Porkoláb Gyöngyi

Kik a nevelőszülők?

· PT58M50S

Összefoglaló

A Minden számít podcast vendégei dr. Tőkés Margaréta, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Fenntartói Iroda vezetője, és Kertiné Gulyás Mónika, intézményvezető. A beszélgetés a magyarországi nevelőszülői hálózat működését, kihívásait és fontosságát járja körül. Megvitatták…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2026. 02. 12.
Hossz
59 perc
Szereplők, említett nevek
Porkoláb Gyöngyi
Témák
nevelőszülők, gyermekvédelem, nevelőszülői hálózat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel köszöntöm kedves hallgatóinkat és követőinket, és nagy örömmel és szeretettel köszöntöm mai vendégeimet, dr.

Tőkés Margarétát, aki a Hajdúorogi Főegyház Megye Gyermekvédelmi Fenntartó irodájának a vezetője, illetve Keriné Gulyás Mónikát, aki a Szent Péter és Pál görög katolikus gyermekvirámi Központ intézményvezetője.

Nagyon nagy szeretettel köszöntjük mi is a kedves hallgatókat, és nagy örömmel jöttünk be ebbe a műsorba tájékoztatni a a hallgatókat arról, hogy miről is szól a nevelőszülőség és a gyermekvédelem. >> Na, milyen jó riportalyaink vannak, merthogy fel is konferálják, hogy mi lesz a téma. >> Nem volt a célom elvenni a kenyeredet, Györi.

Nem csak azt szerettem volna még nyilván a hallgatóknak, vagy akik követnek bennünket elmondani, amit itt kérdeztél is az adás előtt, hogy most akkor magázódjunk vagy tegeződjünk, hogy az én jó néhány éve vagy évtizede kísérem végül is személyes kapcsolatok révén magát a a gyermekvédelem rendszerét, egyáltalán az állami gondoskodásban nevelkedetteknek a a viszonyát, a kapcsolódását.

Számos olyan nevelőszül volt egyébként személyes kapcsolatom is, akiket példaképként emeltünk meg egy kiadványban.

Pontosan azért, amiért ezt az adást úgy gondoltam, hogy hogy csináljuk meg, vagy legáb legalábbis ezt a beszélgetést veletek.

Jelenleg a társadalomban nagyon sok minden kapcsán érintettek a szülők, érintettek a gyerekek.

Az a folyamat, amit lehet látni akár azzal az instant világgal, amit élünk.

Emellett nyilván a bizonyos értelemben hátrányos helyzetben nevelkedett gyermekek, és ugye ebben a rendszerben dolgozó nevelőszülők helyzete is, hát valljuk meg őszintén, nap mint nap napirendben van. hol ilyen, hol olyan aspektusból.

És az én szándékom ezzel a beszélgetésrel is, akkor azt gondolom, hogy benne vagytok, mert elfogadtátok a a meghívásomat, hogy boncolgassuk már darabjaira.

Én azt gondolom, hogy három nagy eleme van ennek a rendszernek.

Nyilván a gyerekek, az ellátásba kerülő gyerekek, a nevelőszülők és maga a rendszer az, ami összetartja, ahol nyilván mint minden rendszert, igazításra szorulnak benne elemek.

Szóval akit érdekel egyáltalán, hogy hogyan működik a Magyarországon a nevelőszülői hálózat, kik is mehetnek nevelőszülőnek, a gyerekek hogyan kerülhetnek be, milyen kihívásokkal néznek szembe, azok számára kínáljuk ezt a beszélgetést.

No, akkor vágjunk is abba bele, ami engem egyébként nagy részben is érdekel, hogy túl azon, hogy intézményvezető, irodavezetők vagytok, tehát vezetőként feleltek ezért a rendszerért.

Személyesen volt-e bármi olyan érintettség, ami apropóján mondjuk az ellátórendszernek erre a területére mentetek el dolgozni?

Mi egy ilyen vezető embernek az a fajta fejlődése, amin keresztül megy?

Ugye sokszor boncogattunk más egyéb intézményeknél olyat, hogy milyen jó a ranglétrát végigjárni, de hogy egyáltalán az emberben ez a belső elhivatottság ott van-e, hogy egyszerűen egy feladatként néztek rá. >> Én 13 évvel ezelőtt kerültem a rendszerbe, az állami fenntartónál kezdtem a pályafutásomat, és igazából szociális szempontból mindig is nagyon érzékeny voltam.

Közigazgatásban is dolgoztam előtte. 13 évek értek föl arra, hogy kezdjek el ezen a területen dolgozni.

És jogászként nagyon sokáig outsidernek tekintettem magam ezen a területen, és mindig is úgy álltam hozzá, hogy jogászként a feladatom az, hogy szolgáljam ezt a területet, és segítsem abban a területen dolgozókat, megvalósíthassák azt a fajta feladatellátást, ami számukra nagyon fontos.

És azért is maradtam fenntartói oldalon, mert úgy látom, hogy ezzel tudom a legjobban szolgálni azt a fajta feladatvállalást, amit az ezen a területen dolgozók végeznek. >> Mit jelent ez a azt mondjuk, hogy ezen a területen is ugye én is járom itt körbe a szavakat, amelyeket én két személyes ismerős révén már azért jobbrólbalról mindig rágok, és vagy helyreesszük egymást.

Ugye az egyik, akit meg kell említenem, ez Daró Szíván, akivel hát majdnem 20 évre visszamenőleges a kapcsolat, illetve Búzás Lajos, akinek a munkáját nyilván az ember látva nagyon sokra értékeli, de majd mindjárt akkor ebbe belemegyünk.

Mit jelent, hogy ez a terület?

Tehát kikről beszélünk itt tulajdonképpen?

Móni, Gréti, bármelyik őtöknek átdobom.

Ugye Mónika, te a mindennapokban vagy inkább ott ugye a >> Igen, én inkább jobban a gyakorlatban közvetlenül találkozom az ellátottakkal, a nevelőszülőkkel, a lakásotthonban élő ellátottakkal, a munkavállalókkal, akik a lakásotthonban ugye napi tevékenységet végeznek gyermekfelügyelőkkel, nevelőkkel.

Részt veszek ugye a toborzásban is.

Tulajdonképpen az ő mindennapjaikat próbálom koordinálni, igazgatni. >> Kik ők? olyan olyan fiatalok, vagy ugye hát még az elején gyerekek kerülnek be a rendszerbe, akiknek egyáltalán nincs szülő, vagy van szülő, de lemondott róla.

Ezeket tegyük helyre. >> Hát a gyermekvédelembe, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyerekeknél nem jellemző, többségében a szülők azok azok élnek, mert sokszor hallom én azt, hogy árva gyerekek, ők nem árva gyerekek, hanem valamilyen veszélyeztető körülmény miatt kerülnek ki a vérszerinti családjukból.

Ugye hatósági intézkedés döntés többnyire gyámhivatali a hatósági intézkedés hatására kerülnek ki a családból, mert olyan veszélyeztető körülmények között élnek a családjukban, a saját vérszerinti családjukban, ami ugye a testi, lelki, erkölcsi fejlődésüket veszélyezteti, és akkor ugye családból való kiemeléssel próbálják őket egy olyan gondozási helyre, mi így mondjuk, tehát a lakásotthonok, nevelőszülők hivatalos neven gondozási helyeként tituláljuk, és akkor próbáljuk őket a megfelelő ellátásban részesíteni addig, amíg a saját vélszerinti családjuk nem tud róluk gondoskodni, vagy amíg örökbefogadói családba nem kerülnek, ugye akinek erre lehetősége nyílik, meg a jogszabályi hátterek is lehetővé teszik, vagy pedig akár a nagykorúságukig, az önállóság eléréséig.

Tehát többféle útja, módja, kimenete van annak, hogyha valaki gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedik, hogy milyen végleges sorsrendezésre kerül sor esetükben.

Az ugye mindig egyéni megítélés és egyéni háttérfüggvénye az, hogy éppen egy-egy fiatal ellátottál, vagy egy-egy kicsi gyereknél, vagy egy nagyobb fiatalfelnőtnél esetleg milyen módon tudjuk az ő sorsukat rendezni tulajdonképpen, hogy önállóság, kiengedjük őket a nagybetűs életbe, úgyhogy próbáljuk természetesen őket felkészíteni minden lehetőségre, vagy visszagondozzuk őket a vélszerinti családjukban, hogyha alkalmassá váltak arra, hogy neveljék őket, vagy pedig a kisebbeknek és el egyre több lehetőség nyílik már arra, hogy örökbefogadó szülőkhöz gondozzuk át őket, és ott találjuk meg nekik a szerető családot. >> Ha még egy kicsit visszakanyarodunk időben, akkor ha nem is olyan régre gondolunk, akkor szerintem mindenki fejébe azt sejlik föl, hogy ez a több 100 létszámú nagy, úgymond gyermekotthonok, hogy hívtuk ezeket a nagyobb létesítményeket?

Valahogy az emberek, az átlagember fejében valószínű, hogy az van, hogy nem kis létszámú otthonos közegben tudnak a úgymond állami gondoskodásban nevelkedő gyerekek felnőni, hanem azért valljuk meg őszintén, hogy egy nagy személyttelen közegben, ahol a fegyelem is sokkal nehezebb, meg hát az a fajta személyes, intim kötődés, ami a családi mintázatot adná nekik.

Mikor történt változás a rendszerben?

Mertogy évek óta hallunk ugye lakásotthonba való kihelyezésről.

Erről számoljatok már be, mert szerintem ez sem tiszta teljesen, hogy ugye volt egy szándék, ha jól sejtem, hogy ezeket a nagy létszámú gyermekotthonókat hát nem felszámolni, de megpróbálni átalakítani.

Gréb >> hát már a 2000-es évek elejétől, tehát hogy ilyen 2010-re már azért itt Hajdúly Béhar megyében 2011-re ugye lakásotthoni rendszer kiépült.

Ugye az a lényeg, hogy ezek a nagy létszámú gyermekotthonok úgymond kiváltásra kerültek, >> meg is szűntek teljesen, vagy van még egy-két nagy létszámú gyermekotthon? >> Ö inkább tehát a nagy létszámú gyermekotthonokon belül is próbálják ezeket a családias kis közösségeket kialakítani, de többségében inkább a lakásotthonok jellemzőek már, tehát a gyermekotthonok nem.

A lakásotthonok ugye 12 férül helyesek, és a azt szolgálják, hogy családias körülmények között élhessenek azok a gyerekek is, akik nem nevelő szülői családba kerülnek.

A jelenlegi jogszabályi környezet szerint 12 év alatti gyermekek elviekben csak nevelőszülői családokba kerülhetnének kihelyezésre, pont amiatt, hogy imitálni tudjuk a átlagos családi környezetet. nevelő szülőknek a létszáma azért erősen lecsökkent, és nagyon fontos a toborzási tevékenység.

Ugye nincs most arra lehetőség, hogy minden 12 év alatti gyermek nevelő szülőhöz kerüljön, ezért lakásotthonokban is vannak kisebb gyerekek. >> Tehát akkor még vegyes így ilyen értelemben a ellátás. >> Igen.

Tehát most ez nekünk nagyon fontos feladatunk is. >> A nevelőszülői hálózatot hogy kell elképzelni?

Ezt is nyugodtan mondjátok el, hiszen valószínű sok olyan laikus hallgatja vagy követi ezt az adást, aki azzal nincs is tisztában, hogy pontosan kik jelentkezhetnek, hány gyereket lehet.

Lehet-e úgy nevelő szülő valaki, hogy van saját gyermeke is amellé fogad mondjuk egy állami gondozott vagy gondoskodásban nevelkedő gyereket?

Nagyon-nagyon fontos számunkra, hogy minél több nevelő szülőt tudjunk bevonzani, törekszünk arra, hogy népszerűsítsük ezt a hivatást, mert ez nem csak egy munka, mind amellett, hogy munka, tehát ez egy foglalkoztatási jogviszony valóban, de mellette hivatás is, hogy kik lehetnek nevelőszülők.

Nyilván jogszabályi háttér köti meg az alkalmasság feltételeit.

Nevelőszülők lehetnek akár egyedülállóak is, de nyilván a házaspárok is jelentkezhetnek. jelentkezhetnek.

És nagyon szeretjük, hogyha egyébként saját vélszerinti gyerekeik is vannak, mert miért ne?

Tehát persze természetesen jelentkezhetnek saját gyerekkel is.

Nyolc általános iskolai végzettség az alapképzettség, ami megkövetelhető, meg is kell követelnünk.

Személyében is, környezetében is alkalmasnak kell lennie arra, hogy a gyermekek befogadását biztosítani tudja, személyében hogyan legyen alkalmas.

Az pedig egy pszichológiai vizsgálattal, ami már most jogszabály által előírt központi és területi pszichológiai vizsgálat keretében vizsgálják meg.

Korábban a mi pszichológusunk >> milyen kompetenciákat vizsgálnak. >> Hát nagyon fontos, hogy egy nevelőszülőnek nyilván az érzelmi, a személyiségbeli jellemzői nagyon fontosak.

Tehát, hogy legyen egy elfogadás, egy általános elfogadó, az érzelmi intelligenciája, milyen a konfliktuskezelő képessége, a helyzetfelismerő képessége, mennyire rugalmasan tudja kül bizonyos nevelési helyzeteket kezelni, milyen a stresszűrőképessége, tehát milyen nevelési elveket vall, milyen nevelési eszközöket, módszereket a pszichológusok vizsgálják.

Nagyon fontos az, hogy hogy ne csak a személyiségében legyen alkalmas valaki, hanem nyilván a család, aki ahova bekerül a kis gyermek, az is elfogadja ezt a helyzetet, hogy az saját gyermek is el tudja fogadni azt, hogy ott van egy idézőjeles idegen gyermek addig, amíg ugye meg nem ismerik.

Tehát az egész családot fel kell, hogy a családot persze a családot is fel kell készíteni.

A házastársat fel kell készíteni, a saját gyereket fel kell készíteni. sokrétű előkészítő munka elézi meg azt, hogy valaki nevelőszülő lehessen, mert a személyiségbeli alkalmasság még önmagában nem jelenti azt, hogy valaki nevelőszülő legyen, mert mindamellett, hogy személyiségében alkalmas, mentálisan, pszichésen felkészültnek érzi magát, nyilván kell egy környezetet produkálnia, ami szintén a jogszabály által előírt módon, tehát minimum 6 nm személyes tér meglegyen a kicsinek, tehát egy szobába, például egy 12 nmes szobába két gyerek helyezhető el, saját gyerekkel együ együtt is lehet egy szobába, mert itt pontosan az a lényeg, hogy azokat a családi mintákat kövessék az elhelyezés során is, mint ami az általában a társadalomban megszokott és elfogadott.

Nyilván egy összkomfortos családi ház legyen.

Semmilyen különleges extra elvárás nincsen.

A a körülményeiben is tudja biztosítani azt az állandóságot, azt a biztonságot, ami egy kisgyermek neveléséhez vagy nagyobb gyermek neveléséhez szükséges, a fejlődését tudja biztosítani.

Tehát ezt ezt a nevelőszülői hálózat vizsgálja.

A pszichés alkalmasságot, azt egy központi alkalmassági vizsgálaton történik.

Nyilván egy erkölcsi bizonyítványra szükség van ahhoz, hogy valaki nevelőszülő legyen.

A Belügyminisztérium a kifogástalan életvitelvizsgálat során, merthogy ez is van a nevelőszülőknek, tehát egy kifogástalan életvitelvizsgálattal a nevelőszülők életvitelét tulajdonképpen vizsgálják, és akik ezen a vizsgálaton átmennek, azok lehetnek nevelőszülők.

És ez még mind elég, mert utána még egy nevelőszülői tanfolyamon is részt kell venniük, amit az intézmény belemegyünk, mert ledarálod az egészet, aztán nagyon tudok erről beszélni úgy, hogy nap mint nap a jelentkezőknek ezeket előadjuk, ezeket a >> Igen, csak most azért, hogy egy kicsit így izgalmasabbá tegyük, hogy ugye ezzel kapcsolatban is számos tév hit kering azért a a mindennapokban.

Ezt próbáljuk már meg összeszedni és eloszlatni.

Sokszor halljuk, hogy azért megy valaki, csak nevelőszülőnek megélhetésből, meg egyébként relatív jól fizet.

Milyen jó az, és nem is biztos, hogy úgy bánnak ezekkel a gyerekekkel.

Tehát, hogy így mi mindenféle dolgot hall az ember.

Azért mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy vagy ossza el nem tudom mennyivel, amit néha hal, vagy hallgassa meg a másik oldalát.

Mi most azért erre teszünk kísérletet, hogy a másik oldalnak a lehetősége van erre.

És mi lehet ezekre a válasz? >> Az a baj, hogy a negatív hír az mindig nagyobb hír, mint a pozitív.

És azok, akik végzik a dolgokat, végzik a feladatokat, elég magas tűrőképességgel rendelkeznek. és sokáig hallgatnak arról, hogy akkor mi csak végezzük a feladatainkat.

És ugye emiatt azok a azt gondolom, hogy nagyon elenyésző, de kirívó példák kellnek mindig életre, meg a média mindig az azokat kapja föl, amiből ugye…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Fenntartói Iroda

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kik a nevelőszülők?”

Miről szól ez az epizód: „Kik a nevelőszülők?”?

A Minden számít podcast vendégei dr. Tőkés Margaréta, a Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Fenntartói Iroda vezetője, és Kertiné Gulyás Mónika, intézményvezető. A beszélgetés a magyarországi nevelőszülői hálózat működését, kihívásait és fontosságát járja körül. Megvitatták… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kik a nevelőszülők?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kik a nevelőszülők?”?

Fő témái: nevelőszülők, gyermekvédelem, nevelőszülői hálózat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kik a nevelőszülők?”?

Megjelenés: 2026. 02. 12.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/kik-a-neveloszulok-6036061b

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból