KatPol Kávéház

Rekt konstrukció

· PT1H27M55S

Összefoglaló

Az epizód az amerikai polgárháború kulturális örökségét és annak mai napig ható befolyását vizsgálja, különös tekintettel a Free State of Jones című filmre, Newton Knight alakjára és a rekonstrukciós időszakra, valamint a déli államok politikai visszarendeződésére. A témák…

Röviden

Műsor
KatPol Kávéház
Megjelenés
2023. 08. 29.
Hossz
1 óra 28 perc
Szereplők, említett nevek
Newton Knight
Témák
amerikai polgárháború, free state of jones, rekonstrukciós időszak

Ebben az epizódban

Podcastunkban többször foglalkoztunk már az amerikai polgárháború kérdéskörével és annak kulturális hatásaival és ábrázolásaival, a legismertebb filmektől kezdve (pl. a Gettysburg ) egészen az idehaza ismeretlennek tekinthető feldolgozásokig (pl.

Ez a téma talán idegennek hathat a magyar közönség számára, de a polgárháború kulturális öröksége a mai napig meghatározó, pl. a BLM-mozgalom képében, amely a polgárjogi aktivizmus és a Fekete Párducok egyfajta folytatásának tekinthető a hatvanas-hetvenes évekből.

Volt azonban még egy időszak, amikor az Amerikában élő rasszok közötti konfliktus kiéleződött, mégpedig rögtön a polgárháború után.

Ezzel is foglalkozik a mai, 95. adásunkban bemutatott Free State of Jones (magyarul a némileg semmitmondó Harc a szabadságért címet kapta).

A Netflixen is megtekinthető 2016-os film a valóságos Newton Knight alakját mutatja be, aki a háború idején a Konföderáció oldalán harcoló besorozott katona a Mississippi északi részén található Jones megyéből.

Ez nagyon szegény vidék, szinte csak fehér szegényparasztok lakják, így aztán kicsi a lelkesedés a háború iránt, amely a gazdag ültetvényesek érdekeiért zajlik.

Mikor csatában meghal az unokaöccse, valamint kihirdetnek egy olyan törvényt , ami szerint minden 20 birtokolt rabszolga után mentesül családonként egy férfi a katonai szolgálat alól, otthagyja a háborút és először odahaza bujkál, majd a folyamatos rekvirálásokra válaszul helyi milíciát szervez, és harcba kezd a Konföderáció ellen.

Ez olyan sikeresnek bizonyul, hogy a helyi mocsárból indulva hamarosan három megyét szabadít fel, és kikiáltja Jones Szabadállamot.

Newt a bujkálás során megismerte Rachelt, egy környékbeli ültetvényes rabszolganőjét, akivel hamarosan nyíltan viszonyt kezdett (korábbi felesége már akkor elhagyta, amikor körözni kezdték).

A történt részben dédunokája, a teljesen fehér kinézetű Davis Knight perét mutatja be, akit a helyi jog feketének tekintett fekete dédnagyanyja miatt, és így a korabeli törvények értelmében érvénytelennek számított egy fehér nővel kötött házassága.

A film történetének harmadik része pedig magát a már említett, 1877-ig tartó rekonstrukciót mutatja be.

Ez egy kevésbé ismert időszaka az amerikai történelemnek, de ennek köszönhető volt az a politikai visszarendeződés, melynek folyományaként a Konföderáció eszméjét képviselő Demokrata Párt bevehetetlen bástyái lettek a déli államok, ahol szigorú szegregáció vonatkozott a feketékre.

Ezek az erők kezdetben megpróbálták valamilyen más néven visszaállítani a rabszolgaságot, mire válaszul a háborút megnyerő Észak republikánusai elvették a kérdéses államok függetlenségét, és katonai kormányzókat küldtek ezen területekre.

A film szinte az egyetlen olyan vizuális médium, amely feldolgozza ezt az időszakát az amerikai történelemnek.

Ismét okos hasonlattal elmondható, hogy ha a polgárháború a Dél „elveszett ügye” ( Lost Cause ), akkor a rekonstrukció pedig a mindenkori progresszióé.

Külön vicces momentumként említhető, hogy a hosszú Demokrata választási csalások sorozatában az egyik elsőt mutatja be a film.

Említett entitások

Témák

  • amerikai polgárháború
  • free state of jones
  • rekonstrukciós időszak

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Rekt konstrukció”

Miről szól ez az epizód: „Rekt konstrukció”?

Az epizód az amerikai polgárháború kulturális örökségét és annak mai napig ható befolyását vizsgálja, különös tekintettel a Free State of Jones című filmre, Newton Knight alakjára és a rekonstrukciós időszakra, valamint a déli államok politikai visszarendeződésére. A témák… Az epizód a KatPol Kávéház című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Rekt konstrukció”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Newton Knight.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Rekt konstrukció”?

Fő témái: amerikai polgárháború, free state of jones, rekonstrukciós időszak.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Rekt konstrukció”?

Megjelenés: 2023. 08. 29.. Hossz: 1 óra 28 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/katpol-kavehaz/95-rekt-konstrukcio-214e8941

Több epizód a KatPol Kávéház-ből

  • A mérgező törpe

    Az epizód Joachim Gottschalk német színész tragikus történetét dolgozza fel, akinek zsidó feleségével való kapcsolata Joseph Goebbels birodalmi miniszter figyelmét is felkeltette.…

  • Szent Gloriana

    A KatPol Kávéház podcast e heti adása Tudor Mária Erzsébet angol királynő életét és uralkodását dolgozza fel, különös tekintettel azokra a kulturális ábrázolásokra, amelyek napjai…

  • 139 - Duxford

    A KatPol Kávéház 139. adása Anglia egyik élménybeszámolója. A műsor Duxford repülőmúzeumáról és a helyszínen tartott repülőnapokról szól, melyeket a készítők 2025-ben látogattak m…

  • Titkolt háború, titkos hadsereg

    A KatPol Kávéház e heti adásában az algériai háború (1954-1962) kerül terítékre, különös tekintettel az Az algíri csata című filmre, melyet a külvilág figyelme iránta leginkább fe…

  • Fehér rózsa

    A KatPol Kávéház epizódja a Fehér Rózsa ellenálló csoportot és a Sophie Schollról készült filmet tárgyalja, kitérve a náci diktatúra terrorjára és a Scholl-testvérek mártírhalálár…

  • Tűzön-vízen át

    Ez a KatPol Kávéház epizód az RRR című nagyköltségvetésű indiai akciófilmről szól, amely a brit kolonializmus elleni harc két alakját, Alluri Sitarama Rajut és Komaram Bheemet mut…

  • 136 - Wannsee

    Ez az epizód a wannsee-i konferenciát és Reinhard Heydrich SS-tábornok szerepét elemzi, aki a nemzetiszocialista állam egyik legrejtélyesebb tagja volt. Az adás kitér a konferenci…

  • Kövér pacák egy cellában

    A KatPol Kávéház ezen epizódja a II. világháborús amerikai propagandafilmek üzeneteit vizsgálja, kiemelve, hogy azok nem a nácizmus, hanem a nagynémet nacionalizmus ellen irányult…

  • A Tudorok

    Ez az epizód VIII. Henrik angol király uralkodását és a Tudor-ház történelmét elemzi. Megvizsgálja Henrik megítélését, dinasztikus törekvéseit, és összehasonlítja őt kortársaival…

  • A békétlen átmenet

    Az epizód az 1989-es rendszerváltás időszakát, a posztszocialista átmenetet és annak ábrázolását vizsgálja. Kiemelten foglalkozik Erich Mielke esetével és a „Kleo” című Netflix-so…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból