Pertu

Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód

· PT34M53S

Összefoglaló

Szőnyi Ferenc ultratriatlonista, aki 40 éves kora után kezdett el sportolni, a Pertu Health podcast vendége. Elmondása szerint a verseny maga a cél, és fontosabb számára az út, mint az eredmény. Kiemeli, hogy a sikeresen teljesített vállalások feltölthetik az embert, és hogy a…

Röviden

Műsor
Pertu
Megjelenés
2026. 02. 24.
Hossz
35 perc
Szereplők, említett nevek
Szőnyi Ferenc
Témák
ultratriatlon, sportolás, életmód
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Erdélyben hazajárunk. 4 óra [zene] négy percet futottam, azt hiszem értem maraton futásán.

Úgyhogy egy hetet készültem rá.

Fantasztikus dolog, hogyha sikeresen teljesítesz egy olyan vállalást, ami egyébként szinte teljesíthetetlen, hogy és nagyon-nagyon tele tudja az ember rakni a saját kis hátizsákát.

Ebben nekem nagyon sűrű életem volt [zene] gazdasági értelemben véve. munkaamegfelelés, pénzkerés, gyermeknevelés. 43 évesen [zene] pocakos voltam, szuszogtam, nem tudtam, nem voltam olyan dinamikus, rengeteg olyan képességem elveszett, ami korábban volt.

Eleinte a a maximális határomet kerestem, hogy mennyit lehet futni 6 órába, 12-be, 24-be, hogy mi mi az a határ, amire az ember képes.

Nagyon fontossá váltak a versenyek helyszínei, hogy nem csak valamit teljesítünk, [zene] hanem valamit valahol teljesítünk.

Nem volt soha edzőm, de én mindig különleges utat jártam, tehát nem nem hétköznapi versenyekre készültem.

Fantasztikus felismerés volt, hogy [zene] hogy ez megy.

Amikor az ember a megszokás gödrébe vergődik és nincs út, az pont azért van, mert megszoktad és tudod, hogy hogy van.

És egyébként meg nem úgy van. [zene] Tulajdonképpen az elmúlt 18 év volt egy nagy komoly edzés, ami ami ide vezetett.

Én ugye lelkes amatőrnek mondom [zene] magam és az is vagyok. 60 éves koroman.

Még mindig abba a kurzuszónákba tudok dolgozni, [zene] mint 15 évvel ezelőtt. 43 évesen kezdtem el, és 18 évnyi sportolás után én még mindig jövőre Ausztráliába szeretnénk menni kerékpárral. >> Ez itt a Pertuell Erdély egészségmagazinja. [zene] Test, lélek és életmód.

Közérthetően szakértőkkel, [zene] tabuk nélkül.

Vannak utak, amelyeket a láb visz végig, és vannak, amelyeket csak a lélek bír el.

Ez itt a Pertu Health Erdély sokszínű egészségmagazinja, ahol ma a mozgás egy picit mélyebb rétege kerül fókuszba.

Vendégem Szőnyi Ferenc, ultrafutó, extrém sportoló, a Részmasine néven ismert versenyző, aki bár elmondása szerint 40 éves kora után kezdett el futni, ma a világ legkeményebb és legdurvább távjait teljesíti.

Nem titkolt szándékom a mai beszélgetésben nem csupán a futásról és a mozgásról szólni, sokkal inkább egy olyan belső útról és motivációról, ami nemcsak Ferit, hanem akár titeket is hajthat, hiszen a mozgás az mindenkinek szól.

Nagyon örülök, hogy beszélgethetünk és hogy elfogadtad a meghívásunkat.

Én annyira nagyon vártam ezt a beszélgetést, és mielőtt a legesleelső kérdésemet elmondanám, próbálok nem hadarni nyilván, [nevetés] de de a leges legkíváncsibb arra vagyok, hogy voltál-e Erdélyben és futottál-e, vagy versenyeztél-e, bicikliztél-e, bármit csináltál-e már itt nálunk? >> Hát sziasztok, nagyon szépen köszönöm a szíves invitálást.

Igen, én nagyon boldog vagyok és nagyon szeretek ide járni.

Nagyon fiatal koromban, 2020-ban is jártam itt kerékpárral.

Körbe kerékpároztam, akkor Erdélyt, nagy vágyam volt.

Tavaly is voltunk egy kis verseny itt a BK-ás szorosba.

Most nem nem olyan az életem, hogy itt kit kellene versenyezem vagy performan csinálni, de jövőre visszatér úgymis kerék pár verseny és megmásszuk a hegyeket, megmásszuk a távokat, úgyhogy hazajáró.

Nagyon örülök, hogy ilyen pozitív élmények meg érzések csatolódnak itt itt hozzánk.

Azt már tudjuk, és azt már mondtam is az előbb a beköszönőbe, hogy te azért nem fiatalon kezdtél el sportolni meg versenyezni, de azért a veled való felkészülés kapcsán meghallgattam jó sok beszélgetést.

Többek között nem csak most, hanem én már így nyomon ki kísértem és követtem az utadat.

De hogy az egyik beszélgetésben azt hallottam, és azt tudtam meg, hogy te 97-ben futottál már egy maratont, és akkor ez így abba maradt.

Akkor nem érezted azt a hívogató szót, illetve mi az a hívogató szó, ami egyszer csak 40 éves korod után így megtalált? >> Hát azért első, hogy maratonjáról beszélsz.

Budapesten voltunk gyerekekkel, hogy akkor voltak 10-12 éves lányaim.

Hát a klasszikus vidékiek budapesti köre ugye az állatkelt, a Vidámpark és ez a Széchenyi fürdő és délután Lángosevés közben a Széchenyi fürdő ajtaján megláttam egy versenykiírást.

Az akkori talán Samsung maraton futóversenyre busztított a következő szöveggel.

Gyertek hozzánk futni, miatt leállítjuk az András után a forgalmat.

Egyedül csak te élvezd a várost.

Annyira megörültem meg [nevetés] a versenykiírásnak, hisz én közlekedő ember vagyok.

Autóval gyakran átszeljük a város Budapestet közlekedünk, de de soha nem állították le miattam a forgalmat.

Hát egy kis bökene volt vele, hogy a következő hétvégén volt a verseny, és hát én nem futottam korábban soha.

És hát mondtam a feleségemnek, ide vissza kell jönni a jövő héten, mert ez egy csodálatosan nagyon szép dolog.

De hát nem putsz, ha tudom, majd fogok a héten lesz rá időm.

Igen. 4-4 óra négy percet futottam, azt hiszem, értemes maraton futásán, úgyhogy egy hetet készültem rá.

Nem tudtam én semmi következménye nem volt a későbbiekbe nézve.

Nem éreztem semmi bent maradt dolgot.

Azt tudtam, hogy nagyon-nagyon elfáradtam szeren szétsevasodtam, mint kiderült.

Ugye nem azért fájtak a lábaim, mert elfáradtak, hanem mindenféle jelzések voltak.

Hát egy csoda volt egyébként, de azt évekig semmi. >> Közben egyébként nem érezted, hogy hogy meg kéne állnod, tehát hogy hogy azért 42 km-t nem tud mindenki lefutni.

Tehát én, hogyha így, hogy egyébként így futogatok, meg úgy rend, én nagyon rendszeresen sportolok és hát bennem ez egyébként egy ilyen óriási akadály, hogy hát de hogy hát olyan 20 km már nem megunnám, vagy vagy úgy úgy egyébként, hogyha nem megunnám, akkor a testem mondaná, hogy jó, hát lehet, hogy ez most már elég neked ilyen nem volt? >> Én soha nem éreztem azt, hogy valaminek a határa ez.

Én egy egy komoly kihívásnak tartottam, hogy biztos nehéz lehet, de amikor megvolt, azt úgy ebre tettem ő és na hát jó, hát ez is megvolt.

És utána mennyi idő kellett egyébként, hogy regeneráló úgy?

Vagy volt egyébként bármilyen olyan következménye, ami persze nem arra sarkalt, hogy megint futócipót húz, ahogy megtudtuk, de hogy egyébként volt bármi következménye, hogy úgy úgy általánosan a sport az úgy nem maradt meg az életedben? >> Én ezt nem értettem.

Tehát én azt gondoltam, az ember fut és ha nincsenek elképzettségünk, ugye akkor csak futunk és egy majd egyszer csak ugye vagy elfáradunk és megállunk, vagy vagy beérünk a célba, és én hát ott az hajtós időernél, ahogy alagúton átmentünk, és ott már ugye nagy tömeg volt, és mindenki szurkolt, és én meg nekem akkor fogtak be a lábaim, és akkor én nem tudtam futni, és hogy nagyon hogyan szégyeltem magam, hogy most miért nem tudok futni, és nem értettem, de igazából nem maradt semmi.

Tehát a a, hogy teljesítettem az élet, nekem nagyon sűrű életem volt gazdasági értelemben véve munkamegfelelés, pénzkeres gyermeknevelés.

Egy olyan táp volt, amit én örömmel teljesítettem.

Az kész, nincs tovább. >> És mikor jött ez a kattanás?

Tehát mikor volt az a pont, amikortól mindennapos programmá vált a sport?

Hát itt is azért az élethelyzetek, a nem mindig sikeres hétköznapok, a gazdasági válság, átrendeződések, a gyerekek felnőttek, mi meg egy kicsikét sérültünk ettől, attól amattól, nem mindig volt, nem futott annyira szekér.

És egyik barátommalnak építettük a házát, aki aki egy igazgató volt és egyszer csak megjelent a építkezés helyszínén melegítőbe, nadrágba, futócipőbe, és nem értettem.

Énor már 43 éves voltam, és mondom, hova mész, Tibi?

Mondja, hogy hát hát megyek futni.

Igen, ma már közhely, ugye futni mentem, de nem annyira volt ez kézenfekvő.

És nekünk volt ilyen gazdasági megbeszélésünk, és gondoltam, hogy akkor holnap reggel menjünk el együtt futni, és akkor megbeszéljük az élet nagy dolgait.

Valahogy így kezdődött. >> És azt mikor érezted, hogy neked versenyezned is kéne? >> Nem kellett.

Nem, nem, nem, ég nem, nem volt semmiféle ilyen.

Ugye a verseny az egy diploma vagy bármi egy felmérés vizsga.

Nem volt nekem erre ingerenciám, mert nem azért csináltam a ugye 43 évesen pocakos voltam, szuszogtam, nem tudtam, nem voltam olyan dinamikus, rengeteg olyan képességem elveszett, ami korábban volt.

És csak akkor vettem észre, amikor szükség lett volna rá.

Ugye a gyerekek felnőttek, mi már nem mozogtunk olyan attraktívan és és csak úgy egyszerűen elkezdtem futni.

Volt egy ilyen túra a kinézési szá ami nekünk mindig olyan etalon volt egy évben egyszer 100 km-t gyalogtúrázni és gondoltam, hogy háprilisba elkezdtem futogatni a Tibon barátommal.

Május vége h akkor ha futó viszony gyorsabban célba érek.

És ilyen 12 óra körüli eredménnyel célba érkeztem.

És nagyon furcsa volt, hogy ugye a kinézési százan én mindig megszoktam a tömeget.

Ugye a tömeggel mentünk, ugye 1000-100 ember indult, és itt meg tiszta furcsa volt, hogy nem találkoztam emberekkel, hogy az elején még igen, hogy dologig még voltak ilyenek és akkor és szellősebb lett a a pálya, és egyszer csak ugye világos nappal célba értem.

Furcsa volt, érdekes volt és nem kerestem.

Az interneten jött szembe egy egy verseny, hogy 12 órás futóverseny.

Nem értettem, hogy 12 órás futóverseny ebbe mi az értelme, amikor nem kell valahova elfutni, annak mi az értelme?

És nem fért bele a fejembe, hogy ez mi?

De ez úgy ilyen kis mencsvárnak is tekintettem, hogy hát az idő úgy is elterékte.

Amennyit futunk, annyit futunk.

És akkor elmentem erre a versenyre, éltem első ilyen futóversenyére. >> És azt egyedül teljesítetted a 12 órát?

Odamem kisautó, megnéztem a rajtszámfelvételt, feltűztem a rajtszámot, megnéztem, hogy mik a szabályok.

Semmit nem tudtam, senkit nem ismertem.

Csákváron volt, tőlünk 80 km-re viszonylag közelségbe.

És jó izén elindultam és hát 125 km-t futottam.

Nem igazán értem, hogy hogyan egyébként, mert ez ilyen ilyen 5 520-as, vagy nem is tudom milyen kilométerek.

M egy fantasztikus felismerés volt, hogy hogy ez megy. >> Van olyan gondolat, vagy egy pillanat foszlány a fejedben, ami így célba éréskor megfogalmazódik.

Tehát hogy valamiért én úgy gondolom, hogy legalábbis nekem minden verseny úgy ad egy olyan felismerést, meg egy egy újabb olyan olyan szemléletet igazából magamról, amit előtte nem tudtam.

Na, engem ez az, ami például a versenyek terén hajt, és és valahogy úgy is gondolom, hogy mindenkinek ad valamit, vagy egy pillanatot, egy gondolatot, egy bármit.

Neked van ilyen egyébként, ami célba érés így különösen számít? >> Hát a verseny maga a cél.

Azt is meg kell tanulni, magát a versenyt, hogy hogy működik az ember közben, hogy hogyan hogyan leszünk versenyzők.

M a beérkezés mindig egy eufória.

Az egy fantasztikus performance.

Tehát a igazándiból ez mint a festő és ugye készíti a keretbe a képet, felviszi a színeket, megpróbál alkalmazni mindenféle stílust, ami a fejében van, és egyszer csak megszárad a festék, és nem lehet hozzányúlni többet, és kész.

Ilyen a verseny rengeteget teszünk bele, hogy hogy versenyen induljunk.

Nagyon sokat edzünk. sokat gyüstöljük a testünket, próbáljuk meg a határainkat feszegetni.

Igazándiból a verseny az mindig egy ilyen egy ilyen beteljesülés, vagy egy ilyen olyan olyan performance, ami ami ott akkor infarkt valósággá válik.

Én rengeteget tanultam. eleinte a a maximális határomet kerestem, hogy mennyit lehet futni 6 órába, 12-be, 24-be, hogy mi mi az a határ, amire az ember képes.

Később viszont ugye jött az ultatriatlon, meg a jöttek a különleges versenyek, úgyhogy úgy kinyílt a világ, hogy nagyon fontossá váltak a versenyek helyszínei, hogy nem csak valamit teljesítünk, hanem valamit valahol teljesítünk. számomra egy nagyon nagy megnyilatkoztatás volt az például a Himalájába bemutatni, hogy én ki.

Ez jóri első dolog a versenynek a helyszíne, ugye átszelemülni, megérkezni valahova. >> És például egy ekkora verseny után, mint a Himalája, utána volt egy ilyen kiüresedett állapot, egy olyan érzés, amit megint kerestél valamiben? >> Nálam pont fordítva volt.

Egy fantasztikus dolog, hogyha sikeresen teljesítesz egy olyan vállalást, ami egyébként szinte teljesíthetetlen.

Ugye 480 km futni a Himalájába, 5400 m magasságig mászni, 10000 m szintülönbséget leküzdeni, ez egy óriási feladat, és nagyon-nagyon tele tudja az ember rakni a saját kis hátizsákát ebben. >> Ühüm.

Közben egyébként soha-soha nem éreztél olyat, hogy hogy most így vége, ha egyszerednek vége és befejezted mondjuk ezt a versenyt, akkor utána többet nem. >> Én arra a hétköznapokra tudom fordítani, hogy én a hétköznapi edzéseimet is mindig megpróbálom változatossá tenni a helyszínét, az idő idejét, az időpontját, a távját, hogy élményé tenni ezt a dolgot. a versenyeket csak leerősítenek, tehát a valahol valamit, valami újat teljesíteni és kihívást találni magunknak az életbe.

Ez egy fantasztikus képesség is egyébként. >> Igen, ahogy mondod, ezt is szerintem is tanulni kell.

És az edzéseidre egy picit visszatérve, tudom, hogy a leges legelején még nem volt edzésterved, meg úgy igazából nem volt tudatos ez az egész.

Mikortól lett, és mikor kezdtél el tanulni így ebben az egész folyamatban? >> Hát elejéntől fogva kezdem a a tanulást.

Ele magamból saját kútfejből, aztán próbáltam ugye internet nagy segítség.

Nem volt soha edzőm, de én mindig különleges utat jártam, tehát nem nem hétköznapi versenyekre készültem.

Egyébként meg nagyon progresszív voltam.

Én megpróbáltam minél többet magamhoz venni.

A pulzusmérés, a táplálkozástudomány, egy edzéselméleti sajátosságok állóképességi egy edzéselméletek, ezek nagyon-nagyon foglalkoztattak.

Rengeteget tanultam a testemből, rengeteget tanultam versenyzésből, nagyon sok mindent sikerült magamévá tennem, úgy érzem, az az életbe.

Mindig mindig progresszívan álltam hozzá, tehát ami amit lehetett, kipróbáltam, amit lehetett alkalmaztam edzéseken is.

Az edzések azok nagyon jók, mert az leköveti az embernek a a az útvonalát, a lépcsőt, az a azt a grálist, amit felvezet…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód”

Miről szól ez az epizód: „Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód”?

Szőnyi Ferenc ultratriatlonista, aki 40 éves kora után kezdett el sportolni, a Pertu Health podcast vendége. Elmondása szerint a verseny maga a cél, és fontosabb számára az út, mint az eredmény. Kiemeli, hogy a sikeresen teljesített vállalások feltölthetik az embert, és hogy a… Az epizód a Pertu című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 24..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szőnyi Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód”?

Fő témái: ultratriatlon, sportolás, életmód.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kilométerek magad felé/ Pertu Health 4. epizód”?

Megjelenés: 2026. 02. 24.. Hossz: 35 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/pertu/kilometerek-magad-fele-pertu-health-4-epizod

Több epizód a Pertu-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból