Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter
· PT1H2M16SÖsszefoglaló
Úrfi Péter újságíró a Könyves Magazin podcast vendége, ahol a „Sansz” című könyvéről beszél. A kötet két fő szálon fut: az egyik a Covid-járvány időszaka, a másik pedig a szerző személyes küzdelme az agydaganattal. Úrfi Péter elmondja, hogy Esterházy Péter szellemi útitársként…
Röviden
- Műsor
- Könyves Magazin
- Megjelenés
- 2026. 06. 09.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Urfi Péter, Bognár Edmond, Bakó Sára
- Témák
- covid-járvány, agydaganat, figyelemgazdaság, könyvkiadás
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Köszöntök mindenkit a Könyves Magazin podcast csatornáján.
A mai vendégem Úrfi Péter, aki egyfelől a 444 újságírója, másfelől a Sans című könyvével jelentkezett, aminek az a címe, hogy Járvány agyrák napsütötte Itália.
Szia Peti, köszöntelek a stúdióban. >> Helló, köszönöm a meghívást. >> Gondolkoztam, hogy hogyan szervezzem meg ezt a beszélgetést és három ilyen kulcsfogalom közé köré próbálom meg.
Az egyik az így az újságírás és elbeszélés, a másik az, hogy társadalom és betegség.
A harmadik, ami ezt a kettőt nekem egy kicsit összeköti, az a nyilvánosság.
Úgyhogy e körül fogunk kalandozni, de mielőtt a kalandozást megindítjuk, van az a híres mondat, hogy nem tálok szavakat. szerepel a könyvedben többféleképpen, és ez egy nagyon konkrét esethez kapcsolódik a te életedben, ami végülis ennek a könyvnek a hát egyik kiindulópontja, és ha nem találok szavakat,ból eljutsz oda, hogy egy 300 plusz oldalas könyvet írjál.
Először csak ezt elevenítsük fel, hogy a nem találók szavakadból, hogy jött az, hogy 300 oldalas könyvet írjál.
És akkor kiszárójelben azt is fogalmazzuk meg, hogy neked mi a definíciója ennek a műfaját tekintve a könyvnek?
Igen, hát erre a úgy lehet csak igazából szerintem válaszolni, hogy a a két nagy része a könyvnek, a covid, illetve a covid időszaka, a másik pedig a az én agydaganatomnak a története. és hogy ez nagyon fontos, hogy ez ez úgy alakult, ez a könyv, hogy hogy először a covidről akartam írni valamit, és utána jött az agydaganat.
Tehát, hogy nem elképzelésem, hogy akkor ez most egy agydaganatról szóló könyv lesz, hanem hogy elkezdtem tényleg gondolkozni, hogy a hogy hogyan lehet megírni ezt a 2020-as évet.
És és hát akkor utána jött be ez a bizonyos nem találok szavakat esett, ami azért volt érdekes, mert a már a a covidról szóló résznél is azt találtam ki, hogy a hogy az Eszterhezi Péter lesz az én nem tudom segédgyenesem, vagy ilyen védőszentem, ihletőforrásom utitársam hogy hogy hogy az ő segítségével fogok írni valamit a covidról.
És aztán amikor egyszer csak ott ültem egy egy kezdhelyi szállodának, apartmanháznaknak a teraszán, és beszélgettem a korábbi osztályfőnökömmel és egyszer csak nem tudtam beszélni.
Akkor hát így nagyon adta magát, hogy hogy itt ezt a híres eszterházi idézetet, hogy nem találok szavakat, ezt hát végül is egy ilyen egy ilyen nagy fejezetnek, vagy a könyvnek három része van, és akkor a másodiknak ez a ez a címe.
És hát valahogy így is kötődött össze ez a ez a két része a a könyvnek, hogy hogy az Eszterházi kapcsolt őket össze, hiszen az agydaganat diagnózisa után én is azért nagyon gyorsan nyúltam a a hasnyelmiryn naplóhoz.
Az az segített, hogy hogy akkor erről hogyan írjak.
Végül aztán tök más, hogy írtam, azt hiszem.
Ö de van egy ilyen naplószerű része is a könyvnek, ami ami azért erősen ihletődött a a hasnű naplnokban. >> A definíciós kérdéshez most visszatérek. >> Igen. >> Gondolkoztam azon olvasás közben, hogy ezt hogy lehet megfogalmazni, mert nagyon fontos benne a személyes hang, és a mai világban bármire ráhúzom három perc alatt az autófikciót könnyedén.
És ö és ilyen értelemben van egy dramaturgiája a könyvnek, tehát tudok azzal menni, hogy mi történik az elbeszélővel, tudok szurkolni neki, tudok érzelmileg kapcsolódni.
A végén egyébként egy nagy utolsó jelenetben ez valamiféle pozitív végkicsengést is kap a történet, tehát hogy ezt meg tudnám csinálni.
A másik az volt, hogy report regény.
Tehát nekem nagyon fontos az, hogy úgy úgy a covidhoz, mint magadhoz, hogy így ilyen banálisan fogalmazzam meg, újságírói eszközökkön eszközökkel nyúlsz.
De közben nagy kulturális kitekintések vannak, rengeteg adat is van a könyvben.
Tehát ez mi ez a fejedben ez a könyv?
Hát hogyha hogyha az életrajz felől közelítek akkor azért én azt érzem benne.
Hát persze mindenki azt olyan címkét hozz rá, amilyet akar. >> Nem nincs, nincs vége.
Április 12e után végre megmondhatjuk, hogy hogy ki >> mondhatjuk végre az igazat.
Na jó, akkor köcsög kis olvasóink, hogy szóval, hogy a tehát hogy én azt tehát hogy itt itt több interjúban is sikerült már ezt a könyvet lereegényezni, mármint, hogy nem én, hanem a kedves kérdező, ami amit azt hiszem, hogy hogy sokan ilyen dicséretnek szánnak, hogy hogy hát ez egy szép irodalmi alk okotás, és ez egy regény, és ezzel azt akarják mondani, hogy ez most kicsit ez is benne van, hogy most már én eljutottam odáig, hogy hogy írjak egy könyvet, szerzővé vállok és szép birodalmat írok, amire hát elő először is az a reakcióm így visszakézből, hogy hát ne basszunk már szekéren, tehát hogy azért ne legyen már az, hogy az újságírás az valamilyen alacsonyabb szintű megérté és a léttek, mint a szép irodalom.
Én ezt abszolút nem gondolom így.
A és hát másrészt meg, hogyha megnézzük ennek a könyvnek a szerkezetét, hát nagyon tág fogalmaink vannak arról, meg definícióink vannak arról, hogy mi a regény, de azért ebből azért szóval, hogy nehéz nehéz szerintem amellettér venni, hogy ez egy regény volna.
A az én saját személyes hozzáállásom is tök más volt.
Az én inkább ugye most egy nagyon általánosságban ugye az önéletrajzok nagyon sokszor úgy néznek ki, hogy az emberek elmondják a saját életüket.
Ugye legtöbbször konkrétan a gyerekkorral kezdődik, és vagy ha nem, akkor folyamatos flashbackek vannak a gyerekkorra, és akkor utána szépen végigmegyünk a karrieren satöbbi, szerelmek, ilyenek, és akkor ezen keresztül beszél a kedves önéletrajzó író amúgy egy csomó fontos dologról.
Na most szerintem ez nálam fordítva, tehát hogy én én konkrét témákról akarok beszélni a covidról, a társadalmi felejtésről, a rákról, a halálról, halálhoz való viszonyról, és ehhez használom fel a saját életrajzi eseményeimet.
Tehát, hogy nekem nem volt volt egy olyan része az írásnak egyébként, amikor úgy éreztem, hogy hogy ezt ki kéne tágítanom és és belevennem ilyen még több személyes részt, tehát konkrétan ilyen gyerekkori dolgokat meg mindenféle olyan dolgot, ami jobban kirajzolja, hogy én én milyen ember vagyok, mert meg kicsit abból a megfontásba, hogy hogy így, hogy ne a beteg látszódjon csak, hanem hogy így >> egy ilyen háromdmenziósabb ember.
És és aztán ezeket így azért nagyjából viszonyesegettem.
Tehát benne van, de a szerintem csak annyira van benne az életem ebbe a könyvbe, amennyi szükséges ahhoz, hogy elmondjam a betegség történetét, illetve egy kicsit igen, a mondjuk a covidos részeknél az, hogy mondjam, a a kézzel foghatóságát vagy az ember közeliségét adja meg a annak a krónikának.
Ö de hogy hogy nekem nem volt ilyen ambícióm, sőt, hogy életrajzot írjak, sőt igazából szerintem ezt akár szövegszinten is le lehet követni, hogyha valaki nagyon figyelmesen olvassa, hogy van ezellen egy kapálózás, vagy egy eltartás, hogy hogy amikor megtörténnek a legdrámaib fordulatok, akkor nekem nagyon gyorsan a kezemügyébe akad egy orvosi folyóirat, és elkezdem idézgetni a és összeszedni a a vonatkozó ilyen tanulmányokat mindenféle alig érthető orvosi szövegekből, mert mert zavarban vagyok attól, hogy én most arról írok, hogy >> hogy kaptam egy halálos diagnózist.
Szóval, hogy hogy így ez a küzködés ez dokumentálva van, és nyilván ez a küzködés is személyes, de azért az én alapvető motivációm az igen, az az volt, hogy hogy valami fontos témákról, közérdekű dolgokról beszéljek sok szempontból, hát mint egy újságíró. egyébként a lengyeleknél van ennek egy önálló műfaj, ami most szó szerint nem jut eszembe, hogy mi a műfaj megnevezése, de ez a hát ez a lándyá port >> Igen, de ahol tehát ezt ezt keverik, hogy újságírói eszközökkel, de mégis ilyen regényszerűen >> beszélnek el dolgokat.
Az újságírói eszközöknél maradva a covidos, tehát elkezdesz foglalkozni a coviddal újságíróként a szerkesztőségben, egyszer csak eljutsz oda, hogy akkor ezt össze kell foglalni.
Miért tartod fontosnak, hogy a covidról szülessen egy nagy visszatekintő értelmező szöveg?
Hát akkor amikor én ezen elkezdek gondolkozni, akkor még az elején vagyunk a covidnak, és akkor én azt gondoltam, hogy a következő hónapjaink éveink évtizedeink azok arról fognak szólni, hogy ezt feldolgozzuk, hogy erről fognak szólni a színdarabjaink, a tévsorozataink, a popszámok, és tehát, hogy Én abszolút így képzeltem el, és akkor azt gondoltam, hogy hú, hát ebbe az óriási nagy diskurzusba jó lenne belerakni egy kis darabkát.
És és az elején ez tényleg így volt.
Tehát hogyha hogyha visszaemlékezel, akkor akkor az elején meg jelent meg egy csomó ilyen covidos könyv.
Covid naplókat írtak az emberek. ilyen ilyen abszolút alkalmi ké tehát, hogy covidos erotikus regények jelentek meg, tehát hogy hogy ott így teljesen ráfeküdt erre a könyvpiac, és akkor ilyen bestseller szerzővé váltak a nem tudom a a az ezzel foglalkozó nem tudom régi klasszikusok is.
Szóval, hogy mármint a járványokkal foglalkozok, és tehát, hogy akkor az látszott, hogy ez így nagyon-nagyon érdekli az embereket, és ebből nagyon nagyon sok sok szó lesz.
És aztán ahogy telt múlt az idő, tehát mondjuk eljutottunk 2021 közepérig, akkor onnantól kezdve érezni lehet.
Tehát ugye, hogyha egy újságnál dolgozol, akkor ez nagyon könnyen tudod érzékelni a közhangulatot. egyszerűen a kattintás számokból, tehát hogy mennyi komment van, mennyi kattintás, >> és egyszerűen azt azt lehetett látni, hogy még így abszolút volt a járvány, de már nem volt ez olyan érdekes.
Tehát, hogy a az újságírók érzékelték ezt, hogy hogy most ez a nagy sztori, tehát ezt kell minél sok szempontból minél ügyesebben felterni, de hogy az olvasói érdeklődés az nagyon elkezdett hanyatlani.
És a nekem ez nagyon érdekes volt, hogy ez tehát hogy a hogy tényleg, hogy a hogy itt nem történhet olyan nagy tragédia, ami a figyelemgazdaság ciklusait felül tudja írni.
Tehát, hogy és én ez azt akartam, hogy ennek legyen egy olyan olyan nem tudom, olyan szempontú összefoglalója, ami nem a napi eseményeket követi, csak meg nem egy ilyen m ilyen távolról ránéző összefoglaló, hanem kicsit egy olyan benne leevősebb, emberközelibb valami, de de abszolút újságírói munkaként képzeltem el ezt.
Ö igen, ez ott ott akkor káb még mennyi volt a motiváció, >> ha visszagondolok a covidra, és ez egyébként a könyved is bizonyos szempontból megerősítette ezt az érzésemet, és van egy kiszólásod is ezzel kapcsolatban, hogy mint a számokról beszéltünk volna alapvetően, tehát hogyha mindenki visszavonult a lakásába, megnézte reggel a nem tudom, hogy hívták a éppen akkor a Müller Ceciliának a reggeli műsora, amikor bemondta a számokat, de hogy számokról beszéltünk, biztos tájékoztatójön.
Tehát, hogy számokról beszéltünk, és én nagyon sokáig azt éreztem, hogy hogy nincs elbeszélve a történet, hogy mi megyünk keresztül, és erre utalsz is a könyvedben, és egyébként a a sansz az tesz kísérletet arra, hogy megmutasson történeteket ezek mögött, mert tényleg megfoghatatlan az, hogy 10en halnak meg, vagy 100-an halnak meg Magyarországon egy nap. megfoghatatlan az, hogy mi a harmadik legrosszabb halálozási aránnyal dolgozunk itt Magyarországon.
Nagyon-nagyon megfoghatatlan a dolog.
Viszont az, hogy önként lemondunk a szabadságunkról azért, hogy túléljük ezt a járványt, az meg egyéni szinten érthető volt.
Szerinted volt a covidnak ilyen narratív narratívája?
Tehát hogy ami amivel el lehet mesélni, hogy ne a számokról beszéljünk?
Mert amit te előfeltételeztél 2020 elején, amit az előbb mondtál, hogy a következő éveinket fogja ez meghatározni.
Konkrétan említetted, hogy a kulturális hatása, társadalmi hatása is óriási lesz és nyilván vannak művek, amik reflektálnak erre, de azért ez a nagy önreflexió, ez azért nem történt meg, >> nem?
Igen, ez egy számomra nehezen felfogható dolog volt, amikor azt láttam, hogy hogy így eltendezik az érdeklődés.
Aztán amikor mint oly sok mindenre a történelem, azért egy csomó kérdésre választad és akkor vagy legalábbis valamilyen magyarázatot, hogy hogy a korábbi járványokkal is ugyanígy jártunk.
Tehát, hogy a egyszerűen valahogy ez a járványolog ez kevésbé megfogható, mint egy mint egy háború, vagy egy vagy egy drasztikus technológiai változás, ami átalakítja az emberek életét.
Tehát, hogy valahogyan ez a ez a járvány ez nem olyan nehezebben elbeszélhető valahogy.
Hát plusz nehezen megmutatható, hiszen kizárták a kórházakból a sajtót. >> Na igen, de hogy itt szerintem szerintem ez ez egy tök érdekes kérdés, hogy igen.
A az egyik komponensa annak, hogy hogy szerintem hol csúszott félre a az erről való real time tudósítás, az az egyik az, hogy nagyon sokat kellett az újságíróknak a valós adatokért harcolnia és a a független kis nem olyan nagyon nagy szerkesztőségek vették át a köztájékoztatás funkcióját, ami hatalmas felelősség és egy nagyon nagy vállalás és egy nem tudom egy történelmi teljesít sütmény, hogy ezt megcsináltuk.
Ugyanakkor emellett kevesebb időjutat az úgymond egyéb részeire, tehát hogy nem a számok, nem a különböző intézkedéseknek a hát ilyen szorosan vett járványügyi intézkedéseknek a a nem tudom kritikája, bemutatása satöbbi, hanem hogy így mondjuk így mi történik a társadalomban, ezt nagyon megnehezítette az, hogy ugye sokszor kijárási korlát változás volt.
Tehát nem lehetett elmenni riportzni, vagy ha el is mentél, akkor is olyan borzasztóan kellemetlenül érezted magadat, mert hogy akkor tehát hogy így azért voltak ilyen hát például ez is egy olyan dlag, amit én elfelejtettem, és aztán utána amikor a könyvet írtam, akkor akkor jutott eszembe újra, hogy hogy így akkor így feltámadt egy ilyen nagyon erős vidékfőváros ellentét, hogy a a >> hogy nem akarták a vidéken élő emberek, hogy a fővárosiak, akiket úgy úgy képzeltek el sokan, hogy ott van a góc, ugye, és ez is abszolút a a középkortól kezdve benne van az emberek képzeletében.
Ez szerintem ez is nagyon érdekes a járványtörténelemben, hogy így mindenki azt gondolja, hogy ott van a járvány góc, az a veszélyes hely, ahol a ahol a sok ember van.
És akkor oda nem szabad menni.
És akkor ugye a bokácsóik is kimennek Firenzéből vidékre.
És akkor és hogy a a hogy ez ez is ugye nehezítette, tehát nem lehetett megcsinálni azt, vagy hát a nagy a nagyon…
Említett entitások
Témák
- covid-járvány
- agydaganat
- figyelemgazdaság
- könyvkiadás
Személyek
Szervezetek, cégek
- Könyves Magazin
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter”
Miről szól ez az epizód: „Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter”?
Úrfi Péter újságíró a Könyves Magazin podcast vendége, ahol a „Sansz” című könyvéről beszél. A kötet két fő szálon fut: az egyik a Covid-járvány időszaka, a másik pedig a szerző személyes küzdelme az agydaganattal. Úrfi Péter elmondja, hogy Esterházy Péter szellemi útitársként… Az epizód a Könyves Magazin című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Urfi Péter, Bognár Edmond, Bakó Sára.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter”?
Fő témái: covid-járvány, agydaganat, figyelemgazdaság, könyvkiadás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Járvány, agydaganat és a figyelemgazdaság / Urfi Péter”?
Megjelenés: 2026. 06. 09.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/konyves-magazin/jarvany-agydaganat-es-a-figyelemgazdasag-urfi-peter-39b8dad4
Több epizód a Könyves Magazin-ből
- Flair #17: Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye
Horváth Adél sok ördögök című debütáló regényét mutatja be a Flair Podcast. A partiumi faluban játszódó történet tragédiát, titkokat, babonákat, román és magyar folklórelemeket, v…
- Flair #16: Az evolúció nem áll meg az embernél - Kömlődi Ferenc
A Könyves Magazin FLAIR podcastjának e heti adásában Valuska László Kömlődi Ferenc jövőkutatóval beszélget az Öröklétek című új könyvéről. A kötet az emberi élettartam meghosszabb…
- Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15
Csepelyi Adrienn Otthonról haza című novelláskötetét mutatja be a Könyves Magazin FLAIR Podcastjában. Valauska László beszélget a szerzővel zenei inspirációkról, szatmári tájszólá…
- Flair #15: Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei
György Tekla, a Könyves Magazin Flair podcastjának vendége, tartalomgyártói pályafutását mutatja be, blogja 13 éves múltjától kezdve. Az irodalom és történelem iránti szenvedélye…
- Menekülés Újlipótból Manhattanbe - Köves Gábor és a New York-i viszketés / Flair #13
A Könyves Magazin Flair podcastjának e heti adásában Valuska László újságíró Köves Gábor íróval beszélget. Köves Gábor új regénye, az Apropó, New York jelent meg, amelynek apropój…
- „Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól // Alkotótárs podcast IV.
Az Alkotótárs podcast ezen részében Harag Anita író mesél olvasói útjáról, kedvenc és inspiráló szövegeiről. Szó esik Bencsik Orsolya Akció van! című kötetéről, valamint Mándy Ivá…
- Dante, a digó és a pesti svihák: értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel / Flair #12
Valuska László a Könyves Magazin FLAIR podcastjában Péterfy Gergely íróval beszélget Digó című új regényéről. A regény főhőse Winter Henrik, egy kiégett kelet-európai értelmiségi,…
- Flair #11: Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről
Adorjáni Panna első regénye, a Körbe, a fiatal felnőttek kríziseit, szorongását és társas magányát mutatja be egy olyan világban, ahol a szülői generáció értékei már nem érvényese…
- Flair #10: Ami valójában a Vigadó téren történt – Vajna Ádám mesél első regényéről
Vajna Ádám az első regényéről, az Ami valójában Fancsikán történt című kötetről mesél Bakó Sári műsorvezetőnek. Elárulja, hogy a könyvet a nyelvvel szorosan együttműködve, „költői…
- Szabados Ági: Az olvasás a mentális egészségem záloga // TBR II./7.
A Könyves Magazin TBR podcastjának e heti vendége Szabados Ági, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine kiadó/könyvesbolt tulajdonosa. Beszélgetnek az olvasás mentál…