy nagyon fontos történet a kezdet kezdetén, hogy a balatoni vitorlásport ugye abból abból az arisztokratikus jellegű Balatonfüredről indul, ahol a korszak nagyjai megjelennek.

És már Széchenyi Istvánnak is van hát nem valóban egy nő nevű vitorlása, hanem egy hinfi elnevezésű.

Ez a Hinfi pedig magára ugye a Kisfaludi Sándornak a költeményére, füzérére utalt.

És ahogy a mai napig elnézzük a szoktam nézni a Fürediki kötőben is, meg a Földváriban a névadásokat, ugye ez nagyon széles most már a tárház, de a kezdet kezdetén azért ott van a kis hamis is, tehát a a tréfás és a női névadás, ez meghatározó.

És ezen az első 1880-as évek elején rendezett versenyeken, ott is még csak néhány vitorlással találkozhatunk.

Ugye nincsenek nagyon fotográfiáink ebből az időszakból még.

Tehát a kőtéri fotó az nem annyira jellemző, de látszik az ábrázolásokon, hogy ezek ilyen nehezebben irányítható nagytestű hajók voltak, amik az akkor már működő füredi hajógyárban készültek, aminek angol hajóépítőmesterei voltak, és ott tanultak be aztán a fürediek, és váltak kiváló hajóépítő ki.

Nagyon érdekes kezdeti történetek ezek a balatoni vitoldások volt múltjában. >> Igen.

Hát emőke neked fantasztikus a tudásod, ismereted a Balaton világáról.

Nyilvánvalóan azért hívtunk ebbe a műsorba, mint megkerülhetetlen embert, és nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy hát kiadtál, most már kiadtad a harmadik kötetét a balatoni értéktárnak, ami ugyancsak egy nagyon izgalmas és érdekes dolog, hiszen rengeteg információ szerepel benne. egy picit mesélj arról légy szíves, hogy hogyan lehetett ezt a sok-sok ismeretet megszerezni, mi az, ami motivált, milyen nyomon haladtál, és engem az is érdekel, hogy szerinted van-e, ami a háromból kimaradt, ami majd esetleg egy negyedikbe kerülhet bele? >> Köszönöm szépen.

Ez egy nagyon jó és összetett kérdés.

Hát a háttérből most is látszik, hogy én egy könyvtárban ülök, és az életemet a most is egy könyvtárat is vezetek. itt külső somyban, Tabon, és az életem az könyvtárakban dőlt el, vagy ott kereteződött és határozódott meg egészen kiskoromtól a kaposvári könyvtárból indul.

És hát ezzel párhuzamosan ez a Balaton szeretet a balatoni nyarakkal pedig nagyon erőteljesen meghatározó irányt vett.

Az ELTE BTK-n magyar törtem szakon ott egy passzióként kezdtem el foglalkozni, mert nem ez volt a főcsapás, hanem nehezebb történelmi témák a Balaton 19-20. századi történetének tanulmányozásával.

Hát akkor még nagyon fiatal voltam, és ott rájöttem arra, hogy rendkívül jó antológiák vannak, helytörténeti munkák, de nagy összegzések a tóról, amiket oda lehet adni mondjuk egy Kelet-Magyarországról érkező turistának, aki nem ismeri annyira ezt a vidéket, mint mi, akik itt élünk, olyanok nem nagyon voltak.

És én azt szerettem volna a kutatásaimmal hát egy kicsit vagy azt a hiányt pótolni, hogy legyen olyan kötet, amiben mindenki megtalálja magának érdekes témát, de az egy nagyon fontos alapvetés, és ezt hangsúlyozom szinte minden helyen, hogy történeti alapossággal feltárt témákat.

A ugye én tényleg egy klasszikus történész vagyok, végigjártam az összes történeti iskolát, nagy tanároktól tanulhattam az elténn.

Levéltárak kézirattárakat jól ismerem és az volt az elvem, hogy úgy mutassam be a Balaton történetét, hogy az az olvasmányos legyen, de de valóban az adatok stimmeljenek.

Ugye manapság látjuk, hogy nagyon sok divatos balatoni weboldal van, ami nem baj, csak nem mindig stimmelnek a az adatok rajta, vagy vagy tév téves források vannak.

Tehát ez volt az alapvetés, hogy a tudományos ismeretterjesztés alapjaira helyezve tárnyam, de értékek mentén.

Ugye az is a címe az utóbbi három kötetnek, hogy balatoni értéktár.

Hát egyes nincs, mert akkor még nem gondoltam, hogy lesz kettes meg hármas, de az első kötet az inkább általánosabb balatoni történeteket tartalmaz, mint például szekrényesi kálmánét, amit egyébként még mindig nem annyira ismerik az általános balatoni történeteket sem.

Én nagyon sok helyen járok az országban, és ez nem kritika, csak valahogy mégis kimarad az általános történet tanításból ennek a meghatározó régiónak a meghatározó története. >> Ühüm.

A második kötetben már ugye az a címe, és pontosan ezt az elvemet támasztja alá, hogy mítosz és valóság, történelem és hagyomány.

Egy kicsit a mítoszoktól csontozzuk le ezt a balatoni történetet.

Ugye vannak szerintem ebben nem ért velem mindenkit egyet.

Itt a retró Balaton kapcsán is mítosszaink vagy rácsúszott történetek, amik amiknek a történeti valóságát kellene néznünk.

Erről nagyon sokat írok, 45 utáni balatoni történetek.

És a harmadik kötetben pedig már az az alcím, hogy ismeretlen fejezetek a Balaton történetéből.

Ott már tényleg olyan írások java részt, amiknek nagyon sok esetben levéltári források képezik az alapját.

Mondok egy példát. pedös Klárának, az első magyar jelvmes tervező nőnek a története, aki egy egy igazi dívaként él a két háború között, de nem tudjuk azt, vagy nem tudtuk azt hangsúlyosan eddig, hogy az 1950-es évek elejétől Balaton Lelle adott neki menedéket, mert oda telepítették ki tulajdonképpen, és a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában van az Ő emlékirata, és abból lehetett rekonstruálni ezt az érdekes életutat. >> Ha már a mitoszoknál tartunk, van olyan, amit a te kutatómunkád cáfolt, vagy esetleg igazolt?

Van olyan, ami ilyen kincs ezek közül, ami amiről most szívesen beszélnél?

Nekem nagy kedvencem, és azt részleteiben feltártam az 1920 utáni trianoni béke diktátum utáni Balaton történet, ami egy érdekes és őszett koncepció mentén egy sajátos Balatonpolitikát alakít ki a térségben, aminek nagyon sok mindent köszönhetünk.

És ez nem egy ilyen véletlenszerű történelmi eseményeknek a sorozata, hanem egy egy nagyon meghatározó odafigyelés a térségre, ami ami amit én sokszor akár hiányoltam is, vagy hiányolok, de vannak példaértékű kezdeményezései, például a balatoni kompjárat, a balatoni műt, hogy lesz a Balatonnak saját lapja, nem véletlenül lesz ilyen limnológiai intézet, tehát az egy tudatos dolog, hogy tudományos alapokat adni, és ennek olyan szellemi gyökerei vannak, akik akikre a mai napig én hát nem mondhatom, hogy előtként, de de nagy tisztelőként nézek fel, mint Lóci Lajos.

Tehát a lóci hagyományt az északi parton nagyon szépen ápolják, de valahogy az összgondolkodásunkban nincs benne az, hogy Ló Lajos mennyit tett a térségért.

Tehát, hogy innen indulunk és a két háború között alapozódik meg mindaz, amire egyébként a mai napig építünk a Balatonnál. turistaháza, horgásztanya épül, balatoni plakátok, nemzetközi sporthét, kulturális hetek, borhetek, tehát az alapok ott tevődnek le, és ennek a részleteit levéltári források mentén feltártam.

És végül is a második kötet az javarészt, ezt a korszakot járja körül. olyan szereplőke, mint például Bitera Gyula, aki a Tihanyi levendula nemesítésnek egy nagy alakja, és nagyon szép kiállítás van, ugye Tihanyban, egy magán múzeum.

Ez is olyan érdekes, hogy hogy a balatoni értékmentés az olyan sokunkon múlik, és olyan sok mindenki hozzá tud tenni magánkezdeményezés, civilek ö ö felülről alulról jövő kezdeményezések, tehát hogy ezeknek össze kellene kapcsolni.

Ez egy nagyon szép dolog, ami Tihanyban van, és ami tulajdonképpen Bitera Gyulának a az életművét tárja fel.

De nála is a levéltári forrásokig mentem vissza, hogy hogyan vágott bele minden előzmény, de nagy akarattal, előzmény nélkül, de nagy akarattal ebbe a levendula nemesítésbe.

Mi lett a sors a 45 után, de hogyan került vissza végül is ebben a ebbe az érdekes szakmába?

Nagyon érdekelnek a az egyéni történetek.

Tehát tehát az azt hiszem, annak van egy ilyen >> hát lehet, hogy a én harmadik generációs pedagógus vagyok, merthogy tanár diplomáim is vannak, és m a nagyszüleim is tanárok voltak.

Egy kicsit ez a didaktikus célzat, hogy a 21. században szükségünk van különösen a fogócókra, vagy olyan emberi történetekre, amik erőt adnak akár akár saját magamnak.

És és amikor látok egy olyan életutat, ami ami megrázó, tragikus, de mégis emberileg nagy, akkor akkor azt szeretem átadni.

És ezek valós példák, nem ilyen közösségi oldalas példák, amikkel szerintem teli vagyunk napjainkban.

Mi folytattunk egy beszélgetést Ribár Olivér tanár úrral itt Veszprémben, aki a csalnoki hagyományt ápolja és Csolnoki Jenőt próbálja megismertetni a legszélesebb közönséggel.

És ez jutott eszembe, hogy neked is nyilván azért Csolnoki Jenő tevékenysége meg munkássága az sokat jelenthetett, nyújthatott.

Igen, hát Ribár Olivérnek nagy tisztelője vagyok, és a munkásságát méltattam is akkor, amikor egy kisebb cikket írtam a Csolnoki Jenőről.

Ugye itt nekünk különböző szakterületeink vannak történészeknek, és mi ezt nagyban tiszteletben tartjuk.

Tehát az egyes témáknak megvannak a nagy kutatói.

Olivér, amit a csnoki életmű kapcsán tesz, az nagyon nagyban hozzájárul ahhoz a balatoni értékmentő munkához, amire szerintem nagyon nagy szükség van, és amit én az általánosságban képviselek.

Tehát ugye én a Balaton nagy vonatkozásaival és azzal foglalkozom, hogy mely történelmi időszakokban mit jelentett a Balaton, milyen változások kommentált, és ezek a rétegek hogyan rakódtak időközben a közgondolkodásra, és ez hogyan van hatással akár napjaink Balaton képére is, de az Olivérhez hasonló elhivatott történészekkel is nehéz lenne felsorolni, mert mindenkivel nagyon jó jó viszonyt ápolok a tó környékén vannak köztük helytörténészek, néprajzkutatók, >>…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban”

Miről szól ez az epizód: „Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban”?

A 101 évvel ezelőtti első női balatoni átúszásról és az első balatoni vitorlásnak, a Mariskának a történetéről Dr. Kovács Emőke magyar történelemtanár, író és balatonkutató mesél. Kovács Emőke a Balaton-szerelem kialakulásáról, az úszástanulásról már gyerekkorában, a tó… Az epizód a StúDió Veszprém című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Emőke, Dr. Kovács Emőke, Wéber László, Dióssy László.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban”?

Fő témái: balaton története, vitorlázás, balatoni átúszás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ötvös Csöpi 100 év múlva - angol mesterek a füredi hajógyárban”?

Megjelenés: 2026. 07. 03.. Hossz: 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/studio-veszprem/otvos-csopi-100-ev-mulva-angol-mesterek-a-furedi-hajogyarban-f29abb8d

Több epizód a StúDió Veszprém-ből