Könyves Magazin

Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2

· PT1H16M9S

Összefoglaló

Grecsó Krisztián a szülővé válásról, az apaság kihívásairól és a családi mintákról beszélget a műsorvezetővel. Kitér arra, hogyan változott a gyermeknevelés rendszere a 80-as évekhez képest, különös tekintettel a férfiak szerepére. Saját apjának katonaéletére és késői…

Röviden

Műsor
Könyves Magazin
Megjelenés
2025. 09. 16.
Hossz
1 óra 16 perc
Szereplők, említett nevek
Bognár Edmond, Bakó Sára
Témák
szülővé válás, apaság, családi minták, gyermeknevelés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Apa, te tényleg azt gondolhat, hogy te szigorú leszel?

És akkor mondom neki, hogy igen, tényleg ezt gondolta.

Rámnézett és kiröhögött. >> Ezt senki nem mondta.

Mióta megszületett a fiam, egyre többet rágódom azon, hogy mit tud kezdeni az ember szülőként az új szerepével, hogyan tud alkalmazkodni ehhez az új valósághoz, hogy ez milyen kihívásokkal jár, ezt senki nem mondta.

Ebben a podcastben a szülővé válás tapasztalatairól, családi mintákról, a gyerekvállalás és alkotás önmegvalósítás kapcsolatáról beszélgetek meghívott vendégeimmel.

Azt senki nem mondta főtámogatója az Erzte, mert tudják, hogy a szülővé válás rengeteg örömmel, de legalább ennyi kérdéssel is jár.

Legyen szó akár a pénzügyekről vagy a gyereknevelésről.

Ezekre közösen egymás történeteiből erőt merítve könnyebb választ találni.

Higgyj magadban, az erte már hisz benned.

Grecsó Krisztián apám üzem című nagyregénye az életmű egyik fontos mérföldköve, amiben a szerző saját édesapjának állít emléket.

Ezt a történetet és a Grecsó család legendáriumának több történetét ismerve arra voltam most kíváncsi, mit hozott magával, mit tagadott meg, miután ő maga is apa lett.

Mekkora a távolság a falu és a főváros között, és mit szól egy apa, aki mindent megtette azért, hogy eljöjjön valahonnan, ahol a lánya talán egy napon épp otthonra találhat.

Szia, Krisztián, nagyon köszönöm, hogy itt vagy. >> Örülök, hogy itt lehetek.

Régóta beszélünk erről, hogy találkozunk és beszélgetünk, de abban maradtunk, hogy éppen benne voltál a nagy regényben, ami azóta megjelent, és nagyon sokan olvastuk, az apám üzen című könyvről van szó, és hát hálás vagyok neked, hogy ezt javasoltad, hogy várjuk meg ezt a könyvet, merthogy valóban fontos valószínűleg, de ez majd a végére kiderül a szülővéllásod kapcsán is.

És minden beszélgetést onnan szoktunk indítani, hogy hogy kicsit nézzük meg azt, hogy oké, hogy valaki szülővé válik, de hogy mi a helyzet az ő saját szüleivel, vagy azzal a közeggel, ahol ő felnőtt.

És és önvarban vagyok, mert nagyon sok idézetet kiszedtem és kimásoltam könyveidből, főleg az apám üzentből, ahol az illúzióm, hogy valamennyire ismerem a te családodat.

Igen, >> de hogy és itt szeretnélek megkérni arra, hogy valószínűleg ez egy illúzió, és itt tudod a fikciónál van ez az emlékezés kérdés, ki mondja el, hogyan mondja el a történetet.

Úgyhogy csak annyit szeretnék tőled kérni, hogy ha te az apádra, mint apára gondolsz, és arra, hogy neked gyerekként ő hogyan volt jelen az életedben, akkor hogyan jellemeznéd őt leginkább? >> Ühüm.

Hát ugye egy teljesen más korban vagyunk. gyakorlatilag olyannyira különbözik a 80-as évek a máától, mintha valami skanszen állapotot próbálnánk meg fölvázolni.

Ennek ugye mindenek előtt a rendszerváltás az oka, tehát hogy egy teljesen más politikai berendezkedés, illetve másképp diktatóra, mint a mai, más logikával, más hitekkel, más vallásokkal. ezen túl meg még egy dolog miatt ugye elképesztő nagy különbség, hogy ugye a a technikai robbanás, tehát a azért úgy szoktam látni mai gyerekeken, mikor azt mondod nekik, hogy a gyerekkorodban nem volt internet, hogy azt hogy érted?

Meg ugye a ugyanez a mobiltelefonnal, tehát hogy a ugye nagyjából ezek ezek körülbelül a a sarkából fordították ki a világot teljes egészében.

Úgyhogy ezek nagyon más kulisszák.

Egy, kettő, valahogy nagyon másképp működik a gyereknevelés normarendszere is.

Tehát sokkal inkább közösségi feladat a gyereknevelés.

A férfiak sokkal, de sokkal kevésbé vannak jelen a gyermekük életében, és az természetes, hogy nincsenek annyira jelen.

Tehát nem csak az enyémben nincs nagyon szorosan jelen az apám, hanem ezt úgy normálisnak is gondoljuk.

Nekem mondjuk az extrém, hogy apám ugye katona a születésem pillanatától kezdve, ráadásul a másfél évet kiegészíti némi katonai börtönnel, futkosónak csúfolják, ugye?

Úgyhogy elég későn kerül haza.

Tehát már én emlékszem rá, hogy megismerem.

Ugye általában ez egy ritka dolog.

Alapvetően a közeli hozzátartozóinknál nincs olyan emlékünk, amikor először láttuk őket.

Azt mindig is tudtuk, hogy a nagymama a nagymama.

Nekem ez másképp alakult a a az anyai nagyszülőket és az apámmal emlékszem rá, amikor bemutatják.

Tehát, hogy ezeket így >> ezek gesztusok, amik nyilván meghatároznak egy viszonyt.

Nem olyan régen egy ösztöndíj kapcsán jártunk Marakesben, Afrikában Marokkóban és először nem is értettem egyébként, hogy mi a furcsa a kultusokon túl.

Azon viszonylag ha túul jutsz.

És rájöttem, hogy az a furcsa, hogy úgy nevelkednek a gyerekek, ahogy mi nevelkedtünk a 80-as években.

Azzal a normarendszerrel, úgy kommunikálnak velük, úgy működik.

Elképesztő, hogy a lányom, aki itthon ugyanúgy, mint az összes többi gyerek a játszótéren kikéri magának, ha egy másik felnőtt rá mer szólni, te nem vagy az én anyukám, apukám, miért mersz nekem törö három nap alatt átvette ezt, és tök normálisnak gondolta, és érted, ott egy ott az, hogy vigyázunk a másik gyerekére, fölkapom a másik gyerekét, mert azt látom, hogy veszélyben van, és egyébként lehet is, mert szágulóznak a motorokkal meg és a többi, hogy 40 alsó tagozat gyerek egy szülő nélkül nulla szülővel megy hazafelé, de az utcán minden felnőtt figyel rájuk. az nekem olyan mértékben kavarta föl az érzéseimet, olyan hihetetlenül nosztalgikus volt, olyan időutazás, hogy azzem nem is tudom neked elmondani.

És aztán ugye amikor hazaértünk, az a sok tulajdonképpen, amikor mondjuk néptánc előtt ugye vége van a néptáncak, és 16 gyerekre 16 szülő vár, nem fogunk össze, nem kérjük meg a másikat, nem szólunk a másikhoz.

És ugye a a következő pillanatban tehát a gyerekkornak a normái, hogy akkor én mire emlékezhetek és abban mi volt a normális?

Ugye ezt csak ezért mondom meg mondjuk a mában, hogy mondjuk a a kislányom barátnőjének a nagyapja már nagyon fáradt, ott ül és akkor mondom neki, hogy Ferikém, hát add ide a kardigányát, majd ráadom a két lányra, üljél csak itt.

És azt merem mondani a kislánynak, hogy na gyere ide, és ezt most fel fogjuk venni.

Hát azt az igazi mély fölháborodást, ami a szemében, hogy hát hogy merek én neki dumálni?

Így aztán az a kérdés, hogy egyáltalán hogyan tudjuk a mából narrálni azt, hogy akkor velünk hogyan foglalkoztak meg, hogyan nem?

Hát nem csináltak olyan nagy ügyet ebből a szülőségből.

Na nem úgy volt mint >> nem kellett belehalni.

És tulajdonképpen lehet összevetni rendszereket.

És azt azt mondja egyik jobb másik.

De az tagadhatatlan, hogy a ha a gyermeknevelés sokkal inkább közösségi feladat, mint amilyen most, akkor a gyerekvállalás se ilyen őrül teher.

Tehát azért azt valljuk csodálatos dolog szülőnek lenni, de hogy ebben a formában, ahogy most például a nagy városokban szülőnek lehet lenni, különösen hogyha mondjuk elhagytad a szülőfölded és nagyszülők lehetőleg két óra vonatútra vannak, a vonat meg ugye nem jár.

Tehát, hogy a akkor és egyedül vagy ezzel a feladattal, akkor finoman szóval is kiforgatja az életedet a sarkából. >> Tehát így nem tudom azt mondani, hogy hogy az baj volt, hogy lazák voltak, vagy hogy vagy hogy én hét-nyolc éves koromba, tehát most belegondolok, hogy a lányom mondjuk egy év múlva odamegy, ahova akar.

Eleve nem is olyan a város már.

Tehát, hogy mondjuk Budapest se az már, ami volt akkor, de hogy hogy érted, hogy hogy mondjuk egész nap nem találkozok velük, és az tök normális.

Tehát ezt nem tudom igazából összevetni.

Én én tulajdonképpen védett gyerekkorban nőttem föl abban az értelemben, és ezt igazából ezt tartom a legfontosabbnak, hogy én szerintem szinte mindent be lehet pótolni, nyilván nem úgy.

Tehát valószínűleg már én a ebben az életben már valószínűleg nem leszek professzor.

Tehát ez az első generációs értelmiségi lét azért bizonyos értelemben meghatá behatárol, mégha nagyon nagy kasztlépések is sikerültek, de egy dolgot szerintem nem lehet bepótolni, ha nem szerettek.

Üüm >> azt egyszerűen nem lehet.

Tehát, hogy a szerintem az olyan mértékű, olyan mé traumómákat mar beléd, hogy szerintem a a hát nem tudom milyen hihetetlen energiákkal talán élhető életet lehet varázsolni, de hát az nagyon kemény.

És én engem alapvetően szerettek, így aztán nem gond, tehát hogy ez az alapja megvan.

Aztán persze ugye a regény az apáműzen tematizál egy nagy problémakört.

Ez pedig ugye nyilván az alkoholizmus.

Ö tehát ezzel nyilván szembesültem, és ez szerintem egy egész generációnak meghatározó élménye, mert a ugye a tulajdonképpen ugye a a az a bomó, hogy a két út áll előttünk a a szocializmusé vagy meg az alkoholizmusé és az egyik járhatatlan a ugye az tulajdonképpen valódi gyakorlat is volt, tehát hogy a ebben én is megkaptam a magamét, de az már egy kis későbbi ügy.

Szeretném visszafejteni egy kicsit a válaszodat, mert hogy az első dolog, ami eszembe jutott arról, hogy te jössz most velem erről a témáról beszélgetni, akkor ez a faluáros viszonya volt.

Nem csak azért, mert te a az írásaidban ezt ezt gyakran tematizálod és és beszélsz is róla, egyrészt mint feladat, más mint lehetőség, hanem pont a gyereknevelés szempontjából ugye most mi annyira függetlenedünk, és azt mondják, hogy ez a legnagyobb kihívás számunkra a modern családok számára, hogy hogy teljesen elzárkózunk az előző generációtól, elköltözünk, nincsen az, ami alapvetős, hogy egy gyerek felnevéléséhez egy falu kell, és annyira jó, hogy ezt behoztad, mert szerintem ez iszonyú font fontos.

És ahogy azt mondod, hogy igen, nem tudod mégsem elképzelni azt, hogy adj egy kulcsot a gyereked nyakába és két év múlva egyedül sétáljon haza az iskolából.

Szóval, hogy itt vagyunk, ez egy ilyen ördögi kör.

Viszont a másik nagyon fontos dolog, ami eszembe jutott, amit most előhoztál te is, az első generációs értelmiségi, mert hogy nem tudom, hogy olvastad, de nekem most nagyon meghatározó könyvélemményeim a Did Ery Bonnak meg az Eduard Louisinnak azok a könyvei, Franciaország a munkás családból felemelkedni a az értelmiségi osztályba írni kutatni és az az élmény, hogy visszamegyek a szüleimhez, és már nem beszélünk egy nyelvet.

És ez a távolság ennek aásem nagyonnagyon erős.

És rád gondoltam hog végül itt van és ezt teszed te valami akkora lépést léptél meg, amit a szüleid már nem tudnak lekövetni.

És innen nézve az lenne az én kérdésem, hogy mégis, hogyha visszanézel, mik azok, amiket szeretnél megtartani és mégis átadni a te lányodnak?

És mi az, amire azt mondod, hogy figyi, ezt én kaptam, de köszönöm, le is teszem. >> Aha.

A ez is ugye, hogy hogy a mindennapok, hogy befolyásolnak bennünket, hogy hogy látod, mert ugye valószínűleg én most ezt terheltebben látom >> két dolog miatt.

Az egyik, hogy ahogy nő rajtunk a nyomás.

És ugye most én szerintem azért alapvetően mindenki nő, tehát hogy kifejezetten rosszul áll a gazdaság.

És mivel ez így van, általában ezek a feszültségek előhozzák a kasztrendszerben való gondolkodást. takarodjál vissza oda, ahonnan jöttél, illetve a különböző kasztok egymás iránti feszültsége, a művészek menjenek el kapálni és a többi.

Tehát, hogy a hogy ezeket ezeket én most határozottan érzem, mert én erre érzékeny vagyok lévén, hogy ugye alapvetően a a az identitásomat meghatározza az a paraszti múlt, ami az enyém.

Így aztán azt én akkor is képviselem, ha az a jelen, amit ott esetleg látok egy falunapon, az mondjuk nem föltétlenül az enyém.

És hát ez ügyben mi gyakran járunk haza.

És a családban, hál istennek kifejezetten jó jó viszonyok vannak, jól működő viszonyok és élő kapcsolatok.

Így aztán nekem vannak mencsvárak.

De az tagadhatatlan, hogy most volt két meghatározó élményem.

Az egyik, hogy elmentünk a májusai falunapra, utána meg a múzeumok éjszakáján elmentünk Szegváron, a szegvári múzeumok éjszakája programsorozatra.

Az előbb én hát nagyon elkeseredtem, nagyon megdöbbentem, hogy mennyit romlott a helyzet, és hogy milyen magára hagyott különösen a kelet-magyarországi vidék, és hogy hogy az, hogy az én gyermekkoromban az a falu 6000-es volt, most meg 4000res, vagyis 50%-kal kevesebben élnek ott, az mondjuk az az 50% jó részt nem az a réteg ment el, aki képzett, illetve az ment el, aki képzett volt aki hogy milyen igény, milyen hangulat, milyen zenei világ, milyen diskurzusok határozzák meg.

És akkor utána ott vagyunk a a múzeumok éjszakáján, ahol ott van az a réteg, aki küzd, aki akar, aki dolgozik, pedagógusok és a többi.

És vagyunk 17-en, és akkor még jó, ha >> ha vagyunk annyian. >> És és azok se jönnek el, akik hazajöttek, mert akkor meg nem mozdulnak ki.

Tehát nagyon-nagyon töredezett világ lett.

Úgyhogy megint csak az a helyzet, hogy ugye, hogy én mit adok át, ugye az egy másik másik valóság volt. >> Ühüm. >> És a abból a mába megmutatni dolgokat nagyon nehéz.

Másfelől meg másfelől meg ebben a az ottani töredezett mikro világokba kell valamit kihoznom belőle.

És ezt igyekszem, tehát ezt működtetem.

Közben közben történt egy olyan, ez nagyon nagyon fölkavaró volt, hogy azzal, hogy mondjuk az unukatesó még ott vannak, meg anyámék ott vannak, és akkor velük lehet ezzárkózva a kertben és a többi úgy tenni, mintha működne valami azzal együtt, hogy ő ez a lányomnál tényleg üzemel, és ő tényleg jól érzi magát, azzal együtt észrevettem, hogy micsoda mérhetetlen idegenség dolgozik bennem. >> Ühüm.

És ez azért azért kavart fel, mert az volt az én képem, hogy én ott otthon érzem magam, odatartozom, nekem a viszonyom tisztázva van a múltammal.

Ehhez képest hihetetlen sok fájdalmat, indulatot kellett ott hirtelen földolgozni, elengedni, de legalábbis megérteni, hogy ott van.

És aztán elkezdtem ezen gondolkodni.

Nagyon hosszan beszélgettünk Judittal, a feleségemmel, mi lehet ez, hogy van, mi van?

És arra az evidenciára jöttem rá. tényleg nem tudok mást mondani, tök evidens, hogy ugye azzal szemben, akivel szemben lelki megfogalásod van, egy idő után kiépítesz valamiféle távolságtartást, mert nem bírod a saját bűntudatodat nagyon sokáig kezelni, ezért egy idő után valamilyen bűnöket rávetítesz, vagy valamilyen módon ezt kezeled.

Én nekem én bemerevedett és indulatos lett a saját falummal való…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2”

Miről szól ez az epizód: „Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2”?

Grecsó Krisztián a szülővé válásról, az apaság kihívásairól és a családi mintákról beszélget a műsorvezetővel. Kitér arra, hogyan változott a gyermeknevelés rendszere a 80-as évekhez képest, különös tekintettel a férfiak szerepére. Saját apjának katonaéletére és késői… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bognár Edmond, Bakó Sára.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2”?

Fő témái: szülővé válás, apaság, családi minták, gyermeknevelés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Grecsó Krisztián - Ezt senki nem mondta! S3E2”?

Megjelenés: 2025. 09. 16.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/grecso-krisztian-ezt-senki-nem-mondta-s3e2

Több epizód a Könyves Magazin-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból