Mindenségit!

Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet

· PT1H8M47S

Összefoglaló

A Mindenség podcast ezen adásában, amely 2025. június 30-án rögzített felvétel alapján július 6-án jelenik meg, a közel-keleti konfliktusok kerülnek terítékre. Sayf Omar vendégként érkezik, hogy megvitassák az Izrael és Irán közötti, 2025. június 13-án kirobbant háborút, amelybe…

Röviden

Műsor
Mindenségit!
Megjelenés
2025. 07. 06.
Hossz
1 óra 9 perc
Szereplők, említett nevek
Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely
Témák
közel-kelet, háború, irán, izrael, atomválság
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ezt nem szoktuk így előzetesen rögzíteni, de két oknál fogva is fontosnak gondolom.

Az egyik az az, hogy két nappal ezelőtt volt a Budapest Pride, amin én sajnálatos módon nem tudtam részt venni, mert Debrecenben voltam egy diplomaosztón, de amikor hazaértem és láttam a híreket, illetőleg láttam azt a rengeteg embert, akik Budapest belvárosán vonultak végig, akkor az nekem nagyon megindító. érzeteket keltett bennem.

Rég éreztem magam ennyire büszkének azért, mertogy budapesti magyar lakos vagyok.

Azt kell mondjam, hogy még így távolból is nagyon megindító volt az a szabadságszeretet, ami a képek alapján és a híradások alapján átérkezett hozzám.

És a másik ok, amiért én ezt most így rögzítettem és elmondtam, hogy 30-a van, ugyanis az adásunk július 6-án jelenik meg, és egy olyan témáról lesz szó, amiben rendkívül gyorsan változhatnak a dolgok.

Hogyha azóta valami irrelevánsá lett, akkor ennek ez az oka.

Ráadásul az a téma, amiről ma szó lesz, részint kapcsolódik a szabadsághoz. ugyanis háborúban nem érezheti magát szabadnak az ember. 2025. június 13-án kirobbant az Izrael és Irán közötti konfliktus.

Izrael elkezdte bombázni nagyszabású légicsapásokkal Irán nukleáris és katonai létesítményeit.

Erre válaszul Irán ugyancsak légicsapásokat intézett.

Majd pedig június 22-én az Egyesült Államok is bekapcsolódott ebbe a konfliktusba.

Tavaly novemberben Sajf már már itt volt nálunk a Mindenség podcastban, és akkor a palesztin izraeli konfliktusról beszélgettünk, illetőleg a Közelkelet akkori állapotáról.

Ma újfent köszöntünk téged itt a Mindenség podcastban.

Köszönöm, hogy itt lehetek megint.

Ugyancsak az a kérdés, hogy mi történik a Közelkeleten.

Szerintem amikor mi a Gergővel arról beszélgettünk, hogy jó lenne képbe kerülni, hogy mi történik ott, akkor az egyik és legfontosabb kérdés arról szólt, hogy ugye Izrael azzal indokolta a légicsapásokat, hogy Irán egészen közel került annak a megvalósításához, hogy atomfegyverrel rendelkezzen. és az atom fegyver előá előállításához létrejött, működő infrastruktúrát kezdte bombázni.

Ez igaz-e, hogy ez volt a valódi oka ennek a támadás megkezdésének?

Ezt deklarálta a benjamin netjaú, hogyha iletünk az izraeli miniszterelnöknek, akkor valóban ez volt a cél.

De azért tudjuk, hogy az irániak nem mindig voltak úgymond rossz fiúk a történelem során, tehát az atomprogramjuknak a kezdetén még az 50-es években az Egyesült Államok bábáskodott ott.

A 70-es években pedig Izrael volt az, amely segített Iránnak olyan ballisztikus rakétákat fejleszteni, amelyek potenciálisan atomtöltetet is célba tudtak volna juttatni.

Csak aztán jött az 1979-es irán iszlám forradalom, amikor az Egyesült Államok, amely egyébként Komajnatollakal meglehetősen jó kapcsolatot ápolt, amíg ő számüzetésben volt Irakban, Párizsban.

Gondoljunk rá, hogyha veszélyként értékelték volna Komniaatollakot, akkor egy közepes képességű CIA ügynök is tudta volna likvidálni.

De ők úgy gondolták egészen addig, amíg be nem következett a Tuzrá az amerikai nagykövetségben, Teheránban, hogy ők jóban lesznek az új iráni rezsimmel.

Csak hát ez nem így alakult. különböző szankciókat léptettek életbe Iránnal szemben.

És hát innentől kezdve az atomprogramjai atomprogramja sem olyan mértékben kívánatos Iránnak az Egyesült Államok, hogy Izrael szempontjából, de tegyük hozzá a környező arabok arabországok szempontjából sem, mint addig.

Hogy az irániak mit akarnak, azt igazából ők tudják.

Amit kívülről tudunk, hogy 70-ben életbe lépett, vagy hát az iránniak is ratifikálták az atomsorompóegyezményt.

Van egy úgymond fatva ilyen vallási rendelete Hamenejatollaknak, aki a legfőbb vezető Iránon belül, hogy a ez az iszlámmal ellentétes, atom fegyverfejlesztése, az atomfegyvernek a bevetése, aztán pláne.

De tudjuk azért, hogy a Fatva az végsősoron olyan, mint egy kormányrendelet.

Tehát hogyha kiad ki lehet adni egy szituációban és aztán később igaz, hogy különböző hát arcvesztésnek a terhével, de vissza lehet vonni, vagy felül lehet írni újabb fatvákkal, tehát ez önmagában még nem garancia arra, hogy Irán nem a karatonfegyvert.

Ami egészen biztos, hogy a Barakomaban kormányzatá alatt 2015-ben született egyezmény, nem kétoldalú egyezmény Irán és az Egyesült Államok köz, hanem egy 5+1 egyezmény.

Természetesen Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország Oroszország Kína ahol Irán különböző kötelezettségeket vállalt, mégpedig ugy a Nemzetközi Atomenergiaügynökségnek beengedi az embereit, bizonyos szintnél nem dúsítja tovább az urániumot.

Jött azonban az első Trump kormányzat, és 2018-ban Donald Trump egyoldalúan felrúgta ezt a megállapodást.

Hát itt feltételezhetjük azt, hogy itt egy tágabb kontextus volt Donald Trump részéről.

Tehát természetesen egy izraeli befolyás, természetesen a különböző arabországokkal, elsősorban Szaudarábial való közeledése.

Tehát ennek el ja, tehát ilyen ilyen dinamikái voltak.

És onnantól kezdve Irán nem tekintette magára kötelezően a vállalásait.

Igaz, hogy voltak benne más partnerek is, de hogyha hihetetünk a Nemzetközi Atomenergia ügynökségnek, márpedig miért ne hihetetnénk? bizonyos objektumokra korlátozták a bejutásukat onnantól kezdve és szerettek 60%-os dúsítottság uránra, amire az okosabbak, akik ehhez értenek, azt mondják, hogy az már egy lépésre van az atomfegyverhez kellő sűrűségű urániumtól.

A nemzetközi atomerő atomerő öt mondani?

Nemzetközi atomerő atomenergia atomenergiai ügynökség.

A nemzetközi Atomerenügynökség azt engedélyezi, hogy például civil felhasználásra atomerőművet létesítsenek.

Viszont ennek az alapanyaga az urán és ennek a dúsítása az egy bizonyos fokig százalék-os arányban engedélyezett. hogyha ez felülírják, vagy vagy túlteljesítik, vagy ezt nem tudom, hogyan kell igazán szakszerűen mondani, akkor viszont ebből valóban atomfegyver létesíthető.

Már 20 évvel ezelőtt is lehetett arról hallani, hogy Irán gondolkodik vagy készít atomfegyvert.

Most mennyire juthatott vaj valójában közel ennek a megvalósításához?

Hát hogyha az irániak álláspontját vesszük alapul, akkor semennyire.

Hogyha az izraeliekét, azon belül Benjamin Netanjaét, akkor meglehetősen közel volt már hozzád.

Ugye ezek mennyire igazak, mennyire nem.

Ezt igazából csak ők tudják, akik ebben benne vannak.

Konkrétan az irániak meg az izraeliek, akik megfelelő információ.

És az atomenergiaügynökség nem tud reális képet nyújtani arról, hogy mi történik Iránban az atomprogram során?

Nagyon sokáig bejárásuk volt szinte mindenhova.

Az elmúlt időszakban, tehát 2018 óta viszont már nem.

És ők mondják azt, hogy 400 kg 60%-os sűrűtettségű urániumra szertettek, amely egyébként kilenc atom töltetre elegendő.

Nem gondoljátok, hogy így akkor bármilyen ezzel kapcsolatos információt erőskétekkel kell kezelnünk?

Tehát most ugye az a hivatalos álláspont, hogy akkor ez az atomipari infrastruktúra kellőképpen vissza lett degradálva odáig, hogy tulajdonképp kizárhatjuk elvileg azt, hogy potens nukleáris fegyvereket gyártson Irán.

De hogyha az előzőekből indulunk ki, akkor ez ugyanúgy nem biztos, mint ahogy semmi sem.

Nem az a helyzet, hogy itt valójában az irániak azok, akik tudják, hogy milyen kár keletkezett ezekben a rétesítményekben, nekik van kapacitásuk arra, hogy odamenjenek szárazföldön és benézzenek a hegyeknek a gyomrába, illetve utána természetesen különböző hírszerző szervek is azon lesznek, hogy ebből minél többet megtudjanak.

De ahogy te is mondtátok, tehát ez most egy információs háború.

Mindenki a maga igazát akarja valamilyen módon bizonyítani, azt, hogy megérte ezt csinálni, azt, hogy Bibi nem is fájt annyira például iráni részről.

Nem tudjuk valójában, hogy most pont hogy áll ez a helyzet.

Ez azért nem túl megnyújtató, nem?

Hát ez szerintem elképesztő, hogy a globális politikai szintéren ilyen volumenő dolgokban ekkora bizonytalanság legyen.

Ez már nyilván most, bocs, hogy azt mondom, de hogy ez már komikus.

Lehet egyébként az egész háború folyamán volt egy nagyon biztató dolog, mégpedig az, hogy amikor éppen Irán kilőtte a maga 14 rakétáját a katari amerikai bázisra, vagy Katarban lévő amerikai bázisra, éppen csökkent az olajvilágpiaci ára, ami jól mutatja azt, hogy a piac egyébként már jól beáraszta ezt a konfliktust. egyébként érdemes a Közelkeletten, ha bármi gebasz van, mindig megnézni, hogy éppen mit mondanak a tőzsdék és azok, akik olajjal üzérkednek, mert ők aztán igazán tudják, hogy mire lehet számítani.

Már akkor az sejtette azt, hogy nem lesz ebből komolyabb gond, de egyébként ezt már előtte is lehetett sejteni.

Tehát az iráni külügyminiszter, ahol csak tehette, elmondta, hogy ahogy az izraeliek abbaják a támadást, akkor ők is felhagynak a válaszcsapásokkal.

Alig várták, hogy kihátrálhassanak ebből az egészből.

Majd aztán Donald Trump is úgy gondolta, hogy na akkor most eljött az ideje, akkor békére intette Benjamin Netjaut, még a becsület kedvéért mind a két fél kilőtt pár rakétát, hogy elmondhassa a sajátjai előtt, hogy övé volt az utolsó szó, és végső soron most beállt egy tűzszünet.

És mit gondolsz, hogy hogy Iránnak a katonai ereje, illetőleg az, hogy az atomfegyverhez ilyen közel jutott, az egy olyan indok volt-e, ami a Netánahu esetében deklaráltan ahhoz a döntéshez kellett, hogy vezessen, hogy ő bombázni fog?

Hát Benjamin Netanyuk bolond lett volna, hogyha ezt nem használja ki.

Tehát azért a Hamas terror támadása óta 2023 október óta izre az izraeli hadigépezet nyerő szériában van, tehát tönkreverték a Hamas.

Megint csak nem tudjuk, hogy mennyire verték tönkre, de hogyha mondjuk hihetetünk különböző információknak, akkor a katonai potenciájuknak elvesztették a 10%-át.

A libanoni Hezboll, amely a legpotentáltabb nem állami katonai vagy fegyveres szervezet volt globálisan 50000 katonával. ők azt mondták, hogy 100000, de 50000 az egészen biztos.

És 150000 rakétával gyakorlatilag most a hát ha nem is küzd a túlélésért, de nagyon súlyos kompromisszumokat volt kénytelen tenni azért, hogy Libanon belül a környezet ne folytsa meg őket, nem beszélve arról, hogy Izrael likvidálta azért nagyon fontos vezetőiket, gondoljunk itt Haszanasrallak kilövésére, vagy a csipogós támadásokra.

Tehát a Libanoni ballonlak az megint csak a túlélésért küzd.

És most két olyan szereplőről volt szó, akin keresztül Irán a maga proxi háborúját tudta vívni Izraellel szemben.

Szíriában tavaly decemberben megbukott az aszadrezsim, ami Iránnak a legfontosabb állami szövetségese volt a az egész térségben.

Az új szíriai vezetés deklarálta azt, hogy Iránnak mostantól nem rúgnak labdát, vagy nem adnak paszt, vagy hogy fogalmazzunk, és hogy és hogy nem engedi, hogy az ország területéről működjenek tovább.

Hova tovább jelezte, hogy békét kötne Izraellel.

Ez innentől kezdve már eleve egy vesztes pozíció iránnak, nem beszélve arról, hogy tavaly októberben felszálltak az izraeli harcigépek kisebb ütemben, mint most, de kilőtték az iráni légvédelemnek egy jelentős részét.

Most megsemmisítették a másik részét.

Tehát gyakorlatilag Irán a rakétázáson kívül, aminek azért kevesebb mint 10%-os hatásfoka foka volt, tehát azért kevesebb mint 10%-a csapódott be ezeknek az iráni rakétáknak, és azoknak azok sem oda, ahov minden esetben, ahova akarták.

Tehát gondoljunk arra, hogy az irániak nem akartak arab falut lőni Izraelen belül, de megtették, mert egyszerűen nem tudtak megfelelő eszközöket kilőni.

Tehát egy ilyen helyzetben, amikor már az izraeli gépek ellenőrizték és ellenőrzik, mondhatjuk az iráini légteret, a netannyú kormányzat megtette azt, amit egyszerűen úgy gondolta, hogy Izrael középtávú biztonság érdekeit garantálja.

Erre ehhez kaptak egy jóváhagyást Donald Trumptól.

Donald Trump a végén felpöttyintette az i betűre az itt a pontot, ami az I betűre, amit Izrael rajzolt.

Tehát Donald Trump ledobott 12 ilyen milyen rakét.

Amely ami ilyen több mint 90 m mélyen is meg tudta Igen. a fordói létesítményt rongálni vagy elpusztítani.

És gyakorlatilag most ott tartunk, hogy Irán feltette a kezét és belátható időn belül egészen biztos, hogy nem fog veszélyt jelenteni Izraelre vagy a környező arab országokra nézve. teheren és Moszkva között milyen a viszony tekintettel arra, hogy Moszkva állít jó sok fegyvert vásárol Irántól, ami egy alapgazdasági bevételi forrása Iránnak.

Katonailag hogyan működik a két ország együtt?

És mennyire eszkalálhatja geopolitikailag a az ő kapcsolatuk, illetőleg az Iránnal szembeni támadás?

Hát Terrán felértékelődött Moszkva számára, különösen miután megbukott az aszadrezsim Szíriában.

Tehát gyakorlatilag teherán maradt az az a hatalom, vagy legionális játékos, akire Oroszország egyértelműen partnerként tekinthet, aki nem csak nem ide oda is játszik, hanem egyértelműen az ő csapatában van.

Tehát az iráni rendszerváltás, rezsimváltás semmiképpen nem lett volna Oroszország érdekében, de ennek nem is nagyon állt fenn a veszélye.

Egyébként Oroszország számára nyilván az jó volt, hogy a világnak a figyelme most a közelkeletre tevődött, tehát nem pedig Ukrajnára.

Az pedig, hogy emelkedett az olajpiaci ára, legalábbis a konfliktus elején egy 10%-ot, majd aztán picit visszament, az megint csak jól jött Oroszországnak, de az sokat elárul, hogy nem nyílt légihíd Moszkva és Teherán között, tehát nem siettek olyan mértékben a segítségére.

Nagyon sok olyan videót láttunk a Gergőben, ahol az instán izraeli fiatalok, perzsa fiatalok arról beszélnek, hogy az egész támadásnak az az egyik fő célja, hogy a jelenlegi iráni rezsimet lecseréljék.

Ezt hogyan kell értékelni izraeli és iráni kontextusban?

Hát Izrael részéről ez mindenképpen pozitív lett volna, hogyha Irán káoszba süllyed, vagy valami olyan történik, ami amitől már nem kellene ezzel a mostani rezsimmel számolniuk, mert azért ne felejtsük el.

Tehát ennek a mostani rezsinnekre visszatérhetünk ennek történelmi okai vannak.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet”

Miről szól ez az epizód: „Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet”?

A Mindenség podcast ezen adásában, amely 2025. június 30-án rögzített felvétel alapján július 6-án jelenik meg, a közel-keleti konfliktusok kerülnek terítékre. Sayf Omar vendégként érkezik, hogy megvitassák az Izrael és Irán közötti, 2025. június 13-án kirobbant háborút, amelybe… Az epizód a Mindenségit! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 07. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Varga T. Róbert, Pázmándi Gergely.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet”?

Fő témái: közel-kelet, háború, irán, izrael, atomválság.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sayfo Omar: Iráni háború, atomválság, forrongó Közel-Kelet”?

Megjelenés: 2025. 07. 06.. Hossz: 1 óra 9 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mindensegit-2/139-sayfo-omar-irani-haboru-atomvalsag-forrongo-kozel-kelet

Több epizód a Mindenségit!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból