Mit olvassak?

S2E1 Túlértékelt könyvek, csapó 1

· PT51M48S

Összefoglaló

Ebben a podcast epizódban Nelli és Anna túlértékeltnek tartott könyveket vesznek újra górcső alá. Az első évad lezárása után a második évad első, tematikus epizódjában öt könyvet vizsgálnak meg, amelyeket szerintük túlértékeltek, és amelyek olvasása fájdalmas volt számukra. A…

Röviden

Műsor
Mit olvassak?
Megjelenés
2026. 03. 01.
Hossz
52 perc
Témák
irodalom, könyvek, kritika
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Jó, de akkor azt pejtsük meg, hogy mitől ilyen őrületesen négyszerű.

Én Én fel nem fogom, és én nem beszéltem hévesekkel erről a könyvről, de egy csomó nőt ismerek velünk egy időse, akik rajonganak érte. >> Tudod mitől?

Ez itt Anna és Nelly irodalmi podcastje, ahol segítünk a jó könyvek felkutatásában és a rosszak elkerülésében.

Ez itt a Mit olvassak legfrissebb epizódja.

Én Nelli vagyok, >> én pedig Anna.

Iratkozzatok fel Spotify-on, Apple Podcasten, YouTube-on, meséljetek másoknak rólunk.

Képzeljétek, lezártuk az első évadot, ami nyolc plusz két epizódból állt, nyolc tematikusból, ami nyolc különböző könyvről szólt, illetve egy bevezető epizódból és a karácsonyi különkiadásból.

Szóval összesen 10 epizód volt az évadban.

Anna, hogy érzed magad ezzel kapcsolatban?

Nagyon büszke vagyok, mert emlékszem, mielőtt belevágtunk az egészbe, utána néztünk, hogy a utána néztünk, hogy a kezdő podcastek általában hét epizód után buknak bele a küldetésükbe.

És hát ezt most már így túléltük, ezt a ezt a kritikus határt túlléptük. >> Úgyhogy egyelőre megmaradtunk, és elindítanánk ezzel az epizódal a második évadot, amiben már tematikusabb epizódok lesznek, nem egy-egy külön külön egy-egy könyvről szóló epizód, hanem minden minden egyes epizódnak lesz egy egy témája, ami alá több könyvet is be fogunk hozni.

A mostani epizódnak a témája pedig a túlhelyolt könyvek.

Ezaz a túl értékelt könyvek lesznek.

De hadd térjék vissza egy kicsit az első ivadhoz még, hogy szerinted melyik volt a legjobban sikerült epizódunk? >> Nekem a Krusovski is tetszett a legjobban. >> Nekem meg a nyarakkönyve.

És azt hallgattátok a legkevesebben ezt néztem.

Szerintem az volt a legösszeszedettebb meg legjobb íve annak volt, és tök érdekes, hogy kutyát nem érdekel nagyjából.

Anna totál is sértett arccal néz, hiszen az egyik kedvenc könyvéről van szó, de hát megállapodtunk abban Anna végül is, hogy hogy a nyarak könyve is, meg a nyárutó című könyv is picit ilyen rétegirodalom, hogyha jó időben, jókor olvasod, és valamiért érintett vagy benne, akkor megérint.

Egyébként meg egyébként meg szerintem nem annyira színvonalas egyik sem, >> de nem a tehát nem most nem a könyvek miatt, hanem mint maga az epizódrész szerintem magasan a legjobban a nyarak könyve. >> Jó, de azt a hallgatók nem tudják, amíg meg nem hallgatják.

És ugye a hívószó az a könyv címe, és valószínűleg ezek a könyvek, ez a kettő, ez nem volt hívószó, talán ez a kettő volt a legkevésbé hallgatott, ha jól emlékszem. >> Igen.

Nekem meglepő módon most ez a legutolsó tetszett a legkevésbé, ami a ami Serrano elégedetlenség című könyvéről szólt, ami az egyik legszuperebb könyv volt, de valahogy úgy érzem, hogy nem sikerült jól az epizód, amit ugye ráadásul kétszer vettünk föl.

Hát nem voltam a legösszeszedettebb az elmúlt hetekben, és én úgy éreztem, hogy ez így érződött is, és egy picit így szétcsúszott maga a az epizód. >> Na majd ma, majd ma, Nelli, >> ma felhaszok.

Igen, ma ma nagyon jól fog menni, ezt garantálom. >> Szerintem meg a kávés volt a legbénebb rész.

Ott tulajdonképpen nem értettük, hogy miért ezt ember, és olyan is lett. >> Ma voltam a Lira könyváruházban, és a mielőtt a kávé kihűl, és az összes folytatása ott volt a kiemelt könyvek között, szóval még mindig fut, mielőtt a kávé kihülszekér.

Van-e olyan dolog, ami meglepett mióta belevágtunk a podcast készítésbe?

Az, hogy ilyen kitartóan csináljuk, az lepett meg legjobban őszintén szólva.

Meg azt, hogy az, hogy vannak, akik képesek ezeket podcast adásokat meghallgatni, ne haragudjatok.

Nagyon köszönjük egyébként, csak én alapvetően semmiféle elvárással nem vágtam bele ebbe a podcast sorozatba.

Annyi volt az elvárásom, hogy szórakozzunk itt jól Annával, és utána igyunk mindig egy fröccsöt.

Utóbbi nem annyira jött össze.

Az előbbi az maradéktalanul teljesült, és ez ilyen kellemes meglepetés volt, hogy úgy tűnik, hogy így egyre többen hallgatják a podcastet, és nagyon megtisztelő.

Igen, ezem engem az lebent meg leginkább talán, hogy vadidegenekenek is írnak a mitolvassak podcastkugasgmail.com-ra szokott jönni egy-egy levél, ami azért nagyon meglepő és váratlan.

Meglepő még a beszédhibám utólag ugye én vágok, utólag visszahallgatva borzalmas. >> Ezt csak te hallod, én nem hallom annak. >> És pozitívum, hogy szerintem azóta kevesebbet tukmálok ismerősöknek könny, >> mert most már nektek tukmál Anna.

Igen, meg tukmálhatom, hogy meg kell hallgatnotok a podcastünk cserébe. >> Júj, amúgy én meg tudod mit vettem észre az utolsó két epizódban, hogy a olyanok lettünk, mint a neresek, akiknek a hangjuk és a beszédstílusuk és a mimikájuk és a gesztikulációjuk elkezd hasonlítani.

Nem tudom mi van, hogy így elkezdtek így Orbán Viktorok kinőni a nerben.

Mindenki ugyanúgy beszél, mint a vezér.

Szóval tudjuk, ki a falka vezér a teamben.

Elkezdtem úgy beszélni, mint Anna rájöttem, de a való életben valószínűleg nem.

Csak a podcast adásban hallom.

És Anna anyukája meg is jegyezte, hogy nem tudja néha megkülönböztetni a hangunkat, >> ami nagyon furi. >> Nagyon furcsa.

Én ezt nem is akarom elvinni. pedig de én én meg azt hallom, hogy a a hanglejtésünk, a tónusunk, a beszédstílusunk kezdett hasonlóvá válni, illetve hát az enyém a tiédhez. >> Legjobb és legrosszabb az elmúlt 10 részben nekem egyértelműen nekem a vágás tetszik a legjobban.

Az tök jó, ilyen kis szőzölős munka.

És a marketingtől, a nem létező marketingtől a hideg kiráz, tehát abszolút nem nekem való, hogy ezt hirdessem, vagy egyáltalán posztoljam, vagy az attól fázom nagyon.

Nagyon nagyon rosszak vagyunk.

Olvasásban viszont jók vagyunk.

Kivéve, hogyha olyan epizód van, mint a mai.

Átnyergelhetünk a ma, vagy előtte meg beszéljük meg, hogy mit olvastunk? >> Mit olvastál?

Nekem nekem nagyon röviden semmit.

Én ezeket olvastam gyötrelmesen, lassan, amiket mára olvastunk, és szíttam magamat, meg magunkat, hogy hogy juthatott ez az eszünkbe, hogy hogy ez hogy olyan könyveket hozzunk, amiről egyszer már megállapítottuk, hogy rosszak.

És ugye én nekem muszáj újra olvasnom, hogyha a podcastre hozunk valamit.

Tehát, hogy hogy gondolhattam, hogy ez egy jó ötlet, hogy kimondott a rossz könyveket újra, amikor ugye megfogadtam egyetem vége óta, hogy mostantól csak élvezetbe olvasok.

És egy kicsit az érzés jött vissza, mint ami egyetemen volt, hogy volt az egyetemi félévi lista, és azokat így le kellett nyomni.

Úgyhogy én ezért is olvastam előtte egy pár könyvet, mert haogattam ezeket a alkotásokat, úgyhogy elolvastam gyorsan Galbtől a hömpölygő sírt, ami ugye egy sorozatnak a hetedik kötete.

Annam legutóbbi podcastnél adtak kölcsön.

Erre a könyvre mondtam azt, hogy nem féltégla, hanem egy egész tégla. 1080 oldal volt, úgyhogy ezt gyorsan elolvastam a másik nyolc könyv előtt, amivel erre a podcastre készültünk, de a feléig nagyon tetszett.

Aztán Ja, igen, Anna elkerekedő szemekkel néz, mert megint a kedvenc íróját fogom keresetlen szavakkal illetni.

Szóval az van, hogy imádom a sorozatot.

Nem olvastam egyik könyvet sem, viszont láttam az első öt évadát a sorozatnak.

Anna mondta, hogy a hatos ne olvassam el a hatos kötetet, mert nem jó.

Úgyhogy kölcsönta nekem a hetest.

Elkezdtem olvasni, szuper izgi volt.

A főszereplő ismét egy főszereplők ismét nyomozásba bonyolódtak.

A főszereplőnő beépült egy szektába, de a könyv 3yedénél a főszereplő nyomozónő kijött a szektából, és onnantól kezdve számomra teljesen érdektelenné vált a történet, hogy az hogy göngyölítik fel.

És ilyen hát ilyen tisztességből olvastam el becsületből a végét.

Igazából megint rájöttem, hogy egyszerűen JK Rowing nem tud hozzám szólni.

Valami teljesen párhuzamos külön pályán mozgunk, és és olyan könyvek, amikért az emberek rajonganak, és sorban állnak, és egymást tapossák, hogy mikor adják már ki, annan meg húzogatja a naptárba a rubrikákat, hogy rubrikákat, hogy mikor jön ki az új könyv, végre angolul, és tényleg elhajlandó elolvasni 1100 oldalt angolul, aztán magyarul, hogy hogy minden szavát felígy a rowingnak.

És most megbeszéltem magammal, hogy soha többé semmit nem fogok elolvasni GK Rowingtól.

Sorry, három leiratkozó eddig, de ez egy ilyen epizód lesz, hogy lesz még ebből. >> Sőt, >> és akkor nagyon gyorsan elmondom, hogy elolvastam Hangtól a nemes teremményeket öt mondatban.

Ez a könyve egy koreai politikai mészárlásról szól.

Nagyjából hasonló a történet, mint Kínában a Tienentéri mészárlás.

Egyetemistákat öltek meg egy koreai lázadás során.

Valahol 1000 és 5000 fő közötti középiskolást és egyetemistát öltek meg egy k00 fős koreai városban 80-as években, amit aztán 10 évig a diktatúrában el kellett hallgatni és valójában soha senki nem írta még meg ezt a történetet és kirázott napig a hideg, mert egy 200 oldalas könyvről beszélünk, de másfél hónapon keresztül olvastam.

Elképesztő stílusban ír idősíkok, személyek. között ingázunk ebben a 200 oldalban.

Eszement módon kell figyelni, hogy most ki beszél.

Nagyon nehéz megjegyezni a koreai neveket, mert rengeteg szereplő van, sose tudjuk, mint ahogy a japán könyveknél beszéltünk róla, hogy fiú vagy lány éppen.

Szóval, hogy nagyon-nagyon kell figyelni.

És minden egyes fejezet, márpedig jó néhány fejezet van a könyvben, minden egyes fejezet más szemszögből és más narratívában beszél.

Van amelyik egyes szem első, van amelyik egyes szám második és van amelyik egyes szám harmadik szemében van megírva.

Zavarba ejtően tehetséges szerző, én azt gondolom.

Úgyhogy ezeket olvastam azokon túl, amiket hát mint kötelező irodalom erre az epizódra, és hát Annával egyetértésben közben nagyon-nagyon sokszor bokárúgtam magam amiatt, hogy hogy ezt hogyan találhattad ki Nelli?

Miért utálod ennyire magadat >> meg engem? >> Igen.

Úgyhogy il biztos, hogy soha többé nem csinálunk. >> Soha soha többet. >> Nekem annyi nekem annyi volt csak amúgy félpontért, hogy hangos könyvben meghallgattam Steig Larsontól a tetovált lányt.

Én egyszer már olvastam. >> Olvastam és nagyjából a közé a három könyv közé tartozott életemben, aminek az olvasása közben féltem.

Én én Frankón annyira aggódtam és izgultam, hogy éjszaka olvastam, mert letehetetlen.

Akkor emlékszem, hogy egyedül laktam egy lakásban, és annyira elkezdtem félni tök egyedül a lakásban, hogy hogy így emlékszem, hogy így felkapcsoltam több lámpát, annyira paráztam.

Nem tudom, neked volt ilyen érzésed, vagy ezt csak 20 évvel ezelőtt érezhettem így valami miatt?

Inkább nem emlékeztem a a brutalitására, én is 20 éve olvastam, hogy a kegyetlenség, hogy mennyire nagyon durván naturalista és brutális és kegyetlen. >> Erre már nem is emlékszem, hogy ennyire >> nagyon Aha.

Nem féltem, de hát hangos könyvben hallgattam az úgymás futás közben. >> Igen.

Ott egy kevésbé van a fejedben, vagy nem tud >> persze, mert közben mást is csinálsz, tehát megoszlik a figyelem.

De én annó elolvastam a trilógia mindhárom részét, és tudom, hogy a negyediket is, amit már ugye nem szílárzünk. >> Igen, azt akartam mondani, hogy meghalt a harmadik után. >> Igen, szegény.

És nem is éltem meg, hogy kiadják a könyveket, meg hogy az óriási sikerbe üssmétszeres megfilmesítés meg minden, >> minden.

Csak azt akartam behozni, hogy annedik részt még elolvastam, amit Dávid Lágerkr írt, és így néztem, mi a franc ez, és néztem, hogy azóta nyolc részes lett a sorozat. >> Hát persze felültek a hullámra.

Teljesen ki vagyok akadva még most is, hogy veszik a bátorságot.

És nyilván tovább már nem olvastam, mert az a negyedik is ócska volt.

Rettenetes, felejthető teljesen, de hogy még nyolcig elhúzták, és hogy tehát hogy Karin Smirnov, tudom, hogy amúgy jó írónő svéd talán, hogy hogy veszik a bátorságot, hogy hogy mondanak erre igen, jó igen, én folytatom a Millennium trilógiát, persze ha elolvasom, aztán majd kitalálom.

Ugyanez van Janus Stinnal meg Louisa Mayelkotta, hogy hogy a hátulukon, sőt egyébként az elfújt aszélnek is rengeteg fordít folytatása van, és több szerzőtől vannak azok is.

És hát nyilván egyik egyik sem érti íróhoz meg írónőhöz, hanem ez szimplan, mert csak pénzkeresetről szól, és szerintem is undorító.

Abszolút ez elvi kérdés. >> Igen, elv.

Úgyhogy én csak ezt és semmi mást.

Na de majd mostantól. >> Ú igen.

A következőre csak jókat fogunk olvasni. >> Szerintem csapjunk bele. >> Jó. >> Eddig kerülgettük.

Így el el szeretném mondani így az elején, hogy senki ne sértődjön meg, hogyha esetleg a a szívének legkedvesebb dédelgetett könyvét fogjuk most fikázni, mert tehát, hogy ezek túlértékelt könyvek, ami azt jelenti, hogy emberek milliói rajonglanak ezekért a következő könyvekért és hatalmas rajongótáboruk van.

Ö, le mindegyiket, szinte mindegyiket megfilmesítették, vannak közöttük frissek meg 100 éves könyvek is, és úgy tűnik, hogy egyiknek sem múlik a sikerem. >> És hát mivel úgy éreztük, hogy túl jól megy a podcast, azért gondoltuk, hogy most a hallgatók fele iratkozzon le a podcasttről, mert hogy most meg fogtok minket utálni.

Egy olyan könyvvel kezdenénk, ami miatt ez egy rétegkönyv, úgyhogy kevesebb ember fog megutálni.

Az elején még csak kevesen fognak leiratkozni.

Anna, mondod, hogy mi ez a könyv?

Az első könyv Cell Runi normális emberek című regénye.

Sell Runi 91-ben született, ír írónő, és úgy emlegetik őt, hogy a millenniumi generáció első nagy regényírója.

Trinity College tanult Dublinban, és a baráti beszélgetések című regénye hozta el neki a világhírt.

Utána pedig a normális emberek 2018-ban jelent meg. sorozat készült talán mind a kettőből. >> Igen. >> És egyébként elég jó sorozatok készültek belőle.

A baráti beszélgetések nekem nagy kedvencem, kivéve az utolsó öt perc, ami halálosan idegesítő.

Említett entitások

Témák

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „S2E1 Túlértékelt könyvek, csapó 1”

Miről szól ez az epizód: „S2E1 Túlértékelt könyvek, csapó 1”?

Ebben a podcast epizódban Nelli és Anna túlértékeltnek tartott könyveket vesznek újra górcső alá. Az első évad lezárása után a második évad első, tematikus epizódjában öt könyvet vizsgálnak meg, amelyeket szerintük túlértékeltek, és amelyek olvasása fájdalmas volt számukra. A… Az epizód a Mit olvassak? című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 03. 01..

Milyen témákat érint ez az epizód: „S2E1 Túlértékelt könyvek, csapó 1”?

Fő témái: irodalom, könyvek, kritika.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „S2E1 Túlértékelt könyvek, csapó 1”?

Megjelenés: 2026. 03. 01.. Hossz: 52 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mit-olvassak/s2e1-tulertekelt-konyvek-csapo-1-889e5475

Több epizód a Mit olvassak?-ből

  • S2E7 KEDVENC KLASSZIKUSAINK

    A Mit olvassak? podcast legújabb epizódjában a műsorvezetők két klasszikus irodalmi művet vesznek górcső alá: Charlotte Brontë Jane Eyre című regényét és Henry James Egy hölgy arc…

  • S2E6 BORZONGÁS A HŐKUPOLÁBAN

    A Mit olvassak? podcast S2E6 adásában a nyári hőséghez illő, feszültséggel teli könyveket vettek górcső alá. Két nagyágyú, Agatha Christie „Szunnyadó gyilkosság” és Stephen King „…

  • S2E5 Legjobb limonádék

    Ebben az epizódban Anna és Nelli, a Mit olvassak? podcast házigazdái, a "napi színes" rovatukban vitatják meg az e-könyvolvasók és a digitális könyvkiadás kihívásait. Anna nehezmé…

  • Életrajzi könyvek

    A Mit olvassak? podcast legújabb epizódjában Anna és Nelli írókról és könyvekről beszélgetnek. Anna megosztja csalódását David Szalay "Flesh / Test" című regényével kapcsolatban,…

  • S2E3 ALULÉRTÉKELT KÖNYVEK

    Anna és Nelli podcastjében, a Mit olvassak? S2E3 epizódjában ezúttal az alulértékelt könyveket veszik célba. A beszélgetés során a műsorvezetők megosztják személyes élményeiket a…

  • S2E2 Túlértékelt könyvek, csapó 2

    Nelli és Anna olyan könyvekről beszélgetnek, mint R.F. Kuang: Sárga, J.K. Rowling: Harry Potter sorozat és Paul Auster: New York trilógia, amelyeket szerintük túlértékeltek. Az ep…

  • S1E8 Beatriz Serrano: Elégedetlenség

    A Mit olvassak? podcast S1E8 epizódjában Nelli és Anna Beatriz Serrano „Elégedetlenség” című regényét vitatják meg. A könyvet fekete humorral, szatirikus, cinikus stílusban írták,…

  • S1E7 Joyce Maynard: Nyárutó (ford.: Gyuris Norbert)

    Az epizód Joyce Maynard "Nyárutó" című könyvét tárgyalja, kitekintéssel más könyvekre és szerzőkre, például Eduardo Sacherire, Amy Tanre, Taylor Jenkins Reedre, P. Szathmáry Istvá…

  • Karácsonyi különkiadás

    A Mit olvassak? podcast karácsonyi különkiadásában a műsorvezetők kedvenc ünnepi hangulatú könyveiket gyűjtötték össze, melyekben van romantika, krimi és Roxfort is. Békés, nyugod…

  • S1E6 Emylia Hall: Nyarak könyve

    Az epizód Emylia Hall "Nyarak könyve" című regényéről szól, amelyet ketten eltérően értékelnek. Szó esik a 90-es évek Magyarországáról egy külföldi kamaszlány szemszögéből, érzelm…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból