Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45
· PT1H8M59SÖsszefoglaló
Az EURÓPA LEAK podcast 2. évadának utolsó, 45. adásában a Paris Saint-Germainnel szemben tizenegyespárbajban alulmaradó Arsenal Bajnokok Ligája döntőjét vitatják meg. Luis Enrique csapata történelmet írt a Puskás Arénában, zsinórban másodszor nyerve meg a legrangosabb európai…
Röviden
- Műsor
- LEAK.
- Megjelenés
- 2026. 05. 31.
- Hossz
- 1 óra 9 perc
- Szereplők, említett nevek
- Soós Márk, Luis Enrique, Vályi Bence Zoltán
- Témák
- bajnokok ligája, labdarúgás, psg, arsenal
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Európa League második évad 45. egyben utolsó rész ebben az évadban.
Kiderült, végül nem vittek mindent az angolok.
Az Aston Villa, illetve a Kristál Palásiká után.
Hát az Arzaná sajnos elbukott Budapesten a Paris Saint-Germainnel szemben.
Az arany látjuk, Golden Patch van látjuk. a ellen a Paris Saint-Germain ellen, amelyik végül viszont történelmet tudott írni a magyar fővárosban, ugyanis a Real Madrid után mindössze második csapatként meg tudta védeni a címét a Bajnokok Ligájában.
Hogy ez jó-e az majd kiderül, mert meg fogjuk beszélni többek között ezt is, ezzel a két úriemberrel, akik nem mások.
Változatlanul most is Rito Maker Entrance, Sós Márk, >> szevasztok! >> Józanság bástyája, aki józanul megint mindenkit kiosztott a Facebookon Ánaslottal kapcsolatban.
Menjetek, olvassátok el. és MVP Bence szervusz Bence >> szevasztok kell ilyenkor elmondanom >> Szomorkás Szabó Pit >> nem jó vagyok kö >> úgyis ma már kezdődik a karnevál a bajnoki parádé benne vagyok a flóban így a bajnoki cím ünneplése után még az >> azér kicsit rosszul esett a tegnap >> hát annyira nem volt jó de >> hát nekem is úgy tűnt minthogyha rosszul esett volna >> csúszott egy kis sörike egy kis szukauk >> úgyhogy az >> a némi alkohol kellett a stressz kez Igen, azért az kell.
Daniel Zberetnek innen is üdvözlöm az összes felmenő. >> Viszont van pár dolg, amit el kell mondjunk nektek, mielőtt belecsapunk az adásba.
Körülben tényleg sok minden is van alapvetően.
Az első az az, hogyha hallgattok minket sokat és például ezt az Európa League specialt, merth hogy ez ingyenesen megy ki most nektek, ezt hallgatjátok és tetszik, akkor nagyon megköszönjük, hogy támogattok minket.
Tudtok és cserébe sok plusz tartal.
Például most is azért a legelvetemültebbek fognak elvetemültebbeknek fogunk még ezután beszélni a Európa liga, illetve a konferencia döntőéről is egy picinkét. >> És viszont a VB-vel is készültünk nektek, méghozzá háromféle adás lesz a VB alatt, amit a kombinált előfizetőin fognak elérni csak egyben az egészben.
Lesz egy Premier League szerű kibeszélős műsorunk, ami nagyjából arról fog beszélnünk, hogy az adott fordulókban mi történik a csapatokkal. az mindig változni fog, hogy mi az a >> de trendekről beszélgettünk, nagyobb témákról, amik benne vannak.
Lesz egy felvezető műsorunk, mint ahogy a preEurópánk is van, de itt most a fordulók előtt kezdünk el például felvezetni a legjobb mecset, >> legalábbis amíg rohadt sok mérkőzés van. >> Igen.
És Szedm Zita fog út ülni Peete helyett, aminek sokan örülnek, sokan nem.
Ezt meglátjuk, majd eldöntitek. >> Én nem, >> ez biztos.
És lesz egy harmadik műsorunk, amit még nem próbálkoztunk vele, és mondtuk, hogy újítások lesznek.
Ez például az lesz azonnali meccselemzés.
Mágnes táblával elmondjuk, hogy a legjobb meccseken mi mit láttunk, mit volt érdemes nézni.
Ebből igazából pedig már csak a kombinált előfizetén fogja elérni. >> A többi műsorunkat pedig ugye egy nap késéssel a közepes csomagunkban lévők is, de majd ahogy elkezdődik a VB, ezzel kapcsolatban előfizetési opciókat, kedvezményeket fogunk majd számotokra biztosítani, hogyha nem szeretnétek majd várni.
Ebből szerintem nem teljesen volt érthető, hogy a kibeszélő az olyannyiban is hasonlítani fog a főműsorra, hogy lesz egy része, ami nyilvános lesz, és lesz egy rész része, ami pedig a támogatóinknak elérhető csak.
És ez a rész lesz az, ami elsődlegesen az első pillanattól a kombináltaknak lesz elérhető, és utána majd a Premier League csomagosoknak is.
De ez az egész arról szól, hogy a kombináltal mindent az egész VB-t elérítek, meg közben még az összes többi klubfocis adásunkat is, ami készülni fog majd a világbajnoksága alatt.
Szóval ezért is nagyon megéri, és majd igyekszünk nektek áral is alátámasztani, hogy igenis ebben az időszakban maximálisan megéri a kombináltra átmenni.
Még egy dolog van, ami a szolgálati dolog. kedden most nincsen már főműsorunk értelemszerűen, viszont nagyjából ugyanabban az időpontban, most úgy néz ki, hogy káb este 7 órakor most erre van beállítva, aztán szólunk, hogyha bármi változás lenne az előtte lévők miatt.
Lesz egy élő adásunk itt a YouTube-on, csak a YouTube-on.
Ez arról fog szólni, hogy az első káb fél órában megbeszéljük, elmeséljük, hogy mi történt velünk ebben az egy évben, mert nagyon ritkán van alkalmunk ilyen személyesebb jellegű magyarázó dolgokat háttér sztorikat adni. mit csinálunk, mit tervezünk, kik dolgoznak velünk, kik segítik a munkánkat, és hogyan, mert ezekről azért tényleg viszonylag kevés szó esik itt a nagy darálóban, miközben azért ez nem egy háromemberes meló, amit itt összerakunk, hogy egy héten, négy napon nem rövid műsorok megjelenjenek, egészen sok tartalom, úgyhogy ezekről akarunk nektek mindenféleképpen mesélni és lehet minket kérdezni, és ez kicsit ilyen kérdezfelelekkel kevert dolog lesz.
Ott is lehet majd természetesen élőben a chatben ugye pont erről szól az egész élőzés.
De hogyha valakinek egy olyan nagyon fontos kérdése van, amit mindenképpen szeretné, hogy lássuk és nevezten ott a sűrűjében, akkor ez alá a videó alá már Kbenben ezt beírhatjátok, és akkor azzal biztosan találkozni fogunk. >> Amit ne írjatok be, hogy a slotról beszéljünk, mert egész biztosan fogunk ebben az élőben.
Ebben az adásban most nem fogunk, de nem fogunk olyan rendes egy órás hosszúságban akkor sem, de azért pár percet.
Szerintem azért most már érdemes megvárni, mert ugye eljátszottuk a direkt kihúztuk az utolsó pillanatig a Liverpoolos extrát, hogyha van valami változás, akkor legyen rá idő reagálni.
Bemondtuk az adásban, hogy hát valószínű, hogy a Konaté most már maradni fog.
Konati két nappal később elmegy a Liverpooltól, majd kirúgják egy napra rá aot. >> Lehet, hogy most a új új hírek fényében, lehet, hogy csak Kanát is marad, meg jön visszaá.
Óriási. >> Tehát jó lenne, hogyha addig megegyeznének az új jegyzővel, és legalább tudnánk, mert akkor úgy tudnánk az egészre reagálni, de valamennyit fogunk, úgyhogy ezen kívül bármit kérdezhettek.
Sebasztian ön gyere. >> Hát egyelőre nem er nem erre áll a dolog.
Így működik. >> Gyere drágám, itt vagyok, manifesztáljuk egy. >> Amíg a Markifesztál, addig mondtam már a Petnek és adás előtt, hogy sajnálom, hogy nincsen turett.
Most már tényleg mindjárt a B eldöntővel fogunk foglalkozni, csak annyira sajnálom, mert az egyik legjobb turet >> az egyik legjobb turet lett volna, hogy most Kevin Debrine nyilatkozott az elmúlt szezonról és hát ugye ott egy Antonio Conte valószínűleg Massimiliano Allegri váltás lesz, bár az italiano is kinézett egy pillanatig, de most az Allegri áll leginkább esélyesnek. >> Ugye ez az olasz edző szerencsekerékben éppen most kiforgatták az circle jerkben most éppen a Allegri.
És Debröyém azt mondta, hogy hát neki azért itt a sérüléseken túl is volt problémája ezzel a szezonnal, mert hogy ő neki azt ígérték, hogy nagyon jó, szép látványos futballt fognak játszani, és ehhez képest sokszor egy 5-41-es blokkban ültek hátul, és védekezni kellett, és hogy az nem jó, úgyhogy neki beszélgetnie kéne a vezetőséggel.
Hát Kevin, az a az a rossz hírem van, hogyha eddig Antonio Konta nem tetszett, akkor az igazi futballrorista az most fog megérkezni képé azt mondta de Leurentis, hogy valami gyönyörű háza van, >> gyönyörű felesége van. >> Gyönyörű felesége, gyönyörű gyerekei vannak nápoi pizzákból tényleg jók vannak ott nápojyban. >> Nincs is benne olyan sok kalória. >> Nincs benne olyan sok kalória.
Ott van a tenger melletted, barátom.
Van egy kis maffiazó dolog meg ilyenek.
De azt gondolom, hogy te jó helyen laksz.
Dolce vitá ne nyomjad ezt az 541-es blokk hogy működik.
Itt most egy kicsit ilyen sufferból lesz. >> Aj ezt tényleg.
Tehát számomra egészen döbbenetes az ami Olaszországban történik.
És a múlt heti nem még ezen a hetén ezen a héten az Európa League ugye végigbeszéltük, hogy éppen ki melyik kispadra ül.
És akkor még csak így fölvetődött, hogy akkor a Deoentis mivel bele van szeretve a Massim Allegribe, ezért akkor az Allegri lesz a Napoleonak az edzője.
Ugye ez a utoljára akkor történt meg, amikor Két váltott Alegre Juventusnak a kispadján.
Ez ugye volt 13 évvel ezelőtt, tehát >> ugye most megtörténik a Napolinál.
Hát majd meglátjuk, hogy hasonló ered eredményességes, de hogy mi alapján merül föl a Napolinál, hogy a Massimirano Allegri az egy jó választás jelen pillanatban bármire.
És miféle >> nézd meg a trófák >> miféle hosszútávú perspektíva van ebben.
Hát igen, hozzá magával a tróf. >> Teljesen belementünk egy ilyen időgépbe egyébként.
Akkor még fiatalabb voltam, hajam is több volt, kevesebb ősajszálam.
Akkor lőtte a Willser a csodagt.
Venger Venger Budapesten ugyanúgy tördelte a kezét a lelátóm, mint amikor még a kismadon ült.
Hát tisztára megfiatalodtunk hirtelen.
Hol vagyunk? >> Hát a mátrixban vagyunk bent, és most egyszer csak megfordult.
Kéleten van ilyen glitch és abban vagyunk benne. >> Óriási.
Na de ha márengernek a kéztördelése, akkor azért forduljunk rá mégis csak a Bajnokok Ligája döntőre.
Ugye jelent meg velünk egy interjú a 444.hu-n is.
Ez picit picit olyan, mint kimondani a 4222-t, hogy nem tudod, hogy hány k 2 k2t kell >> mond ugye 443, tehát ugye az más.
Igen, nem a 443-nak, hanem 444-nek adtunk egy hosszabb interjút, egy teljedelmes beharozó lett belőle, és akkor ott azért próbáltuk eladni ezt a mérkőzést, úgy, hogy hát nem, hát hülyeség, ez a narratív, hogy itt a támadó meg a védekező foci fog egymással találkozni.
A két csapat igazából nem teljesen úgy játszik, ahogy itt a mainstream médiában meg a közösségi médiában is nagyon sokan leírják, hogy kapjátok be.
Lőtt az ötödik percben egy gólt az Ardal, és onnantól kezdve haramból egészen a végéig. >> Na, én erre készültem.
Egyrészt azért, mert most ezt csak így előljáróba mondom, hogy BL döntő biztos sokan rákeresnek.
Szerintem lesz olyan ember is, aki nem szokott minket hallgatni, csak ide talált erre a tartalomra.
És hogyha olyan vagy, hogy most arra már elnyomott, >> de lehet, de vagy vagy átnyomta a Timecdal.
Ha olyan vagy, aki csak azért jött, mert igazából azt akarja hallani, hogy a vesztes az egy szar, a győztes az meg jó csapat, és ez megváltotta a futballt, akkor ez nem a te adásod lesz.
Meg az elmúlt hetekben nagyon sokat mondtam azt, hogy ugye a magyarázat csapatok a szes, de folytasd. >> A magyarázat és a magyarázkodás között csak annyi a különbség, hogy aki hallgatja az meg akarja érteni, meg így nyitott arra, ami elhangzik, vagy igazából őt nem érdekli, és azt fogja mondani, hogy ez magyarázkodás innentől kezdve.
Hát most ugye ez alapvetően a magyarázat podcastje lenne, aztán valakinek csak magyarázkodás lesz.
Szóval készülve erre az egészre, ugye én mondtam is, hogy nem gondolom azt, hogy majd 70%-ban a Paris Saint-Germainnél lesz a labda, de 75%5 és >> soha nem volt ennyire kevés labdabirtoklás BL döntőben.
Soha nem volt ilyen kevés passz, lövés.
Ilyenkor van az, hogy mi nekünk mindig mondják, hogy hát az izé matematikusok, akik csak a számokon keresztül nézik a focit, szára nem így van egyébként >> érettségem az kifejezetten szar lett egyébként. >> És például ez is egy olyan pont, amikor szerintem szimplán a nyers számok nagyon félrevisznek és én határozottan továbbra is ezután is állítom, hogyha nem lett volna egy ennyire korai gól, ez sokkal másképpen nézett volna.
Biztosan a PSG-nél lett volna többet a labda.
Lehet, hogy mondjuk úgy látható módon többet, de biztos, hogy nem ennyire szélsőséges esetben.
És csak ezt alátámasztva a BL döntők története.
Egyrészt ezt nehéz, mert nincsen hivatalos lista erről, de az biztos, hogy a Haversnek ez a gólja top 10 valaha legábbi eldöntő között van.
Elvileg a hetedik legkorábbi >> azért, mert olyanok vannak benne, mint Enrique Mataosé.
Mataosé a Real Madridban első perc körülbelül 60 másodperc.
Ez 1005 100 >> 1500 mondom időgép. 1950-es években, tehát ez visszük és Stuttgart back mérkőzés volt, tehát hogy azt gondolom, hogy ezeket nem kell nézni vannak és akkor tényleg van akkor a guys scem détának a szálnak valami 11-es gólja.
Ugye >> az biztos, hogy a Maldinia valahov alapvetően aki visszaemlékszek arra a bizonyos 2019-es Liverpool Spurs döntőre, szerintem az egy sokkal rosszabb meccs volt, mint például ez. és azt is elég erősen meghatározta, hogy a Liverpoolak gyakorlatilag a második perctől kezdve nem kellett futni az eredmény után.
A Spur meg nem tudott futni az eredmény után.
Kicsit azért ennek a mérkőzésnek a képe is sokáig nézett ki. >> Csak ugy itt enny annyival jobb volt a helyzet, hogy legalább a jól védekező és a jól támadó csapat csinálta azt, amiben jók.
Evvel kioltották ugyanúgy egymást, nem pedig az, hogy a rosszul védekező és a rosszul támadó csapat, mert ez volt ugye a Spurs Liverpoolon, hogy ők próbálkoztak ugyanzpol, amik ugye nem az a játéka, hogy hogy lemondjanak a labdáról és majd egy ilyen pogevontsak egy ilyen blokkot.
Na, tovább mondva ezt és alátámasztva, hogy miért bármennyire is nekem egyébként van kritikám arról, hogy milyen mértékben védekező volt az Arzen de önmagában az, hogy te egy BL döntőn egy ennyire korai gól után, ami történelmileg is egy nagyon korai gól, kevés volt, ami korábban született BL meg back döntőkben.
Miért van az, hogy te védekezőbre váltasz?
Allt time ezek back BL döntők.
A leggyakoribb különbség, amivel megnyerték a ezeket a mérkőzéseket, az egy gólos különbség. 32 olyan döntő volt, ahol egy gól döntött.
Ez a 45%-a egyébként a valaha volt összes ilyen finálénak.
A második leggyakoribb a két gólos, a harmadik leggyakoribb eredmény pedig egyébként a döntetlen állás volt.
És még egy dolog, hogy az 1-0, hogy miért van az, hogyha te 1-0ra vezetsz a BL döntőben, akkor elkezdesz védekezni.
A leggyakoribb valaha eredmény, ami ennek a mérkőzésnek a történetében született, nem túl meglepő módon, az az 1-0. 19 ilyen döntő volt.
Említett entitások
Témák
Személyek
Szervezetek, cégek
- Arsenal
- Bajnokok Ligája
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45”
Miről szól ez az epizód: „Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45”?
Az EURÓPA LEAK podcast 2. évadának utolsó, 45. adásában a Paris Saint-Germainnel szemben tizenegyespárbajban alulmaradó Arsenal Bajnokok Ligája döntőjét vitatják meg. Luis Enrique csapata történelmet írt a Puskás Arénában, zsinórban másodszor nyerve meg a legrangosabb európai… Az epizód a LEAK. című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 31..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Soós Márk, Luis Enrique, Vályi Bence Zoltán.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45”?
Fő témái: bajnokok ligája, labdarúgás, psg, arsenal.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Párizsi történelem Budapesten | EURÓPA LEAK - S02E45”?
Megjelenés: 2026. 05. 31.. Hossz: 1 óra 9 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/leak/parizsi-tortenelem-budapesten-europa-leak-s02e45-b131b444
Több epizód a LEAK.-ből
- Szeptemberi bajnoki döntő | PREurópa Leak - S02E05
Az adás a szeptemberi focihétvégéről szól, kiemelve a fontosabb mérkőzéseket. Megemlítik a madridi derbit, az AS Roma és az Inter milánói csapatok előrehozott bajnoki döntőjét, va…
- Európa legjobb igazolásai | EURÓPA LEAK - S03E08
A LEAK (S03E08) epizódrészlete Európa legjobb nyári átigazolásait mutatja be a spanyol, olasz és német labdarúgó-bajnokságokból. Soós Márk, Szögyéni Beni és Vályi Bence értékelik…
- A VAR és a United csődje l Premier Leak S07E05
A Manchester United és a Manchester City meccsén a VAR döntései és mulasztásai kerültek a középpontba. A műsor elemzi Foden kiállításának következményeit, a Manchester United véde…
- Kezd összeállni? | PREurópa Leak - S02E04
A PREurópa Leak podcast 2. évad 4. részében a srácok a Serie A és a La Liga aktuális mérkőzéseit veszik górcső alá. Megemlítik Gattuso csapatát, az AC Milant, az Udinesét, az Inte…
- Megtanult letámadni a Real Madrid? | EURÓPA LEAK - S03E07
Az Európa Leak S03E07 adásában a Real Madrid legutóbbi BL-meccsét elemzik, kiemelve Bellingham és Mbappé szerepét, valamint Vinícius védekező hozzájárulását. Mourinho csapata, a B…
- A nyár nyertesei és vesztesei l Premier Leak S07E04
A Premier League nyári átigazolási időszakának lezárultával a műsor a csapatok hatékonyságát vizsgálja az átigazolási piacon. Készül egy "tier list" a Premier League 20 csapata al…
- Mourinho új kedvence | PREurópa Leak - S02E03
A LEAK podcast S02E03 adásában a műsorvezetők a labdarúgás aktuális eseményeit vitatják meg. Kiemelt téma a Mourinho vezette Real Madrid és Jude Bellingham teljesítménye, valamint…
- Real Madrid: az igazolások mindent megváltoztatnak? | EURÓPA LEAK - S03E06
Az Európa Leak podcast S03E06 adásában a vendégek a Real Madrid nyári igazolásait és azok hatását elemzik, különös tekintettel José Mourinho csapatkezelésére. Az epizódban szó esi…
- Meddig bírod, Roberto? l Premier Leak S07E03
A Premier Leak podcast legújabb, 7. évadának 3. részében a műsorvezetők értékelik a Spurs és az Arsenal elmúlt két mérkőzésének eredményeit és játékát. Az Evertonnal kapcsolatos T…
- Barcelona: kell még csatár? | PREurópa Leak - S02E02
Az idei átigazolási időszak utolsó napjai rendkívül mozgalmasan alakulnak, csapatok alakulnak át vagy csak félkész állapotban vannak. A műsorban szó esik a Barcelona várható győze…