KatPol Kávéház

A tatár iga

· PT2H18M15S

Összefoglaló

Ez az epizód a tatár iga orosz történelemre és nemzeti emlékezetre gyakorolt hatását vizsgálja, különös tekintettel a tatárjárás utáni időszakra, az Arany Hordára, és a témát feldolgozó orosz filmekre, mint például az Ilja Muromec és a Kolovrat. Az ukrajnai háború óta az orosz…

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2025. 11. 12.
Hossz
2 óra 18 perc
Témák
tatár iga, orosz történelem, nemzeti emlékezet, tatárjárás

Ebben az epizódban

Tájékozatlanabb honfitársaink számára talán meglepően hangzik, de a magyar és orosz népek történelmi tapasztalatában legalább egy átfedés is akad.

A tatárjárást a Kijevi Rusz fejedelemségei is ugyanúgy elszenvedték, de ráadásul megkapták a nyakukba a közmondásos tatár igát is, ami érthető módon az egyesített Oroszország nemzeti emlékezetében fontos helyet foglal el azóta is.

Örökségét alapvetően elhúzódónak és károsnak szokás beállítani, és az erre irányuló külföldi figyelem újjáéledését ill. felélénkülését is meg lehet figyelni az ukrajnai háború kirobbanása óta, ami magától értetődő táptalaja lett a nagyorosz sovinizmus és birodalmi küldetéstudat egyfajta sajnálatos patológiaként, a mongol despotizmusból, bizánci normákból és muszka hazugságokból szárba szökkent elfajzásként való értelmezésének, akár atlantista-liberális, akár kelet-európai nacionalista szemszögből.

Az Arany Horda , mely egykor az orosz földek zömét uralta, már rég tovatűnt, de története nem tartozik tehát a következmények nélküli elfeledett múlthoz.

A tatár igáról orosz krónikák, népmondák is keletkeztek, melyek aztán nyersanyagot szolgáltattak a szovjet, majd orosz filmipar részére is.

Mai podcastunkban ilyen alkotásokat járunk körül.

A fejedelem bajnoka címmel a magyar mozikban, és mint "The Sword and the Dragon" az angolszász világban is megjelent Ilja Muromec a mitikus múltba vesző népi hős mesebeli elemekkel teletűzdelt ábrázolása.

Hasonló figura az orosz emlékezetben Kolovrat , így természetesen őt is vászonra vitték – angol nyelvterületen Furious címmel, amiről gyaníthatóan sokan asszociáltak először a Halálos iramban franchise-ra.

Mindenesetre korántsem volt olyan, határokon átívelő jelentősége ennek a némileg középszerű alkotásnak, mint az előbb említettnek, de mindenképpen érdemes arra, hogy a téma kapcsán foglalkozzunk vele is, ahogy egyéb, a tatár uralom késői időszakában játszódó filmekkel és sorozatokkal egyaránt, melyekre most írásban nem térünk ki külön.

Az adáshoz az ihletet Alkonyi Zalán videóesszéje szolgáltatta.

Említett entitások

Témák

  • tatár iga
  • orosz történelem
  • nemzeti emlékezet
  • tatárjárás

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A tatár iga”

Miről szól ez az epizód: „A tatár iga”?

Ez az epizód a tatár iga orosz történelemre és nemzeti emlékezetre gyakorolt hatását vizsgálja, különös tekintettel a tatárjárás utáni időszakra, az Arany Hordára, és a témát feldolgozó orosz filmekre, mint például az Ilja Muromec és a Kolovrat. Az ukrajnai háború óta az orosz… Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 12..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A tatár iga”?

Fő témái: tatár iga, orosz történelem, nemzeti emlékezet, tatárjárás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A tatár iga”?

Megjelenés: 2025. 11. 12.. Hossz: 2 óra 18 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/127-a-tatar-iga-1231ccd9

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból