Porkoláb Gyöngyi

A rajtvonaltól a célig

· PT34M15S

Összefoglaló

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő a generációk és kultúrák együttműködéséről, valamint a tudatos márkaépítésről beszél. Elmeséli, hogyan lett egy vidéki kislányból a világ egyik legismertebb operaénekese, és hogyan dolgozta fel sportkarrierje váratlan lezárását. Szó esik…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2025. 06. 26.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Miklósa Erika, Porkoláb Gyöngyi
Témák
operaénekes, márkaépítés, sportkarrier, kultúra
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Nagy szeretettel köszöntöm Miklósa Erikát, aki hát számomra egy kulcsfigurája azért a a magyar művészvilágnak, és nem csak azért, mert operaénekesként ott tart, ahol tart, hanem olyan példát ad számunkra sok dologban, amely apropójá mi nagyon izgalmasnak tartottunk meghívni erre a mai rendezvényre, hiszen a az alcíme az az, hogy hogy generációk és kultúrák együttműködése, és ezen belül is azt mondjuk, hogy együtt erősebbek vagyunk.

Azért gondoltam újra elmondani ezt a szogent, hiszen ez már reggel elhangzott, mert atlétaként indult a te pályafutásod.

Ugye jó magam, veszteség motivált változás, mentorként dolgozom itt a hospiceos munkámból adódóan, és nagyon sokszor kutatom azt, hogy milyen erőforrást találunk meg egy-egy veszteségben, egy-egy kudarcban, vagy egy félbehagyott karrierben.

Hogy volt ez nálad annak idején?

Biztos, hogy sok helyen elmondtad már, de most itt 2025-ben egy kicsit visszatekintve milyen érzések vannak benned?

Lehet, hogy költői a kérdés, hiszen ott tartasz, hogy kossutdíjas operaénekes vagy, egy elismert operaénekes, meg hát megannyi más programnak az elindítója.

Szóval hol tart az ember a feldolgozásban?

Mint mindent, ezt is meg lehet tanulni.

És hát akkor én ezt még nem tudtam, hogy ezt meg lehet tanulni, de de ott nagyon gyorsan rá voltam kényszerítve.

Aztán ki is derült, hogy az egyik legerősebb tulajdonságom a válságmenedzselés.

Tehát, hogy nagyon gyorsan tudok reagálni negatív és hát nehezebben a pozitívra, de arra is, de elsősorban negatívra.

És itt az életmentéstől a már voltam voltam abban is, tehát volt, hogy kitéptem ott egy motornak a a csövét és ledugtam a kolléganőmnek a torkán, hogy nehogy megfuladjon, míg megjön a mentő. nagyon gyorsan tudok, és ez és ez szerintem jó, de de akkor tanultam meg, és én nagyon tudatos voltam piciként is, és talán ez az erőm, a tudatosság, és aztán ezen erősített még a a sport, a versenyszerű sportolás.

De én elhatároztam, hogy hogy azon túl, hogy olimpiai világ és világbajnok hétpróbázó leszek, én mindenféleképpen utánpótlás edző szeretnék lenni, tehát kicsikkel foglalkozni, és ekkor voltam nyolc éves, amikor ezt elhatároztam.

Semmi más nem lebegett a szemem előtt.

Nem fogok ilyen hosszasan beszélni, csak ez nagyon fontos ez a ez a ez a gyerekkori, hogy mondjam, mentális állapot.

És hát nyertem a versenyeket, gyönyörűen íveltem fölfelé, hát egy pici mezővárosból származón kiskuha lassasú, és a mai napig nem Budapesten élek, hanem vidéken éltem az elmúlt 55 évemet.

És az volt a gond utána ugye, hogy hogy én csak erre tettem föl az életem.

És amikor jött ez a sportbaleset, és nagyon érdekes volt, hogy nem tudtam rehabilitálódni mentálisan, tehát fizikailag fél év után teljesen jó voltam gyakorlatilag, és egyszerűen a magas ugró és a távollugró gödör előtt mindig megtorpantam és megálltam.

Egyébként távolugrás közben sérültem le, és egyszerűen én akkor még nem fogalmaztam meg, hogy milyen erő hagyott el.

Egy pár évvel ezelőtt, amikor megint egy ilyen krízishelyzetben voltam, akkor fogalmaztam meg, hogy azt hiszem, hogy nekem a legnagyobb drámám az, amikor elhagy a lelki erőm, mert az az adja nekem a a az alapját a mentális stabilitásomnak.

És hát sajnos elhagyott akkor a lelki erőm.

Nokdsu még kamasz is voltam, 16 éves.

A szüleim egyfolytában azt mondták, hogy belőlem semmi nem lesz, senki nem lesz.

És igazuk is volt, mert nagyon leromlottak a tanulmányi eredményeim.

Az addig mint a sportoló, mint a tanuló, mint a gyerekből lett egy ilyen úristen, már megint elkésett az iskolából, már megint de tényleg.

Szóval szöges ellentéte és meg is buktam matematikából természetesen.

Most ennek a dolognak az az érdekesség, hogy a matek összefüggésben van a zenével.

De egyébként Hámori József írt asszem egy tudományos publikációt pont erre vonatkozólag, hogy az agy és a zene és a matematika meg a zenének milyen kapcsolata van.

Hát a az utolsó rúgás az a matek megbukás volt az én kis pályafutásomban akkor.

Ugyanis annyira nem bírt elviselni.

Nem voltam szimpatikusan a matektanárnak.

Aztán el is távolították az iskolából.

Másik matek tanárt kaptunk, és milyen érdekes, hogy utána már nem voltam egyes.

Szóval, hogy ez volt az utolsó mélypont, amikor odalépett hozzám a barátnőm az osztályból, hogy figyelj már, mit csinálsz hétvégén?

Most már nincsenek versenyeid, mert ugye nem versenyeztem, akkor nincs kedved velünk egy kis pénzt keresni, zsebpénzt?

Na jó, így lett belőlem énekes, hogy Deménien Rózsi Szárnyalunk című számát énekeltem az egyik esküvő 1987. november 11-én.

És ez azért volt, mert egyébként kamarába énekeltünk, mert mindenki beteg volt, csak én nem.

És hát kérdezte a tőlem a szervező, hogy mi lesz most?

Hát eléneklem azt a azt a hét esküvőt, ami aznap volt.

Hát hétszer három ének vagy dal, meg hétzer két vers.

Tehát mondom, semmi gond, sose voltam lámpalázas.

És pont az egyik esküvőn ott volt egy énektanár, egy nagymester, aki nagyon értett a hangoz, vagy érthetett, mert odalépett hozzám az esküvő után, miután szárnyalunk.

Utána énekeltem, és azt mondta, hogy hát kislány, te lehetnél a világ legjobb éjkirálynője ezzel a hanggal.

És akkor megkérdeztem tőle, bunkó voltam.

Mi az egy transvesztita? és azt mondta, hogy nem nagyon aranyos nő volt.

A második anyukám volt sajnos meghalt korán.

Tényleg hihetetlen mentor volt, hihetetlen pedagógus.

És annyira értett a hangoz, hogy ott abból a szárnyalónk című dalból megállapította, hogy az ebbe az extrém szerepbe én leszek a legjobb a világon.

Aztán tényleg később a legjobbnak emlegettek.

De ez nem is érdekes, hanem az az érdekes, hogy azt se tud nem is érdekelt, hogy mit kell csinálni.

Azt mondta, hogyha de ez klasszikus zene.

Mondtam, klasszikus zene, nem lehetne valami musical, vagy?

Mert én imádtam az Audre Habnt és a My Fair Ladyt, és fú, hát én gondoltam, hogy azt fogom akkor énekelni.

Azt mondta, klasszikus énekiskolát kell tanulnom, és azért meg zongorázni meg kell tanulni, meg nem le kell vágni a körbem.

Ha megtanulom a klasszikus ének alapjait, abból bármi lehet.

Tehát azt mondta, olyan tehetséges vagyok, hogyha végül úgy döntök, hogy poppénekes leszek, vagy bármilyen prózai színész, énekes színész, tök mindegy, bármit csinálhatok.

Na jó, én mindent elhittem neki, és azért hittem el neki, mert végre hitt bennem valaki.

A szüleim már szegények, már nem bírták a velem az iramot, de ő azt mondta, hogy de ő és vázolta a történteketem.

Mondom, mit kell csinálni, hogy világbajnok legyek ebbe?

És akkor azt mondta, hogy hat év általán a zeneiskolá, de ez gyorsan fog menni szerinte.

Aztán négy év konzi, három év főiskola, aztán ugye a zeneakadémia, aztán a zeneakadémiát elvégeztem, utána előénekelek Szegeden a Nemzeti Színházban, de ugye olyan jó leszek, hogy utána előénekelek a magyar állami operaházban, de olyan 15 év jó, semmi gond.

Ugye a aki sportol, aki valaha versenyszeren sportolt, az tudja, hogy az építkezés az nem egyik napról a másikra megy, az egy hosszútávú építkezés.

Tehát itt volt az első olyan pont, amiben iszonyatosan már előre voltam bárkihez képest, mert volt egy olyan akaratom és kitartásom, hosszútávú célokat is tudtam magam elé helyezni, hogy ez nem volt gondom.

Na az nem probléma, de akkor tényleg így lesz.

Igen, jó, akkor tanulok, mint az állat.

És így volt, hogy a gimi után mentem az Általános zeneiskolába, azt három hónap alatt elvégeztem, utána felvételiztem a konziba, ott a világ egyik legjobb haladó énektanárához kerültem, aki kezei közül kikerült Tokodilon, a Komlósildikó etc etcera.

Sokan nagyok. bekerültem abba az istóba, ott pontosan két évet töltöttem el, mert annyira kibírhatatlanul viselkedtem, hát már vagány voltam, meg hát izé már Szegedre jártam, ugye, észrevettek a fiúk, és akkor így elfelejtettem órára járni.

És miután három hét után nem jelentem meg, Valika néni felhívott, hogy ugyanis akkor még a nem ilyen Instagram meg Facebookokon, hanem televízióba hirdették meg a magyar állami operaházba az előénekelést, a meghallgatást.

Ő Brahiból mondta nekem, hogy jövő héten csütörtökön fölmész az operába, előénnekelsz, ott legalább megmondják, hogy autentikus személyek, hogy érdemes-e veled vesződni.

Jó, hát mondanom sem kell, hogy felmentem, nem tudtam semmit.

Tehát ugye én Áriát még nem tanultam dalokat.

Viszont azt nem tudta Valika néni, hogy én titokba, mert ugye a lilla néni, aki felfedezett a szárnyalónkkal, azt mondta, hogy égirálynője.

Hát én elkezdtem tanulni az égkirálynőm második áriáját magyarul, de csak annyit odáig tudtam, hogy tata ta odáig tudtam, annak a végéig, tehát a cárja első felét.

Nem baj, mondom, elmegyek, aztán valami úgy is lesz, lehet, hogy szépen mosolygok, és azt mondják, hogy jaj de jó, izért fölveszünk.

De hát nyilván nem gondoltam komolyan, hogy felvesznek 19 évesen fölmentem, az első meghallgatás a házi színpadon volt, az az üzemházban volt.

Hetedik emel berontottam az ajtón, ahogy szoktam nagy lendülettel és a hát ott ült Petro Emil, mit tudom én, Kóvács János, tehát az a nagy nevek Medvecki Ádám és Kovács János így fel, akinek megvan a kép, hogy hogy néz ki Kovács János, mi csak Jedy vagy mesternek vagy odaernek szoktuk hívni, mert ő hozzáhasonlít, de tényleg így jó értelemben.

És akkor így fölpattant mosolyogba, és azt mondta: "Kislánya gyerekkorusba kettővel lejjebb kell menni." És mondom: "Mnén nem a gyerekkorusba jöttem, előénekeltem." Mit tudsz?

Hát mondom, az ékiránynőt, na arra kíváncsiak vagyunk.

És elkezdtem énekelni, és elképzelik.

Amíg énekeltem az elejét, a bevezetőt, azon gondolkodtam, tehát nem arra koncentráltam, hogy mit énekel, azon gondolkodtam, hogy mi lesz, hogyha tovább kérik.

Tehát én csak én csak addig tudom, hogy tata ta.

Hát és képzeld el, hogy Kovács János mondta, köszönjük azután.

Hát olyan boldog voltam, és és rögtön megmondták, hogy akkor tovább jutottam a következő hétre, ami a nagyszínpadi előéneklés.

És most már mindjárt vége a sztorizásnak, csak ez nagyon fontos, hogy milyen választási és döntési helyzetek elé voltam állítva, mert az is fontos, hogy az ember hogy dönt az életében.

Nincs rossz döntés egyébként elárulom, csak az egyik lehet, hogy tekervényesebb, a másik meg gyorsabb út, de igazából ez is fontos.

A határozottság nagyon fontos, a fellépés.

És hát tulajdonképpen ugye így kerültem be az opera világába, ami aztán rögtön nagyon is nyomott.

Ott az első nap, amikor beléptem a művészbejárón és a portárs, aki egyébként előtte a női börtönben volt, kalocsánfegyőr.

Tehát, hogy van a elképzelés, hogy milyen volt, kinézett, jó napot, mit keres itt?

Hát engem még nem ismert ugye, mert egyébként régen a portások tudtak mindenkit.

Szóval így kerültem be, és hát ami lényeges, hogy amit onnan hoztam, tehát a hozott érték az nagyon fontos volt a pályámon, és azt se tudom, mit kérdezték különben valami ilyesmi a válasz, nem?

Szóval, hogy szóval, hogy ez a a lényeg az, hogy sose kell félni, és nem is szabad félni.

És még egy dolog, amit nagyon nagyon nagyon komolyan megtanultam, és nyilván ettől a pillanattól kezdve, vagy a kezemben volt ez a az útlevél, hogy én esetleg operaénekes leszek és nagy világ nagyság.

Ebben a tehát világhírnevet hozok az országomnak.

Azért én mindig két alternatívát még mellette hordoztam és fölépítettem. már nem úgy voltam, mint nyolc évesen, hogy csak ez az egylé teszett, hogy én utánpótlásedző leszek, hanem már ott volt más is.

És ebben benne volt az is, hogy én nekem egyébként álmom, csak már időm nincs rá, hogy egy ilyen mediterrán típusú, mert ugye Olaszországban szocializálódtam, egy ilyen salátázó tésztázó, de most már van egy csomó ilyen tésztázó salátázó, de ugye a saját receptjeimet úgy megcsinálnám.

Szóval, hogy ilyen ilyen ilyen kis bistrot csinálnék, ha lenne időm, de nem ez a feladatom, úgyhogy nem csinálok.

Az jutott most eszembe, hogy mondtad ezt a Damién számot, hogy a most az operával meg úgy vagy, hogy hogyan tudnék élni nélküle.

Nem, tehát hogy mégis ezt a dem slágereket az opera nélkül ezt egy kicsit kifejted a merthogy kívül.

Az előbb mondtam el, hogy két-három alternatíva ott van a fejemben.

Na most azért tudnék, és most ugrok egy nagyon pár évtizedet, nem sokat, csak 30-at vagy 35-öt.

Három évvel ezelőtt, amikor megpályáztam az operaigazgatói széket, akkor nem azért pályáztam meg, mert mit tudom én, meg akartam pályázni, hanem két héttel a beadás előtt a férjem azt mondta, mert annyian mondták, hogy pályázzam meg, és a férjem azt mondta, hogy olyan hülye vagy, Eri, hát legalább próbáld ki magad.

Még mindig ott van, nem ott van egy lehetőség, hogy nem adod be, ha nem úgy sikerült.

De még soha nem írtál pályázatot, ugye?

Mondom, nem, hát de nem is tudok.

Biztos, biztos vagyok benne, hogy tudsz, mert ott van a kezedben minden.

Végigtapasztaltad, ismered az operajátszást nemzetközileg is, hazailag is, tehát hogy hogy tudod, hogy mit kell csinálni.

És akkor mondtam neki, hogy de hát tényleg igaza van.

És ilyenkor jön a az előbb az interjúban azt mondtam, hogy minden a nőktől függ a minden létező dolog, de azért itt jön a férfi szerep ereje, hogy nagyon fontos egy társ.

És akkor azt mondtam neki, hogy akkor jó, megcsinálom.

És sikerült, megcsináltam, és egy csapatot is összeállítottam, beadtam, de ugye tudjuk, hogy hogy végződött az egész és hogy mi történt.

Tehát az egész ilyen elég kudarcos volt és megalázó mind a 11 pályázó számára, vagy 10, mert a Zókovács szilveszter nem számít kudarcnak, hiszen ő visszakerült a pozíciójába.

De mindegy is, ez nem baj, hogy így történt.

A lényeg az, hogy megint nagyon mére kerültem, és nem azért, mert nem nyertem a pályázaton, hanem amit amit az hozott.

Tehát az a gyűlölet és az a ugye büntetésbe raktak minket meg tehát az a megalázós szituációk sorozata és újra elhagyott a lelki erőm és akkor vettünk szőlőt és elvégeztem a szőlészborász szakot…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A rajtvonaltól a célig”

Miről szól ez az epizód: „A rajtvonaltól a célig”?

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő a generációk és kultúrák együttműködéséről, valamint a tudatos márkaépítésről beszél. Elmeséli, hogyan lett egy vidéki kislányból a világ egyik legismertebb operaénekese, és hogyan dolgozta fel sportkarrierje váratlan lezárását. Szó esik… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A rajtvonaltól a célig”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Miklósa Erika, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A rajtvonaltól a célig”?

Fő témái: operaénekes, márkaépítés, sportkarrier, kultúra.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A rajtvonaltól a célig”?

Megjelenés: 2025. 06. 26.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/a-rajtvonaltol-a-celig-3b069c53

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból