Könyves Magazin

Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9

· PT51M10S

Összefoglaló

Az "Ezt senki nem mondta!" podcast új adásában a rappert, Gege-t kérdezik a szülővé válás tapasztalatairól. Az új szerep, a kapcsolódás a gyermekkel, és az ehhez való alkalmazkodás kihívásai kerülnek terítékre. Gege beszél az alkotói folyamat megváltozásáról, a kislánya melletti…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 11. 04.
Hossz
51 perc
Szereplők, említett nevek
Bognár Edmond, Bakó Sára, Tapasztó Orsi, Benkovics Júlia, Borda Réka
Témák
szülővé válás, alkotói folyamat, rapper
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Már az elejétől fogva annyi erőt kaptam attól, hogy apuka lettem, meg attól, hogy van egy gyerekem, ami egy olyan kapcsolódás, ami tényleg nem hasonlítható semmihez a világon. [zene] >> Ezt senki nem mondta.

Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.

Ebben a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel.

Azt senki nem mondta főtámogatója az Erzte, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.

Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről.

Ezekre közösen egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.

Higgyj magadban, az erte már hisz benned. [zene] Gegét leginkább rapperként ismerjük.

Összetéveszthetetlen szövegeit évek óta mantrázzuk.

Lassan egy éve lett apa, és ezt az utat, büszkeségét Instagram oldalán is dokumentálja.

Arról kérdeztem, hogy mit adott, és mit vett el tőle az új szerepe, mennyire alakult át az alkotás folyamata, miután a napjai nagy részében már vele van a kislánya.

Beszélgettünk a saját apjához fűződő viszonyáról, a megváltozott férfi szerepekről, és arról is, hogy mi lesz majd, ha a lánya az ő zenéjére fog bulizni.

Helló, Gegge, nagyon köszi, hogy jöttél. >> Szió, jó újra itt lenni.

Arra gondoltam, hogy onnan kezdjük az egészet, hogy neked milyen az apaképed.

Szóval, hogyha a gyerekkorodra gondolsz és az édesapádra, akkor mik így a legmeghatározóbb érzéseid? >> Hát elég bonyolult ez a kérdés. hogyha azért teljesen őszinte akarok lenni, akkor ez nem egy kizárólag pozitív dolog, mert volt nekünk elég sok harcunk, mondjuk úgy édesapámmal, de hogy alapvetően azért van bennem egy melegség abba az irányba, hogy hogy amúgy a a kisgyerekkoromban mondjuk milyen volt velem.

Szóval a leginkább azért a tini koromban voltak ezek a összefeszüléseink, ami meg talán természetes is azért, hogy van ilyen.

Apám rengeteget játszott velünk.

Nálunk az volt a felállás, hogy ő volt velünk otthon.

Anyukám meg visszament dolgozni, merthogy ő neki jobb munkája volt egyszerűen.

Apukám meg vállalkozott, és akkor ott ő pont ki tudott hagyni egy kis időt, meg inkább ilyen időszakosan voltak munkái, és ezért sokat volt velünk otthon, és amikor gyerekek voltunk, akkor dobált minket, meg rángatott, de tudod, így a jó értelemben.

Szóval, hogy így így nagyon sokat sokat játszott velünk.

Úgyhogy az igen, ezt a melegségszót ezt a használtam, mertogy ő abszolút olyan apa volt, aki azért így bevonta magát és a játékot ő is nagyon élte.

Szóval benne is volt egy olyan kisgyerek igazából, aki így tudott hozzánk kapcsolódni. >> Na figyelj, hogy a így a 90-es években ez arra van emléked, vagy később így, hogyha visszagondolsz, hogy hogy mi volt a környezet visszajelzése, vagy megélése, hogy az apád maradt otthon veled és az anyukád visszaven dolgozni?

Nincsen nagyon megélésem erről, de hát el tudom képzelni azt, hogy ez akkor egy nagyon-nagyon furcsa dolog lett.

Tehát nekem most is van olyan barátom, akiknél ez a felállás, és még mindig azt érzem, hogy azért vannak ezek a társadalmi szerepek, ezek megvannak annyira, tehát hogy állnak annyira stabil lábakon, hogy mondjuk ez a barátom is azért voltak neki ilyen hogy mondjam, kéteyejei azzal kapcsolatban, hogy ez így mennyire oké.

Ami amúgy meg tök érdekes, mert adott esetben tényleg, hogyha az anyuka mondjuk sokkal jobban keres, mint az apa, akkor valahol ez egy egyértelmű dolog.

És hát szerintem manapság meg végképp az van, hogy a az apának is ugyanúgy ki kell venni a részét a dolgokból, vagy én azt érzem, hogy ez a ez az általános elvárás.

És hogyha arra gondolsz, hogy mi az, amit az apukától ellestél, vagy akár nem is tudatosan, csak most, hogy te is apává váltál, csinálod, úgy csinálod, van-e ilyen vagy inkább az a jellemző, hogy ellene mész, hogy na úgy biztosan nem?

Szerintem valahol, ahogy ez általában lenni szokott, és gondolom te is erre a válaszra számítottál, hogy a két út között van egy harmadik ösvény, ami még kitaposatlan, és assassiszem azt nekem kell kitaposni, de vannak olyan, tehát például ez, amit az előbb is említettem, hogy az a fajta ilyen rákapcsolódás, erre a gyermeki ilyen minden heuréka élmény igazából a világban, és apukám ezt nagyon ügyesen csinálta velünk. hogy hogy ő valahogy nagyon jól tudott így empatizálni igazából azzal, hogy egy gyereknek mi az, ami újdonság lehet, és hogy azt úgy úgy megélni, hogy egy kicsit így még alá tenni a lovat ebben a ebben a dologban, hogy ezt ő még jobban élje meg, vagy még jobban fel tudjon fedezni valamit, ami neki új dolog.

És ebben azt érzem, hogy én is hasonlóan állok a kislányomhoz, >> és ezt szeretném is megtartani, ameddig csak lehet, mert most van itt ugye az adás előtt beszéltük, hogy most van az, hogy föláll.

És akkor ugye nyilván az ez is így tök érdekes, hogy belegondolni abba, hogy az neki mennyire megterhelő is, vagy mennyi új impulzus az, hogy ő eddig valahonnan látta a világot, valahonnan azt gondolta, hogy ilyen, és nem látta azt, hogy a kanapéra le van téve egy könyv, vagy egy távirányító, és most már, hogy fel tud kapaszkodni a kanapéra, most már látja azt, hogy ja, hogy dolgok fölött vannak más dolgok, és azok azokon is lehet valami, és hogy ezt így igyekszem én is így megélni vele, és igyekszem mindig belegondolni >> abba, hogy ő neki ez most milyen lehet, vagy mi lehet ebben neki az érdekes. >> És így a családról mi volt a te, nem is tudom elképzelésed, hogy azt mondod, hogy kamaszkor nyilván talán a fiúk esetében másképp, de nehéz.

És akkor felnőttél, zene, rap, közben irodalom, ugye azért az egyetemet elvégezte.

Szóval, nehogy szóérje a ház elején.

És hogy és hogy nagyon kíváncsi vagyok mindig arra, hogy a fiúk mondjuk így fiatal felnőttként férfiak gondolkodnak-e azon, hogy hogy a család az majd nekik hogy lesz, vagy mikor lesz, vagy tervezik-e egyáltalán, vagy egyáltalán gondolkodnak-e azon, hogy ez belefér-e az életükben.

Szóval, hogy neked mi volt a meghatározó gondolatod, hogyha erre gondoltál fiatal felnőttként?

Ezt nem tudom, hogy lehet-e általánosítani úgy, hogy a fiúk, de én nekem én nagyon-nagyon szerettem volna családot meg gyereket mindig is.

Nagyon jóban voltam a gyerekekkel amúgy fiatal felnőtt koromban is.

Szóval vannak ezek az embere van, vagy vannak olyan emberek, akiken így azt látom, hogy ők inkább így távol tartják magukat a gyerekektől, meg így nem is nagyon tudják, hogy így mit kezdjenek egy kisgyerekkel.

Bocs, mond, hogy kicsit elkanyarodok, de aztán visszakanyarodottunk, hogy hogy így több emberről, ak beszéltem, >> aki apukává vált, így azt mondta, hogy hát igen, hogy ő ilyen másfél két a gyereke másfél két éves koráig így nem nagyon tudott mit kezdeni a gyerekével, merthogy ő úgy érezte, hogy egy apának ott indul el a >> az igazán mély bevonódás, amikor már kommunikálni tud a gyerek, tehát amikor már mond dolgokat.

És hogy nagyon érdekes, hogy én ezt teljesen máshogy éltem meg, és már akkor is teljesen máshogy éltem meg, mondjuk amikor a unokaöcsémmel voltam, vagy rá, nem is az, hogy kellett vigyáznom, hanem többször volt olyan, hogy én voltam vele már akár két éves kora előtt, meg hogyha nem csak én voltam vele, hanem ott voltak a szülei is, akkor is én már fél évesen tök jól eljátszottam vele.

Úgyhogy én nagyon szerettem volna a gyereket, és én nekem így az volt a fejemen, hogy 30 éves korom előtt szeretnék, és aztán úgy született meg a kislányom, hogy 31 még nem voltam, tehát igazából 30 éves koromban született meg. >> És terveztétek, mármint, hogy ez így volt egy ilyen párbeszéd, amikor azt mondtátok, hogy oké, most az életünk azon része következik, amibe beleférhet egy gyerek. >> Nem. >> Aha.

Nem ter >> mennyire volt pánik? >> Nem volt pánik.

Szóval, hogy egyetértettünk benne mindketten, hogy ennek így kell lennie.

És akkor én egyébként is egy kicsit olyan vagyok, hogy ha az ember nagyon megpróbál felkészülni valamire, akkor általában rosszabb lesz az, hogy az a valami nem úgy fog megvalósulni, mert úgy se fog úgy megvalósulni semmi, mint ahogy arra az ember felkészül.

És én azt érzem, hogy nekünk ez talán még előny is volt ebben a helyzetben, hogy így menni kellett a flowval, ami ami történt, és ott a pillanatban kellett mindig igazodni ahhoz, hogy akkor most ez hogy legyen, hova költözzünk el, amíg nem tudunk elköltözni, addig hogy teremtsük meg a gyereknek azt a teret, ami azért mégis az övé, még akkor is, hogyha nyilván egy kisgyereknek nem kell úgy saját szoba, mert azért általában ott alszik minden gyerek a kiságyon a szülei mellett.

Szóval és ez nálunk is így volt, de hogy akár csak a cuccait hova rakjuk, vagy a pelenkázót hova rakjuk, és akkor ezeket így útközben nagyon jól ki tudtuk találni, és volt az, hogy hogy úristen, igen, most mennyi mindent kell megoldani, és akkor ilyen pillanatnyi pánikhelyzetek azért voltak, de az ezekben is az a vicces, hogy ah hogy utólag visszagondol az ember, ezek inkább jó emlékek, hogy hú, hogy rá tudtam egy ilyen hülyeségre feszülni igazából, miközben amúgy megoldódott minden, és hogy minden szerencsére ezt le is kopogom.

De hogy emlékszel olyan párbeszédekre, amikor így leültetek még, még vártátok a lányotokat, és azt mondtátok, hogy figyeli, én ezt képzelem a családról, én ilyen családot tervezek, én ilyen típusú apa akarok lenni, hogy hogy ezek szerintem nekem nem volt soha, vagy nekünk ilyen párbeszédünk, de lehet, hogy kellett volna, hogy hogy volt-e ilyen típusú tervezés benne, hogy nem az, hogy hova költöztök, hanem hogy mit gondolunk mi a családra, vagy hogyan fogjuk ezt a gyereket felnevelni mi ketten, vagy mit veszek ki én belőle, vagy a szerep, melyik lesz az én szerepem satöbbi.

Nem volt ilyen, és lehet, hogy nekünk is kellett volna, de most azért nem >> érzem valójában azt, hogy kellett volna, merthogy mi a kedvesemmel a nagyon egy hullámhosszon vagyunk abban a abban, hogy hogyan neveljük ezt a gyereket, és hogy mit szeretnénk, hogy az a gyerek megélje, hogy annak a gyereknek mit szabad, és mit nem szabad mondjuk, és az igen, tehát az, hogy mennyire engedjük őt szabadjára, Az abban teljesen megegyezünk, és azt hiszem még én kis szülő vagyok, vagy hogy mondjam, hogy még kicsi a kislányom, és nyilván most kezdődik el az időszak, amikor ez tényleg igazán fontossá válik, mert most már elkezdi megenni a teafiltereket, és akkor azt kell mondani, hogy jó, a teafiltert nem lehet megenni, meg letépkedi a növényről a levelet, és azt is megpróbálja megenni, és akkor meg kell mondani, hogy azt nem lehet, és rá kell vezetni, de hogy szerintem a az Eszternek, aki a kedvesem, és nekem elég eléggé hasonló a habitusunk, és ezért nem érzem azt, hogy nagyon szükség lett volna erre, hanem ez is most, ahogy van pillanatnyilag nagyon organikusan alakul úgy, hogy az esetek 98%-ában ugyanazt gondoljuk, hogy hogy és nem szólunk bele abba, hogy a másik épp mit csinál, vagy hogy mit nem úgy kéne csinálnia, merthogy bízunk annyira a másikban, szeretjük annyira a másikat, és tényleg azt gondoljuk, hogy a másik is jót akar a gyereknek, és hogy ugyanúgy akar jót, mint ahogy ahogy az egyik. >> Nekem ugye már lassan négy éves a gyerekem, de még mindig és egyre inkább meghatározó az az élmény.

Basszus, hogy így a teljesen felforgatta az életemet ez az élmény, hogy szülővé váltam, és hogy már tényleg nem lesz semmi ugyanolyan.

És persze változik meg az ő fejlődésével és életkorával változik az, hogy mennyit lehet nélküle lenni, milyen más fókuszok kerülnek előtérbe, hogyan kell vele együtt lenni, satöbbi, hogy hogy ti te mennyire érzed azt, hogy megváltozott a te mindennapod?

Azt tudom, hogy mi a színpadról ismerünk leginkább téged, meg hallgatunk, de hogy volt, amikor legutóbb találkoztunk, volt még civilállásod, vagy rendes nyolc órás munkahelyed hogy mennyire kellett ezen változtatni akár, vagy hogy hogy szerepet tud otthon vállalni? kellett.

És az a az az igazság, hogy a nem csak a gyerek miatt kell, tehát hogy >> ebben az az érdekes, hogy én am tehát amikor a két dolgot egyszerre csináltam, mert volt egy olyan időszak, ez hát ugye december 12-én született a kislányom, ami egy külön vicces dolog, ezt majd elmesélem, a december 12-én született a kislányom, és én >> márciusban mondtam fel a munkahelyemen, de hogy nem azért mondtam fel, mert Mert az Eszter azt mondta nekem, hogy na most már többet kell, és hogy ez így nem működik, hanem azért mondtam fel, mert én rosszul éreztem magam azért, hogy nem tudok együtt lenni a gyerekemmel.

Szóval, hogy azt is gondolom, hogy az az alapvető helyzet, amiben van egy család, az amúgy egy nagyon rossz helyzet, hogy az apuka reggel 7:00-kor fölkell, együtt van egy órát a gyerekkel, jó esetben, utána elmegy, és utána hazaér f:307re, és akkor este is megint kábé egy órát van együtt a gyerekkel, és akkor ott van a hétvége, amikor nyilván az ember amúgy meg, hogyha van egy 40 órás munkája, akkor fáradt, mert azért a legtöbb ember sajnos nem olyan helyen dolgozik, ahol igazán fel tud töltődni, vagy ahol igazán meg tudja élni a az, hogy hú, neki most ilyen a karrierje, és nagyon ki is kapcsolja, vagy energiát ad neki amellett, hogy oda le is adja az energiát.

És Igen, tehát hogy én én azt éreztem, hogy ez így nekem nem jó.

Nem azt éreztem, hogy a gyereknek nem jó.

Azt is tudtam, hogy a gyerek, vagy Eszternek nem jó.

Azt is tudtam, hogy nekik se jó, de azt is éreztem, hogy én nem akarom úgy leélni az életemet, hogy nem látom, ahogy az első gyerekem a hasáról, a hátára fordul, hogy nem látom, ahogy kúszni kezd.

És akkor szerencsére, és itt tényleg ezt ki kell hangsúlyoznom, hogy én egy szerencsés helyzetben vagyok.

Bár nyilván sokat tettem azért, hogy a zene is egy ilyen láb legyen, amin állok, de szerencsére akkor volt egy pár hónap, amíg nem kellett visszamennem dolgozni, hanem csak a zenéből tudtam élni, és ez nyár…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9”

Miről szól ez az epizód: „Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9”?

Az "Ezt senki nem mondta!" podcast új adásában a rappert, Gege-t kérdezik a szülővé válás tapasztalatairól. Az új szerep, a kapcsolódás a gyermekkel, és az ehhez való alkalmazkodás kihívásai kerülnek terítékre. Gege beszél az alkotói folyamat megváltozásáról, a kislánya melletti… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bognár Edmond, Bakó Sára, Tapasztó Orsi, Benkovics Júlia, Borda Réka.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9”?

Fő témái: szülővé válás, alkotói folyamat, rapper.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gege - Ezt senki nem mondta! S3E9”?

Megjelenés: 2025. 11. 04.. Hossz: 51 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/gege-ezt-senki-nem-mondta-s3e9

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból