Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni
· PT56MÖsszefoglaló
Fejes Fanni, Mehringer menedzsere, a zeneiparban tett útjáról és a zenei menedzsment kihívásairól mesél. Elmondja a "Szar az élet" című dal kiadásával kapcsolatos döntéseket és a siker mögötti szorgalom fontosságát.
Röviden
- Műsor
- KIKI.
- Megjelenés
- 2026. 04. 24.
- Hossz
- 56 perc
- Szereplők, említett nevek
- Fejes Fanni, Mehringer Marci, Héjja Krisztián
- Témák
- zeneipar, zenei menedzsment, dal kiadás
Ebben az epizódban
Mindig is különleges kapcsolatom volt a zenével.
Volt saját zenekarom, próbatermek, koncertek, és egy időben tényleg azt éreztem, hogy ez az utam.
Pont ezért volt ez az adás számomra több, mint egy sima interjú.
Ebben a beszélgetésben Fejes Fanni mesél arról az útról, ami egy Veszprém megyei kis faluból indult, és mára odáig vezetett, hogy olyan előadókkal dolgozik menedzserként, mint Mehringer Marci és a Balkán VIP - előbbivel éppen most készülnek az első, önálló Budapest Park koncertjükre.
De ami igazán érdekes, az nem csak a siker.
Hanem az, hogy mi van mögötte: - hogyan indul valaki „mínuszról” a zeneiparban - mit jelent valójában menedzsernek lenni - miért fontosabb a szorgalom és az alázat, mint a tehetség - és hogy milyen döntéseket kell meghozni akkor, amikor tényleg van tét Beszélünk arról a pillanatról is, amikor először hallotta a „Szar az élet” című dalt, és arról, hogy mérlegelték, mit veszíthetnek vele, akár szerződések, akár koncertek szintjén.
És végül mégis úgy döntöttek: ezt ki kell adni.
Ez az epizód azonban nem csak a zenéről szól, hanem: - döntésekről - kockázatról - kitartásról - a tehetségkutatók illúziójáról - és arról, hogy milyen emberek kell lennie valakinek ahhoz, hogy odáig jusson, amire mások csak vágynak Ami nekem személyesen a leginspirálóbb volt: ahogy beszél a munkáról.
Hogy csak azt tudja csinálni, amit szeret, amibe „bele van szerelmesedve”, és hogy a csapat együtt él és lélegzik azzal, amit csinálnak.
Hiszek abban, hogy legyen szó zenéről vagy bármi másról, az ilyen emberek viszik előre a világot.
Akik nem várnak a tökéletes pillanatra, hanem mennek, csinálják, és közben tanulnak.
Ha érdekel, hogyan működik valójában a zeneipar a színpad mögött, és milyen út vezet egy kis faluból a Budapest Parkig, akkor itt a helyed.
Ha tetszett az epizód, iratkozz fel a csatornára!
Instagram: https://www.instagram.com/hejjakiki/ TikTok: https://www.tiktok.com/@hejjakiki YouTube: https://www.youtube.com/@hejjakiki Fejes Fanni Instagram: https://www.instagram.com/fannifejes__/ LinkedIn: https://www.linkedin.com/in/fanni-fejes-33b743200/ MEHRINGER - BUDAPEST PARK - 07.16.
Jegyek: https://bit.ly/4elRzvZ Helyszín Dugattyús Studyú: https://www.instagram.com/dugattyus_bp/ #zene #mehringer #zeneipar #menedzser
Említett entitások
Témák
- zeneipar
- zenei menedzsment
- dal kiadás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Szar az élet
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni”
Miről szól ez az epizód: „Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni”?
Fejes Fanni, Mehringer menedzsere, a zeneiparban tett útjáról és a zenei menedzsment kihívásairól mesél. Elmondja a "Szar az élet" című dal kiadásával kapcsolatos döntéseket és a siker mögötti szorgalom fontosságát. Az epizód a KIKI. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Fejes Fanni, Mehringer Marci, Héjja Krisztián.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni”?
Fő témái: zeneipar, zenei menedzsment, dal kiadás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mehringer menedzsere: mérlegeltük, mit veszíthetünk a Szar az élettel | Fejes Fanni”?
Megjelenés: 2026. 04. 24.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kiki/mehringer-menedzsere-merlegeltuk-mit-veszithetunk-a-szar-az-elettel-fejes-fanni
Több epizód a KIKI.-ből
- „Egy nap alatt 3 millió forintot nyertem” – Hádész a sportfogadás világáról
Hádész, az ismert tippmester, a sportfogadás világába vezeti a hallgatókat, ahol szó esik a nyereményekről, a kockázatokról és a függőségről. Az epizód feltárja a sportfogadás str…
- Hazajönnek a TISZA győzelme után? – Külföldön élő fiatalok válaszolnak
Ebben az epizódban külföldön élő magyar fiatalok beszélnek arról, mit jelent számukra a TISZA győzelme, és gondolkodnak-e a hazatérésen. Három különböző nézőpontot ismerhetünk meg…
- "A pincében, ahol patkányok eszik a gyereket, cselekedni kell!" | Váradi Éva | GIRLPOWER 3.
Váradi Éva, több mint 30 éves tapasztalattal rendelkező szociális munkás, betekintést nyújt a gyermekvédelem világába. A beszélgetés során szó esik a roma származásának hatásairól…
- Apáca élet 2026-ban – így élnek ma a szerzetesek | Krisztina nővér | GIRLPOWER 2.
Ebben az epizódban Krisztina nővérrel beszélgetünk, aki őszintén mesél arról az útról, amely végül a szerzetesi élethez vezette. Szó esik egy apáca mindennapjairól, a hitről és a…
- Atomfizikusból lett milliárdos cégvezető | Tóth Zsófia - Volteum | GIRLPOWER 1.
Tóth Zsófia, a Volteum ügyvezetője, atomfizikusból lett milliárdos cégvezetőként mesél startupjának sikertörténetéről, a vállalkozás építésének kihívásairól, és a női vezetői szer…
- Miért hazudunk? Ez a hazugság pszichológiája | dr. Kisjuhász Zoltán interjú
Ebben az epizódban a hazugság pszichológiájáról beszél KIKI. dr. Kisjuhász Zoltán mentálhigiénés segítő szakemberrel. Szó esik gyermekkori mintákról, önbecsapásról, párkapcsolati…
- Politika, hírek, háború – ezért szorongunk | Benke Orsolya pszichológus
Benke Orsolya pszichológus a modern kori szorongás formáiról, mint a politikai szorongás és az információs túlterheltség, beszél. Az epizód kitér arra, hogyan hat mindez a mindenn…
- Karrier tanácsadó őszintén: munkakeresés, karrierváltás, kiégés | Pethő Anikó interjú
Pethő Anikó karrier tanácsadó és fejvadász az interjúban a változó munkaerőpiaci környezetben való eligazodásról, a karrierváltás okairól, a vállalkozás valós oldaláról, a munkahe…
- Fogyókúra, Vitaminok, Egészséges Ételek – Kiderül Mi MŰKÖDIK Valójában | Rácz András
Ez az epizód Rácz Andrással, funkcionális laborelemzővel a fogyókúra tipikus buktatóit, a divatdiétákat, a vitaminok és ásványi anyagok hatásait, valamint a mentális egészséget tá…
- Így RANDIZZ, Ha Nem Akarsz Több CSALÓDÁST - Slow Dating | dr. Poór Judit
Ebben az epizódban KIKI. dr. Poór Judit párkapcsolati és szexuális tanácsadóval beszélget a tudatos randizásról és a slow dating szemléletről. Szó esik a randiappok működéséről, a…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Budapest Park kulisszái mögött: Így dolgozik egy PR menedzser - Biczó Andi | Park FM - Backstage — Budapest Park
Ebben az adásban Biczó Andrea, a Budapest Park PR menedzsere mesél pályafutásáról, a zenekari kommunikációról és a zeneiparban szerzett tapasztalatairól. A beszélgetés során megis…
- Mehringer Marci: “A produkciónk legnagyobb erénye a szorgalom” - Strand beszélgetések — Dalszerző Podcast
A Dalszerző Podcast vendége Mehringer Marci dalszerző-előadó, akivel Horvát Gergely beszélget. Marci a fiatal generáció gondolkodásáról, az alkotói lét kettősségéről (forradalmár…
- Vietnámtól Budapestig - Hogyan születik meg a varázslat a színpadon? | Nyári Aliz és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Nyári Aliz énekesnő nemzetközi zenei karrierjéről mesél, beleértve vietnámi meghívását és a zene kultúrák közötti hídépítő szerepét. A Sláger KULT műsorában S. Miller András beszé…
- Húzónév: Kovács János – a Müpa portrépodcastje — Müpa Podcast
Kovács János karmester mesél pályafutásának kezdetéről, a próbafolyamatokról és karrierje emlékezetes pillanatairól. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész a Húzónév portrébeszél…
- Miskovits Marci: Full magamnak jártam ki az utat — Csibész Boiz Podcast
Miskovits Márton, műsorvezető és tartalomgyártó a Csibész Boiz Podcast vendége. Elmeséli karrierútját, hogyan jutott el 16 éves kora óta tartó ambícióival oda, ahol most van. Besz…
- A Nagy Évem #5 - Rácz Gergő — Recorder podcastok
Rácz Gergő popzenész a Recorder podcastban beszél karrierjéről, a magyar popszakmában eltöltött 30 évéről, és a Mostantól című dala által hozott sikerről. Szóba kerülnek a V.I.P.…
- Csepregi Éva: Azahriah pólóban is éneklik a dalainkat — Szembe Sorel podcast
Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője a Szembe Sorel podcast vendége. Beszélgetésük során feleleveníti a Neotonnal elért nemzetközi sikereket, a zenekar világhírnévhez való kö…