margofeszt

Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia

· PT49M30S

Összefoglaló

Iglódi Csaba a Dreher család kétszáz éves történetéről szóló Dreher-szimfónia című regényéről beszélget Balázsy Pannával és Csapody Kingával. A beszélgetés a Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

Röviden

Műsor
margofeszt
Megjelenés
2023. 08. 14.
Hossz
50 perc
Szereplők, említett nevek
Szegő János, Valuska László, Veiszer Alinda
Témák
regény

Ebben az epizódban

Iglódi Csabával és Csapody Kingával Balázsy Panna beszélget. „Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat.” – Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, olyannyira végigkíséri utódai sorsát.

A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének regénye ez.

Az Alapító, a Sörkirály, az Innovátor és az Egyesítő négy generációjának kétszáz évét felölelő gazdag történet.

Amely szól persze a körülöttük lévő asszonyokról is, akiknek nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de akik hatása meghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája.

Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása, a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár megalapítása.

A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában.

Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia pedig további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba.

Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza.

Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból.

A Dreher-szimfónia Iglódi Csaba első regénye.

A szerző sakkvilágbajnoki ábrándokat dédelgetett, de dolgozott taxisofőrként és általános iskolai tanítóként is.

Politológiából diplomázott, karrierjét újságíróként kezdte, ma vezetők tanácsadójaként dolgozik Az Athenaeum Kiadó programja.

A beszélgetés a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia”

Miről szól ez az epizód: „Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia”?

Iglódi Csaba a Dreher család kétszáz éves történetéről szóló Dreher-szimfónia című regényéről beszélget Balázsy Pannával és Csapody Kingával. A beszélgetés a Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el. Az epizód a margofeszt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 08. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szegő János, Valuska László, Veiszer Alinda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia”?

Fő témái: regény.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia”?

Megjelenés: 2023. 08. 14.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/margofeszt/iglodi-csaba-dreher-szimfonia-d638000e

Több epizód a margofeszt-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból