Kiss László: Smartfluencer hivatás, halványkék pötty, aszteroida 2032-ben
· PT1H14M12SÖsszefoglaló
A Mindenségit! podcast visszatér az új stúdióba egy különleges évfordulós adással. Kiss László csillagásszal, a harmadik vendéggel idézik fel az elmúlt három évet. Megemlítik a műsor indulásakor még csak 17 feliratkozót, szemben a mostani 45 ezressel, illetve Kiss László…
Röviden
- Műsor
- Mindenségit!
- Megjelenés
- 2025. 02. 23.
- Hossz
- 1 óra 14 perc
- Szereplők, említett nevek
- Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
[Zene] sziasztok a mindensegít podcast szasztok és hát azzal kell kezdenünk hogy mint oly sokan tudjátok a tavalyi évben volt egy zsákutcánk elköltöztettük a podcastot egy helyre az lett a neve hogy versus hatalmas vágyakkal reményekkel vágtunk bele különféle pódiumeszélgetéseket is készítettünk ott viszont hát úgy alakult hogy onnét költöznünk kellett és hát eljöttünk ide itt vagyunk és akkor én mondom is hogy hol vagyunk oké ez itt a tütü a tütü tangó kert és most itt vagyunk együttműködésben és nagyon boldogok vagyunk szerintünk szuper lett a stúdió én nagyon jól érzem magamat itt de hát sokan már láttátok is ugye vagy most fog hát akkor amikor ez az adás amit most próbálunk fölvezetni megjelenik egy nappal korábban tartottunk itt egy stúdióavató bulit de ami szeretnék én most itt ezzel kapcsolatosan elmondani az az hogy tök jó hogy eljöttünk ide tényleg nagy reményekkel vágunk bele az itteni működésünknek is viszont hát így elmaradt a költözés végett a harmadik születésnapunk ilyenkor mindig szoktunk tartani egy bulit ez most nem sikerült mert éppenséggel hurcibáltuk a cuccukat viszont hát arra gondoltunk hogy ez a csodás évforduló ez ne menjen kárba ezért megünnepeljük magunkat mégpedig kis lászló csillagásszal aki a harmadik vendégünk volt és így a három éve elteltével mint egy ilyen születésnapi beszédet vagy beszélgetésst prezentálun v számisá gároz ez a választás bízzunk benne hogy a végén jó lesz a választás abban egészen biztos vagyok iszonyatosan sok minden telt vagy változott ez alatt a három év alatt velünk is veled is akkor amikor mi téged megvendégeltünk hát körülbelül 17 darab feliratkozónk volt most a napokban át vittük a 45000retüm nagyon szép gratulálok köszönjük de a te csatornád is iszonyatos nézettségemelkedésen ment kerü hát relatíve igen tehát ugye 22-ben nyitottam meg a kommentek számára lehetőséget addig ilyen nem kommentelhető videókat toltam ki hogy minek azt már magam se tudom mindenesetre azóta szépen elindult most 21000 mit tudom én halahányzáznál jár a föliratkozó szám és hát kísérletezgetek különböző formátumokkal a klasszikus élőcsillagászat mellett ezzel azzal amazzal és aztán amikor van kedvem meg van időm hozzá akkor újakat is kipróbálok most éppen egy ilyen kis lászló kérdez csak még nem hívom sorozatnak ilyen friss videókat csinálok ilyen mit tudom én tényleg nekünk jön egy kis bolygó 232-ben ez most ez most ez most nagyon nagyot ment egy nagyon virális volt 1%-kal növelte önmagáb a feliratkozó számot ami azért nem rossz egy videóhoz képest ha már van 320vahány összesen a csatornámon úgyhogy igen sok minden változott az elmúlt három évben azt hiszem hogy talán nem túlzás hogyha azt állítom hogy ezalatt az idő alatt belőled egy ilyen tudományos rockstá lett jaj ezt a szót nem szeretem mert mert mert egy ilyen jaj istenem tudjuk az biztos hogy talál hallottam egy jobb szót erre én azt mondjuk így azt hogy azt se kedvelem nagyon de valamilyen szinten jobban az influencer és az okos smart influencer összevonva smart flluencer na tessék hát nem tudom volt már smartendszerünk volt csak nem tudtátok legtöbb ember azt se tudja hogy reggelent amikor tükörbe nz hogy valójában ő prózában beszél na igen igen de az kétségtelen hogy az atv-n tavaly például volt egy riportműsor egy neg órás műsorod amiben youtube sztárként aposzál jaj hát az túlzás volt azért hol vagyok én az igazán nagyok tehát ti nektek is kétszer annyian vagytok tehát a föliratkozószámban és nyilván eleve nem pénisz méregetésről szól ez a dolog hanem arról engem az motivál hogy most mit tudom én hétvégén kiraktam egy friss videót a mit tudom én milyen messziről látná meg a föld föld 2.0-át hogyha mai technológánkal magunkat akarnánk kimutatni és eléggé elszomorítóak valójában az eredmények na ezt ugye gyakorlatilag szombat este raktam ki hétfő reggelig 15000-en megnézték ami azt jelenti hogy ha az intézetünkben lévő legnagyobb előadóteremre gondolok ami 50 főt képes befogadni akkor annak 300szorosáat sikerült elérnem és a kommentek alapján egyébként meglepen kevés troll jár hozzám tehát ténylegesen az van hogy egész értelmes kérdéseket szoktak föltenni én mint egy ilyen kis kertész a virágit gondozom a kommentelőket szokt nem nem nagyon kp nem kell gyomláni hanem válaszolok a kérdésekre néha egész ostobácskák de néha egész jók tényleg nagyon jó kérdéseket is szoktam kapni néha jön egy troll akkor üdvözlöm hogy szia trollbaláton puszi és egy ilyen ilyen smiley emoji tehát amit amit megértettem ott nagyon gyorsan a a kommentek megnyitásakor hogy egyetlen egy módszert látok értelmesnek a kom kritikák elviselésére ha kinevetem őket h igen tehát ha nem veszed a lelkedre hát ez csak hülye be akard szólni eleve ha nem tetszik neki akkor menjen másik csatornára úgyhogy én ilyen szempontból el tudtam azt engedni hogy megsértődjek egy beszóláson én nevetek a beszólókon innen is üzenem innen is üzenem ha jóem oda kell nézni a innen is üzenem a beszólogató kommentelőknek nem tudtok kihozni a nyugalmabból de egyébként téged ki lehet például nejednek sikerül persze persze persze persze a gyereknek is a gyerekeimnek is a nejeimnek is a kutáim kutyámnak is tehát persze bármikor khet most például legutóbb voltam egy most vidéki turnén jáárom az országot egy ilyen rendezvéyszervező cég megkeresett 2024 tavaszán hogy lászló én úgy mi úgy látjuk hogy te egy jó termék lennél van-e egy előadás sorozat van előadás mivel járjuk a járjuk most amikor ezt a beszélgetést fölvesszük rá másnap megyek 20adik városba vagy huszadszor megyek valamilyen vidéki városba á általában teltházas előadásokat tudok tartani egy ilyen interaktív tudományos showműsorokat na ott volt például ahol nagyon fölbosszantottak a egyik vidéki helyszínen nem fogom megnevezni egy rendkívül tapló technikus társaság fogadott akik úgy kezeltek minthogyha még soha nem tartottam volna előadást hogy akkor majd ide itt fog lenni a a projektor és akkor ne menjek oda be elé mert majd ott én mászikálok ott a fénybe mondtam nekik hogy de én tudom hogy hogy kell tartani előadást ott akkor n ideges lettem tehát ott ott akkor mondtam hogy ide soha többet de a városba fogunk menni de arra a helyre nem szóval a lényeg az hogy hogy hogy föl tudnak bosszantani természetesen emberből vagyok én is nézd azon tűnöttünk a gergővel amikor vártunk téged hogy hát nehéz számba venni hogy mi mi mindennel foglalkozol hát ne is ved a szádba mert oda inkább a sört ved jó hogy mondod szerintem koccintsunk annak okán hogy újra találko egéség egészségetekre megpróbálom istenéltessen mindenkit még 13 év még 33 év ki tudja meddig lesz még youtube meg világ igen igen köszönjük hm még nem csapolt de az les ahz képest jó lesz szóval hogy rengeteg dologgal foglalkozol és hogy hogy fér bele mindez az idődbe hát természetesen úgy hogy az állami időhivataltól kértem 36 órás napok kiutalását na és e cak íg jó nem hát nem nyilvánvalóan ahhoz hogy dolgokat elvál elvállaljak bizonyos más dolgokat el kell eresztenem ezt most itt teljesen nyíltan és őszintén be kell hogy valljam ugye 19 év után most idén év elején elengedtem például a csillagaszat.hu hírportált ugye annak főszerkesztője voltam 2006 január 1-től 2024 december 31-ig az 19 év aki akkor született amikor elkezdtem az már nagykorú tehát már akár udvarolhatok is neki hogyha úgy tetszik de de nem fogok természetesen csak azt mondom hogy hogy ez például hosszú idő volt és az nagyon sok időmet elvette és meg kell hogy mondjam hogy nagyon megkönnyebbültem hogy egy történetet el tudtam engedni és most egész másokkal foglalkozom nem nem zavar nem kell minden áron ragaszkodni ugyanahhoz életünk végéig laci viszont engedd meg hogy megköszönjük egy ország nevében a szolgálatodat tudod a veteránoknak is meg szokták köszönni mert 19 év é ez tudod nekem sok minden miatt nagyon szeretnivaló ember vagy de az amilyen kedélyességgel és türelemmel csinálod az emberek edukálását ebben a gyönyörű témában ez számomra felbecsülhetetlen úgyhogy nagyon köszi hát nézd én köszönöm az elismerő szavakat minden pozitív visszajelzésnek örülni szoktam mert akkor azt mondom hogy na már volt értelme az életemnek ez mindenkinek így kéne élni az életét azt gondolom hát meg az meg az hogy szerintem amit sokan nem mernek meglépni és nem is biztos hogy mindenkinek van rá lehetősége hogy az álmait próbálja meg tetté igen megvalósítani t az h a ahz nagyon sokat kell dogozni maradjunk mi volt a legfontosabb szerinted ami eljuttatott idáig hát mondhatnám azt hogy a kockaság meg a meg a valamilyen szinten a számmánia a jó memóriám az hogy kitartó vérebként üldözöm a dolgokat nem vérebbként ez nem jó szó tehát az hogy kellő kitartással tényleg ha kell repetitív ismétlődő rutinmunkát is ha kell a tudományos feladatokhoz akkor azt fölvállalom és megcsinálom úgyhogy meg valahogy úgy szerencsém volt tehát nagyon sok szempontból azt is mondhatom hogy példá sikeres tudományos karrierhez a szerencse az egy mindenképpen szükséges leg a te karriierededben mi volt a szerencse hát több több dolgot é vissza tudok vezetni egy csomó dolgot hát most csak egy példát mondok a a 90-es években szegeden voltam ugye fizikus szakos ugye témavezetőm isten nyugosztalja szatmári ká volt aki tavaly távozott az égi vadászmezőkre ugye mi nagyon korán elkezdtünk azon dolgozni hogy amatőr csillagászok több évtizedes sőt 100 évre visszanyúló fényesség becsléseit próbáltuk változó csillagok elemzésére használni és ez egy elég unalmasnak hangzó téma nem az egyébként de mindenesetre volt egy vagy van egy amerikai szervezet a válczócsillag észelők amerikai társasága a vso aminek volt egy egy török származású vezetője egy janet a matei nevű hölgy akit próbált a témavezetőm a karcsi a 90-es években éveken keresztül rá meg rávenni meggyőzni arra azzal kapcsolatban hogy adjon ki adatokat amit az amerikai amatőrök gyűjtöttek össze vagyis hát ők gyűjtötték össze a világ nekik vannak a legjobb adataik és egyszerűen nem lehetett meggyőzni akkor még nem volt publikus a teljes adatbázis hanem így külön haverkodni kellett na és a lényeg az hogy 1998-ban monpöliébe franciaországból szerveztek egy konferenciát ahova jelentkeztem egy előadással befogadták előadásként és akkor azokról a csillagokról meséltem francia magyar és japán amatőr csillagász adatok alapján amelyekről szerettük volna az amerikaiakat megkapni és a nézőtéren ott volt a janet é metei is és aztán a kávészünetbe elkapott hogy hé lászló most akkor suyorogjunk egy kicsit ez egy nagyon jó előadás volt tehát nem csak a szerencse hanem az hogy jó dumálókám volt már akkor is tartottam egy elég jó előadás és akkor odajött a kávészünetbe és hazamentünk a konferenci és rákövetkező héten emailbe elküldte az adatokat azt amit 10 éven keresztül nem sikerült na most aztán aztán aztán az hogy ezeket az adatokat föl használtuk írtam egy phd értekezésemnek a legidézettebb cikkét ebből írtam meg 99-ben aztán ez a ez a kéziratot egy bizonyos timothi rir bedding nevű ausztrál csillagász elkérte tőlem még 99-be mert kiraktam egy preprint szerverre és ott akkoriban még 640 kb elég ké hogy legyen tehát nem lehetett akármekkora fájlokat föltenni és csak ilyen lebutított minőségű képfájlokat töltöttem föl és ő elkérte hogy küldjen már az eredeti fölbontású képeket a cikkemből ez volt 99-ben amikor a cikket elfogadták 2002-ben mit látok a sydney egyetemen egy olyan posztdoktori ösztöndíj hirdetményét ami azoknak a csillagoknak a vizsgálatáról szólt amiről ez a cikk is foglalkozott és hát beadtam a jelentkezést és milyen véletlen abb az évben egy konferencián portóban portugáliában ugyanabba a hotelbe kerültem mint timoti air bedding tehát egy konferencia mpöébe a török nővel amerikából összefutás utána cikk megírás az ausztrál fickónak elküldeni és három évvel később ugyanabba a hotelbe szállunk meg egy konferencián ahol ő mint posdoktori állás meghirdetője szá elszállásolta magát én is ott voltam és minden reggel reggeliné együtt beszélgettünk és akkor ilyen teljesen nyíltan hogy hát akkor most ő nem mondta azt hogy engemet akar fölvenni csak azt mondta hogy hát erős jelölt leszék hogyha beadok egy pályázatot és akkor mit csinálnék akkor a diákjaimmal szegeden meg ilyesmi ez mind egy olyan ez a chain of events tehát eseménysor események láncolata ahol minden egyes láncszem azért tudott összekapcsolni mert mákom volt üüm mert a jó helyen jó időben jó emberrel voltam egy térben egy virtuális szektorba egy konferencián egy hotelbe ez szerencse ha az ember hívő azt mondja hogy ez volt a sors ezt akarta velem a teremtő én ebben nem hiszek de aki ebben akar hinni hát higgyen mindenütt a szerencse aut volt izgalm és ezzel ennek köszönhető volt az hogy 2002-ben kikerültem ausztráliába amiről azt mondtad hogy olyan mintogyha a pályázatot azt csak úgy írták vol min hog csak a lásló hiáz csak a lászló hiányzott belőle így van kimentem ausztráliába ott lett két gyere gyerekem lett egy ausztrál állampolgárságom képes voltam egy akadémiai lendelt pályázatot elnyerni hét évvel később tehát a egész karrieremet tulajdonképpen föl tudom fűzni egy 1998 augusztusi kávészünetbeli beszélgetése mompölyébe fantasztikus elképesztő én ebben egyébként én megértem hogy hol van ebben a szerencse meg szerintem tök aranyos hogyha ezt így látod de azért hogy mondjam tehát én nem a szerencsét vélem ebben a legnagyobb faktornak hanem azt a azt a azt a szikrát ami benned van van és hogy imádod ezt csinálni és nyilván hát a képességek meg az adottságok az is biztos nagy dolog de hogy hogy ezeket tehát hogy mondjam a szerencse az az olyan ami ami egy ilyen megolajozza ezt a gépezetet de a a gép meg a meló szóval én azt látom hogy h hát a diákjaimnak szoktam azt mondani hogy szerencse nincsen csak sok munka mert előbb-utóbb összejön valamelyik tehát így is föl lehet fogni a dolgokat tehát hogyha nem megyek el a konferenciára akkor nyilvánvalóan nem nem futok össze tehát el kellett mennem úgy kellett döntenem hogy beadok egy elő adásra a jelentkezést akkor azt meg kellett szereznem hozzá a finanszírozást repülőjegyhez a hotelhez a regisztrációs költséghez a…
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- Mindenségit!
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kiss László: Smartfluencer hivatás, halványkék pötty, aszteroida 2032-ben”
Miről szól ez az epizód: „Kiss László: Smartfluencer hivatás, halványkék pötty, aszteroida 2032-ben”?
A Mindenségit! podcast visszatér az új stúdióba egy különleges évfordulós adással. Kiss László csillagásszal, a harmadik vendéggel idézik fel az elmúlt három évet. Megemlítik a műsor indulásakor még csak 17 feliratkozót, szemben a mostani 45 ezressel, illetve Kiss László… Az epizód a Mindenségit! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 02. 23..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kiss László: Smartfluencer hivatás, halványkék pötty, aszteroida 2032-ben”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kiss László: Smartfluencer hivatás, halványkék pötty, aszteroida 2032-ben”?
Megjelenés: 2025. 02. 23.. Hossz: 1 óra 14 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mindensegit-2/122-kiss-laszlo-smartfluencer-hivatas-halvanykek-potty-aszteroida-2032-ben
Több epizód a Mindenségit!-ből
- Sarkadi Bálint: Mit tesz az emberrel 69 nap a föld alatt?
A Mindenségit! adásában Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a 2010-es chilei bányakatasztrófa pszichológiai hátterét elemzi. A beszélgetés során szóba kerül a 33 bányász 69 n…
- #184.2 - Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 2. rész
A Mindenségit! podcast Steve-vel folytatott beszélgetésének második részében Steve amerikai élményeit osztja meg. Steve megosztja tapasztalatait a színpadi szerepléstől az amerika…
- Intellektuális apokalipszis? - Tudás, iskola, diploma az AI korában | Brain Bar Nite Vibes
A Mindenségit! podcast adásában az intellektus jövőjét, az oktatás kihívásait és a mesterséges intelligencia hatásait vitatják meg a szakértők. A beszélgetés során Keszthelyi Gabr…
- Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 1. rész
Csutka István, aki Camino Steve néven ismert, táncosként és színészként kezdte pályafutását, mielőtt világjáró nagytúrázóvá vált. Ebben a beszélgetésben elmeséli, hogyan fordult e…
- Peremvidék: Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét?
Új műsor, a Peremvidék indul a Mindenségit! YouTube-csatornán, amely a világ problémáira és a lehetséges megoldásokra keresi a válaszokat. Kormos Niki műsorvezető és Köves Alexand…
- Márton András
Márton András jövőkutató, a Corvinus Egyetem adjunktusa a vendége a Mindenségit! podcast epizódjának. A beszélgetés során a jövőkutatás módszertanát, a fenntarthatóság civilizáció…
- Dr. Horváth Ákos: Mi lesz Pakssal az erősödő polikrízisben?
Dr. Horváth Ákos fizikussal, nukleáris energetikai kutatóval, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgettek. Az epizód kitér a Paksi Atomerőmű hűtési problémáira,…
- Szvetelszky Zsuzsanna: Döntsd el te, hogy ledöntöd-e | Az alkohol és a csoportnyomás
A felelős alkoholfogyasztásról és a csoportnyomásról szól ez az epizód, amelyben Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és pletyka kutató a vendég. Az adásban arról esik szó, m…
- Zichó Viktor: A szabadság olcsóbb, mint gondolnád
Zichó Viktor extreme sportoló, utazó és filmkészítő a szabadság fogalmát járja körül. Bemutatja, hogyan váltotta valóra saját szabadság-koncepcióját, amely magában foglalja a vilá…
- Eckhart Erzsébet: A mikrobiom és a depresszió kapcsolata
Eckhart Erzsébet, a Healways szakmai vezetője a mikrobiom és a depresszió kapcsolatát ismerteti a Mindenségit! podcastben. Kiemeli, hogy a depresszió okai összetettebbek, mint gon…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Kiss László csillagász: Ne akarjunk a Marsra költözni! // AMI A CSÖVÖN BEFÉR — Kontroll - Eljött az ideje
Kiss László csillagász és Sipos Betti beszélgetnek az űrkutatás jelenlegi eredményeiről és jövőbeni terveiről. Kiss László szerint a Földet kell megőrizni, de az űrkutatásba fekte…
- Kis-Tóth Ágnes — A csillagkapu túloldalán (Ep. 079) — Az élet meg minden
A műsor Kis-Tóth Ágnes asztrofizikussal beszélget buborékuniverzumokról, a világegyetem kezdetéről és végéről, valamint az időutazás fizikai lehetőségeiről. Az epizódban szó esik…
- Elon Musk és a sci-fi már a spájzban — Őrültech
Ebben az epizódban Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium munkatársa beszél a Hubble Űrtávcsőről, csillagászati megfigyelésekről és az űrutazásról.
- Magyar Titok: Űrtávcsöves magyarok és nukleáris asztrofizika — Csillagvizsgáló
Kiss László akadémikus a hazai csillagászat eredményeit mutatja be. Szó esik űrtávcsöves adatok feldolgozásáról, exobolygókról és nukleáris asztrofizikáról.