KatPol Kávéház

Csodavárás

· PT57M31S

Összefoglaló

A KatPol Kávéház 108. adása a Villeneuve-féle Dűne adaptáció 2. részéről szól, amely az első regényt zárja le. Elemzik a film fogadtatását, az alapanyaghoz való hűségét és a változtatásokat.

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2024. 04. 25.
Hossz
58 perc
Témák
dűne adaptáció, film fogadtatás, alapanyaghoz hűség, változtatások

Ebben az epizódban

Amikor 2022 elején adást közöltünk le az új, Villeneuve -féle Dűne adaptációról, ígéretet tettünk, hogy a 2. résszel is foglalkozni fogunk.

Ne mondja senki, hogy nem tartjuk meg az ígéretünket: ez a film a témája a KatPol Kávéház 108. adásának.

A Dűne egy kultikus regényfolyam, amelyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy legalább annyira műfajteremtő volt, mint a fantasy irodalomban A Gyűrűk Ura Tolkientől.

Érdekes módon a második filmet, amely befejezi az első regény adaptálását, sokkal nagyobb érdeklődés és várakozás övezte, mint az elsőt.

Ritkán látni olyat, hogy egy folytatás ekkora tömegeket mozgat meg.

Ami persze annyiban érthető, hogy a rendező nem az egyszerűbb utat választotta a modern identitáspolitika előtti főhajtással, hanem igyekezett a mű eredeti üzenetéhez hűnek maradni.

Ez a második filmben is megmaradt, amely sokkal pörgősebb, mint az előző, ami leginkább az alapokat igyekezett megteremteni az epikus végkifejlethez.

A második rész megoldásait általánosan pozitív fogadtatás övezte, mind a kritikusok, mind a nézők részéről, ami igencsak ritka manapság.

Ez a rész ráadásul sokkal szabadabban nyúlt hozzá az alapanyaghoz, több fontos dolgot is megváltoztatva benne, ami a könyvek rajongói részéről némi ellenérzésre talált.

A mi véleményünk az, hogy némely változtatás jobban szolgálta az üzenet átadását, habár, mint az első Dűne regény esetén, itt sem esett le sokaknak az, hogy Paul Atreides Muad Dib karaktere nem egy pozitív szereplő, főleg nem azon Lisan al-Gaibként, amivé a végén válik.

A harmadik, feltehetőleg zárófilm remélhetőleg megnyugtatóan keresztülviszi ezt az üzenetet is, és lezárja a végigkövetett szereplő életútját.

Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!

Említett entitások

Témák

  • dűne adaptáció
  • film fogadtatás
  • alapanyaghoz hűség
  • változtatások

Szervezetek, cégek

  • Villeneuve

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csodavárás”

Miről szól ez az epizód: „Csodavárás”?

A KatPol Kávéház 108. adása a Villeneuve-féle Dűne adaptáció 2. részéről szól, amely az első regényt zárja le. Elemzik a film fogadtatását, az alapanyaghoz való hűségét és a változtatásokat. Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 04. 25..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Csodavárás”?

Fő témái: dűne adaptáció, film fogadtatás, alapanyaghoz hűség, változtatások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csodavárás”?

Megjelenés: 2024. 04. 25.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/108-csodavaras-cb9b7bbc

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból