dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3
· PT47M7SÖsszefoglaló
Dr. Mihók Krisztina, az Erste Emberi Erőforrás Menedzsment vezetője a szülővé válás kihívásairól és az ezzel járó új szerepekről beszél a podcastben. Kiemeli, hogy a kisgyermekes anyaság és a karrier összeegyeztethető, és nem jelenti a munkabírás csökkenését. Elismeri, hogy bár…
Röviden
- Műsor
- Könyves Magazin
- Megjelenés
- 2025. 09. 23.
- Hossz
- 47 perc
- Szereplők, említett nevek
- Mihók Krisztina, Bakó Sára, Bognár Edmond
- Témák
- szülővé válás, karrier és család, anyaság
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] Én ezt akkor úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy én elsődlegesen egy kisgyermekes anyuka vagyok, aki dolgozik, és hogy ettől nem vagyok kevésbé elkötelezett vagy elhivatott a munkám iránt. >> Ezt senki nem mondta.
Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz.
Hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.
Ebben a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás, önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel.
Azt senki nem mondta főtámogatója az Erste, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.
Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről.
Ezekre közösen, egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.
Higgj magadban, az Erzte már hisz benned.
Mihó Krisztin az Erzte emberi erőforrásmenedzsment vezetője, aki gyakornokkora óta a banknál dolgozik, ide tért vissza a szülési szabadságáról is.
Számomra ismeretlen terep a multik világa, de úgy sejtem, anyának és felsővezetőnek len zsonglörködés a prioritással, idővel és energiával.
Kíváncsi voltam a személyes történeteire, megéléseire, de arra is, hogy egy nagyvállalat HR vezetőjeként mit gondol arról, vajon még mindig hátránnyal indulnak a nők a munkaerőpiacon?
Van-e ideális időpont a szülővé válásra?
És vajon hogyan tud egy multi igazán odafigyelni a munkatársaira?
Helló Kriszti, nagyon köszi, hogy eljöttél. >> Helló!
Hát köszönöm szépen a lehetőséget.
Be kell vállanom, hogy az én életemben valahogy egy kicsit fordítva van, merthogy én soha nem ültem be egy nyolc órás munkára irodába és multiban sem volt, vagy nincs tapasztalatom.
Viszont engem egyre inkább érdekel ez a ez a ez a világ, mármint hogy ahogy ott szerveződik a munka leginkább, és hogy iszonyú érdekes nézni, hogy kinek mi a részfeladata, hogyan áll össze egy csapat.
Úgyhogy, úgyhogy a legelső kérdésem az mégis csak az lenne, hogy te hárvezető vagy az Erztebanknál, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok röviden, hogy ez mit jelent így.
Mit csinálsz hétköznap 8 órában vagy 10-ben? >> Hát egyébként szerintem nagyon izgalmas a munkám, mert a HR egy nagyon sokrétű terület, sokféle feladat van nálunk.
Ög az Erzte magyarországi csoportjának körülbelül olyan 3600 munkavállalója van, és őket segítjük, őket támogatjuk.
Hogyha így a munkavállalói életciklust nézzük, akkor kezdődik ugye a toborzással.
Úgyhogy van egy csapata a hárül, akik a toborzással foglalkoznak, és hogy megtalálják a azokat a kollégákat, akik a legjobban illenek abba a csapatba, legjobban el tudják végezni azt a feladatot.
Aztán van egy üzleti támogatásnak hívott terület, ahol az a kollégáim a vezetőket támogatják a bankban, és így nyilván nagyon sok ilyen kérdés probléma merül fel a mindennapokban, és ők ebben segítik a vezetőket, beszélgetnek a csapatról, a kihívásokról, segítenek nekik megoldásokat találni.
Aztán van egy kompenzációs területünk, ami nagyon bonyolultnak hangzik, és néha nagyon bonyolult feladataik vannak tényleg, de például ők foglalkoznak azzal, hogy milyen juttatásaink vannak, azokat hogyan rakjuk össze.
Nyilván minden, ami ezeknek a béreknek vagy a juttatásoknak a kifizetésével, tervezésével kapcsolódik.
Tehát, hogy például az egész éves HR költségvetést az ez a csapat tervezi meg, ami azért egy elég nagy munka.
Aztán van egy HR szolgáltatások területünk.
Ők a csinálják a bérszámfejtést, tehát hogy ők a azoknak a kulcsai, hogy minden hónapban minden kolléga megkapja a bérét.
Úgyhogy ha ők nem lennének, akkor azért nagyon szomorú életünk lenne, de ők segítenek az új kollégák beléptetésében is, hogyha bármi változás van, abban is ők segítenek, hogyha valaki beteg, akkor annak a intézésében.
Úgyhogy nekik is nagyon sok és sok rétű feladatuk van.
És akkor van még egy nagy terület, ami a képzések és szervezetfejlesztés.
Itt a kollégák, egyrészt vannak olyan kollégáim, akik tartanak tréningeket, és vannak olyan kollégák, akik meg a nagyon sokféle különböző akár külsős trénerek által, akár saját kollégáink által tartott tréningeket, vagy csapateseményeknek a megszervezésében segítenek, vagy akár abban segítenek, hogyha van egy kihívás egy csapatnak, és szeretne arra valamilyen megoldást, hogy abba egyébként mi a jó megoldás egy koncepciónak az összerakásában.
Tehát ilyen szervezetfejlesztési kérdésekben, de hát van egy csomó mindenünk, a értékelések, visszajelzések, azok is mind ide tartoznak, vagy akár az elkötelezettségi felméréseink.
És még egy nagyon fontos terület van a a HR-n, ami most egy kollégám támogatja ezt.
És ez például egy olyan terület, amit a marketinggel nagyon szoros együttműködésbe csinálunk.
Ez pedig az employer branding, ugye kapcsolódik szorosan a toborzáshoz is, hogy mit mutatunk magunkról kifele, hogy milyen az RST-ben egy nap, mert szerintem sok koncepció van, vagy akár prekoncepció, hogy milyen egy bankban dolgozni, meg milyen egy multiban dolgozni, de hogy azért mindegyik más.
Szerintem az RST-nek is van egy egyedi kultúrája, amivel tényleg nagyon sokat foglalkoztunk az elmúlt években, >> és próbáltuk úgy alakítani, hogy tényleg a a munkavállalók jól érezzék magukat, mert hiszünk abban, hogy tényleg így a munkavállaló egy érték, és így az embert próbáljuk látni a munkavállalókban, és nem a munkaerőt.
Ezért egyébként munkatársaknak is hívjuk inkább őket, mint munkavállalóknak.
És az employer branding az, aki >> aki azon dolgozik, hogy ezt hogy tudjuk megmutatni kifele.
Úgyhogy az is egy ilyen nagyon érdekes dolog.
Szóval nagyon sok rétű és érdekes feladat tartozik a HR-hez. >> Az, hogy te ezzel foglalkozol és a az íróasztal egyik oldalán ülsz és te belelátsz a toborzásba, belelátsz abba, hogy kire van szükség, megkeresed, megkeresitek a csapattal.
Ö ez mennyire befolyásolta azt, ö aki a másik oldalön ül ennek az írztalnak, aki aki azt tervezi, hogy egy karrierben mondjuk mikor ideális, ez ideális ez nagyon idézőjelbe téve mondjuk gyermeket vállalni egy női munkavállalónak vagy egy nőként, hogy hogy mesélj egy kicsit arról, hogy te mennyire vagy egy ilyen tervezgetős, mivel belelátsz ebbe a folyamatba, hogy hogy ez hogy is néz ki egy nőnek a a karrierútja.
Ö mi volt a te fejedben, hogy ez hogyan a hogyan a leg nem tudom, tényleg a legideálisabb a te életedben, mikor válsz anyává? >> Hát ez egy érdekes kérdés, mert az egyik oldalról teljesen igazadva van, hogy ugye így látva ezeket a folyamatokat, meg nyilván én is egy csomó kollégát láttam, aki elment gyermeket vállalni, aztán visszatért.
És hát nyilván láttam tök jó példákat erre. a másik oldalról meg amikor ilyenről gondolkozol, akkor az egy teljesen más helyzet, és így kicsit más is van a fejedben.
Főleg egy ilyen első gyereknél azért így nehezen tudod elképzelni, hogy pontosan mit szeretnél, hogy szeretnél, meddig szeretnél otthon lenni, egyébként is milyen lesz az, és hogy lehet majd mellette dolgozni, és hogy fog ez működni.
Úgyhogy nyilván voltak terveim, de így alapvetően azt próbáltam magamban elhatározni, hogy hogy nem tudom most megmondani, hogy pontosan milyen lesz.
És így nagyon azt se tudom mondani, hogy én fél évet, egy évet, két évet, három évet akarok otthon lenni, mert mert nem tudtam, hogy hogy fogom magamat érezni, meg hogy a gyerkőc fogja magát érezni.
Valószínűleg azt azért éreztem, hogy én nem az a típus vagyok, aki három évig, ha otthon maradok, és és nem csinálok mellette semmit, akkor jól fogom magamat érezni.
És én tényleg nagyon hiszek abban, hogy a gyerekemnek is az a jó, hogyha én otthon is jól érzem magamat, meg a munkahelyen is, mert hogyha valamelyik helyen nem érzem magam jól, az biztos, hogy kihat a másikra.
Tehát, hogy én akkor tudok így egy emberként, egészként jól működni, hogyha mind a két része az életemnek balansban van.
Úgyhogy amikor így eldöntöttük, hogy hogy gyereket szeretnénk, akkor így úgy voltam vele, hogy majd majd hozza az élet, hogy mi történik.
És nem ezen stresszeltem, hogy pontosan mi lesz.
És aztán úgy hozta is az élet, vagy talán át is írta azt, amit így legelőször gondoltam volna, de de végül is így tényleg jól jött ki, meg jól tudtuk menedzselni. >> Na de akkor mesélj, mi mit írt át az élet?
Szóval, hogy ez szerintem tök jó, hogyha az ember felismeri, hogy én most ezt nem tudom előre megsaccolni sem, hogy mikor fogok visszatérni, és hogy ezt a szabadságot megadtad magadnak, vagy rugalmasságot meg a munkahelyed ez is is megadta neked ezt.
De hogy hogy mesélj arról, amikor tényleg anyává váltál, és mondjuk az első pár hónap gyermekágyi időszakból már kiláttál, hogy hogy akkor mennyire került távol tőled például az, hogy te bemenj egy irodába dolgozni, mennyire tudtad átadni magad annak, hogy oké, akkor nekem most az a munkám és a feladatem, hogy itthon legyek és más szerepet töltsek be?
Hát szerintem az első fél évben ezt nagyon ho magával ez az új helyzet, hogy húha, gondoskodni kell valakiről, és ez hogy fog menni még akkor is, hogyha van két unokahúgom akik amikor megszülettek, tényleg így nagyon közel laktunk egymáshoz, meg most is, és sokat voltam velük, tehát hogy azt alatt azért láttam, hogy hogy pont hogy néz ki egy nap, de azért nagyon más, amikor hirtelen ez a felelősség, ez úgy megérkezik.
De hogy azt is éreztem, hogy hogy nekem szükségem van arra, hogy hogy így szellemi tevékenységet is végezzek.
Tehát, hogy nekem ez nagyon erősen kitöltötte az életemet előtte, és és azért jött ez a igény, hogy én azért így szívesen szeretek gondolkozni dolgokon foglalkozni dolgokkal, és szerencsés voltam, mert a kisfiam egy szuper jó alvó volt, szuper jó evő volt, nem volt hasfájós, és nem is mondok többet, mert nem ezzel szoktam a népszerűségemet növelni, de de hogy tényleg nagyon nagy nyugalom volt otthon, tehát hogy hogy nem ez is megadta azt a a teret, hogy ez a igény ez úgy úgy érlelődjön bennem.
És aztán úgy a HR csapatban is, amíg otthon voltam, voltak változások, úgyhogy aztán így jött egy olyan pillanat, amikor elkezdtem még akkor még egyébként így nem is volt annyira ez intézményesített, de így otthonról dolgozni nagyon részmunkaidőben, tehát talán két órában kezdtem el, és így be besegítettem bizonyos témákba.
És aztán amikor a kisfiam elkezdte a bölcsét, olyan másfél éves kora környékén, akkor mentem vissza úgy, hogy be is jártam a az irodába, >> de volt egy nagyon vicces ilyen ügyvezetői értekezlet, ahol a főnököm akkor valahova mennie kellett, és megkérte, hogy az egyik anyagot éljün vigyem be.
Az én témám is volt, és hát bementem a kisfiammal, hogy ő tök jól el van mindenkivel.
Addig leül kint, egy kicsit eljátszik ott a többiekkel, és gyorsan végzek, és akkor majd kimegyek érte.
Szerintem egy nappal előtte ült föl, vagy kezdett el járni, már nem is tudom, de hogy elindult a szepációs szorongás, tehát hogy leraktam kint, akkor még mosolygott, beléptem az ajtón, és hallottam, hogy kint üvölt a gyermek.
Úgyhogy akkor kimentem, bevittem magammal a a az ügyvezető értekezetre, ahol a top felső vezetők vannak ott, tehát hogy a a banknak a az ügyvezetői, és ők is erre teljesen nyitottak voltak, hogy persze hát hozzam be.
Úgyhogy nagyon vicces volt, mert mindenki integetett neki, játszott vele, és egyébként egy aránylag nehéz témát kellett megbeszélnünk, de hogy ennyire jókedélyű megbeszélésre nem is számítottam, úgyhogy utána gondolkoztam rajta, hogy azért ezt a trükköt lehet, hogy később is bevetem még, amikor nehéz témákat kell vinni.
Hát figyelj, ez ez iszony érdekes. erre akartam rátérni, mert így nekem nagyon erős élményem az, hogy amire nem tudtam felkészülni, tényleg bementem a kórházba szülni, és hogy nem ugyanaz az ember jött már haza onnan, és hogy és én próbáltam azokat a biztonsági részét az életemnek, mint mondjuk a munkám, amiben ismerem a munkámat, tudom, hogy képes vagyok rá visszaszerezni, de és ezt logisztikában el is tudtam intézni, hogy elmenjek dolgozni, de közben a lelki része az az nagyon más volt, hogy nem biztos, hogy én ott 100%-osan jól érzem magam, másképp érzem magam a gyerekem nélkül.
És erre szeretnék utalni, amit már most te is elkezdtél mesélni, hogy hogy milyen kompetenciákat kaptál te az anyaságtól, hogyan változtál te meg abban a a az első időszakban?
Mivé váltál anyaként, amit utána te a munkád során kamatoztatni tudsz?
Hát tényleg sokat változott a személyiségem, valószínűleg szükségem is volt rá egyébként.
Nyilván az első dolog, ami így nagyon megváltozik, hogyha gyermek mellett visszatér valaki dolgozni, az a az a prioritás és a fókusz.
Tehát, hogy előtte azért a munkahelyen, munkaidőben, meg úgy néha munkaidőn kívül is azért tényleg a a még akkor is járt a munkán a fejem, még ha nem is dolgoztam, de az úgy ott ketyegett, az úgy tényleg egy jelentős részét tette ki a az életemnek.
És amikor megszületett a fiam, és úgy mentem vissza dolgozni, akkor ez megosztódott, hogy azért amrészt haza kell érni időben, vagy hát nem is haza, hanem a gyermekért, meg el kell vinni, meg van amikor beteg.
Tehát, hogy hogy alapvetően volt egy ilyen osztódás, és én ezt akkor úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy én én így elsődlegesen egy kisgyermekes anyuka vagyok, aki dolgozik, és hogy ettől nem vagyok kevésbé elkötelezett vagy elhivatott a munkám iránt, de hogy hogy azért egy kisgyerekkel az egy nagyon-nagyon fontos fókusz, mert azt megfogadtam, hogy hogy én azért így szeretném, hogyha rá oda tudnék figyelni, jelen lennék a az életébe, és és ezért ez egy fókuszt meg egy szervezést követel meg.
A a másik pedig nyilván a személyes hatékonyság, tehát hogy azért ez egy nagyon nagy és picit fájó felismerés is volt, hogy korábban mondjuk egy adott feladaton eltöltöttem két egységnyi időt de abból mondjuk egy ilyen három-neyed egységnyi idő alatt eljutottam a feladat 80%-áig, és akkor a maradék egy és negyed egységi időt, azt annak a tökéletesítésére fordítottam, merthogy az az utolsó 20% az egyébként sokkal több időt emészt fel.
És amikor visszatértem dolgozni, akkor azért nagyon…
Említett entitások
Témák
- szülővé válás
- karrier és család
- anyaság
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3”
Miről szól ez az epizód: „dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3”?
Dr. Mihók Krisztina, az Erste Emberi Erőforrás Menedzsment vezetője a szülővé válás kihívásairól és az ezzel járó új szerepekről beszél a podcastben. Kiemeli, hogy a kisgyermekes anyaság és a karrier összeegyeztethető, és nem jelenti a munkabírás csökkenését. Elismeri, hogy bár… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mihók Krisztina, Bakó Sára, Bognár Edmond.
Milyen témákat érint ez az epizód: „dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3”?
Fő témái: szülővé válás, karrier és család, anyaság.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „dr. Mihók Krisztina - Ezt senki nem mondta! S3E3”?
Megjelenés: 2025. 09. 23.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/dr-mihok-krisztina-ezt-senki-nem-mondta-s3e3
Több epizód a Könyves Magazin-ből
- Flair #17: Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye
Horváth Adél sok ördögök című debütáló regényét mutatja be a Flair Podcast. A partiumi faluban játszódó történet tragédiát, titkokat, babonákat, román és magyar folklórelemeket, v…
- Flair #16: Az evolúció nem áll meg az embernél - Kömlődi Ferenc
A Könyves Magazin FLAIR podcastjának e heti adásában Valuska László Kömlődi Ferenc jövőkutatóval beszélget az Öröklétek című új könyvéről. A kötet az emberi élettartam meghosszabb…
- Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15
Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetét mutatja be a Könyves Magazin FLAIR Podcastjában. Valauska László beszélget a szerzővel zenei inspirációkról, szatmári tájszólá…
- Flair #15: Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei
György Tekla, a Könyves Magazin Flair podcastjának vendége, tartalomgyártói pályafutását mutatja be, blogja 13 éves múltjától kezdve. Az irodalom és történelem iránti szenvedélye…
- Menekülés Újlipótból Manhattanbe - Köves Gábor és a New York-i viszketés / Flair #13
A Könyves Magazin Flair podcastjának e heti adásában Valuska László újságíró Köves Gábor íróval beszélget. Köves Gábor új regénye, az Apropó, New York jelent meg, amelynek apropój…
- „Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól // Alkotótárs podcast IV.
Az Alkotótárs podcast ezen részében Harag Anita író mesél olvasói útjáról, kedvenc és inspiráló szövegeiről. Szó esik Bencsik Orsolya Akció van! című kötetéről, valamint Mándy Ivá…
- Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12
Valuska László a Könyves Magazin FLAIR podcastjában Péterfy Gergely íróval beszélget Digó című új regényéről. A regény főhőse Winter Henrik, egy kiégett kelet-európai értelmiségi,…
- Flair #11: Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről
Adorjáni Panna első regénye, a Körbe, a fiatal felnőttek kríziseit, szorongását és társas magányát mutatja be egy olyan világban, ahol a szülői generáció értékei már nem érvényese…
- Flair #10: Ami valójában a Vigadó téren történt – Vajna Ádám mesél első regényéről
Vajna Ádám az első regényéről, az Ami valójában Fancsikán történt című kötetről mesél Bakó Sári műsorvezetőnek. Elárulja, hogy a könyvet a nyelvvel szorosan együttműködve, „költői…
- Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR II./7.
A Könyves Magazin TBR podcastjának e heti vendége Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine kiadó/könyvesbolt tulajdonosa. Beszélgetnek az olvasás mentál…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Pörgős élet anyaság előtt és után | Vendég Spuriga Dóra, pottyoslabda.hu — Nők az úton
Spuriga Dóra, a pottyoslabda.hu családi portál vezetője, arról beszél, hogyan lehet megtartani önmagunkat a gyermekek megérkezése után, és hogyan találhatjuk meg az új utunkat az…
- Respect & Inclusion Podcast | Mom Talk — Deloitte Magyarország
A Deloitte Magyarország podcastjában Demeter Eszti, Michaletzky-Holka Borcsa és Papp Nóri a szülőségről és karrierépítésről beszél. Kiderül, hogy a Deloitte hogyan támogatja a szü…