A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget
· PT30M37SÖsszefoglaló
Debrecen női kézilabdacsapatának ügyvezetője, Ábró Zsolt a DVSC Kézilabda Kft. 10 éves történetét és fejlődését tekintette át Porkoláb Gyöngyi podcastjében. Az ügyvezető felidézte a klub indulásának nehézségeit, a rossz anyagi körülményeket és a kieső helyen álló csapatot.…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2024. 07. 04.
- Hossz
- 31 perc
- Szereplők, említett nevek
- Ábró Zsolt, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- női kézilabda, sportklub, sportmenedzsment
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szeretettel köszöntöm kedves hallgatóinkat és nagy szeretettel köszöntöm a mai beszélgetőpneremet ábró zsoltot szia zsolt szia zsolt a dvsc kézilabda kft ügyvezetője hogy valójában mi még erről pont itt a beszélgetés előtt tanakodtunk mertogy ugye a debreceni kézilabda akadémiának is a a vezetője vagy de hogy ez valójában a kft-n belül van kívül van mégis kívülről ha nézzük akkor inkább mint akadémia emlegetünk benneteket szóval ez mindig izgalmas történet a bánomisin beszélgetés sorozatnak nak vagy a vendége előtte mosolyogtál ezen a történeten bánomisin beszélgetés sorozatnak az ötlete onnan indult hogy szabó magda ugye debrecen kossutdíjas írója miután meghalt a férje szobotka tibor azt mondta megtalálva szobotka rengeteg írását és kéziratát és naplúfejegyzését hogy bánom is én addig élek is kiadatlak tehát hogy az életben nagyon sokszor amikor azt mondjuk hogy bánom is én abban talán a magyar nyelv szépsége miatt olyan kettős érzés van mert az egyik az amikor valamire ráhagyom hogy nem értek valamivel egyet de akkor is na jó bánom is én legyen úgy vagy van az amikor azt mondja az ember és ez a sportban nagyon sokszor előjön hogy hogy kicsit ilyen csak azért is hogy bánom is én bármi áron is megcsinálom a veled való beszélgetés azért lesz izgalmas hiszen idén 10edik éve vagy vezetőként vagy szolgálod ezt a sportágat és az emberben mindig megfogalmazódik az a az az az az izgalmas kérdés talán hogy amit ma az online felületeken lehet látni hogy mérjük a tudatos fejlődést hogy a te munkád során ha egy kicsit visszatekintesz az elmúlt 10 évre volt-e ebben esetleg egy tudatos organikus fejlődés amikor azt mondtad hogy nézzük meg odakerültem mi a helyzet és utána beleállunk egy tudatos építkezésbe mert hogy tudatos építkezés zajlik azt lehet most látni szóval akkor most én odadobom neked a labdát hogy ezzel kapcsolatban bármi érzésed élményed van az számomra nagyon izgalmas lehet ú köszönöm szépen hát igen bánom is én valóban vanz ember egy ilyen és kell is hogy benne legyen azt gondolom egy ilyen davke csak azért is megmutatom ugye annak idején valóban most július 1sején lesz 10 éve hogy elkezdtem azóta vagyok ügyvezetője ugye a kft-nek és hát a a cél az nyilván az volt amikor re kerültem hogy hát azok után hogy nézzük meg akkor most egyáltalán honnan indulunk mi a helyzet ugye a bajnokságból gyakorlatilag egy kieső helyen álló csapatról beszéltünk nagyon rossz anyagi háttérrel napról napra éltünk és hát nyilván a cél az volt hogy ezt a csapatot ezt a klubot ezt a hagyományaainnak és a történelmünknek megfelelő ugye emeljük vissza gyakorlatilag európa elitjébe illetve hát a magyar bajnokságba is nyilván tegyük oda és hát a utánpótlásképzést is szépen fejlesszük ezzel kapcsolatban és hát legyen egy olyan felnőtt csapata a kirakatba ami debrecen gyakorlatilag zászlós hajó lehet és büszke lehet ez volt a cél de hát nagyon messzirül indultunk úgyhogy kevesen is voltunk az anyagi lehetőségek is fogytán voltak és hát nyilvánk az ember próbál egy tervet készelni hát az első terv az volt hogy éljük túl az első évet igen ez egy kicsit ilyen organikus dolog hogy hagyjuk nézzük meg hogy mi történik ugye hogy így van hát igen majd e e lássuk hogy akkor most hogy e egyáltalán milyen lehetőségeink vannak arról volt adott volt egy egy nagyon-nagyon régi infrastruktúra gyakorlatilag szinte alig volt hozzányúlva egy-két dolog volt csak cserélve a hódosba hát ugy a hódos azért akkor is meg régóta is meg most is az otthona azért a a női kézilabdának tehát ez egy egy legalább egy fix stabil pont volt de olyan ami azért változástért kiáltott így van és hát ugye ez egy városi tulajdon de ugye a kftz tulajdképpen akkor még ugye mi béreltük ugye akkor még a debreceni sportcentrum kft-nek volt az üzemeltetésében és mi onnan béreltük tehát minden ilyen bérlemény volt programokkal kellett osztozni rajta tehát nyilván a legelső cél az volt hogy valahogy próbáljuk már meg majd ezt a későbbiekben ha eljutunk oda először is építsük a csapatot próbáljuk stabilizálni az anyagi helyzetet a hátteret struktúrát szabjunk neki szervezetet építsünk közben próbáljuk meg a csapatot erősíteni mert nyilván a az eredmények támogatnák meg azt hogy utána majd tudjá hozni támogatót de hátzér ebben nagyon sok szerencse is van tudatosság és nyilván építkezés van benne de nagyon-nagyon sok szerencse kell hozzá hogy jókor jó időben jó döntéseket hozzuk meg nyilván a jó döntés az majd utána derül ki hogy hogy hogy nván hogy jó volt vagy nem volt de meg kell hozni a döntéseket úgyhogy a legelső időszakban mi is úgy indultunk hogy először kialakítottunk egy marketing tervet egy marketing luffit mondjuk annak és hát nyilván ez a marketing lufival próbáltunk nyilván nézőket toborozni érdekesek legyünk jöjjenek ki hy töb ahogy többen jegyre többen kezdtek el járni akkor utána próbáltuk meg a teljesítményt felzárkóztatni hogy a market lufi egy darabig elvisz bennünket de ha nincs mögötte teljesítmény akkor kipukkan a lufi és akkor összeesik az egész hála jó istennek nekünk ez a marketing lufi nem pukkant ki hanem a teljesítmény utolérte azt illetve hát az elmúlt pár évben pedig eljutottunk orra hogy a teljesítmény átfordult és most már a marketinggel kell loholjunk a a teljesítmény után mert egy kicsit most a marketing részen maradtunk le nagyon sok nagyon sok küzdelem volt az elmúlt 10 évben de abszolút szerencsésnek mondhatom magam mert mind az infrastruktúrában mind a teljesítményben úgy effektíven mind mindindenben ez a csapat ez a taval évben gyakorlatilagt most befejező szezonban visszatért a az európai elitbe ugy 10 év távlatában már van értelme egy kicsit elemezni és azért is feszegettem így ezeket a dolgokat talán az is tapasztalható is ilyen magyar jó értembe vett szokásrend szokott az lenni amikor egy ilyen nagy változás előtt áll egy csapat egy klub hogy igen ezen is kéne javítani azon is kéne ez se jó az se jó és akkor az ember szúzint amikor kapkodhatna ide-oda hogy melyikkel is kezdjem honnan fakadt az a fajta kár türelmesség miközben meg türelmetlenkedés gondolom volt benned mert mert szeretted volna hogy hogy minél hamarabb valamiféle igen hogy hogy ez legyen vagy minél előbb valami eredmény realizálódjon és akkor megint zárulj el hogy az hogy egy egy szurkoló az ugye a ott a pályán szeretné látni hogy hol az eredmény nem mindenkit érdekel hogy ó most ilyen az infrastruktúra vagy mi van a klub életében a háttérben szóval ami a konkrét kérdésem ezzel kapcsolatban hogy mi adta neked akkor azt a belsőtartást erőforrá támogató közeget ami segített abban hogy ne kapkodjatok hanem tényleg akár tudatosan kezdjetek el mondjuk akár a marketing eszközével építkezni és utána a többi ha így mondtad a sok-sok szerencsét lehet hogy az nem feltétlen szerencse hanem egyik a másiknak a következménye volt nem tudom hogy érthető-e ez a dolog csak így az emberben van egy kép hogy hogy a magyar ember olyan hogy de akkor jó ezt megcsináltuk jó de hát az meg már meg le van pukkanva hogy néz az ki és azt is meg kéne miközben meg vegyük észre néha azt hogy h itt lépésről lépésre tudunk haladni és itt egy egyfajta lépésről lépésre építkezés zajlott abszolút nehéz volt de én úgy gondolkoztam hogy előtte is ilyen céget vezettem saját vállalkozásomat és úgy voltam vele hogy ez a sportág ez is egy ez is egy vállalkozás és hogyha a tulajdonos vagy a cégvezető elégedet azzal ami benne történik akkor akkor valószínűleg azér jó az irány kitűztük az irányt nyilván a tulajdonosok meghatározták hova szeretnének eljutni én pedig ehhez összeraktam a stábbal illetve az emberekkel egy olyan tervet ami alapján am mentén haladtunk a legfontosabb az volt azt gondolom első lépésben hogy a hódost azért is az infrastruktúrához nyújtunk ugye volt az adott taó rendszer akkor még taóztunk és nyilván azt hog azt úgy voltunk vele hogy akkor a amit a taó rendszerből lehetőségünk van akkor próbáljuk meg az infrastruktúrát fejleszteni mert hogyha fejlett az infrastruktúránk akkor utána az majd predesztinálja a fejlődést a csapatnak a másik oldalon pedig ha van egy jó infrastruktúránk én is odamegyek ahol jól érzem magam és a legfontosabb az volt hogy a szurkoló úgy jöjjön be hogy ne már elnézést de ne a penetráns pisizakba jöjjön be a ööess ot ottátb e az volt hogy a első lépésben ugye a szurkolói teret a büfét a lelátókat a lelátói mosdót ugye ezeket cseréltük ki hogy egyáltalán legyen kedve bejönni az embernek tehát egy picit a marketing oldalon is ugye próbáltunk erősíteni illetve a támogatói oldalon pedig csináltunk vip részt ahol vendégül tudtuk látni a támogatóinkatát hogy akarjon kijönni és ott maradni és amikor már ők kijöttek ezzel párhuzamos ugye pedig próbáltuk a nyilván minél többen voltunk egyre több bevételünk lett egyre többen akartak ot maradni egyre több pénzünk lett akkor próbáltuk fejleszteni a csapatot hogy ott is maradjanak az emberek és a teljesítmény megtartsja őket ez egy borzasztó lassú építkezés ráadásul sportról beszélgetünk itt most ne menjünk abba bele hogy most női vagy férfi sport mert mind a kettőnek megvan a hektikussága sportolókról beszélünk ők is emberek nem gépek nem robotok tehát rengeteg esetben hullámzó a teljesítmény minél mélybb mélyebből indulunk mondatodat megjegyeztem hog ne menjünk abba bele hogy férfi vagy női mindeg ez egy izg dolog hogy csapatsportnál is í capatportnál is van elég ha csak egy csapaton belül azért itt egy-két játékosnak van éppen rosszabb napja már borul az egész történet tát azért itt össze kell érni és egyszerre kell jónak lenniott pillanatban és hát minél mélyebbről indulunk teljesítményt eredményt felmutatni az elején annál könnyebb nagyon könnyű az elején nagyokat lépni mi is az elején nagyokat lépkedtünk kimaradtak lépcsőfokok és utána visszaestünk utána megint léptünk ks it megint estünk megint viss visszaléptünk megint visszaestünk és ez egy ilyen egy ilyen hullámvasút ez a történet és az elmúlt két évre tehát azt mondom hogy a hetedik év körül hetedik-8ik évre értünk oda hogy stabilizálni tudtuk azt a teljesítményt hogy megmaradtunk az elején és mondjuk ez az évünk most már itt a bajnokok ligájában mellett a bajnokságban n0 nyedikek lettünk de gyakorlatilag már nem voltak váratlan vereségek egy stabil teljesítményt tudtunk nyújtani és ezzel a stabil teljesítménnyel már lehet kalkulálni de egyébként most is megesz a fene hogy mikor kezdődik már a bajnokság m és még addig egy csomó mindet még most minden évben alakítunk valamit találok egy lyukat amit amit át lehet alakítani a a csarnokban és jobbá lehet tenni tehát ez örökké ez benne van ez a mozgatórugója szerintem az egésznek biztos hogy voltak olyan pontok olyan területek amik kapcsán voltak viták vagy egymásnak feszülések akkor csak újra fölteszem neked azt a kérdés hogy neked mi adja azt a támogatóközeget vagy azt a az erőforrást amikor ugye nyilván benned is van egy hihetetlen lendület egy tettvágy meg hát nyilván vezetőként hogy ezt az egészet összerakd mi az amire így vissza tudsz emlékezni ami jó érzéssel tölt el akár amikor volt egy elakadásod volt egy vitád és azt érezted hogy ott valaki vagy valakik kiálltak melletted vagy hogy vissza tudsz erre emlékezni és ez néha lehet a közönség pont lehet a közönségnek a kritikája ami utána továbblendített hogy egy picit egy-egy ilyen történet előbújik-e belőled mostogy besélgetünk erről azért nagyon sok ilyen volt azért sok rossz döntése is volt az embernek ez e így van ezek csak később derülnek ki ami nagyon nehéz volt két ilyen nagy döntés volt ez majdnem mindig egyébként teljesítményezés edzőváltás hoz kapcsolódik egyébként az egyik ilyen amikor 14-ben ugye ide kerültem és 15 év végén ugye váltanunk kellett és ott akkor a magyar edzőnket ugye menesztettük és akkor hogy na merre tovább és akkor ugye volt bennem kérdés nyilván hogy külföldi edző irányában gondolkoztunk magyar edző nem is nagyon akart jönni és nem is és akkor úgy éreztem hogy egy nagyon nagy váltás kell ahhoz hogy ezt az egész klubbot ebből az egész apátiából kimozdítsja és akkor ugye gondolkoztunk hogy milyen vonal hogy akkor egy egy nyugat-európai egy kelet ópai egy déli egy milyen temperamentum legyen és ez egy nagy lutri volt akkor és ugye akkor az a tonti ugye a szlovén vezetőedzőt választottam végül is nagyon karakteres szögletes keménykezű nagy munkabírású edző volt és hát csak remélni tudtam hogy gyakorlatilag az össze fog jönni és rendet vág a vag menetet vág a rendszerbe menetet is vágott jól is működött de ott például óriási nagyot hibáztam hogy nagyon nagy szabad kezet hagytam egy ilyen val kétszer nyert bajnokok ligáját egy nagyon erős karakterű ember volt szurkolók imádták óriási marketingje volt tehát mindenki imádta én meg a háttérben azért tudtam hogy rengeteg konfrontáció van és és nagyon nagy szabad kezet adtam neki és két és fél év után hát egy fél évet vekengtem rajta hogy akkor meg éreztem hogy váltani kell mert mert tönkre fogja tenni azt amit eddig felépített és az nagyon nehéz volt azt a döntést meghozni hogy hogy leülni vele és elköszönjünk tőle mert szurkolók imádták tényleg nagyon jó híre volt húy az az egy nagyon nehéz döntés volt de hát ott úgy voltam vele hogy ez a bánom is én ugye bánom is én de úgy is úgy is az én bőrömre megy úgy is én látom belülről feeljebb majd hallgatom és jönnek a támadások de jöttek is utána nyilván mikor ez megtörtént ez a váltás de ezen is túl voltunk és utána az élet igazából a döntést igazolta hogy hogy jó döntést hoztam meg ott akkor tehát nyilván ilyenkor azért a az ember leül és beszélget azért egy-két olyan közelebbi kollégájával akik benne vannak és tudnak róla nyilván akkor családdal leültem beszélgetünk erről sokat nyilván akkor nagyon sok támogatást kaptam a családomtól de igazából a döntésekbe nem szólnak bele mert úgy se látják a a mindennapokban csak az évődést látják meg azt hogy otthon ülsz és így nézed a a falat és hiába beszélnek hozzád úgy se figyelsz arra és nem hallasz semmit ez gondolom ez ismerős így néha a ventilálás is fontos amúgy ha belegondolsz abba hogy hogy úgyis saját magunknak kell a dilemáinkra…
Említett entitások
Témák
- női kézilabda
- sportklub
- sportmenedzsment
Személyek
Szervezetek, cégek
- DVSC Kézilabda Kft.
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget”
Miről szól ez az epizód: „A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget”?
Debrecen női kézilabdacsapatának ügyvezetője, Ábró Zsolt a DVSC Kézilabda Kft. 10 éves történetét és fejlődését tekintette át Porkoláb Gyöngyi podcastjében. Az ügyvezető felidézte a klub indulásának nehézségeit, a rossz anyagi körülményeket és a kieső helyen álló csapatot.… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 04..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Ábró Zsolt, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget”?
Fő témái: női kézilabda, sportklub, sportmenedzsment.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A női kézilabdázók Akadémiája: Sajátunknak érezzük a közösséget”?
Megjelenés: 2024. 07. 04.. Hossz: 31 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/a-noi-kezilabdazok-akademiaja-sajatunknak-erezzuk-a-kozosseget-26b4395d
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Hetes – ezt nem lehet kihagyni magazin 2023. augusztus 1-i adása — Hetes - InfoRádió - Infostart.hu
Az adás a Ferencváros női kézilabda csapatánál történt változásokkal foglalkozik, megszólaltatva Martin Albertsen vezetőedzőt, Zácsik Szandrát, Bordás Rékát és Simon Petrát. Ezen…
- Pádár Ildikó: Most kell megmutatni, hogy mennyire jó csapat a Fradi│HajráZöldek 46 — HajráZöldek
Pádár Ildikó, a Fradi női kézilabdázásának egykori kapitánya, jelenleg a 14-15 éves tehetségek útját egyengeti, miközben szívből szurkol a felnőtt gárdának. Az epizódban a BL-dönt…
- 10. epizód - A kispadról a pályára, a pályáról a kispadra — Rákóczi Kupa Podcast
Hugyecz János, aki korábban játékosként vett részt a Rákóczi Kupában, most segédedzőként segíti a II. Rákóczi és a TEKÓ-FAKÓ csapatokat. Az epizód bemutatja karrierjét, sérüléseit…