KatPol Kávéház

Cultural enrichment

· PT51M16S

Összefoglaló

A KatPol Kávéház ezúttal Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmjét tárgyalja, mely az amerikai FBI-t egy etnikai kisebbség jótevőjeként ábrázolja az 1920-as évek Amerikájában. A podcast elemzi a film indián ábrázolását és az olajipari jövedelmek megszerzéséért elkövetett…

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2023. 11. 28.
Hossz
51 perc
Témák
indians, 1920s america, oil industry

Ebben az epizódban

Őszintén szólva tőlünk egy fejvakarásnál többre aligha futotta volna eddig, ha meg kell neveznünk akár egyetlen filmet is (vagy bármi mást), amely az amerikai FBI testületét mint egy megkülönböztetett, üldözött etnikai kisebbség egyetlen jótevőjét ábrázolja.

Azt pedig végképp nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen alkotás nemcsak hogy el is készül, hanem ez ráadásul a megfelelő hírverés mellett a nagy Scorsese keze nyomán történik meg.

A mifelénk Megfojtott virágok címen forgalmazott film nem illeszkedik ugyan podcastunk szokásos témáiba, de mivel a híres rendező egyik filmjét már gorcsó alá vettük ( New York bandái ), ahogy botrányos pereket bemutató egyéb filmeket is ( Tiszt és kém , Nem hagytak nyomokat ), úgy véltük, ennyi erővel miért ne tehetnénk meg ezzel az igen terjedelmes bűnügyi drámával is.

Az igen pozitív fogadtatásra lelt ismeretterjesztő köteten alapuló kvázi-western nyilván nem az egyetlen, amely az 1920-as évek vadkapitalizmusa idején játszódik, vagy amelyben észak-amerikai indiánok is szerepelnek.

Ami viszont az utóbbiakat illeti, az áldozati szerep nem nagyon fog senki számára az újdonság erejével hatni, de az már bizonyára igen, hogy ebben az esetben jóval a behódolásuk után, annak dacára gyilkolták őket, és nem a földjükért, hanem az olajipari jövedelmeik megszerzésére.

Említett entitások

Témák

  • indians
  • 1920s america
  • oil industry

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Cultural enrichment”

Miről szól ez az epizód: „Cultural enrichment”?

A KatPol Kávéház ezúttal Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmjét tárgyalja, mely az amerikai FBI-t egy etnikai kisebbség jótevőjeként ábrázolja az 1920-as évek Amerikájában. A podcast elemzi a film indián ábrázolását és az olajipari jövedelmek megszerzéséért elkövetett… Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 11. 28..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Cultural enrichment”?

Fő témái: indians, 1920s america, oil industry.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Cultural enrichment”?

Megjelenés: 2023. 11. 28.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/101-cultural-enrichment-973b1b9f

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból