Párásító

Brüsszeli szél

Összefoglaló

A Párásító podcast e heti adásában a hallgatók az új Európai Parlament várható hatásairól, a fogászati implantátumok és ártalomcsökkentő termékek egészségügyi kérdéseiről, valamint egyedi, személyes élményekről, mint például a dugóban ülés vagy egy koccanás, hallhatnak. Emellett…

Röviden

Műsor
Párásító
Megjelenés
2024. 06. 20.
Témák
eu parlament, fogászati implantátumok, ártalomcsökkentő termékek, személyes élmények, technológia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

A mai adásban hallani fogtok arról mit hozhat nekünk az új EU parlament.

Beszélni fogunk a párna áráról ami nagyon fontos, és lesz egy kis színes pillanat is a mondandóim között.

Na meg beszélünk hogy akkor most károsítja vagy sem a fogimplantátumot, vagy a fogínyt, az ártalomcsökkentő termékek garmadája.

Harmadfokú hőségriasztásban bővelkedő szép hetet kívánok mindenkinek Szevasz Fifika!

Ölelgessenek a jegesmedvék Csárli!

Én kezdem elveszíteni a kontrollt, tehát hogy nem szeretem ezt a hirtelen nagyon hidegből vagy szaridőből hirtelen nagyon melegetés.

Látszik az utakon is szerintem.

Csak a mihez tartás véget, hogy tudjátok, kedves hallgatóim, később kezdtük a podcastet, mert Csárli benne ült a dugóban.

Igen na ezt akartam éppen kihegyezni.

Befele menet az M3-ason, hol történjen baleset?

Nem baleset Fifika, koccanás a belső sávba.

De hogy tudod amikor összemegy három sáv és már örülné mert látod, hogy most már megszűnt ez a hónapokon keresztül tartó felújítás majd most itt hasítasz mint késavajba.

De hogy fotózzák le, az húzzanak le a faszomba a leálló sávba.

A belső sávba kell megbeszélni hogy mi legyen.

Szomorúan konstatáltam, ha bár ha bár ez lehet hogy a karma, Mujó beleült egy hangyabojba.

Még nem jöttem rá Az amúgy jó volt, én csak láttam egy fényképet, így nem kell hangyabójba ülni, vagy nem is figyeltem Az amúgy jó volt igen.

Szerintem illuminált állapotban beletölt egy hangyabójba és elaludt, mert ha engem egy hangya megcsíp, akkor utána tudom hogy onnan felugrok, de hát szegény, nem ugrott föl.

De örömmel konstatáltam, hogy a születésnapomig jó lesz a bérlete, úgyhogy ezúton is gratulálunk neki, és jobbulást kívánunk a matrózzá avanzsált mújónak, mert hát itt hamar elveszti Sok hangya matrózzá tesz ennyi.

Aztán mi történt még velem a...

Nem tudtam hogy mi történik a hét...

Nem, mindegy, ezt inkább el sem mondom, mert ez nagyon munkaügyi dolog, de volt pippantás, és hétfőn csúcsosodott ki, hogy egész hétvégén valami nem volt kerek, úgyhogy mostanra sikerült így a hullámokat elcsendesíteni.

Az adás felvételnek pillanatában kedd 18 óra 22-től van.

Istenem mindig szarik a kutya valamit a bejárat elé.

De ez így szokott lenni Charlie.

Hát nyilván Ezzel ne csodálkozzak.

Most nézzem hogy fantasztikus a képed.

Tehát hogy átraktad a kamerát vagy ez az új kamera, bólogatsz, senki nem hallja.

Tehát most a mihez tartás véget reggel és akkor már átkötök magamra.

Ne kössát, ne kössát, meg akarom jegyezni.

Egy fantasztikus a képminőség, kettő, látom a lóvésdoboszt, három látom a billentyűzetet is, mármint az elektronikus zene Jó, keyboard.

Keyboard, billentyűzetet is, ha jól látom, ez nagy. 88-as Ez nagy ez, hogy szokták ezt mondani, ez négy és fél oktáv.

Plusz látod a falloutos fémtáblát megötte.

Igen Azt mondom azt mondom Igen igen, igen.

Az ős grundig lemezjátszós kazettás sztereó hifi kész Külön krompacsalóval a kazettánál, ugye?

Barátom hozta Németországból, tudja hogy mit kell hozni ajándékba.

Jöjj hát Charlie, itt van a minta, a példa.

Na, de hogy igen, hogy átkössök magamra, azzal kezdtem reggel hogy a céges laptopot szereltem Tettem bele 16 giga RAM-ot a 8 giga helyére, mert hogy most éppen a cég és laptopról podcastelek.

Azért mert a nagymonitort átszereltem a cég és munka asztalomra Amivel az ember többet foglalkozik én ezt vallom.

És plusz ha már számítógép, és ugye már két adással ezelőtt is ment ezen a gondolkozás, hogy mit, meg hogy, meg izésk Tudod, ilyenkor elmegy az ember a legvégéig, meg onnan elkezd visszajönni.

Biztos ismerős a sztori, hogy fejben volt már ezért is, mi ez, Mac Pro, vagy nem tudom mi.

Aztán elkezdtem gondolkozni asztaligébe, és tudod amikor már egy ezen agyasztom és 200 ezer a videókártya, és elkezded összeadni a fogyasztást.

CapCut-ba vágsz, tehát hogy nem a világ legnagyobb erőigényes szoftver, és akkor ilyen ilyen fú, és akkor a 12 gigás kártya minimum jó lenne, meg ízé, meg ó, nem.

Úgyhogy ma egy gyors határozott mozdulattal megrendeltem a Telekom jól mondom?

Megrendeltem a Telekomtól egy, mit is mondtam neked?

Van benne egy pici videókártya egy 6 gigás, azt hiszem 40-50-es, meg 16 giga RAM, amit majd nyilván 64-re kifogok készíteni Faszázni.

És ez egy Lenovo, hát az kvázi gamer, de nem úgy néz ki, mint egy gamer laptop.

Viszont buzi nagy tehát nem egy kimondottat két és fél kilót, tehát nem egy ilyen akármi nagy hordozhatóságú laptop, meg az axia se bírja nagyon sokáig, tehát ilyen hat óra maximum.

De podcastelni videót vágni, renderelni a 3D-s szeletelést meg erre arra tekéletes lesz.

Úgyhogy nem kell többet gondolkozni Á, nem, olyan nincs nem kell többet gondolkozni, hogy évig.

Oké Eszembe jutott valami mikor mondtad a CapCut-ot, meg az erőforrás igényt, és én nem ezzel kapcsolatban vagyok drámában, ugye nekünk podcast ügyileg az Adobe portfóliójával dolgozunk, és az utolsó frissítésnél nem tudom, hallottad-e azt a fodrot, ami keltődött az Adobe-nak a legújabb, fogadd el a felhasználói licenszerződésünket története.

Azt úgy képzeld el, hogy hát tudod már régóta van, hogy az InDesign-ban, a Photoshop-ban, az anyám kinyában tudod használni az AI-t, tehát hogy beadod a promptot Jajajaj, Photoshop-ban is.

Helyen közzel jó képeket tudsz csinálni.

Na de, az új frissítésben bekerült az EULA-ba, hogy az a szellemi termék amit te készítesz, az azzal a lendülettel, ahogy te azt elkészíted, elmented, az az adob szabad felhasználású termékévé válik, ergo, hogy azt felhasználhatják egyrészt az algoritmusuk javítására, másrészt bárhová.

Reklámozni a terméket, hogy mire volt képes vele a user, és a többi, és a többi.

Úgy hogy itt mostapám cancel culture van, orvérzésig tolják az emberek, és mutatják a tippeket hogy ugye ezek az adobi csomagok, amikre mi is előfizetünk, ezek úgy vannak hogy éves szerződés senki, tehát éves szerződés van, És úgy tudod a havonta levonatni az összeget.

Ha én azt mondanám fél év után, hogy köszönöm ennyi elég volt, azt mondják, természetesen, semmi gond.

A maradék időszaknak van még akkor hat hónap, annak a felét kp lerántjuk, és búcsúzzunk el egymástól.

És erre jönnek a prótippek, hogy váltsál csomagot, hogy a fullos csomagról váltsál mondjuk Audition-re, az 25 euró egy hónapra, és utána amikor átváltottad, az megy ingyen, és utána az átváltás után mondd azt, hogy lemondom.

És akkor a próbaidőszak alatti lemondás, és akkor köszönjük szépen ferveltu egymástól.

Szeretnénk a képeidet az algoritmusunk javítására használni.

Szívom a fogam, szívom a fogam, de mikor a saját szellemi tulajdonod, amit te elkészítesz, és most ne arra gondoljunk hogy én rárakok egy kiskutyát, és akkor azzal elbohózkodik az ember, hogyha ezzel...

Profigrafikusok dolgoznak vele, hát most érted.

Tehát az Audition-nel is én is egyébként pénzt keresek.

Tehát hogyha én, nekem valamit javít rajta a mesterséges intelligencia hangon, akkor azt ő fölhasználhatja.

És azért egy, én fizetek kettő mi van, hogyha olyan embernek dolgozik be valaki indizájn...

Még a megjelenés előtt meg tudná valaki nézni a plakátot.

Szóval azért kurva nagy aggályokat vetesz föl, de ez tényleg csak ilyen nagyon insider info, és...

Érdekességképp mondtam, hogy óvatosan kell kezelni ezeket a mesterséges intelligenciákat.

Egyébként mi is bevetettük a sajátunkat, de iszonyat előkészítések voltak és on-prem megoldással, tehát hogy földön, nálunk, mi géptermünk nem beszél ki, és amit beleraknak, azt tudja.

És attól lehet olyanokat kérdezni, amit mondjuk azért problémás egyébként hogy egy kicsit belelássatok az AI-ba bármilyen promptot beadni A prompt az, mikor beírod, hogy írjál nekem egy naptár bejegyzést a mai napra És ha te abba beírod mondjuk a céges foglaltsági adataidat az egy dolog hogy azt a mesterség és intelligencia feldolgozza, de hogy a prompt minden egyes kérdésnél a válaszra való visszajelzéssel tanul.

És hogy a te válaszodat föl fogja használni a következő válaszadásnál.

És hiába törlöd ott ki a sor elején, az a te listádról törlődik, de a nagy központi elmében benne marad Úgyhogy ezért veszélyes ám a céges adatokról vagy csak egy ilyen programozás, hogy akármilyen kódot csináltatni vele céges környezet számára, mert az benne marad, és azt bárki aki rossz indulatúan akar felhasználni dolgot, akár meg is tudja tenni.

Na, ennyit az érdektelen IT 5 percekről, és kérdezném hogy van-e még valamit vagy legyünk ígéri ontopikok?

Te mondod, akkor én azt mondom, hogy célkeresztben.

Többször fogunk foglalkozni ezekkel a témákkal, de a Tobacco Intelligence-en egy egészen jó kis cikk jelent meg arról hogy vajon jobb lesz-e a következő EU parlament, mint az előző volt.

Ami egyébként azt gondolom, hogy minket annyira nem érint.

Tehát hogy mi itt a milyen illiberális demokráciában már megtapasztaltuk azt, amire az EU még csak készülget.

Hogy szépen fejezzem ki magam.

És ugye a cikk azt feszegeti, hogy gyakorlatilag megerősödött az a fajta Középjobb amelyik eddig is erős volt az EU-ban, de ők azok akik nem annyira a tiltások mellett vannak illetve hát egy ilyen kicsit megengedőbb, nem mondom hogy liberálisabb, de egy megengedőbb szabályozást szorgalmaznak.

Úgyhogy hát valószínűleg nyilván mindenki tudja már, hogy az Európai Néppárt lett a legerősebb, ugye?

Mai hír, hogy MP is csatlakozik a listához.

Megszavaztatta Facebookon a nagy érdeműt és már láttam ilyen...

Facebook volt az weboldal volt, én szavaztam is, és visszaigazolós, e-mailes, tehát nem olyan szavaz egy lájkkal hogyha...

Igen igen, igen, tehát nem ez a fajta sztori volt.

És képzeld, hogy aki nem olvasta, hogy voltak ott érvek.

Hogy mi szól ellene, mi támaszja alá mi szól ellene.

Érdekes hogy így is lehet demokráciát gyakorolni hogy van egy diskurzus.

Szokatlan, abszolút szokatlan.

És azt akartam már most harmadszorra futom neki, hogy én is már láttam olyan véleményvezér videókat.

TikTokon itt ott, amott, Facebookon, akik ezt temelték ki, tehát ez volt a fő problémájuk vele, hogy beszavaztatta magát a Facebookon, és hogy izé milyen komolytalan, meg nem tudom én mi.

Az azért nem igaz, mert hogy ő volt a lista vezetője a pártnak.

Tehát amikor kijött a lista, ő volt akkor is az első helyen.

Egyrészt másrészt meg miután nincs tagság, tehát ugye hét ember vagy nyolc vagy nem tudom mennyi van a pártba.

Hallod elefánt, hogy dübörgünk?

Akkor is kurva kevés, tehát hogy nincs tagság, ezért ő úgy van vele, hogy azokkal az emberekkel osztja meg, meg próbál az ő véleményükre támaszkodni, akik nyilvánvalóan ezt a hihetetlen sikert elérték vele együtt.

Tehát nekem ezzel semmi bajom nincsen, azt gondolom.

Na, visszakanyarodva a cikkünkre, tehát úgy néz ki, hogy az Európai Néppárt marad a legerősebb sőt még erősödött is.

Kíváncsian várjuk, hogy Ursula von der Leyen, aki most a magyar kormány ellensége, és egyébként Orbán Viktor juttatta ebbe a pozícióba, a vele mi fog történni, valószínű, hogy ha nem ő lesz akkor is a néppárt fogja adni nyilvánvalóan a...

Az utódját, és hát gyakorlatilag ami várható egyébként az uniós szabályozás lazításában, az egyrészt a reklámkorlátozások enyhítése lesz, talán az adózás mérséklése, és nagy valószínűséggel az eldobható vép termékek betiltása helyett a hulladéggazdálkodásra fogják helyezni a hangsúlyt, mert nyilvánvalóan így is meg lehet oldani a problémát, tehát nem biztos hogy azzal kell kezdeni értet, hogy kijöntjük a gyereket a fürdővízzel.

És hogy ez egy unblock jó dolog lesz, nem véletlen az amúgy, hogy az előző heti podcastet, ha hallgattátok, akkor tudjátok hogy van egy ilyen indítvány, egy ilyen nagyon sürgősen megtárgyalandó dolog, hogy a teljes vertikumban betiltsák az ízesítést, ami még mindig nem tudjuk hogy mit jelent, hogy ez most csak a készlikvidekre fog vonatkozni, vagy ugyanblock az aromákra is.

De ez a fajta sietség az azt jelzi, hogy valószínűleg változás jön az unióban a füstmentes termékek megítélését illetően, úgyhogy még így egészségügyi fasiztáik így az utolsó pillanatban próbálnak áttolni egy olyan Törvénytervezetet, ami senkinek nem tesz jót.

És egyébként mi a véleményed a párnáról?

Hát nem tudom, nem nézted éj azt, hogy milyen szabály...

Nekem annyira tetszik amikor az újságban úgy jelenik meg valami, hogy az Gyakorlatilag azt írja le, minthogyha ez nem így lett volna egyébként.

Nyilvánvaló, hogy a nikotinpárnákkal kellett valamit kezdenünk.

Illetve hát kezdeni Nem nekünk, nekem meg neked, hanem úgy szabályozás szintjén.

Tehát hogy ez az 50 meg 100 mg-os nikotinpárna a piacon, az senkinek nem tett jót.

A Tehát a gyártók egyébként Európában, Magyarországon, meg aztán végképp egyfajta ilyen csendes megállapodásban voltak hogy a trafikokban 20 mg vagy 50 mg némely, de egyébként a nagy gyártók azok 20 mg-nál meghúzták a határt, hogy ettől több nem lehet.

És itt most kijött egy új rendelet, ahol azt mondták hogy 17 mg per párna ugye a 20 mg az meg gramra volt megadva, na most egy nikotin párna az kevesebb mint egy gram, tehát gyakorlatilag semmi nem fog változni, 17 mg-ban van meghatározva egy darab párnának a nikotintartalma, ami szerintem egyébként bőven elég tehát emlékszerre Lengyelországban hatostó megtérdeltünk.

Kihajtál egy fontos momentumot.

Megjelent a rendelet, de hogy ki van emelve vastag betűvel?

Említett entitások

Témák

Személyek

  • Csárli

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Brüsszeli szél”

Miről szól ez az epizód: „Brüsszeli szél”?

A Párásító podcast e heti adásában a hallgatók az új Európai Parlament várható hatásairól, a fogászati implantátumok és ártalomcsökkentő termékek egészségügyi kérdéseiről, valamint egyedi, személyes élményekről, mint például a dugóban ülés vagy egy koccanás, hallhatnak. Emellett… Az epizód a Párásító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 20..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Brüsszeli szél”?

Fő témái: eu parlament, fogászati implantátumok, ártalomcsökkentő termékek, személyes élmények, technológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Brüsszeli szél”?

Megjelenés: 2024. 06. 20.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/parasito/461-brusszeli-szel-c92ad259

Több epizód a Párásító-ből

  • Vége a hatósági szigornak?
  • Ej mi a kő, tyúkanyó!

    A Párásító podcast e heti adása három fő témát érint: a Paksi atomerőmű környékén található kőhalmok és az apadó Duna helyzete, a Japánban népszerű IQOS és az elektronikus cigaret…

  • Füst, hazugság, Japán

    A Párásító e heti adásában szó esik a TikTokon terjedő ostobaságokról, Alan Gore memoárjainak igazságairól, valamint a dohányzásról való leszokás vitathatatlan előnyeiről. Kiemelt…

  • Vape-autó és Ausztrál összeomlás

    Ebben az epizódban a Párásító podcast szerzői a nikotin lehetséges egészségügyi előnyeit vizsgálják meg a kutatások alapján. Emellett szó esik arról, hogyan lehet eldobható vape-e…

  • Új-Zéland és 2,5 év

    A levél a döntéshozóknak szól, kiemelve a leszokás előnyeit, melyeket már rákos betegeknél is igazoltak. Az Új-Zélandon történt áttörést is elemzik, valamint a hazai híreket veszi…

  • Svéd diadal, francia csőd

    A svédországi nikotinpárna-tilalommal kapcsolatos francia idiótaság és az EU elismerése az elsődleges téma. Az adatokkal való visszaélés veszélyeire is kitérnek, valamint egy kuta…

  • Heavy metal, fekete vape

    A "Párásító" podcast 505. adása a heavy metal zenét és az EU-s híreket tárgyalja. Kiemelt téma a Magyarországról szóló EU-s toplista, amelyről lecsúsztunk a dobogóról. Emellett fo…

  • Siker, párna, innováció

    Az adás a magyar uniós sikerességről szól, ugyanakkor felhívja a figyelmet a még kitölthető konzultációra. Külön kitér a nikotinpárnák legújabb innovációira is, bemutatva az össze…

  • Világnap és ellenállás

    Az adás a Vape Világnapjáról (május 30.) szól, melynek célja a döntéshozók tájékoztatása és a vaperekkel szembeni ellenállás kifejezése. Kitérnek az uniós véleménynyilvánítási leh…

  • Ízletes mérgek, legális visszaesések

    Az epizód a füstmentes termékekkel kapcsolatos ártalmakat és a legális dohánypiac csökkenésének okait tárgyalja, különös tekintettel a feketepiacra. A Voopoo PnP-X eszközt is bemu…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból