Filmklub podcast

"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili

· PT58M43S

Összefoglaló

Kemény Lili író a Filmklub podcast vendége volt, ahol az elmúlt évéről és debütáló regényéről, a Nem-ről mesélt. A 2024-es év irodalmi szenzációjának számító könyv megjelenése óta számos könyvbemutató, interjú és egyéb feladat tette próbára Lilit, ami az egész életét kitöltötte.…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 01. 07.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Varga Ferenc
Témák
irodalom, könyvkiadás, regényírás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szervusztok kedves hallgatók engem vga ferencnek hívnak ez a filmkub podcast évvégi miniorozatának a záróepizódja ami átcsúszott a következő évre ebben a sorozatban olyan emberekkel beszélgetek akiknek sűrű volt a 2024-es éve és egy ilyen ember kemény lili akinek tavaly áprilisban jelent meg a nem című első regénye ami az év irodalmi szenzációja lett erről a magyar könyvről esett a legtöbb szó tavaly csináltunk már egy adás lilivel még a múlt nyáron és most pedig azt fogjuk megbeszélni hogy mi történt vele azóta ezt az adást lili lakásán vettük fel karácsony előtt pár nappal tehát amikor azt mondjuk hogy idén akkor 2024-et értünk ezalatt am meg azt mondjuk hogy jövőre akkor 2025-öt nagyon köszönöm mindenkinek aki támogatja ezt a podcastot a patreonon és előre köszönöm mindenkinek aki ezután fogja támogatni és akkor jöjjön kemény [Zene] lili szia lili szia feri ez nagyon rosszul sikerült nagyon rosszul sikerült szia feri aha megik újra lehet hogy nekem jó lesz az én szia lilim de azért mondok egy másikat szia lili szia feri itt vagyunk a lakásodban a ami hogyha említettem korábban hogy már nincs memóriám de ha lenne akkor biztos hogy ismerős lenne a könyvedből az lehet de a bolond pierro alapján próbáltam berendezni úgyhogy abból a filmből is ismerős lehet tudod ott van egy lakás ahol fehér a fal vannak alapszínekben pompázó cuccok de alapvetően üres a lakás és csak néhány ilyen hulla van benne meg fegyverek az én lakásom is így néz ki ahol most ülünk az könnyebb lesz a bolond pieróba megkeresni azt a lakást mint a könyvedbe merthogy nincs belőle még ilyen digitális verziód nincs nem is lesz lehet hogy lesz ha elfogy akkor ha elfogy a fizikai valójában akkor szerintem most már csinálok hány példán fogyott eddig erről úriember nem beszél tehát akkor három kiadást adtál neki igen én egyszerűen nem tudok többet foglalkozni ezzel és neked kivágja a hajadat miért borzasztó kiáll a hátulja nem csak eszem jutott hogy hogy most a ok meni fodrász és és én nekem van egy ilyen hogy hátam közepések ez a beszélgetés a fodrászat te is azért keztded el vágni magadnak hát az enyémmel nincsen sok baj de figyelj férfijat tök jól tudok vágni a sajátomat azt nyilván eléggé hát ilyen beleszarósan csinálom meg általában kompulzívan meddig érsz rá ma mármint hogy meg tudod csinálni mit ez megcsináltuk a hajadat persze mit csináltl eddig ma voltam az írók boltjába bevittem 100-at ez ilyen visszatérő program volt úristen 100-at az elbí 100-at hány kiló ez vagy hány deka a könyv na figyelj a könyvem az 1él kgó és én 52őt tudok vinni ahhoz hogy bevigyek 100-at ahhoz vagy még egy ember velem jön és ugyanannyit elhoz vagy pedig kétszer fordulok és akkor ez egy ilyen program a a barátaiddal hogy hogy bevisztek 100-at igen ma egyedül voltál ma egyedül voltam de a második kört nem én vittem hanem az anyukám és a nagymamám együtt családi program szegény nagymamád banyatankkal ment ami történt a a könyveddel az kábbé a legjobb ami történhetett vele nem de azt hiszem igen ami velem történik az lehet hogy inkább közepesen jó de ami a könyvvel az csúcs és milyen volt ez az éved atipikus az év elején már elkezdtem megjelentetni részleteket a regényből április elején megjelent és azóta pedig tényleg még múlt héten is voltam bemutatni a könyvet debrecenben tehát hogy még mindig voltak bemutatói ősszel vagy öt rengeteg interjú rengeteg papírmunka beszállítás nem tudom mindenféle magánlevelezések ezzel kapcsolatban és akkor ezt hát gyakorlatilag kitöltötte az életemet amit én sejtettem hogy ki fog de úgy ter veztem hogy azért ezen így másfél- két hónap alatt túll leszünk és ehhez képest még mindig tart és hogy nem biztos hogy az én életem az úgy van berendezve hogy nekem van egy komplett évem arra hogy valaminek az utó életét rendezgessem amit már megcsináltam de hát ezt senki nem kérdezte meg tőlem hogy akarom-e vagyé de hát most összeszedö ezt a tapasztalatot nem nekem nincsen egy évem arra hogy sikeres legyek jó de ezt val te is csináltad tehát hogy ért te leállíthattad volna ezt bármelyik ponton nem vállaltad volna el a a a bemutatót nem vállaltad volna el a az interjúkat sőt azt is csináltad volna hogy és szerintem az is illett volna ehhez a könyvhöz hogy semmit nem mondasz róla és semmilyen interjút nem válasz be róla hát ez volt a terv amikor még úgy volt hogy majd egy rendes kiadónál jön ki de aztán onnantól kezdve hogy nem volt egy kiadó ami ezt csinálta volna nekem muszáj volt most érted hogyha én beadom a magvetőkiadóhoz és a magvetőkiadó kiadja és ők csinálják amit akarnak én nem nyilatkozom akkor attól még be fog kerülni a könyv ide oda és lehet majd tudni róla hogy létezik de mivel a magvető nem vállalta és az volt a következő lépés hogy jó akkor én adom ki a szűk űrszálnál adom ki de hogy én fogom csinálni a ezt a részét akkor viszont nekem nincsen előre megvett hirdetési nem tudom micsodám a élet és irodalomban vagy a magyar narancsban hanem nekem semmim tehát hogy hogy tudtam volna elérni hogy ez egyáltalán bárhol látszon érdekes lenne tudni és hát nem tudhatjuk hogy ha újon azt a stratégiát követted volna hogy nem csinálsz semmit akkor akkor hova jutott volna el ez a könyv de én ennyiben nem csináltam semmit csak elvállaltam amit nem tudom azért mondtam nem meret egy csomó mindenre jó csak azért más hogy ha ha valakivel ki van tapétázva a könyves bolt meg oda odt van előrerakva a a nagy kupacba és úgy nem mond semmit vagy mint az hogyha ő viszi be az íróboltjába de az én könyvem is végül is ki volt rakva kupacba előre de csak azután tehát mikor először bementem a könyvvel az írókboltjába azzal hogy van most itt nálam 100 példány mondta a janó hogy hát 12t hagyjak itt és akkor szégyenszemre hazavittem amit odacipeltem és akkor tudod két nap múlva írt hogy akkor most hozzak belőle 300-at de de hogy első blikre ez így nézett ki hogy bár én sejtettem hogy azért így első héten el fog fogyni több mint 12 de ezt a szakács janó nem nem gondolta még akkor és úgy kezdtünk hozzá a dologhoz ahogy ő gondolta és utána például ő vagy mások akik úgy érintettek voltak ebben azok így találtak rá magyarázatot hogy hogy miért érdekelte ez vagy érdekli ez ennyire az ember ked nem tudom én azt remélem hogy egyszerűen az van hogy ami nekem érdekes az az még egy csomó mindenkinek érdekes és én se úgy szeretem azt hogy ami érdekes azt rögtön meg is van fejtve hanem hogy hát te is tudod olvastod a könyvet én azokra a dolgokra vagy azoknak a dolgoknak megyek utána a könyvben is amikre nincsen egyértelmű egyszerű válasz de a a rejtély maga jó és hogy ez ez ez így hat másokra is és egyszerűen ennyi van egy valahogy a tényleg a a mi hétköznapjainkban a mi világunkban játszódik de rejtélyek vannak benne és szerintem ennyi tehát igazából én azt hiszem hogy tényleg persze biztos vannak pár százan akiket érdekelnek az én szexuális eszkapádjaim oké akkor ők olvassák ezért maradjunk ennyiben lehetőleg ne találkozunk de hogy szerintem van van neki egy olyan külön élvezeti akaktora ami azt csinálja hogy visszacsempész valami misztikumot hétköznapi középosztálybeli nagyon mai milliőbe és ezt szeretik emberek érezni szerintem ennyi van a könyvben olyan kis rejtély vagy dolog amit így így így így beleraktál amit még nem szúrt ki senki és így így várod hogy így mikor fog már valaki végre arra utalni ó hát szerintem van igen van van egy csomó kisebb meg meg egy egy egy elég nagy tehát az hogy itt van ez a ez az egész szerelmi tragédia ez a kényszerneurózissal súlyosbított párhuzamos kettős őrület amiről a könyv második fele szól ezt egyszerűen egy ilyen rosszul értelmezett nem tudom micsodából hogy meg akarják védeni tőlem a mikes nevű karaktert vagy nem tudom de hogy senki nem beszél erről nem írnak a kritikákban erről úgy tesznek mintogyha a könyvnek a második felében nem lenne semmi és ez ez nekem nagyon tetszik azt érzem hogy sikerült valami olyasmit olyasmit csinálnom ott amihez egyszerűen nem mer hozzá núlni meg hozzászólni senki szóval hogy valami hát a szó eredeti értelmében szent vagy tabu hogy valószínűleg a az indulatokat azért ez fűti erősen tehát hogy nagyon nagyon kiannak az emberek attól hogy ilyen mélyiségig nem lehet kiszolgáltatni az embernek saját magát meg a másikat főleg de hát hogyne lehetne meg ha nem történne akkor nem létezne irodalom szóval hogy ez sűti az indulatukat de nem merik megközelíteni se és megkérdezted valakitől vagy akár több embertől aki írt róla hogy erről miért nem írtál nem mert az ember alapvetően nem válaszol kritikákra ez például valószínűleg a neveltetésemnek az egyetlen ilyen érintetlenül maradt része de hogy én tudom hogy író ember nem válaszol a kritikára tehát az az író aki de egyébként ez hülyeség mert érted a tandori milyen jól válaszol a kritikára meg valójában mindenki válaszol valahogy de hogy ennek ennek nagyon jó módjai vannak hogy hogyan tudsz te kritikára reagálni anélkül hogy ezeket felhoznád vagy megemlít vagy megemlítenéd annak az embernek aki írta ezeket a kritikákat vagy mit tudom én tehát hogy így egyenesbe nem foglalkozunk sajnos ez egy ez egy olyan illemszabály amit én is tartok de azért neked sikerült idén kábbé válaszolni az összes kritikára oggy emlékszem hogy volt egy ilyen egy ilyen szöveged tudod amelyikről beszélek hát két szövegem volt ami nem nem interjú az egyik egy lista 1749 nevű blog kért tőlem egy világirodalmi 11-es című listát arról hogy nekem mik a legnagyobb világirodalmi élményeim ez a másik akkor jaj nem te te még egy harmadikra gondolsz mert a másik amire én gondoltam az az hogy hogy írtam az alföldnek az autofikciós körkérdését ahol megpróbáltam explikálni hogy én miért nem has használom az autofikció kifejezést és hogy ezt ez alatt én amúgy mit értek és és akkor melyikre gondolok én mert mert így emlékszem hogy hogy minthogyha az is egy ilyen lett volna hogy egy egy nem egy interjú hanem ez amikor így elküldik a kérdést aztán válaszoljál rá nem tudom sok bekezdésben és akkor itt volt egy egy szép nagy bekezdés arról ahol gyakorlatil így elővetted a a a a a kritikusokat meg a hozzáállásukat meg azt hogy eddig ez nem volt divat hogy hogy így mindenki a a kis olvasmány élményeivel jön itt ja akkor viszont ez volt az ezt olvastad ezt a z arföldeset azt még csak nem is a saját kritikusaimnak válaszoltam hanem azért az van hogy nekem nagyon-nagyon fontos hát beszéltünk már itt múltkor is kritikákról arról hogy a kritikus az tulajdonképpen alkotótársa kéne hogy tudjon lenni hy a születőben lévő irodalomról úgy kell tudni gondolkozni mint egy izének egy egy nagyon jó befektetőnek aki szintén azt gondolja arról amit ő csinál hogy az művészet évekkel előre kell tudni a tendenciákat kell látni problémagócokat kell tehát hogy nem nem mint a szerző saját és közvetlen barátai és távoli elődjei műveiben elveszve élni a mindennapjait hanem mindezen felül még összekötögetni ezeket a pontokat a saját kortárskultúrá ának a a a nem tudom ilyen szigeteit és úgy előre nézni de annál rosszabbul fizetik őket hát baszki azzal hogy ezeknek az embereknek akik most kritikával foglalkoznak te fizetnél akkor se lennének jobbak ebben és nem azért mert ők mind egyenként idióták hanem azért mert elmúlt ez a ez a paradigma csak hát egyrészt én gyászolom ezt a paradigmát másrészt meg azt gondolom hogy semmi nem múlik kell nyom nélkül tehát egy paradigma elmúlhat az intézményrendszer vagy a nem tudom az az elmúlhat hogy hogy ez újratermelje magát de attól még egyéni teljesítmények mindig lehetségesek csak hát sokkal egyszerűbb lenne hogyha úgy lenne berendezve a kultúránk hogy azokat a dolgokat képes legyen újr terermelni amikre szükség van de most a kultúránk csak ellenállást tud felkínálni a szerzőknek és nem tudom valahogy azt láttam hogy hogy mindenki aki aki elkezdte színi ezt a könyvet annyira ilyen bénának tűnt miat vagy vagy egyszerűen nem sikerült így és múltkor beszéltük ezt hogy hogy hogy várod-e azt hogy hogy valaki egy ilyen megsemmisítő kritikát megírjon róla és nem tudom hogy mert én nem olvastam el mindent hogy ez megszületett végül nem sokan próbálkoztak de nem mert tudod h ahhoz a fajta megsemmisítéshez amit te is meg én is úgy szeretünk ahhoz tényleg az kell hogy mondjuk először demonstráld hogy mindent értesz mindent értesz és nem úgy van és egyelőre olyan még nem volt hogy valaki demonstrálta volna hogy mindent ért meg el is homályosította a a dolgot az hogy hogyyszer mindenkinek a terjedelem legnagyobb részét azzal kell töltenie hogy erre a jelenségre reagál szóval el tudom képzelni hogy egy csomó olyan ember aki már foglalkozott azzal vagy kapott fel kérést vagy saját indíttatásból rászánt időt hogy erről a könyvről írjon valamit egy recenziót vagy egy kritikát ezek között az emberek között biztos hogy van olyan aki hogyha nem a jelenségre kéne reagálnia hanem tényleg lenne terjedelme karakterszáma és ideje arra hogy hogy a könyvről írjon és ne arról hogy mi ez a felzúdulás akkor azért tovább tudnának jutni de ez egyikünknek se adatott meg tehát engem persze nyilván érdekelne hogy hogy ki hogyan olvassa ezt a könyvet de még nem sok ember jutott oda hogy tényleg elolvassa ezt a könyvet most abban az értelemben ami nyilván az nem az hogy hogy végigszaladok rajta és aztán monitorozom egy kicsit hogy hogy éreztem magam megnyerted a margó díjat ez meglepett igen azt hiszem hogy hogy meg de de visszamenőleg már már nagyon természetesnek tűnik ezt hogy érted és akkor mz ott tudtad meg vagy vagy tudtad előre hogy te fogod kapni nem tudtam nem sőt még ilyen hármas shortlistzt se volt úgy emlékszem tehát hogy az a 10 ember aki odament illetve a kovács ikrek miatt 11 hogy a 11 ember közül mindenki ugyanannyira gondolta vagy gondolhatta hogy hogy meg fogja kapni én benne volt a pakliban de de azért inkább meglepett de most már valahogy azt érzem hogy ez ez tényleg így volt adekvát de mi miatt tát a akik akik adták hogy azt hiszem hogy benne volt a valuska benne volt az ottanna és mondjuk hogyha azt nézem hogy a a a valuskáék tizenvadik helyre rakták csak a könyvet az ilyen éves listájukon az ottanna bele se rakta az év legjobb…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili”

Miről szól ez az epizód: „"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili”?

Kemény Lili író a Filmklub podcast vendége volt, ahol az elmúlt évéről és debütáló regényéről, a Nem-ről mesélt. A 2024-es év irodalmi szenzációjának számító könyv megjelenése óta számos könyvbemutató, interjú és egyéb feladat tette próbára Lilit, ami az egész életét kitöltötte.… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 07..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili”?

Fő témái: irodalom, könyvkiadás, regényírás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Nekem nincsen egy évem arra, hogy sikeres legyek" - Kemény Lili”?

Megjelenés: 2025. 01. 07.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/nekem-nincsen-egy-evem-arra-hogy-sikeres-legyek-kemeny-lili

Több epizód a Filmklub podcast-ből