KatPol Kávéház

Okkupert: a megszállás

· PT2H40M18S

Összefoglaló

Ez az epizód a 2015-ös, norvég Okkupert című politikai thriller sorozatot tárgyalja, amely egy kitalált orosz megszállás történetét mutatja be. A sorozat a hibrid hadviselés gyakorlatát, a geopolitikai konfliktusokat és a karakterfejlődést elemzi, valós kérdéseket feszegetve.

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2025. 04. 21.
Hossz
2 óra 40 perc
Témák
hibrid hadviselés, geopolitikai konfliktusok, karakterfejlődés

Ebben az epizódban

[Eredetileg megjelent 2022. március 17-én; most zenei betét nélkül közöljük le újra.]Akár a 2004-14 közötti ukrajnai események is ihlethették a norvég Okkupert című politikai thriller sorozat alapötletét, mely a skandináv ország orosz megszállásának kitalált történetét meséli el, nagyon is valóságos kérdéseket boncolgatva.

A 2015-ös, három évados, összesen 24 részes és 11 millió USD összeköltségvetésű sorozat, s így a legdrágább ilyen jellegű helyi kultúrtermék, mely a nézők mellett a kritikusok elismerését is elnyerte.

Ami nem csoda, hiszen az energiaforrások körül bonyolódó eseményszál több szempontból is formabontó.

A Jo Nesbø rendező koncepcióján nyugvó, nemzetközi stáb és színészgárda által készített sorozat ugyanis úgy mutatja be a hibrid hadviselés gyakorlatát, hogy közben nagyon is létező geopolitikai konfliktusokat feszeget, nem finomkodik átlépni a politikai korrektség határait és sikeresen elkerüli, hogy közhelyes legyen.

Olyannyira, hogy a sorozatban megformált karakterek nem válnak sem a jó-rossz, sem a barát-ellenség klisék rabjaivá, valamint számos alkalommal olyan karakterfejlődést is láthatunk, mely a műfajban párját ritkítja.

Nem beszélve azokról a nemzeti, vagy éppen szervezeti kultúrákat is érintő témákat, melyek rendkívül plasztikusan kerülnek ábrázolásra, tovább bonyolítva az események láncolatát.

A fő cselekményszál természetesen a politikai mozgatórugók, intrikák, dezinformáció és hatalmi játékok körül játszódik, de emellett kiemelet szerepet kapnak azok az átlagemberek is, akik akár norvég, akár orosz oldalról elszenvedői, vagy éppen haszonélvezői a szemünk előtt kibontakozó drámának.

Jesper Berg miniszerelnök, akit Henrik Mestad alakít, skandináv, idealista zöld politikusként kerül az ország vezetői székébe, ahonnan kitérőkkel, üldözéssel, emigrációba kényszerüléssel és sok-sok konspirációval a háta mögött, a sorozat végére, az agresszorokkal folytatott küzdelmei hatására, dörzsölt stratégaként távozik.

Bámulatos karakterfejlődés, csakúgy, mint a konfliktusban az orosz felet képviselő Ingeborga Dapkūnaitė litván színésznőé, aki szinte végig befolyásos nagykövetként igazi nagypályás játékos, ám az események sodrása – és a szabad nyugati életformához való kötődése miatti kompromitálódása – lassan parkolópályára kényszerítik.

Életutak, melyek akár egymás ellentéteként is értelmezhetők.

Ugyanolyan ellentétekként, mint ami a norvég nép ellenállási mozgalma, a Fritt Norge és az orosz megszállók között alakul ki.

Valódi dráma ez, melyben gyakran nem mindenki az, mint aminek elsőre látszik.

Fedésben dolgozó ellenállók, norvégok, akik a megszállásból gazdagodnak, és igazságkereső aktivisták, újságírók vagy éppen jogászok, akik komoly áldozatokat hoznak céljaik elérése érdekében.

Mondhatni, hogy igazi húsdaráló sorozat, melyben az emberi élet értéke esetleges, így alig fél tucat szereplő éli meg a konfliktus végét.

Különösen az ukrán események tükrében hátborzongató a sorozat, melyet eddig több, mint két tucat országban mutattak be, Magyarországon pedig a Netflixen érhető el.

A felvétel még az orosz-ukrán háború kitörése előtt készült.

Említett entitások

Témák

  • hibrid hadviselés
  • geopolitikai konfliktusok
  • karakterfejlődés

Szervezetek, cégek

  • Okkupert

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Okkupert: a megszállás”

Miről szól ez az epizód: „Okkupert: a megszállás”?

Ez az epizód a 2015-ös, norvég Okkupert című politikai thriller sorozatot tárgyalja, amely egy kitalált orosz megszállás történetét mutatja be. A sorozat a hibrid hadviselés gyakorlatát, a geopolitikai konfliktusokat és a karakterfejlődést elemzi, valós kérdéseket feszegetve. Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 21..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Okkupert: a megszállás”?

Fő témái: hibrid hadviselés, geopolitikai konfliktusok, karakterfejlődés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Okkupert: a megszállás”?

Megjelenés: 2025. 04. 21.. Hossz: 2 óra 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/73-okkupert-a-megszallas-cec0f9a6

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból