Kontroll - Eljött az ideje

Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI

· PT1H7M40S

Összefoglaló

Majtényi László jogász és volt ombudsman kifejti véleményét a benyújtott "átláthatósági" törvényről, amely szerinte beavatkozik az emberek magánéletébe. Beszél a NER politikai és gazdasági szereplőinek prioritásairól, valamint a nyilvánosság és a közszolgálat változásairól Kéri…

Röviden

Műsor
Kontroll - Eljött az ideje
Megjelenés
2025. 06. 09.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Majtényi László, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám
Témák
transparency law, privacy, ner, public service

Ebben az epizódban

A KÉRI KÉRDI című műsorunk vendége ezúttal Majtényi László jogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, aki szerint a frissen benyújtott fideszes "átláthatósági" törvény nemcsak a közéletetbe és a politikába, de az emberek magánéletébe is beavatkozik.

Az egykori ombudsman úgy gondolja, hogy a NER politikai szereplői és gazdasági kulcsfigurái fontosabbnak tartják a saját érvényesülésüket és jólétüket, mint az Orbán Viktorhoz való hűségüket.

Majtényi László ezért azt jósolja, hogy lesznek olyanok a közeljövőben, akik kiállnak a miniszterelnök mögül.

A jogtudós, aki 2008-2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke is volt, Kéri László politológusnak elmondja véleményét a nyilvánosság és a közszolgálat azóta bekövetkezett változásairól is.Ha nem szeretne lemaradni a KÉRI KÉRDI adásairól, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára, és kövessen minket a Facebookon is!

Facebook: https://www.facebook.com/kontrollponthu/ YouTube: https://www.youtube.com/@kontrollhu 2025-2026 VÁLASZTÁSI NAPTÁR!!!NE MARADJ LE, RENDELD MEG MOST, ÉS LÉGY RÉSZESE TE IS A VÁLTOZÁSNAK!Webshop: https://shop.kontroll.hu/Ha szeretné segíteni a munkánkat, kérjük, hogy támogassa a TABULA RASA MÉDIA Alapítványt!Kedvezményezett: Tabula Rasa Média Alapítvány Számlaszám: 11711003-21501142 (OTP Bank) Támogathatja a munkánkat a Patreon felületén keresztül is az alábbi linken:https://www.patreon.com/kontroll_hu#kontroll #kérikérdi #kérilászló #majtényilászló #jogász #ombudsman #magyarpéter #tiszapárt #orbánviktor #fidesz #magyarország #belpolitika #hír #hírek #kontrollhu

Említett entitások

Témák

  • transparency law
  • privacy
  • ner
  • public service

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI”

Miről szól ez az epizód: „Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI”?

Majtényi László jogász és volt ombudsman kifejti véleményét a benyújtott "átláthatósági" törvényről, amely szerinte beavatkozik az emberek magánéletébe. Beszél a NER politikai és gazdasági szereplőinek prioritásairól, valamint a nyilvánosság és a közszolgálat változásairól Kéri… Az epizód a Kontroll - Eljött az ideje című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 09..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Majtényi László, Kéri László, Gergely Éva, Tompos Ádám.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI”?

Fő témái: transparency law, privacy, ner, public service.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Majtényi László jogász, egykori ombudsman // KÉRI KÉRDI”?

Megjelenés: 2025. 06. 09.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/kontroll-eljott-az-ideje/majtenyi-laszlo-jogasz-egykori-ombudsman-keri-kerdi

Több epizód a Kontroll - Eljött az ideje-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból