Porkoláb Gyöngyi

Izgalmas, ha az életet látod a színpadon

· PT40M6S

Összefoglaló

A műsorban Csiby Gergő színművésszel beszélgető vendéglátó a színész pályájáról, a véletlenekről és a sorsszerű találkozásokról kérdezi őt. Gergő elmondja, hogy a születésnapja ugyanazon a napon van, amikor Szabó Magda meghalt, és ez szimbolikusnak tűnt számára. Szó esik a…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2024. 05. 30.
Hossz
40 perc
Szereplők, említett nevek
Csiby Gergő, Porkoláb Gyöngyi
Témák
színház, színészet, apa-fiú kapcsolat, medveles
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szeretettel köszöntöm kedves hallgatóinkat és követőinket és nagy örömmel és szeretettel köszöntöm mai beszélgető partneremet csivi gergőt én is köszöntök mind ma felfedeztem valami különleges dolgot merthogy mielőtt leültünk volna ide beszélgetni nyilván egy kicsit utánad néztem és képzeld el mi derült ki rólad húha az nap születtél amikor szabó magda pedig meghalt és eltávozott közülünk ami ugye nyilván te is tudod meg lehet hogy a hallgatók vagy követők egy része hogy én különös figyelemmel ki kísérem az ő munkásságát sőt született egy színdarab is általunk közösen de hogy ezeknek lehet hogy van valami szimbolikus jelentése legalábbis én úgy voltam vele hogy na hoppá még egy olyan dolog ami kapcsán lehet hogy nem véletlen a mi találkozásunk például ugye ebbe a vágd bele című beszélgetés sorozatba azért gondoltam hogy elhívlak mert lacki jános medveles című darabjában játszod a fiú szerepét igen és így kerültünk mi munkakapcsolatba egymással és hát egy egy fiatal rém tehetséges ambí ózus színésznek ismertelek én meg de hát fogunk erről mi még beszélgetni visszatérve erre a dologra hogy véletlenek nem véletlenek találkozások mennyire hiszel te az ilyen dolgokban én úgy szoktam megfogalmazni magamnak hogy mindenki máshogy hívja ezeket a ezeket a helyzeteket valaki véletlennek hívja valaki sorsnak valaki istennek univerzumnak szerintem minden ugyanoda vezet vissza és én így próbálok rágondolni hogy valamennyire hiszek az eleve elrendeltetésben meg amit szoktak mondani hogy ennek így kellett lennie aztán hogy ez most ez most az isten vagy az univerzum vagy a véletlen ezt mindenki kiki döntse el saját hitvallása szerint én hiszek valami szervező erőben nem szerencsének szoktam hívni hanem sokkal inkább valami isteni elrendeltetésnek talán de az meg egy kicsit pátoszosnak tűnhet úgyhogy az univerzum az meg nagyon megint máshova visz mert ez ez mostá nagyon divatos persze e az univerzum akart te így hát és mi az univerzum meg az az mit is jelent valójában úgyhogy hát én így szoktam mondani hogy a jó isten akarta így általában ez talán a leg nyilván nem túl misztifikálva a dolgot de ugye szabó magda min kossúdíjas író konkrétan nem csak amíg élt addig hagyott ránk nagyon sok mindent sok-sok kincset hanem miután meghalt akkor előkerült egy sor olyan dolog amiről úgy sokan nem is tudtak többek között ugye hát ugyan írt verseket is arról tudtunk de konkrétan az például a halála után lett ismertebb és hát meg lehetne sorolni még egy sor csomó dolgot és ugye ennek kapcsán pont azon törtem a fejem hogy kívül sok rétű színész vagy és hogy nagyon sokszor az embernek az élete előrehalad ával jönnek elő még olyan kompetenciák még olyan nézőpontok viszonyulások amik akár egy szakmán belül tudnak csavarni rajta egyet neked mi a főprilod ebben mert hogy azt lehet rólad tudni hogy zenés darabokban is játszol szeretsz énekelni meg tudsz is énekelni van ebben az emberben egy kis útkeresés még vagy benned konkrétan vagy pedig a hagyod hogy egy kicsit hadd találjanak meg a lehetőségek ha már itt a véletlenekkel kezdtük én azt hiszem hogy nyitottnak mondhatom magam így ilyen értelemben amit most felvezettél ilyen volt nekem a nyilván az hogy zenés darabban szerepelni én ugye nem zenés szakon végeztem én én bábszínés szakon végeztem szimés bábszínés szakiránnyal ott is voltak persze zenés óráink és volt nekünk musical vizsgánk az ódri színpadon de nem ez volt az elsődleges ez is így történt ugye a pálutcai fiúkkal indult a vg színházban ez az egész aztán jött hozzá a dzsungelkönyve és egyéb más zenés dolgok szegedi szabadérén a westide sztory tehát nem mondom hogy ez a főprofil nem is mondom magam zenés és énekes színésznek de azokat a feladat okat amit egy színésznek azt hiszem hogy meg kell tudni hogyha egy ilyen zenés feladat jön akkor azt hiszem azokat talán meg tudom ugrani de nem vagyok egy ilyen csicsergő madárka az biztos de még is megtaláltak érdekes módon ezek a szerepek ennyire szűk lenne a piac nem is biztos hogy a piac én valamiért mindig ezt mondták egyetemen is meg utána is hogy van egy ilyen viszonylag jobb mozgáskészségem ami nyilván zenés színpadon nagyon hasznos tehát hogy rengeteg akrobatikus dolgot koreográfiát gyorsan tanulok gyorsan megjegyzek kreatív vagyok ilyen old ez valóban így van mert a diploma előtt például úgy ugrasz föl helyből ugye a dobhoz föl arra az emelvényre hogy megiriggyelhetné szerintem néhány sportoló igen ez ez valahogy már egyetemen is is nagyon érdekelt ez a von tehát hogy a mozgás ez volt talán mindig az erősségem és ez akkor így jól kiegyenlítette a zenés színpadon való munkámat hogy nyilván nem én voltam aki a legmagasabbat és mindig a leg legle formában énekelt de de ez valahogy jól kiegészítette egyik a másikat és akkor azt is fejlesztettem hozzá a a a a hangképzést tehát hogy jártam jártam to továbbra is énekórákra és akkor ezt ezt igyekeztdem szinten tartani vagy fejleszteni azt hiszem ez és még visszatérve oda a rendezés volt még ilyen ami ugyanúgy megtalált hogy én mindig is azt gondoltam hogy nem lehet ilyen fiatalon oan értel hogy 2x évesen itt meglett színészeknek elmondani hogy mit hogy kéne csinálni és mit kéne gondolni és összefogni egy csapatot de ezt pont a covid alatt talált meg és nagyon örülök hogy megtalált és nagyon várom és és igazából egy picit keresem is az ilyen lehetőséget ahol lehetne még létrehozni azért is mert az a visszajelzés mint az alkotócsap mind a szíészek részéről hogy nekik nagyon jó volt a munka ami megy még két rendezésem továbbra is műsorom van nagy sikerrel azt lehet mondani és ha azt talán elmondhatom hogy most beválogatták a rózsák háborúja című rendezésemet amit a tavalyi évadban mutattunk be a vidor fesztiválon versenyprogramban majd majd lehet látni seres zoltánnal és györgyi annával a főszerepben ami hát óriási nagy öröm meg egyfajta valamif faajta szakmai visszajelzés hogy akkor ez ez annyira érdekes hogy akkor megmutatjuk egy ilyen vígjátékokra specializálódott fesztivál ami azért nekünk nagy öröm és nagyon örülök hogy király dani és fekete linda is benne van az előadásban de nyilván így zoli meg nusi akik akiknek a párosa nagyon nagyon jól jó találkozás volt nekik is meg nyilván nekem is hogy két hát sok évtizede a pályán lévő általam nagyon tisztelt színésszel dolgozhattam és és nagyon jól megtaláltuk a hangot úgyhogy úgyhogy remélem hogy ott is majd majd szépen szerepelünk úgyhogy azt azt nagyon várom még az ilyen típusú tőségeket mert az engem is épít színészként emberként is de nagyon nagyon jól gondolok vissza mindegyik próba folyamat rendezőként dolgozhattam hát ez rémiz ki amúgy hogy 31 évesen az ember odáig eljut nem hogy ilyen nem mert ezek szerepek szerep az hogy te most színész vagy vagy szerep az hogy te rendezőként tudsz viszonyulni valamihez van van valaki akit ilyen értelemben mesterednek tartasz vagy aki akár így a színészéválásod során is ott volt hogy valami miatt ő ő olyan kapaszkodó vagy vagy origó lehet a te életedben mindig nagyon szerettem volna úgy úgy igazi mestert és nekünk azak király miatt olyan mesterünk nem volt mint ahogy itt a nagy osztályok a szíművészetinél nyilván a marton osztályok máté gábor osztályok nem volt rossz ugye a két osztályfőnak aki volt nem volt dehogyis nem abszolút nem voltak rossz de mégis kicsit más volt a szakirány miatt és nagyon elaprózótak olyan értem hogy rengeteg különféle óránk volt mindenféle technikai órától kezdve ugyanúgy a mesterség a mozgásórák és van egy-két olyan ember akitől úgy igyekeztem elcsípni dolgokat ilyen volt horvát csaba akinek ez a hát ugye fizikai színháznak nevezték ann amor e igen a fort társulat én az nekem nagyon dolgozhattam velük egyszer a b conceró az egy absolút táncelőadás volt azz eg nagyon fontos pont volt a pályámon tehát a mozgás az abszolút a csúcsa volt amit én ott a 45 percben ad hogy megpróbáltam túlélni de őt mindenképpen említeném nekem balázs zoltán még ötöd évben rengeteget ami a beszéd kapcsán én elképesztő sokat tanultam a zolitól és és és tényleg az hogy viszonylag érthetően normálisan tudok beszélni a színpadon az kicsit nekiköszönhető nem is kicsit de neki is köszönhető az hogy rendezés hát annyira nem számítottam én rá és annyira nem nem volt ez az én fejemben hogy esetleg úgy nézzek valakit vagy valamilyen helyzetet egy próbaflyamatban színészként mert annyira így megtalált hogy valahogy ezt ot van a helye az életedben mert ha így jön akkor az ember mást nem tud gondolni és itt itt juttt eszembe és nem akarom nagyon ilyen vallási oldalra elvinni mert az ilyen furcsa álszentség lenne részemről de tényleg néha azt érzem amikor rendezek mintha valaki ezt így felülről vagy valami azt hogy hogy mit kell itt mondani és úgy át látok bizonyos ö szituációkat jeleneteket karakterrajzokat belső tölteteket amit színészként soha életemben és nem tudom hogy hogyan egyszerűen azt érzem hogy ott van történik valami olyan hogy hogy úgy tudtam ott például a seres zolinak és és a györgyi anannának is segíteni hogy ők is csak így néztek de jó hogy ez hogy izgi ez azért mert az előbb tök véletlenül mondtam azt hogy hát most akkor ezek szerepek de hogy ezek szerepek tehát amikor azt mondja az ember hogy színészként mondjuk teszeld a dolgod és akkor most beszélünk a rendezésről szerep is meg meg meg nem is ugyanakkor mennyire más nézőpontból lehet ugye rávilágítani mondjuk ugyanarra a darabra ha az ember belegondol mi van akkor amikor téged rendeznek h akkor az úgy vissza tud húzódni az a rendezői énje valakinek egyébként ezt mindig meg akarom kérdezni olyanoktól akik játszanak is sokat meg egyébként a rendezésben is otthon vannak amióta rendezek már színészként is máshogy dolgozom sokkal bátrra vagyok sokkal kreatívabb jobban értem amikor a rendező instrukciót kér mert egyszerűen már így hogy tudom milyen a másik oldalon lenni nekem nagyon sokat segített tehát például megtanultam azt hogy kérnek valamit akkor szíészként az a dolgom hogy nem ellene megyek egybő hanem rendben nézzük meg oké csinálom és ha csak valami nagyon-nagyon kényelmetlen és nagyon nem megy vagy azt érzem hogy ezt nem tudom megtölteni akkor hozok be egy olyan ötlet mi lenne ha és akkor lesz belőle egy olyan diskurzus és ez nem azt jelenti hogy én most ezt itt vakon vakon teljesítés és mindenféle kérdés nélkül én én én mindent megcsinálok mert nem és hozom is az ötleteket de de kicsit jobban érzem hogy mi az a szint amit bedobhatok bátrabban merek hozzászólni és kicsit máshogy látom már át ezt a folyamatot színészként is és ez ez ez nekem nagyon-nagyon hasznos volt nem mondom van olyan pillanat amikor vissza kell fognom magam hogy teljesen máshogy csinálnám vagy van egy olyan ötlet amire én azt gondolom hogy ez lehet jó és főleg azt nehéz megállni és ez is egy nagy tanítás hogy a partnert ne így nézzem ne rendezü tehát hogy ott ne jöjjön ki az embernek az az énye hogy ht ezt úgy csinálnád hogy nem akarod megpróbálni mert az lehet hogy egyébként és azt nehéz megállni de ez egy nagy-nagy tanítás volt még an az egyetem hogy nem szabad nem tehát az erre van egy ember úgy hívják rendezz ő és nem én hanem rendez ő és akkor ezt csinálja ő úgyhogy ez egy veszélyes de ha van például ötleted az azért néha kicsúszik hogy mondjuk ak ki rendez téged vagy egy darabot és akkor olyan finoman olyan asszertíven azt mondja az ember hogy nem tudom jó lehetne ez kiívánkozik belőlem egyszerű nem tudom magamban tartani tényleg van egy olyan pillanat akkor ha olyan a viszony a rendezővel és ez is még egy fontos pont nekem amikor dolgozom hogy én sajnos csak úgy tudok dolgozni jól rosszul már sokszor dolgoztam úgy rosszul amikor nem éreztem magam biztonságban amikor azt éreztem hogy aki lent ül és anélkül hogy ez megint egy ilyen nagy lőzung lenne hogy csak szeretetbe lehet dolgozni én erre már rájöttem és ez hogy ha nem érzem és ebbe semmilyen szentimentalizmus nincs vagy nem gondolok ilyesmire amikor ezt mondom hanem legyen olyan bizalom és egy olyan szeretet lentről ami hogy én ezt meg tudom csinálni ha nem feltétlen úgy ahogy ő gondolta de akkor is hogy a köztünk lévő viszony az legyen olyan egy biztonságos viszony csak egy gyors példa ezzel talán jobban tudom szemléltetni forgatásokon például én azokat a rendezőket szeretem nagyon akik nem azt csinálják hogy ugye beszéltünk szerepek hogy én rendező vagyok én ezt most mutatom szeretek szerepelni nem hanem odajön a színészhez ott van 70 másik stábtag odajön a színészhez és ez a mi ügyünk és mi megbeszéljük hogy ez hogy legyen és színházban is nagyon szeretem azt amikor nem azt csinálja valaki hogy mások előtt is mut és én most valamit ezzel az instrukcióval vagy hozzászólással stat példát statuálok mások előtt hogy én hogy kezellek téged téged és téged hanem ez a mi ügyünk tud lenni és tudunk róla beszélni és akkor az van hogy jó itt adj egy öt perc és akkor ezt mi most itt mi megbeszéljük és ezt nem azt mondom hogy mind mind ez egy ilyen privát dolog mindig dehogyis nem de ha ez megvan és biztonságban érzem magam akkor merek ötleteket hozni akkor bátor vagyok akkor nem vagyok gyáva és szégyenlős rengetegszer voltam gyáva és szégyenlős életemben egyetem alatt még még anó amikor a vixiansba kerültem és ott töltöttem én ugye összesen két éve társulati tagként meg egy másfél évet még gn végeztél igen és már az ötö évemet is ott töltöttem és rengeteget játszottunk mi volt ami tovább léptetett téged abban hogy ott mondod hogy igen nem nem fizikálisan hogy most eljöttél hanem hogy azt mondtad hogy ott ott is sokat voltál szégyenlős vagy egy kicsit olyan gyáva vagy hogy mondtad nem gyáva hanem bizal n gyáva bizonytalan én én ezen úgy most visszagondolva és főleg a mostani énemmel összehasonlítva nem tudom nagyon nagyon túlságosan tiszteltem mindig mindenkit minden helyzetet kicsit zavarva is voltam attól és nyilván egy ilyen később érő típus vagyok én szerintem úgy éreztem hogy úristen most én tényleg itt itt vagyok és akkor ezt most itt csinálom és akkor hogy ez belefér itt ez a ez a kis ezt lehet ennyire nem nem én nem merem nehogy aztán az legyen hogy rossznak látnak és akkor…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Fm90 Campus Rádió

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Izgalmas, ha az életet látod a színpadon”

Miről szól ez az epizód: „Izgalmas, ha az életet látod a színpadon”?

A műsorban Csiby Gergő színművésszel beszélgető vendéglátó a színész pályájáról, a véletlenekről és a sorsszerű találkozásokról kérdezi őt. Gergő elmondja, hogy a születésnapja ugyanazon a napon van, amikor Szabó Magda meghalt, és ez szimbolikusnak tűnt számára. Szó esik a… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Izgalmas, ha az életet látod a színpadon”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csiby Gergő, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Izgalmas, ha az életet látod a színpadon”?

Fő témái: színház, színészet, apa-fiú kapcsolat, medveles.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Izgalmas, ha az életet látod a színpadon”?

Megjelenés: 2024. 05. 30.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/izgalmas-ha-az-eletet-latod-a-szinpadon-0ce4a356

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból