KatPol Kávéház

A remény birodalma

· PT43M30S

Összefoglaló

A KatPol Kávéház mai adása a Cabrini című filmről szól, mely az olasz bevándorlók helyzetét és Xavéri Szent Franciska munkásságát mutatja be a 19. századi Egyesült Államokban. A film a humanizmus és egy „erős nő” történetén keresztül mutatja be a nehézségekkel teli időszakot és…

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2024. 12. 14.
Hossz
44 perc
Témák
immigrants, humanism

Ebben az epizódban

Az olasz bevándorlók helyzete az Egyesült Államokban nem volt túl rózsás a 19. században, sokszor emberszámba sem igazán vette őket az angolszász lakosság.

Ahogy korábban a hozzájuk hasonlóan katolikus íreknek, nekik is meg kellett küzdeniük azért, hogy elismerjék őket.

Ebben a helyzetben érkezett a pápa engedélyével egy apáca, Francesca Cabrini (aki felvette a „Xavér” férfinevet Xavéri Szent Ferenc tiszteletére), hogy gyámolítsa a rászorulókat.

Ez a sok nehézség ellenére olyannyira jól sikerült, hogy az általa létrehozott jótékonysági hálózat mind a mai napig működik a Föld számos országában, ő maga pedig az első amerikai szent lett.

Az ő történetét bemutató filmről, az idei Cabriniről szól a KatPol Kávéház mai adása.

A téma nem kifejezetten olyan, amelyet általában választani szoktunk, hiszen katonai/hadtudományi kötődése egyáltalán nincs a filmnek, rendészeti/karhatalmi is csak hellyel-közzel.

Viszont központi helyszín benne New York City egykor leghírhedtebb gettója, a Five Points , ugyanúgy, mint a New York bandái c. filmben, amiről szintén készítettünk már adást .

A kíváncsiságunkat ez felkeltette, továbbá a téma egészében véve szerintünk olyan érdekes, hogy történelmi szempontból mindenképp szerettünk volna beszélni róla.

A keresztény hitélettel kapcsolatban számos film készül mind a mai napig, ezek nem titkolt célja természetesen magának a hitnek a népszerűsítése.

Ezek azonban általában alacsony költségvetésű, nem igazán széles körnek szóló művek.

Maga a rendező, Alejandro Monteverde is hasonló, vallási tematikájú filmeket rendezett korábban.

A film ennek a műfajnak számos toposzával szakít, és láthatóan azt a célt tűzi ki maga elé, hogy azokhoz is eljusson az üzenete, akik nem hívők.

Az abban megjelenő általános humanizmus ugyanis univerzális érték, számtalan ateista is magáénak vallja.

A szereplőket még imádkozni se igazán látjuk, és a hitről is keveset beszélnek.

Beszélnek helyettük a tetteik.

A befogadhatóságot jól mutatja, hogy a film a Rotten Tomatoes oldal alapján a kritikusoktól is 90%-ot kapott, míg a nézői értékelések is kiválóak.

Ez a fajta megközelítés sokat tett a könnyű befogadhatóság érdekében, és éppen ezért azok is bátran megtekinthetik, akik egyébként a vallási üzenettel nem értenének egyet.

Maga a film megjelenésre igen profi akár a díszletekről, ruhákról vagy a képi világról van szó, ahogy a színészekre se lehet panasz.

Ami a történetet illeti, bizony a film a vallási tartalom mellett a jó értelemben vett „erős nő” toposzt is megfelelően ábrázolja.

A törékeny apáca nem toxikus ellenségek miszlikbe aprításával bizonyítja rátermettségét, hanem állhatatosságával és kitartásával.

Sosem adja fel a küzdelmet, és dacol New York-i polgármestertől kezdve a pápán át az olasz Szenátusig bezárólag mindenkivel, hogy nagy tervét megvalósítsa.

A film az elejétől a végéig képes fenntartani a feszültséget és az érdeklődést, és nincs olyan pillanata, hogy az ember legyintene, „ez képtelenség”.

Összességében véve a filmet mi mindenkinek ajánlani tudjuk, ugyanis bárki megtalálhatja benne a számítását.

A történet fordulatokkal teli, a filmet pedig nagyon nehéz lenne vallási propagandával vádolni.

Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!

Említett entitások

Témák

  • immigrants
  • humanism

Szervezetek, cégek

  • Cabrini

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A remény birodalma”

Miről szól ez az epizód: „A remény birodalma”?

A KatPol Kávéház mai adása a Cabrini című filmről szól, mely az olasz bevándorlók helyzetét és Xavéri Szent Franciska munkásságát mutatja be a 19. századi Egyesült Államokban. A film a humanizmus és egy „erős nő” történetén keresztül mutatja be a nehézségekkel teli időszakot és… Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 12. 14..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A remény birodalma”?

Fő témái: immigrants, humanism.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A remény birodalma”?

Megjelenés: 2024. 12. 14.. Hossz: 44 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/115-a-remeny-birodalma-b18edcf5

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból