Könyves Magazin

Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet

· PT57M47S

Összefoglaló

A Könyves Magazin podcast mai adásában Fehér Gáspár az első regényéről, a Fillenbaum néni hosszú árnyékáról beszélget Valuska Lászlóval. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent krimiszerű történet a lakhatási válságról és a megélhetésről is szól. A beszélgetés érinti Gáspár…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2026. 04. 21.
Hossz
58 perc
Szereplők, említett nevek
Bognár Edmond
Témák
lakhatási válság, megélhetés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[zene] [zene] [zene] [zene] Jó napot kívánok!

Köszöntök mindenkit a Könyves Magazin podcast csatornáján.

A mai vendégem Fehér Gáspár, aki megírta első regényét, de egyébként már írt több forgatókönyvet is, standupol is, és fel fog lépni a hétvégén a Book [zene] Vibes Fesztiválon, ami a Bookline szervezésében valósul meg.

Ez az első Booktok találkozó, április 24-25 között rendezik meg a Millenárison, és itt Gáspár valamiféle standupal készül majd.

Erről sokat nem fogunk elárulni, de a standupról biztos, hogy sokat.

Illetve amiről nagyon sokat fogunk beszélni, az a most megjelent a Margón bemutatott első regénye, a Fillenbaum néni hosszú árnyéka, ami a Skolár kiadó gondozásában jelent meg. iszonyú szórakoztató, krimi is, és egy olyan nagy összefoglaló jelzős szerkezetet alkalmaztam rá, hogy a ez a ez a regény a lakhatási válságról és a megélhetésről is szóló regény, úgyhogy sok mindenről fogunk beszélni.

Kezdjük ezzel a book vibesos fellépéseddel, csak annyiban, hogy most először rendeznek ilyen Booktok fesztivált.

Nem tudom, hogy te mennyire állsz közel a buktokos könyvtartalomfogyasztáshoz.

Nézegeted-e, hogy ott mit ajánlanak, mit olvasnak az emberek.

Tehát a booktok az ugye a Tiktokon azon iszonyú nagy forradalmat indított el a könyvolvasó, fiatal közönség, akik az úgynevezett booktokon, ez egy ilyen almárkája, tehát hogy nem egy önálló közösségi média platforma, han a Tiktokon futó közösségi média tevékenység, ami a könyvekhez kapcsolódik, és gigantikus méreteket ölt a hatása, tehát szerzőket emel fel, tesz tönkre, új műfajokat hoz be, és és ezen az eseményen fogsz fellépni a egy standupal, ami nem tudjuk még, hogy miről szól, de már abban az értelemben, hogy reméljük, hogy most néhány dolgot elárulsz róla.

Mi az, amit meg lehet osztani röviden, hogy ne lődd le a poént?

Tulajdonképpen ez egy nagyjából egy órás előadás lesz, és arról fog szólni, [horkantás] hogy hogyan készül el egy regény.

Most a regényt, a példa kedvért, a regényt mondtam, bármilyen írásműre igaz ez.

Alapvetően onnan jött az ötlet, hogy nekem van egy régi osztálytársam, egy gimnázi gimnáziumi osztálytársam sok év után találkoztam vele.

Ő egyébként építészmérnök, és azt kérdezte tőlem, hogy nekem tényleg az-e a munkám, hogy elmegyek egy kocsmába, és ülök és várom, hogy legyen valami ötletem, és ha nincs, akkor hazamegyek.

És én ezt retteneten megsértődtem ezen a kérdésen.

És utána viszont azt tapasztaltam, hogy elég sok embernek igazából nem nagyon van képe arról, hogy mit csinál egy író. >> És arra gondoltam, hogy akkor ezt azoknak, akik eljönnek és érdeklik őket, azok ezt a dolgot akkor elmondom nekik, vagy bepillantást nyerhetnek ebbe a folyamatba az összes elegáns és kevésbé glamúros oldalával együtt.

És a végén valószínűleg megpróbálunk valamit együtt írni és ránézni erre a dologra, hogy mi alakult ott, mert ez egy interaktív előadás egyébként. >> És mit csinál egy író most a standuptól függetlenül abban az értelemben, hogy hogyha megnézi valaki az életrajzodat, akkor az kiderül rögtön, hogy te tényleg írásból élsz, dolgozol tévés sorozatokon.

Itt például meg kell említeni a mellékhatást, ami egy nagyon népszerű RTL-es sorozat, az Apa tigrist, és hát van két nagy játékfilmben is részed.

Ez mind a kettő a Tiszaker Dánielnek a műve, a Soha véget nem érős, meg a nagy karácsony.

Ezutóbbit, nem tudom 100000 fölött látták az emberek.

Tehát hogy néz ki a te életed, hogy jutottál el oda, hogy író legyél? foglalkozásod és számlázásod szerint? [nevetés] >> Hát nekem nekem apám, anyám író, ők egyébként újságírásból éltek, úgyhogy tulajdonképpen ezt láttam otthon, vagy hogy mondjam, ezt ismertem meg, hogy hogy kell ezt a dolgot csinálni, és ez a dolog elkezdett engem érdekelni. mint elsősorban a film.

Én sokáig azt hittem, hogy operatőr akarok lenni, de amikor a filmművészeti egyetemen jelentkezni akartam operatőrszakra akkor kiderült, hogy a felvételi részeként be kell vinni egy csomó saját fotót, és akkor jöttem rá, hogy de hát nekem egyetlen egy darab saját fotóm sincsen, és akkor ez nem biztos, hogy jó irány, és most csak ezért kéne nekem fotókat csinálnom. >> Egyébként akkor miért akartál? >> Felmerő a kérdés, hogy akkor honnan jön ez a tévképzet?

Ez azért jött, mert mi nekem van ö van a két testvéremmel a ö hárman vagyunk egyébként, de a két fiú testvéremmel mi rendszeresen stábokat alapítot alakítottunk gyerekkorunkban, és csináltunk filmeket, amiknek általott helybe találtuk ki a forgatókönyvét, hogy mi történjen, és ennek mindig ragaszkodtam hozzá, hogy én legyek az operatőre, és ezeket mindig én vettem föl.

Részben azért, mert nagyon rossz színész voltam.

Tehát ha én szerepeltem egy jelenetbe, akkor általában a többiek elrökték és nem lehetett fölvenni.

És valamiért a női karaktereket minden játszottam.

Lehet, hogy ez egyébként összefügg azzal, hogy ők elnevették.

Na, akárhogy is az a lényeg, hogy azért, merthogy én voltam mindig az operatőr, arra gondoltam, hogy akkor biztos az akarok lenni amúgy is. >> És kiderült, hogy nem.

Most a a családodat azokat név nélkül írtad le, pedig lehet, hogy a hallgatók is ismerhetik őket, hogy mesélj már egy kicsit arról, hogy milyen egy olyan családban felnőni, ahol az írás mint hivatás az teljesen természetes, mert az embereknek azért nem az az alapvető elképzelése az írásról, hogy ez egy ilyen családbarát munka lenne.

Hát a azt azért meg kell említeni, hogy nekem anyám ő lényegében csak újságíró volt, őt Hanti Kingának hívják, és ő a teljesen pragmatikus író volt a családban, ami azt jelentette, hogy le kellett ülni, meg kellett írni egy cikket, és akkor ő leült és legépte, és csak azért állt föl, hogy keverjen egyet az ebéden, vagy berakja a mosást.

Apukám pedig, aki itt Fehér Béla, ő regényeket is írt emellett a dolog mellett.

Tehát neki már jóval nehezebb volt az élete.

Ez gyerekként lényegében annyit jelentett, hogy hogy valamelyest igazodunk az ő napirendjéhez, és lábújhegyen járunk a dolgozószobája előtt, mert könnyen kizökken.

De igazából ő mindig egy most már sokkal jobban értem azt, hogy ő elég sokat morgott emiatt a dolog miatt, hogy milyen nehéz koncentrálnia és milyen nehéz úgy írnia, hogy ilyen kevés ideje van rá.

És akkor mindig csak egy ilyen morgós öreg emberneky mosolyogtunk rajta a háta mögött.

Most már sokkal jobban értem, hogy tökéletes. >> Akkor te a morgolódást láttad, meg azt, hogy elvonul és magára zárja az ajtót. >> Igen, de hogy aztán azt is láttam, >> mondjuk egy ez egy ilyen vonzó vonzó [nevetés] pálya is lehet. >> Igen, de azt is láttam, hogy utána viszont amit ír, azzal rendkívül sok ember elégedett, de hogy mondjam, nem volt egy tehát ezt a dolgot teljesen úgy kezelték ők, mint egy szakmát.

Tehát ennyi erővel nekem pékek is lehettek volna a szüleim.

Tehát úgynevezett irodalmi életet nagy ível és nagy évvel nem éltek.

Ki kicsit kicsit azt kell, hogy mondjam, hogy úgy tekintettek szerintem saját magukra is, mint mesteremberek. >> Ühüm.

És mikor olvastál először apádtól regényt? >> Hű, hát én nem olvastam az összeset, megmondom őszintén, merthogy >> Hát de most csak arra gondoljunk, amikor először a Kamasz fiú azt mondja, jó, apám megint morgott.

Most akkor izé leveszem a polcra és akkor elolvasom és akkor megmondom neki, hogy merre van az előre.

Tehát van ilyen élményed, amikor így először találkozol azzal, hogy amit apád csinál, az egyébként hatással van rád, mint olvasóra? >> Gimnáziumba. gimnáziumban volt, hogy elolvasgattam.

Megmondom őszintén, hogy nekem egy csomószor volt olyan érzésem, amikor elolvastam egy könyvét, hogy ez jó, de én nem egészen így csináltam volna meg, ami nem tudom, hogy egy önálló, bimbolzó írói személyiség, vagy pedig, hogy mondjam, egy Frid fallikus harc apámmal, hogy ezt nem tudom, de gimnáziumba én a arra emlékszem, van a Filkó nevű regénye, azt én nagyon szerettem, az volt a kedvencem. és a testvéred Boldizsár, akinek már két kötete jelent meg, az elsővel elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó díjat is.

A könyves magazinon több novellája jelent meg az elmúlt [torokköszörülés] idő években. több mindenen dolgoztatok együtt.

Tehát vele hogy alakult ki a közös munka, meg mit jelentett köztetek a az írás, mint mint élménymegosztás, kikapcsolódás, szórakozás, vagy a a testvériségben is csak a munkát jelentette? >> Nem, hát mi régi harcostársak vagyunk tulajdonképpen. [horkantás] Alapvetően én tanítottam meg őt írni olyan módon, hogy >> végre tisztázódott egy ilyen dolog [nevetés] a Wikipédián, majd föl lehet venni.

Tehát, hogy először csak hűtőmágnesekkel a hűtőn, mert én nagyon én megtanultam írni iskolába, és akkor ez nagyon tetszett, és valakinek már akartam tanítani, és mivel ő volt a kisebb, ezért kénytelen volt megtanulni, mert őt rá tudtam kényszeríteni.

A bátyámat nem tudtam rákényszeríteni se a nővéremet.

És utána pedig megtanítottam kézzel is élünk, de még iskola előtt.

És akkor neki volt egy élénk rózsaszín tolla, zselés tolla, és azzal teleírt füzeteket mesékkel, úgyhogy először önállóan önállóan kezdett el dolgozni, és utána azért volt nekünk könnyű együtt dolgozni, mert úgy ez úgy kezdődött ez a dolog, hogy kitaláltuk, hogy mi a rádió kabaréba akarunk írni. >> Ekkor hány évesek vagytok? >> Hú, hát szerintem >> fiatalok vagytok nagyon. >> Igen, igen.

Én én még én még nem érettségizem le.

Ő meg három és fél évvel fiatalabb nálam.

Tehát ő szerintem ilyen 14-15 körül volt, és megvolt nekünk, megszereztük valahogyan a Sinkó Péternek az email címét, és írtunk egy kabar jelenetet, és ezt elküldtük a Sinkó Péternek, aki azt mondta, hogy ez egyáltalán nem adásképes, de amúgy küldjünk még, és akkor majd meglátjuk.

És onnantól kezdve elkezdtek bekerülni a rádió kabariba jeleneteink. >> Miről szólt, ha így nagy vonalakban?

Az első az egy az egy tévéss jósnőről szólt, akihez hát ez a klasszik, ez egy elég klasszikus dolog.

Akkor voltak ezek az MLDíjas délelőtt ezek a jósnök, lehető mik is vannak, akik messziről küldik a pénzenergiát, és akkor ezt a dolgot gúnyoltuk ki.

De nem, az nem került adásba, a második került adásba, ami egy monológia volt egy embernek, akit a felesége el akar vinni színházba, úgyhogy ő egyáltalán nem szeretne elmenni színházba.

És arra emlékszem, hogy az volt a problémája, hogy miért kell megnézni a a harmadik Rihardot, amikor még az első kettőt se látták.

És és azért volt nekünk könnyű együtt dolgozni, mert annyira egy egy húron pendültünk, meg egy rugóra járt az agyunk, hogy ami az írásban nagyon nehéz, hogy az ember elolvassa és utána a friss szemmel rá tudja nézni arra, amit írt, hogy ezt én meg tudtam írni, átpasszoltam neki, ő módosított rajta, visszapasszolta nekem, és akkor tudtunk így pingpongozni az anyaggal és kicsit úgy, mint nem tudom két test, egy elme.

És és akkor így nagyon értettük, de egyébként a mai napig tulajdonképpen ő az egyik legjobb dramaturgom, szóval >> szóval Duma Rádió kabaré >> Igen. >> Megjelennek és akkor ott a Litkai Gergő felfegyelt ránk.

És és akkor ő továbbvitt minket olyan módon, hogy ő egy idő után ott a rádiókabarét, és csinálta dumaaszínházzal egy saját kabarét, ami néhány adást megélt, meg mi írtunk vele színdarabokat is, de hát nekünk ez akkor egy olyan liga volt, ahova nem gondoltuk, hogy tartozunk, vagy hogy mondjam.

Szóval, hogy hogy azért két, nem tudom, gimnazista vagy 10 éves ott ül és a ritkai Gergő ír egy előadást, amit színpadra állítanak.

Hát ez nem egy szóval volt benne egy volt benne ennek a dolognak az újdonsága, hogy az ember felépi a lépcsőfokokat és eggyel messzebbre jut.

És ennek a mondatnak semmi értelme nem volt, de talán érted, hogy mit akartam [nevetés] mondani. >> Abszolút érthető.

Megyek is tovább, hogy amikor valaki 20 éves egyetemista és írogat, ezt szokták ugye kérdezni az emberektől, hogy írogats-e még?

Ö akkor van egy döntése, hogy az életét mire teszi föl.

És így a amikor így hallgatunk írói [horkantás] élettörténeteket, akkor azok általában arról szólnak, hogy én eldöntöttem, hogy író leszek és mindent arra teszek föl, hogy megírjam az első nagyregényemet, meg a másodikat, meg így épüljön a pálya, és majd lesz valahogy mellette.

Te ehhez képest azt az utat választottad, hogy az írásban meg lehessen élni. az legyen egy profi szakma, profi tudás.

Ö miért döntöttél úgy, hogy a professzionalizálódás útjára lépsz?

Itt most alapvetően a az ellentéte ennek az oldalnak a az ilyen művészi önmegvalósítás, hogy akkor kiírom magamból az élettörténetemet?

Hát ebben nekem amikor jelentkeztem a filmművészeti [horkantás] egyetemre, először engem nem vettek föl érettségi után, és akkor még ilyen három-négy évente indult a szak és akkor én elvégeztem egy közgazda a BGF-et, úgyhogy nekem van egy közgazdász diplomám is, úgyhogy ott már az életnek a pénzoldaláról, ami egyébként nem nagyon esett szó korábban a közoktatásban, nem tudom, hogy kell adózni, meg milyen gazdasági társaságok vannak, meg ilyesmi.

Ezekből én akkor kicsit ki lettem kupálva, hogy ez is egy fontos dolog, hogyha mondjuk jön egy szerződés, ezt az ember olvassa el, meg ilyenek.

És aztán az egyetemen a tanáraim ők tulajdonképpen az írást azért azért eléggé jelezték, hogy ez egy technikai sport is.

Tehát itt nem csak arról van szó, hogy ülünk a kocsmába és eszünk bejut-e valami, hanem ez egy olyan dolog, amit >> igazából tudatosan lehet csinálni. és mondjuk egy egy olyan dolgot, hogy meg kell írni egy bármit, egy jelenetet, egy forgatókönyvet, egy könyvet, ezt le lehet konkrét problémákra bontani, és utána ezekreen a konkrét problémákra lehet megoldásokat hozni, meg kívülről ez csak egy ilyen nagy lebegő felhő, hogy ott a fehér papír, és bármit írhat rá az ember.

És és aztán aztán tulajdonképpen azt a dolgot, hogy hogy az egy dolog, hogy az ember ír, de de tulajdonképpen és ez nem csak az írásra igaz, hanem bármit se az ember sört főzhet, vagy podcastet csinálhat, az egy dolog, hogy ezt megcsinálja, de a másik dolog, hogy ezt meg kell tanulni eladni.

Tehát a én amikor beszélgettem sörfőzőkkel, akkor mindegyik azt mondtam…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Scolar Kiadó

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet”

Miről szól ez az epizód: „Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet”?

A Könyves Magazin podcast mai adásában Fehér Gáspár az első regényéről, a Fillenbaum néni hosszú árnyékáról beszélget Valuska Lászlóval. A Scolar Kiadó gondozásában megjelent krimiszerű történet a lakhatási válságról és a megélhetésről is szól. A beszélgetés érinti Gáspár… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bognár Edmond.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet”?

Fő témái: lakhatási válság, megélhetés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Fehér Gáspár: A vicc pontosan kalibrált szerkezet”?

Megjelenés: 2026. 04. 21.. Hossz: 58 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/feher-gaspar-a-vicc-pontosan-kalibralt-szerkezet

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból