Az értelmiség ópiuma
· PT2H40M15SÖsszefoglaló
A KatPol Kávéház legújabb adásában a Tanácsköztársaság vörösterrorjának történelmi emlékezetét és filmes feldolgozását tárgyalják, kitérve a kádári propaganda filmekre és Szamuely Tibor megítélésére.
Röviden
- Műsor
- KatPol Kávéház
- Megjelenés
- 2025. 12. 11.
- Hossz
- 2 óra 40 perc
- Témák
- vörösterror, filmes feldolgozás, kádári propaganda, szamuely tibor megítélése
Ebben az epizódban
Podcastunk 85. adásában a Bors c.
Kádár-kori TV-sorozatról többek között megállapítottuk, hogy egyedülálló módon olyan magyar katonákat jelenít meg, akik az I. világháború keleti frontján hadifogságba estek, majd a kommunista hatalomátvétel után a dolgozó tömegeket üdvözíteni hivatott eszme szolgálatába álltak, előbb Szovjet-Oroszországban, majd hazatérésük után „Szovjet-Magyarországon” is.
Ilyesfajta mozgalmár életutak valóban léteztek ugyan, de ettől még ezek a konkrét történetek meseszerűek, és a mozgalmár karakterek is természetesen mind valószerűtlenül rokonszenves, agyafúrt, vidám fickók.
Ennek megfelelően az egyik ellenszenves bolsevik forradalmár archetípust, a komor, humortalan, szektás inkvizítort sem látjuk benne egyszer sem, noha ritkának az ilyen egyáltalán nem számított akkoriban, sőt történelmi előképei is bőven akadtak.
Igen találó tehát a „pannon Robespierre” jelző, amit a tanácskormány lemondásának 100. évfordulójára írott cikkében aggatott az osztrák Der Standard szerzője az acsargó terror leghírhedtebb magyarországi apostolára, Szamuely Tiborra .
A párhuzam legfeljebb annyiban sántít, hogy a „fekete hiénaember” (© Tormay Cécile) lakásán felhalmozott és utólag meglelt értéktárgyak nem kifejezetten a megvesztegethetetlenség és a spártai puritanizmus erényeiről tanúskodnak.
De a létező szocializmus viszonyai között ez ugyebár mit sem számított, így a vérszomjas zsurnalisztára mint a munkáshatalom mártírjára emlékeztek, és ennek megfelelően mindenfélét is elneveztek róla (pl. minimum két általános iskolát és három technikumot, utcákat, hajókat stb.) Alakját viszont képernyőre csak a rendszerváltás után vitték, akkor is egyetlenegyszer ( A halál népbiztosa , 2021).
Ugyanez vonatkozik a kommün másik elhíresült hóhérlegényére, Cserny Józsefre is ( Ötödik alosztály , 2020).
Ebben a két alkotásban tudomásunk szerint ki is merül a filmes ábrázolása a Tanácsköztársaság vörösterrorjának, melynek történelmi emlékezete lesz a téma mai podcastunkban a filmek mellett.
Jó szórakozást kívánni ehhez valószínűleg nem lenne kifejezetten ildomos, helyette inkább a figyelmet köszönjük meg optimista módon előre is.
Említett entitások
Témák
- vörösterror
- filmes feldolgozás
- kádári propaganda
- szamuely tibor megítélése
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az értelmiség ópiuma”
Miről szól ez az epizód: „Az értelmiség ópiuma”?
A KatPol Kávéház legújabb adásában a Tanácsköztársaság vörösterrorjának történelmi emlékezetét és filmes feldolgozását tárgyalják, kitérve a kádári propaganda filmekre és Szamuely Tibor megítélésére. Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 11..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Az értelmiség ópiuma”?
Fő témái: vörösterror, filmes feldolgozás, kádári propaganda, szamuely tibor megítélése.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az értelmiség ópiuma”?
Megjelenés: 2025. 12. 11.. Hossz: 2 óra 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/129-az-ertelmiseg-opiuma-06a6af48
Több epizód a KatPol Kávéház-ből
- A mérgező törpe
Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…
- Szent Gloriana
A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…
- 139 - Duxford
A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…
- Titkolt háború, titkos hadsereg
A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…
- Fehér rózsa
A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…
- Tűzön-vízen át
Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…
- 136 - Wannsee
Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…
- Kövér pacák egy cellában
A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…
- A Tudorok
Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…
- A békétlen átmenet
Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- TF #37 - Tanácsköztársaság, ellenforradalom; vörösterror - fehérterror — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód a háború utáni viharos magyar politikai eseményekkel foglalkozik. Kitér a Tanácsköztársaságra, a vörösterrorra, az ellenforradalomra és a fehérterrorra.
- Áruló Károlyi, Horthy fehér lovon – emlékezetpolitika és megbélyegzés — Kontextus
Hatos Pál történész az őszirózsás forradalomról, annak és a Tanácsköztársaság közötti folytonosságról, valamint az emlékezetpolitika lehetséges megbélyegző szerepéről beszél. Szób…
- Amire senki nem akar emlékezni - A Tanácsköztársaság — ITT ÉS AKKOR
Ez az epizód a Tanácsköztársaság, az első kommunista kísérlet rövid, 1919-es időszakát vizsgálja. Kun Béla rendszerére, a Vörös Terrorra és a Tanácsköztársaság bukására keresi a v…