KAPod

KAPóra - Rákóczi Feri & Szlávik Ferenc

· PT42M27S

Összefoglaló

A Viasat számára készülő új, 8 részes tévésorozat részeként Rákóczi Feri és Szlávik Ferenc barátságát mutatja be ez a beszélgetés. A műsorban egyikőjük életrajzát elemzik ki, hogy kiderítsék, mi igaz belőle és mi nem. A beszélgetés során szó esik a Rákóczi név eredetéről…

Röviden

Műsor
KAPod
Megjelenés
2025. 09. 23.
Hossz
42 perc
Témák
barátság, életmód, interjú, szórakozás, podcast
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A most következő beszélgetés annak a nyolc epizódos televíziós sorozatnak a része, amelyet a kapott barátságpodcast továbbfejlesztésével a viasat számára készítettem 2024 őszén.

Az új évad 2025 őszétől látható a viasaton.

Addig is fogadjátok szeretettel ezeket a beszélgetéseket. >> Ne fépítsük ezt annyira.

Tehát én a koronázott királya voltam a szigeten ad meg a kecskének nagyon rövide évtizedekig. >> Évtizedekig.

Igen. >> Mindent elvitt amit lehet.

Tehát úgyhogy >> csak ezért vett szigeti jegyet.

Na most >> nem rossz ötlet egyébként, hogy egyszerüljünk le egy ilyen nagy vérkép után egy orvossal >> és minden egyezésnél iszunk valamit. >> Jó meg amikor eltér >> meg a végére minden >> igen.

Mi lenne, ha nem is vinnétek le izé vérképet? >> Ez volt ezt eddig ezt csinált valami új persze most meg kell emelni valami új nélkül csinál.

Kovács András Péter vagyok, ez pedig itt a Kapóra.

Egy talkkshow, amely egy röpke óra erejéig bepillantást enged egy közismert vendég és egy különleges barát kapcsolatába.

Mai két jó barátunk Rákóci Feri és Szlávik Ferenc.

Kettejük barátsága az övék. >> Nem Ferenczünk, Ferzünk mindenki Fer Az a baj, hogy beírtam a Google-ba, hogy Rákóci Ferenc és hát nem azok a találatok jöttek ki, akire én számítottam.

Akkor már akkor is barátok volt.

Kisiklunk egy kicsit. >> Igen. >> Á leg legrosszabb névválasztás volt nagymama egyébként. >> Ő is Rákózi Ferenc volt. >> Igen, persze.

Nem, ő mondta, mert én nem akarták a anyámék, hogy én Ferenc legyek.

Azzem a nagyon hangzatos Istvánt akarták.

Helyettem, mert hogy apám is István volt, de a nagymama mondta, hogy ennek a gyereknek nagyon jó lesz, hogy őt Ferenzék hívek.

Vég szoptad az általános iskolát, a középiskolát, a törió. >> Kifelejen töriből. >> Á, Ferik, gyerünk. >> Na de téged nem kell bemutatni, de hogy mégis bemutassunk másik Ferenc, Slávik Ferenc előtt, te leszel másik Ferenc a mai beszélgetésben.

Hever egy kártya rajta Rákociferi életrajzával, számos tárgyi tévedéstől és pontatlanságtól hemzsegve.

Arra kérek, hogy fordítsd meg ezt a kártyát, és >> nem rossz megoldás. ügyes legyél >> és olvasd fel nekünk ezt a biográfiát, és akkor mi hárman együtt megpróbáljuk helyre tenni azt, hogy ebből mi igaz és mi nem. >> Oké. >> És hát számodra is kiderül >> azt nem kértétek, hogy olyat hozzok, aki tud olvasni. >> Elnézést.

Ez baj lesz. >> Feltételeztük a >> szóval Rákóci Ferenc Andor 70-ben született Orosházán, egy nővére és hat bátja van.

A Szegedi Tudományegyetem művelődés szervező média szakán diplomázott.

Egyetem után a szegedi városi Tanács temetkezési részlegénél dolgozott a halotti kórus tagjaként. 2000-től reggeli rádiós műsorvezető a Danubius Kass FM és rádió 1 csatornákon szerepelt a szomszédokban Rákóci Ferencnek nem leszármazottja Zsingis Kunnak viszont igen. >> Na mi igaz és mi nem vagyunk. >> Te jössz?

Én tudom a válas. >> Jingis egyből tehát annak mindek leszármazottai vagyunk egyébként meglepetésszerűen Igen.

Egyeneság egyenes. >> Kevés évszázadot átugrottatok. >> Na jó, ha van ilyen, hogy Andor, akkor én most fölállok és hazamegyek. >> Mi élet?

Szerintem akkor végre nem kéne a Feri Feri között izé vaciláljunk, hanem én vagyok Andor.

Szóval szerintem az Andor nem igaz. >> Van harmadik neved egyébként?

A bátyáidal még nem találkoztam, >> mert nem merem őket bemutatni, >> mint alkoholista. >> Jó, de az akkor családban marad. >> Oké. >> Tehát ők nincsenekin annyirák peri egy családb az nagyon durva lenne. >> Igen, mert ez nálunk is egyébként >> 19-re nem húztak lapot a szüleidő.

Ja, hogy eléged megállunk, >> hogy mi nekünk ugye a vezetéknevünk azért nem ennyire tradicionális, de ugyanez volt, hogy így hat generációig visszamenőleg még a a nőket is a első szülött volt, azt is Ferencnek hívták, úgyhogy nénye hívta meg a legjobban. >> De nálam meg Levente volt egyébként, ami akartam volna lenni anyám szerint, de apám szerint meg nem. >> De maradtatok az elhangzós neveknél. >> Igen.

Na, művelődésszervező médiaszak.

A halotti kórus az az egy szerintem egy kiemelkedő elem.

Sírva, de hogy örömkönnyek voltak, vagy a röhögést >> újra beleírte magát.

Ugye halotti esemény volt, és leg igen.

Sirató asszonyi pozíciót is tudtuk vállalni, ha kell, >> de milyen durva, hogy ő halt meg, de a te életed pörög le a szemed előtt, hogy >> van az a pénz, ami vállaltuk.

Nem volt sok pénz. >> De ezt hogy kell elképzelni egyébként?

Négy fő, vagy hogy >> nem hat fő, nyolc hat mennyien értünk rá.

Akkor így hatan jöttünk, és ez a volt a volt a az egyházi temetés, meg volt ugye az állami temetés, amikor valaki vagy nem hitt, vagy nem akart hinni, nem lehetett hinni az előzőben.

És akkor te választhattál, hogy mit kérsz, hogy zöld lepe vagy fekete, több gyertya, kevesebb gyertya, halotti kórus, vagy nem halotti kórus.

És akkor mi ott szépen beöltöző ilyen zöld fekete talárba álltunk, és énekeltünk olyan szomorú bartókokat meg ilyeneket. >> Azt a minden!

Több szólam van. >> Hát ha sikerül. >> Te mi voltál?

Vagy barítom? >> Nem, dehogyis.

H csak egy baritom. >> Csak egy baritom.

Kiragyogó tehetségként eszem egy hónapot bírtam. >> De mellette meg kiválóan gitározol.

Sőt >> hát az múlt voltak jó időszakok.

Azt most pont most össze akarták rántani a méltán híres best of együttest, ami még a Danubius rádióban alakult.

Ez egy kicsit segítek, hogy ott dolgoztam.

És és mondtam, hogy nem, hogy már nem olyan. >> Na de jókor mondod, mert pár évvel ezelőtt vett nekem egy gitárt.

Az a jó pár az édes tová nyolc. >> Várjál, nem így van a sztori.

Igen, de a sztori úgy van, hogy Szlávik az a csávó, aki bármilyen zenét beraksz, akkor tudja a dallamot és a szöveget, és marha jól énekel. >> De csak szájjal, tehát szájjal tudom a dallamot. >> Én is szájjal éneklek.

Igen, igen, de az összesnek és nem tudsz olyat és mindent és ilyen óriási, amikor megvadulunk, akkor ilyen óriási muzsikálás van.

Hát úgy, hogy az eredeti előadó játssza, mi meg izé gajdolunk rá, és akkor ő mindig mondta, hogy ez mekkora álom neki, hogy ő egyszer a izét a nem tudom mit elgitározza. >> Na és nyolc éve kaptunk tőle egy gitárt.

Így van. >> Ami azóta szépen lezsírozva ott figyel.

Ráadásul nem is egy akármilyen.

És mondtam neki, hogy készülök majd valamivel én is ebbe a műsorba.

Úgyhogy szeptember 12-től beiratkoztam Kálmán bácsihoz gitározásra.

Most te meg azt mondod, hogy már nem is akarunk fellépni. >> De én veled igen, csak hogy a zenekartnál nem akarom >> de kicsoda Kálmán bácsi erre mondjuk. >> Még én se tudom.

Még te se tudod? >> Még én se tudom.

És akkor így választottam. >> 12. kerületbe Kálmán bácsi gitárórákat ad és vesz.

Vez >> amit megtanult, az szélesen tovább adja. >> Ühüm.

Úgyhogy jó, mert ezt azért érdemes tisztázni, mert akkor el megyek veled már ne veled bármikor, csak már úgy a zenekarhoz nem volt nem volt igazán kedvem, de valóban tehát voltam a szegedi kórus tagja. >> Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem szerepelt a szomszédok, mert szerintem ez vidám perceket tudna még okozni. >> Bezeg Jankovics Péter kollégám ilyen Jason Donovan függönyfrizurával lőtt. madarakat az erdőbe és Trokán Péter rászólt, hogy ilyet nem szabad és egy barátjával ott álltak meg szeppenve fiatal ez volt persze >> ja én azt hittem, hogy az valóságban volt nem ez film filmszeret erre szerződött, hogy nagy akciójelet, hogy lőnek és mit lövöldöznek itt forgatunk egy forgatás Péter most már itt is nem hiszem el.

Most megismertük Rákóci Ferencet, akit eddig is ismertünk.

Mi tudhatunk Slávik Ferencről és kettőtök barátságáról? >> Én mondjam el? >> Mond el.

Gondolt el. >> Nem énekeltél halotti kórusban? >> Nem.

Mi nagyon késő találkoztunk egyébként.

Szóval nem isten >> nem a klasszik ilyen gyerekkori együttjártunk iskolába, csúszliunk meg madarat lövöldöztünk az erdőbe.

Mi szerintem 2000 7ben találkoztunk és ráadásul a Jucin keresztül, tehát akit Békának kész.

Egy ilyen baráti társaságban jártunk, és akkor >> ez sose derült ki, hogy mennyire ismerte korábról, de mindegy. >> Nagyon kicsit sokkal kevesebbet, mint szeret szándékkal ismerkedtem.

Tehát kicsit ismertük. egy egy társaságba jártunk, de ez egy ilyen nagyon jó társaság volt, és aztán utána úgy valahogy ez a társasági egység ott megbomlott, de érdekes módon, hogy így maradtunk kapcsolatban például a Jucival, és akkor meg még egy pár sráccal abból a körből és akkor egyszer a szigeten jött Juci és mondta, hogy akkor most már elmondható, meg fölvállalható, és akkor bemutatta a Ferit.

Ja, mondjuk ja, mert előtte nekünk más dolgunk volt a világban.

Én >> azt gondoltam, hogy válhatatlan volt elő Igen.

Na, mert én is, er, mert előtte ugye hát más kapcsolatok leng körül mindkettőnk életét és akkor abból ki kellett jönni.

De egyébként ezt ismerem ezt az érzést, hogy vállalható, mert nekem is van ilyen barátom, aki a feleségem révén lett barátom, és ők már korábban találkozgattak, és amikor egyszer elmentünk családostul, akkor így rá, és a feleségem ándon szívta a vérét ennek a csávónak, és akkor mondta a feleségem, hogy bemutatom a férjemet, és rámnézett a srác, és ennyit mondott, hogy ugyan szopottok fölértékelt. >> Igen, fel lettem vállalva.

Ennek inkább ilyen misztikuma volt, tudod, hogy hogy előtte nem tudtuk, hogy az se, hogy van, meg hogy azt, hogy főleg, hogy ki.

És akkor azért volt ilyen azért vol inkáb >> üres hadvezőt. >> Ő az ő az >> valami misztikuma volt ennek.

És akkor jött és akkor az hissem eltöltöttünk egy három-négy órát.

Lödd meg a kecskénél. >> Tényleg az annyira klasszik. >> Hát ugye én nem voltam jó ebből a csapatsportból ugye? >> Ez csapatsport.

Hát persze, mert mindig többen vagyunk ott és mindenki iszik, hogy ne lene az. >> Egy csomó mindenki kell, aki még megfogja a piádat.

Amig az olimpián egész más a csapatsportnak a jó jó a nem véletlenül. >> És akkor a a a szlávik az én tiszteletemet ott vívta ki ekkor még aztán azóta már számtalanszor, de ott vívta ki, hogy ő volt a brigádból az egyetlen csávó, aki odament érted, és kiverte a kecske a izét, a tehát hogy végig föl.

De akkor akkor mondjuk el a hallgatóknak, hogy nem arról van szó, hogy ott állt a szigeten egy szegény kecske, mindenki löködött. >> Hát de tulajdonképpen ez volt csak fémből.

És egy sinen meg kell tolni és >> így van.

És akkor megy fölfelé, hogy ki meddig bírja.

És én meg például tök béna voltam ebben, amit nem is értek, mert ezt az új kigyossi búcsúba is megtanulhattam volna annak idején, de hogy hogy nekem meg nem ment, tudod. >> Aha.

Hát nem políroztál annyit autót.

Lehetn, >> lehet, hogy ez volt a >> jó.

De hát szerintem ne fépítsük ezt annyira.

Tehát én a koronázott királya voltam a szigeten alő meg a kecskének nagyon rövid évtizedekig >> évtizedekig igen >> mindent elvitt amit lehetett úgyhogy >> csak ezér lető szigetheti jegyetünk >> na most >> na mindenesetre így valahogy gyökeret vertünk és hát azóta meg gyönyörű fáváélyesett >> de szépen mondtad jaj mert hogy tudom hogy ti olyannyira gasztronómiai utitársai vagytok egymásnak az életben, hogyha gyakran külföldre elmentek akkor is videó konferen Át tartatok a helyi gasztronómiai élményekről.

Tényleg így van együtt is együtt is szoktunk járni ilyen helyekre, de ha valaki kint van és van valami jó, valami nagy, valami óriási, vagy pont az ellenkezője, akkor biztos persze, hogy azonnal izé fotó, megbeszélés, videózás, minden van. >> Ett már értem.

Nézd, így néz ki, mikor még mozog.

Ez ezek >> abszolút anyukat ezt nem is így kell csinálni, mondja az olasz kajára.

De amikor együtt vagyunk külföldön, akkor is egy csomószor van, hogy egyébként m nem a a tetejét piszkálgatjuk feltétlenül, tehát nem az van, hogy egy külföldi Michlencsillagosban, hanem egy izébe, egy piacon, vagy ott ahol a melósok reggeliznek. >> Kell ott kell utcai kaják, ilyenek.

Nem, mikor >> Marokóban az utolsó reggelink.

Nem hitték el a csávók, hogy mi oda beülünk, akik ott reggeliztek.

Pont ilyen helyi munkás munkás cucc volt.

Egy valami sütödének a mellékhelyiségében volt a így így nem érezted, hogy oda te nagyon be akarsz menni egyébként alapból. >> Ah >> és és óriási volt az is. >> Jöttek szolgálati szamarakkal a helyiek, megálltak, leparkoltak a büfé előtt, bejöttek, kajáltunk velük nagyon jó.

Szóval nekem ez tetszik ez az ilyen felfedezősdi, meg amikor egyszer a csigát azt azt hiszem ott tettük kettőt nem fordultunk, >> de ott a helyiek se ettek.

De ő meg már még ki se fizettük, de már kettő csikát bevettünk izével fogpiszkálóval. >> Aha. >> Igen.

Ez megy. >> Ti azért együtt is szoktatok nagy bulikat tartani, azért az orgia kifejezésig nem merészkednék. >> Dolgozunk rajta, csak van egy ellenállás a párjaink részéről, hogy a hogy azt azért ne >> Velencén is fergeteges >> általában az a bázis ugye nálunk a szilveszter az ilyen nagyon nagy most már nem is tudom hány éve. >> Tizen >> 10 éve minden szilveszter nálunk van.

És akkor az úgy néz ki, hogy a ház az viszonylag kis méretű.

Ehhez a fajta mulatsághoz fölállítunk egy marha nagy sátrat, egy ilyen lakodalmi >> béreltek egy sátor.

Hát már most érted dobáltuk ki ott a drága pénzeket.

Mondom egyszer beruházunk, megvan, eltesszük és jó lesz. >> És még vettetek még egy tojtoj wc-t is?

És ez általában így elindul 29-én 29 30 31 és akkor még másodikán van egy kis levezető buli.

Egy ilen >> nagyon komolyak vagytok. >> Ha csinálunk valamit, azt csináljuk…

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Rákóczi Feri
  • Szlávik Ferenc
  • Kovács András Péter

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „KAPóra - Rákóczi Feri & Szlávik Ferenc”

Miről szól ez az epizód: „KAPóra - Rákóczi Feri & Szlávik Ferenc”?

A Viasat számára készülő új, 8 részes tévésorozat részeként Rákóczi Feri és Szlávik Ferenc barátságát mutatja be ez a beszélgetés. A műsorban egyikőjük életrajzát elemzik ki, hogy kiderítsék, mi igaz belőle és mi nem. A beszélgetés során szó esik a Rákóczi név eredetéről… Az epizód a KAPod című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 23..

Milyen témákat érint ez az epizód: „KAPóra - Rákóczi Feri & Szlávik Ferenc”?

Fő témái: barátság, életmód, interjú, szórakozás, podcast.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „KAPóra - Rákóczi Feri & Szlávik Ferenc”?

Megjelenés: 2025. 09. 23.. Hossz: 42 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kapod/kapora-rakoczi-feri-szlavik-ferenc-255d3707

Több epizód a KAPod-ből

  • KAPóra - Fluor & Diaz

    A KAPd című podcast évadzáró adásában Fluor (Karancsi Tamás) és Diaz (Csöndör László) beszélgetnek barátságukról és közös munkájukról. Az interjú során felidézik zenei karrierjük…

  • KAPóra - Vályi István & Göbölyös Zsolt

    A KAPod podcast Pokorny Liella vendégeit, Vályi Istvánt és Göbölyös Zsoltot mutatja be, akiknek barátságát vizsgálja. A műsorban a két vendég a Viasat számára készülő új tévésoroz…

  • KAPóra - Gianni Annoni & Somos Attila

    Gianni Annoni és Somos Attila, Magyarországon kötött barátságukról mesélnek. Megemlítik közös múltjukat, mint „az élet császárai”, majd a családlapítás és az őszülés felé vezető ú…

  • KAPóra - Járai Máté & Csorba Kata

    Járai Máté és Csorba Kata színművészek, akik korábban Szegeden ismerkedtek meg, egy különleges barátság podcast részeként elevenítenek fel közös emlékeiket. A beszélgetés során fe…

  • KAPóra - Bereczki Zoltán & Balog Laci

    Bereczki Zoltán musicalszínész és Balog László jazzdobos évtizedes barátságáról és közös munkásságáról szól ez a beszélgetés. Kiemelik a szakmai alázatot és profizmust, ami a hiva…

  • KAPóra - Peller Mariann & Peller Anna

    A KAPóra podcast 2024 őszi évadának vendégei Peller Anna és Peller Marianna testvérpár. A beszélgetés során mesélnek arról, hogy mi köti őket össze, ki a barátság motorja, és mily…

  • KAPóra - Ráskó Eszter & Ács Fruzsi

    A KAPod podcast televíziós sorozatának podcast verziója, a Viasat számára készült új évad 2025 őszén érkezik. A műsor vendégei Ráskó Eszter és Ács Fruzsi humoristák, akik a baráts…

  • ZOMBIKAT ÉS KÉZIGRÁNÁTOT NEM ENGEDÜNK FEL A GÉPRE - Réti Máriáss Julien pilóta

    A műsor ezen évadjának utolsó adásában Dorka és Simon vendége Réti Máriáss Julien pilóta, az Air Baltic elsőtisztje, aki egy Airbus 220-ason repül. Julien a pilótaélet mindennapja…

  • A JÓ KOMMUNIKÁCIÓS TRÉNING A SZEMÉLYISÉGNÉL KEZDŐDIK - dr. Hoványi Márton

    Dr. Hoványi Márton kommunikációs szakértő tippeket ad a sikeres kapcsolatteremtéshez, összehasonlítva az amerikai, magyar és svájci távolságtartási szokásokat. Kiemeli a magabizto…

  • ATTÓL, HOGY DRÁGA, MÉG NEM LESZ ÍZLÉSES - Pécsi Balázs a luxusiparról

    Pécsi Balázs, luxusszakértő és stílusgourmand könyv szerzője a luxusipart elemzi a KAPod podcast legújabb adásában. A beszélgetés kitér arra, hogy a hazánkban frissen meggazdagodo…