Kontroll - Eljött az ideje

"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS

· PT39M22S

Összefoglaló

Orsós János roma aktivista a roma felzárkóztató programok sikertelenségéről, a mélyszegénységben felnövő gyermekek kilátástalanságáról és az oktatási infrastruktúra hiányosságairól beszél a Kontroll című műsorban.

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2025. 10. 05.
Hossz
39 perc
Szereplők, említett nevek
Orsós János, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám
Témák
roma felzárkóztatás, mélyszegénység, oktatási infrastruktúra

Ebben az epizódban

Orsós János roma aktivista, a miskolci dr.

Ámbédkar Technikum vezetője szerint az elmúlt 35 év megmutatta, hogy a roma felzárkóztató program valójában lezárkóztatás a társadalomról.

Ha valaki állattenyésztésre adja a fejét, rengeteg jogszabálynak kell megfelelnie az állatok tartási helyétől a higiéniáig, miközben a peremvidékeken vezetékes víz, fűtés nélkül, borzalmas körülmények között nőnek fel a mélyszegénységben élő gyerekek.

Az oktatás lenne az alapköve a fejlődésnek, ám számos kicsi településen, zsákfaluban nincsenek meg az alapfeltételek a tanításhoz, tanuláshoz.

A romák nem férnek hozzá az infrastruktúrához, a szegregátumokban legtöbbször még aszfaltos út sincs.Ha nem szeretne lemaradni adásainkról, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTube: https://www.youtube.com/@kontrollhu Ha szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #nekünkfontos #cigányság #romák #szegregáció #mélyszegénység #gyerekek #munkahely #közoktatás #orsósjános #siposbetti

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Kontroll

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS”

Miről szól ez az epizód: „"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS”?

Orsós János roma aktivista a roma felzárkóztató programok sikertelenségéről, a mélyszegénységben felnövő gyermekek kilátástalanságáról és az oktatási infrastruktúra hiányosságairól beszél a Kontroll című műsorban. Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 05..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orsós János, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS”?

Fő témái: roma felzárkóztatás, mélyszegénység, oktatási infrastruktúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"A kormány a romákon próbálja ki az összes kegyetlenségét" - Orsós János // NEKÜNK FONTOS”?

Megjelenés: 2025. 10. 05.. Hossz: 39 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/a-kormany-a-romakon-probalja-ki-az-osszes-kegyetlenseget-orsos-janos-nekunk-font

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból