Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba
· PT1H23M53SÖsszefoglaló
Ruff Bálint nemrégiben kinevezett miniszterelnökséget vezető miniszterként interjút adott, ahol sokként élte meg a kormányzati munka során látottakat. Szerinte 2010 óta a kormányzás fő célja mások gazdagítása volt, és az állam eltitkolta a polgárok elől, mire költi a…
Röviden
- Műsor
- Ötpontban
- Megjelenés
- 2026. 07. 10.
- Hossz
- 1 óra 24 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dull Szabolcs, Ruff Bálint
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
És amikor én bekerültem most egy 50 pár napja erre a helyre, akkor őszintén mondom neked, Szabolcs, hogy hogy sokkolt, és azóta is egy sokban vagyok abban, amit látok, hogy mi történt.
És 16-tól kezdve viszont én aztam, hogy lényegében a kormányzásnak semmi más célja nem volt, mint más emberek gazdagítása. amit én tudok csinálni, vagy az én miniszterim, vagy az én miniszterem, társaim, akkor meg tudjuk vizsgálni, bevonni a legjobb ügyvédeket, jogászokat arra, hogy mégis mi az Isten történt ezekben a kérdésekben, miket én láttam, ezek a nag ennek a 80%-a olyan, amit bármikor holnap reggel lehet nyilvásra hozni, amiben az van, hogy még egyszer mondom, a magyar állam eltitkolta azt a a polgárai elől, hogy mire költ milliárdokat.
Van-e olyan konkrét rá lehet mutatni, hogy x miniszter ebben az ügyben felelősségre lesz mondva? >> Amit az én minisztériumom elvégzett, vagy éppen folyamatban elvégzi az átvilágítást, annak nagyon hamar lesznek konkrétumai amon szerintem >> napokon belül.
Én azt gondolom, hogy ezt nem lehet egy év alatt megtenni, ha tényleg ki akarunk beszélni minden bajunkat, vágyunkat, hogy hogyan szeretnénk ebben az országban közösen élni a kövő 20, 3050 év múlva, akkor az egy másfél éves folyamat lehet.
Én nem szeretek a Fidesznek adni tanácsot, de kicsit azért adok. [zene] >> Jó napot kívánok.
Dulszabolcs vagyok és ez az Öt pontban podcast.
A mai vendégem egy politikai jellemző tanácsadó, aki pár hónappal ezelőtt miniszter és miniszterelnök helyettes lett.
Nyilván vele a Tiszakormány működéséről, illetve a Magyar Péter által ígért rendszerváltás logikájáról fogunk beszélgetni.
Mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, kérlek titeket, hogy kövessétek az öt pontban csatornáját a YouTube-on és a Spotify-on.
Kommenteljetek lájkoljatok szuper köszönjetek és hypeoljatok.
És azt is megköszönöm, hogyha feliratkoztok a hírlevelemre.
Ez a műsor ugyanis kizárólag a ti támogatásaitokból készül, és ezt a hírlevélben megtaláljátok.
Na és hát akkor köszöntöm itt a a stúdióban Ruf Bálint, miniszterelnök helyettest miniszterelnökséget, vezető minisztert. >> Szia Szabolcs, köszönöm a meghívást. >> Szervusz és köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.
Tehát amikor elkezdtük ezt a műsort, akkor a szerkesztőmizer Anitával azt a policit fektettük le, hogy kollégákkal tegeződöm és politikusokkal magázódom.
Mivel azonban régi kollégák és ismerősök is vagyunk, ezért nem zavarnám ezt a beszélgetést arra azzal, hogy végig a magázódásra koncentráljunk, úgyhogy tegeződni fogunk.
Hát ettől azért még nem ígérem, hogy baráti lesz a beszélgetés.
Nagyon sok mindenre vagyok kíváncsi.
Már csak azért is, mert ez az első ilyen interjú, amit a miniszterséged óta adsz. >> Nem is lesz sok. >> És hát akkor pláne kikérdezlek.
Érdekel nyilván arról, hogy milyen belülről a a Tiszakormány, hogy Magyar Péter hogyan választotta ki a minisztereket, miről szól ez a mostani alkotmányozás, miért így távolítjátok el Sullyok Tamást, miért kell ez a 12 éves mandátumkorlátozás, milyen 100 milliárdok esnek ki a szekrényekből?
Milyen neres ügyek kerülhetnek a középpontba, kerülhetnek-e fideszes politikusok börtönbe?
Tehát, hogy itt nem csak öt pontban fogunk erről beszélni.
Az első kérdésem viszont egy egy személyes, ha már először adsz interjút, hogyan lettél te miniszter, hogyan kért fel Magyar Péter egész pontosan? >> Amikor a választások előtt voltunk, és az ember szíve meg az agyal szerintem másképp működött, az enyém biztosan.
Az agyam tudta, hogy fölényes győzelem lesz.
A Tiszapártnak, [torokköszörülés] a kétharmadnak a nagysága volt szerintem a kérdés.
Én hittem a számoknak, láttam a tendenciát.
Talán egyike voltam, aki aki így közvetlenül is mondta állandóan, hogy hogy a a tendenciát kell nézni, azok ezek számok, ez egy szakma, ez nem hazudik.
De a szívem az nem ebben volt, hanem talán ugyanabban, mint nagyon sok magyarok milliói, és talán egy kicsit azóta is ebben vannak, hogy amit úgy írtam le a saját műsoromban, hogy kicsit ilyen Stockholm szindrómába, hogy a az Orbánrendszer politikai fogalmai, nyelve, kommunikációja meg a 16 éve [torokköszörülés] az lehet, hogy az agyamat nem érintette annyira, de a címet biztosan.
És az volt bennem, hogy ha most ez a választás eljön, ez a vasárnap, ugye bent voltam a Partizánban, és kellett azt közvetítenem, hogy akkor nekem milyen utam lesz hétfőn.
És őszintén a szívemben az volt, hogyha nem az van, amit az agyam gondol, akkor valószínűleg valami retorzió fog engem élni érni, mert annyira beleálltam ebbe, annyira, hogy mondjam, a saját magam formában ómben voltam a rendszerváltással kapcsolatban, hogy ennek biztos, hogy lesz valamilyen retorziója.
És visszatérve a kérdésedre, így vettem három nagy levegőt, meg meg sokat gondolkodtam, meg beszéltem a feleségemmel meg egy-két barátommal.
Volt egy pár napom, amíg ezt végiggondolhattam, és arra jutottam, hogy hogy ez egyszer van az ember életében, amikor a saját maga nem tudom, árnyékán túlléphet és és tényleg szolgálhatja a hazáját.
És ami nagyon fontos nekem is, ez egy, hogy mondjam, ez a krédóm és ez a szolgálat, hogy én ezt így fogom fel, hogy hogy a magyar emberek döntöttek.
És ugye lehet, hogy még egy zárólet tennem, nagyon sokat [torokköszörülés] gondolkodom, amennyib időm van, ami nem olyan sok egy nap, de azért próbálom összerakni az időt gondolkodásra, hogy ez amiben most vagyunk állapott április óta, ezt hogyan lehet leírni.
És őszintén nem nagyon találok rá analógiát se Európában, se nagyon a történelemben, hogy valójában azt te belegondolsz, hogy egy igazából külső nyomások nélkül magyarok tömegei egy heterogén szavazócsoport a bal oldaltól a jobb oldalig. egyszerre nagyon határozottan mondtak nemet valamire és valamire igy olyan alkotmányos forradalom történt amiben egy, hála az Istennek egy vágás nem történt senkin.
Tehát teljesen békés volt, de olyan erős, olyan magával sodró vagy elsodró, amire szerintem nagyon kevés példa van a hazánk történelmébe is, főleg a mondjuk 150 éves történelmébe belegondolva, hogy melyik az, ami ami ilyen ilyen forradalm vagy rendszerá, amiben ilyen ilyen erős felhatalmazás mellett történtek a dolgok.
És én ott álltam ebben a vagy ott állok ebben a helyzetben.
Most akkor április visszatérve és azt érzem, hogy nem tudok mást tenni, mint az, hogy akkor amire a miniszterelnök, vagy akkor még megválasztott miniszterelnök felkér, hogy segítsem a rendszerváltást. >> Mindjárt beszélünk erről, hogy egész pontosan mire adtak felhatalmazást a választók szerinted, de érdekelne, hogy a választás előtt milyen kapcsolatod volt Magyar Péterrel, mert a budapesti kávéházi legendák szerint már régóta tanácsadója voltál Magyar Péternek?
Tehát ezt többször elmondtam, ezt a kérdést többször feljött.
Én egy poétik tanácsadó voltam, hogy aztán mi leszek majd később, azt az egy másik kérdés.
Rengeteg emberrel beszélgettem, ez a munkámnak a része.
De a Partizánban egy nagyon szigorú szerződéses rendszerbe kerültem.
Az elejétől kezdve 2023-tól kezdve, amikor még a Tiszopártnak még nyoma sem volt, hogy mit lehet és mit nem lehet tennem.
És abban az egyik fontos pont volt, hogy nem vettek részt politikai kampányokba, nem lettek tanácsadó, nem segíthetem senkinek se a munkáját.
És ez benne volt, le volt fektetve a szerződésem az első perctől kezdve.
És ezt többször is mondtam, nyilvánosan is, meg nem nyilvánosan is.
Ha megkérdezte Magyar Péter, hogy mi a véleményem, akkor pontosan azt mondtam neki egy kávé mellett, mint amit a vétóban mondtam, semmi.
Pedig a nyelvhasználatomban a vesszőimnél is ugyanazt mondtam, mert így tartottam ezt transzparensnek.
De ugyanígy beszélgettem DK-s, MSZP-s vagy most már Ovellenzékek mondott emberek, akik kíváncsi volt a a véleményemre.
Őszintén megvallom, hogy két pártnak a politikusaval nem beszélgettem.
Se a Fidesz, se a mi azánknak a politikusival nem volt ilyen beszélgetős vagy véleménykikérős kapcsolatom.
Mindenki másnak, aki kérte, és azt gondoltam, hogy érdemes vele leülni, beszélni, azzal természetesen leültem.
Ennyi. >> Azért is feszegetem ezt, mert egy eléggé bizalmi viszony alakult ki közted és Magyar Péter között.
Én amilyen tiszás képviselő vagy akár Tiszás miniszterrel beszélgettem, azt mondják, hogy például a miniszteri castingnál te ott voltál végig Magyar Péter mellett, sőt az államtitkárok kiválasztásánál vétóztál államtitkárokat, hogy ezt a jó kis poént ide vegyem, hogy hogyan alakult ki ez a bizalmi viszony, és igazából itt a kormányalakításnál mekkora hatást érzékeltél és fejtettél ki?
Ezt annyiban korrigálnám, hogy az április 12-e utáni minisztermeghallgatásokon voltam.
Ott ez elég kevés minisztert jelent már.
Lényegében megvolt már a a miniszteri struktúra az én érkezésem előtt is.
És ugye én azt >> ez új információ azért >> hát sok emberbe is volt jelentve.
Nem nem úgy nem feltétlenül azt, hogy miniszterként, de hogy akkor fog komoly pozíciót kapni most Kapitány István vagy Kármán András vagy Egedé Zsolt vagy Orbán.
Ugye ez nyilván a nyilvánosságban az elérhető volt, >> és a többi is azért azért szerintem megvolt Magyar Péter fejébe.
Én arra szerződtem, arra mondtam igent, hogyha ő azt szeretné, vagy azt, amit a magyar emberek nagyon hangosan kinyilvánítak, és azóta meg még hangosabban kinyilvánítják, hogy legyen vége az Orbán rendszernek, és azt jogállami keretek között ilyen nagyon erős felhatalmazással bontsuk le, és valami újat csináljunk a a hazánk javára, abban nagyon szívesen segítek, hogy ez a kormányzati működésnek a kialakítása, a kormány felaj a prioritásoknak a kijelölése, a szakpolitikai a megtalálása.
Ez szerintem ez egy csomag, aminek vannak nyilván prioritásai, amik nekem az én, nem tudom fontos eleme, a nemzeti magyar visszaszerzős védelmi hivatal, az ügynökakták megnyitása, az európai ügyési csatlakozás, a politikai reklámoknak az ilyen szempontból korátozása, mindaz, amiben azt érzem, hogy az a hogy a rendszer, ami volt 16 éve, az így ránk így átkarol minket és így folytogat minket.
És én erre szerződtem, hogy ezeket lépésről lépésre megvalósítsam, és hogy segítsek abban, hogy hogyan lehet ezt egy tényleg egy jobb országgá tenni, ezt a a hazánkat, ahol ahol ahol így élünk, vagy ahol élek én is. >> Még egy kérdés a a miniszterjelölésnél, vagy erről.
Mellétei Barna Mártonnak az igazságügyi miniszteri jelölése az hiba volt, mert pár nap után maga mellétegyi Barna visszakozott, és így lett ugye Görög Márta az igazságügy miniszter. >> Én nem ismerek felkészültebb és jobb embert Melé Barna Mártonnál. >> Ez egy szép politikusi válasz volt >> ez.
Ez nem egy nem egy politikusi válasz.
Én egy olyan embert ismertem meg benne, aki egy végtelenül felkészült, végtelenül tisztességes, végtelenül elhivatott hazafi ennek az országnak. az, hogy a szerelem eltalálta és Magyar Péter Huga a felesége erről, hogy mondjam, nem a felkészültsége, nem a szakmai kvalitása és nem a hazafaságot telet, hanem a szíve. >> A amikor te miniszter lettél, akkor Magyar Péter ezt többször kommunikálta, és te is a a meghallgatásodon mondtad, hogy a valódi rendszerváltás motorja lesz a a miniszterelnökség.
Ez a mindennapokban egész pontosan mit jelent?
Itt már említettél néhány területet, de hogy a a te fejedben mi van erről, hogy mit jelent az, hogy a rendszerváltás motorja a miniszterelnökség. >> Akkor megint visszább mennék egy kicsit.
Szóval milyen volt az előző rendszerváltás?
É az elmúlt mondjuk 35 évben három ilyen pontot tudok beazonítani, szerintem mindenki más is.
Volt a 89-es rendszerváltás, ugye ami egy globális helyzetben alakult.
Ugye a Szovjetunió összeomlott és Magyarország kiszabadult a szovjet fogság alól.
És az itteni egyébként létező underground ellenzék aztán meg és a és a természetesen az MSZNP utótpártja valamifajta paktumot kötve a Szovjetnió megszálló csapataival itt a hogy mondjam a az országban jutott valamire egyfajta pillanatnyi konszenzusra.
És az a konszenzus és ez a kompromisszumok egyébként rányomta nulladik perctől kezdve a rendszerváltásra a blyét.
És ugye még akkor még kisfiúk voltunk, de mégis azt érezte ott mindenki, hogy van egy nagy szabadság, és azt mondja, a szabadsággal mit lehet kezdeni, hogy mik az intézmények, amiben lehet bízni, hogy milyen a kapitalizmus, amit ott Magyarország így átél, annak minden rossz dolgával is, és hogyan élnek túl bizonyos struktúrák, ugye az MSMP és a privatizáció, meg a spontan privatizáció.
Hogyan marad meg egy hatalmi elit?
Ugye erről szólja az egész ügynök kérdés, hogyan nem tárul fel a múlt, hogyan nincsen szembenézve arra, hogy mi az öröksége Magyarországnak mind a Kádál rendszerrel, mind a megelőző elnyomórendszerekkel.
Ez vezetett az itteni lévű kompromisszumok vezettek szerintem ott az első pillanattól kezdve arra, hogy aztán a Fidesz sok-sok kanyaron keresztül 93-as székházügy, elvesztett választás 2002 hatalom teljes koncentrációja és a polgári Magyarországnak a hogy mondjam, politikai termék tevése után, hogy 2010-ben az akkori egyébként és a régi választási rendszerben tudott elérni egy kétharmados győzelmet, egy fölényes győzelmet, ami Ami annak szólt, hogy a magyaroknak a nagy része elégedetlen volt azzal, amit a megelőző kormányzat egy párti meg két párti MSZP, SZDS kormányt tudott nyújtani, Gyurócsány Ferenc, Bajnai Gold Megyesi Péter és mondott egy nemet arra a kormányzásra.
És ekkor lett ugye Orbán Viktornak az óriási lehetősége, amivel szerintem kábé Magyar Péter előtt kábé a legnagyobb, amit kapott valaha egy magyar politikus, hogy újra tudta volna szabályozni, újra alkotni a közös otthonunkat.
Magyarországot és úgy berendezni, ahogy az a legjobb ennek az országnak.
Ugye 2010-ben járunk, a gazdasági világvássár már végetért, igazából egy konjunktúra kezdődött el, az Európai Unió tele van forrás, amit ide akar adni Magyarországnak.
Van egy húrelhangulat Magyarországon, hogy újrá kell gombolni az országot.
Végetért a szociáliberális korszak.
Gyurcsány Ferenc még akkor még nem írt jóket a bal oldalról, de már legalább, hogy mondjam már még talán akart írni.
Említett entitások
Személyek
Szervezetek, cégek
- miniszterelnökséget
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba”
Miről szól ez az epizód: „Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba”?
Ruff Bálint nemrégiben kinevezett miniszterelnökséget vezető miniszterként interjút adott, ahol sokként élte meg a kormányzati munka során látottakat. Szerinte 2010 óta a kormányzás fő célja mások gazdagítása volt, és az állam eltitkolta a polgárok elől, mire költi a… Az epizód a Ötpontban című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 07. 10..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dull Szabolcs, Ruff Bálint.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba”?
Megjelenés: 2026. 07. 10.. Hossz: 1 óra 24 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/otpontban/sokkban-vagyok-belelatok-a-titkositott-iratokba-e6a9c891
Több epizód a Ötpontban-ből
- Hat éven belül ítélet? Rajtunk nem múlik
Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetője vendége az Ötpontban podcastnek, ahol a hivatal által az ügyészségtől átvett négy ügyről beszélget. A…
- Lehetséges forgatókönyv, hogy Magyar Péter államfő lesz
Az Ötpontban aktuális adásában Soós Eszter Petronella politológus és politikai kockázati tanácsadó elemzi a magyarországi politikai helyzetet. A beszélgetés során szóba kerül Magy…
- A Tisza egyik fele radikális, a másik ultraradikális
Az Ötpontban podcast e heti adásában Dull Szabolcs politikai újságíró, az Abszolút kampány című könyv szerzője elemez. A beszélgetés során kitér arra, hogy van-e törésvonal a Tisz…
- Ez a kormány Magyar Péter hard, és élvezi
A mai adásban Dull Szabolcs vendége Zárug Péter Farkas politológus, aki a rendszerváltozás átmenetéről és az orbáni politikáról írt könyvet Török Gáborral. A beszélgetés középpont…
- Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről
Az Ötpontban podcast e heti adásában Tóth Ildikó ingatlanbefektető, üzletasszony mesél a NER luxusvilágáról. Elárulja, mikor telt be nála a pohár, és miért küldött fotókat Hadházi…
- Magyar Péter a színházzal közelebb viszi a politikát a választókhoz
Schultz Nóra politikai elemzővel Dúll Szabolcs a politikai kommunikáció színházi és filmes elemeit vizsgálja Magyar Péter példáján keresztül. Az elemzés kitér arra, hogyan használ…
- Magyar Péter versenytársa lett a teljes magyar médiának
Ez a rendhagyó adás a magyarországi média kihívásait járja körül. A beszélgetés fő témái a közszolgálati média létjogosultsága, az olvasói elvárások a független sajtóval szemben,…
- Ha Sulyok Tamás nem mond le, hogyan tudja leváltani Magyar Péter? – Dull Szabolcs válaszol
Dúll Szabolcs a hallgatóság kérdéseire válaszol az Ötpontban című podcast extra adásában. Az egyik fő téma az újonnan felálló Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) kormányzása,…
- Magyar Péter következő sztorija a Fidesz bűneinek feltárása lehet
A mai adásban Papp Gergő politológus, kampányszakértő, a Kiáradt című könyv szerzője vendégeskedik Dúll Szabolcsnál. A beszélgetés Magyar Péter politikai berobbanását, a Tisza pár…
- Magyar ripityára törte a rendszert, és nem áll meg
A műsorban Róna Dániel, a 21 kutatóközpont igazgatója elemezte a közelmúltbeli választási eredményeket. Kiemelte, hogy a Fidesz veresége nem elsősorban a kampányon múlott, hanem a…