Porkoláb Gyöngyi

Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk

· PT29M47S

Összefoglaló

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke és a Continental Group társalapító-ügyvezető igazgatója a turizmus aktuális kihívásairól, a Z generáció motivációiról és a szakmai fejlődésről beszélget Porkoláb Gyöngyivel. Kiemeli, hogy a tanulás fájdalomból…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2024. 07. 03.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Flesch Tamás, Porkoláb Gyöngyi
Témák
turizmus, z generáció, szakmai fejlődés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szeretettel köszöntöm kedves hallgatóinkat és követőinket és nagy szeretettel köszöntöm mai vendégemet flash tamást aki hát turisztikai szaknemember azt lehet mondani hogy a hazai turizmus meghatározó én úgy fogalmaztam hogy figurája mert annyira sokrétű az amit csinálsz és hát ugye a continental group társtulajdonos ügyvezető igazgatója és a magyar szállodák és éttermek szövetségének elnöke így van én is szeretettel köszöntök mindenkit ezt azért így kicsit kivártam ennél a szakmai érdekképviselet ti nél hiszen ez egy ez egy hullámzó szerep volt a te életedben és most pedig nyilván ennek az elnökeként és hát voltál is elnöke szóval ez ez is egy ilyen izgalmas dinamika ami megfigyelhető ugye nyáron rögzítjük ezt a beszélgetést és az emberben persze mindig felmerül te édesapa vagy én édesany hogy ilyenkor az ember amellett hogy végzi a maga munkáját te pedig ugye turisztikai szakemberként teszed veszed a dolgaidat hogy nyaralás előtt vagy után vagytok egyáltalán egy turisztikai szakember nyaralhat-e tud-e menni vagy el tudja-e magát engedni hol tartottok most családilag ezzel igen nyaralás előtt vagyunk ráadásul úgy tűnik hogy hosszú nyaralás lesz mert először az életünkben megengedünk nyáron egy hosszabb nyaralást én úgy érzem hogy akkor megengedheti magának az ember a hosszabb nyaralást is hogyha olyan kollégákkal rendelkezik amivel nekem van szerencsém tényleg egy olyan erős ütőképes csapat van aki dolgozik a cégbe is és a szövetségbe is hogy én ezt megtehetem és hát ugye szabadságon úgy vagyunk mi is turisztikai szakemberek ahogy az orvosok tehát telefonon elérhető vagyok úgyhogy ha gond van akkor hívnak de hálistennek nem szoktak zavarni tényleg csak hogyha valami olyan probléma van amit meg kell beszélni azt megörülök hogyha megbeszéljük úgyhogy várjuk a nyarat ebben a szakmában tevékeny ismerőssel beszélgetve és van is olyan aki szálloda igazgató mindig elmeséli hogy persze elmegy ő a családdal de hogy valójában az egy ilyen aktív pihenés mertogy nem tud nem szakmai szemmel nézni azokra a helyszínekre azokra a helyekre tulajdonképpen vagy vagy szállodákba ahova megy te hogy vagy vagy ezzel ki tudtad ezt irtani vagy háttérbe tudod tolni vagy azért az emberben működik egy teljesen egészséges ilyen jellegű szakmai kontroll ha lehet ezt mond igen én úgy érzem hogy nem annyira szakemberként mint vendégként vagyok megfigyelő de megfigyelő vagyok tehát nézem hogy mit hogy csinálnak nagyon szeretem mikor jó példákat látok márpedig rengeteg van itthon is és a világban is de abszolút nem nyomasztó ez tehát hogy én én ha szabadságon vagyok akkor szabadságon vagyok és ez stresszmentesen meg tud történni vissza tudsz emlékezni bármi olyan dologra amit láttál jó jónak tűnt és tudtad adaptálni vagy akár nem is rögtön miután hazajöttél hanem egy-egy fejlesztés kapcsán vagy beruházás kapsán igen nagyon nagyon szeretem jobb szállodákba megfigyelni például a reggelit úgy érzem hogy a reggeli az egy nagyon-nagyon fontos része a napnak mindjáunk napjának tud fontos része lennior szállodában vagyunk főleg ha van időnk akkor a reggeli az egy hosszú és komoly eseménnyé is válhat és akkor mindig nézem hogy milyen választék van hogy van ki kitéve mert egyébként ez egy nagyon érdekes dolog hogy sokszor nem is az a lényeg hogy hányféle étel meg ital van azon a puldon hanem hogy az hogy van kitéve hiszen azzal már lehet a a szemnek gyönyört okozni ugye az egész büfi az úgy van kitalálva hogy az egy nagyrésze az a szemnek szól úgyhogy ezeket szeretem megfigyelni ez nagyon aha ez nagyon izgi most amit mondasz mert úgy a magyar emberről ha egy kicsit általánosítani akarnánk bár ugye az sosem jó ha általánosít az ember de ha mégis akkor valahogy azt tapasztalja hog sokszor inkább a mennek és arról számolnak be hogy ú mennyi minden volt volt ez is az is amaz is ami a másik helyen nem szokott lenni és kevésbé arról hogy hogy van tálalva de most hogy így ezt említed azért az én emlékeimből is előjön egy-két olyan külföldi szálloda ahol nem biztos hogy sokféle dolog volt viszont úgy volt valóban tálalva hogy az adott egy plusz rélményt lehet hogy mi nők vagyunk erre picit érzékenyebbek van ebben egyébként ilyen különé én én el vagyok kényeztetve egyébként otthon is mert az én feleségem bizony ő ő ő ő nem csak hogy hogy jól főz de elképesztő módon tállal dekorál díszít tehát nálunk egy egy sima egyszerű hétköznapi vacsora is úgy működik hogy meg van advva amúgy a terítésben mindenbe és én ezt nagyra értékelem nála is és hát a szállodákban meg sok helyen látjuk szerintem nagyon fontos része hogy a szem mit kap tehát ugye a az étkezés a világnak azon szerencsés részén raksz ahol nem csak feltétlenül arról szól ami nagyon sok helyen sajnos a világban hogy jól kell lakni igen hanem ez egy ez egy attrakciója is tud lenni a napnak akkor azt nem mindegy hogy ott milyen pohárba van kitéve milyen étkészlet van milyen dekoráció van hogy tudja láttatni azt az ételt a a konyha a vendégek felé úgyhogy én én szerintem ez egy ez egy nagyon izgalmas része és persze most mondhatnák sokan jó jó hát biztos öt csillag meg ez pénz kérdése részben pénz kérdése tehát ma már olyan eszközöket lehet kapni hogy alacsonyabb kategóriába és négycsillagos szállodába de akár három csillagba is nem kell fel tlenül a legegyszerűbb fehér tányérra kidobni a szalámit meg a sajtot és akkor jó lesz az a vendégnek hanem ki lehet annak találni a módját és egyébként ez egy nagyon ügyes szállodás trükk is tud lenni mert sokszor egy kisebb választék meg egy mondjuk úgy hogy egy alacsonyabb kategóriú választékot is fel lehet hozni a látvánnyal hogyha megnézzük a számokat akkor ugye az ennek az évnek az első negyedéve az már azt mutatja hogy talán visszatalált a turizmus a az általatok mindig említett ilyen 2019-es állapot hoz vagy időszakhoz hogy ez mindig egy ilyen mérföldkő hogy hogy a covid előtti és covid utáni időszakot nézzük te is nyilatkoztál többször arról hogy olyan ígéretesnek tűnik ez a 2024-es év hogyha egy kicsit szakmai szemmel is szeretnénk elemezni hogy mi hozhatja ezután a krízisidőszak után ezt a fajta stabilitást és mondom szakemberként is és akkor azt mondom hogy hogy én vendégként is mi az amit fogok ebből érzékelni tehát izgalmas látni azt a a változást ami végbement és ugye én veszteségmotivált változás mentorként is dolgozom és mindig izgatnak azok a dolgok amikor valami krízis vagy veszteséghelyzetből találjuk meg azt a motivációt ami egy komoly fejlődést tud eredményezni tehát amire utalni szeretnék hogy lehet hogy a hazai turizmus nem biztos hogy ugyanaz noha számokban visszatalált oda mi az amiben változott és mi az amit szakemberként láttok vagy én vendégként fogok érzékelni ha most bárhova megyek hazaig tényleg sok dolog van változott és tényleg van krisztus előtt krisztus után mintájára covid előtt covid után egy biztos hogy ha valaki neekünk 2020 végén 21 elején azt mondja hogy mi 23-ban 24-ben itt tartunk már azt biztos hogy mindjárn aláírtuk volna ugye a a nagy múticégek is egy sokkal hosszabb időszakot jelöltek meg annak hogy visszatérjen a nemzetközi turizmus oda ahol tartott 2019-ben hál istennek erre rácáfolt a turizmus és megint ugye a régi dolog hogy ez egy lakmuszpír tehát nagyon hamar össze tud esni és nagyon hamar magához tud térni én úg sz hitetk egyébként hogy hamar vagy hamar magához tud térni igen ez a szakmajátossága igen meg meg nem csak a szakmasajátossága hanem az is hogy ez a bizonyos maslow piramis hogy ugye a a legalján az van hogy enni meg inni kell ez egy kicsit kibövült azzal hogy utazni kell tehát hogy hogy lejjebb tudtunk kerülni a maslow piramisba olyan helyre ami ami egy tulajdonképpen egy egy ilyen szükségszerű dolog ah akarok tényleg populistani ebbe mert tudom hogy nagyon sok embernek sajnos nem jut ez osztályrészül de aki megteheti az viszont nagyon akarja a fiatalok is nagyon akarják élményt akarnak venni tehát sokkal előrébb van a fogyasztási rangsorban mehessek enni inni utazni mintogy vegyek valamit magamnak és most nem lakásról és autóról beszélek ami egy másik értékhatár de akár egy egy ruhánál vagy egyéb dolgoknál is úgyhogy ez egy nagyon nagy előnye és nagyon nagy következménye a a a covidnak hogy az emberek azt mondták hogy márpedig igenis költök arra hogy én jól akarom magam érezni és fogalmam nincs hogy mi lesz holnap én ezt ma hogy jó magyar mondás szerint amit ma megtehetsz ne halassz holnapra elmegy megeszi megissza elutazza tehát ez segített nekünk mindenféleképpen ez egyébként pont ez a betegség és a sok veszteség volta nem sok család ahol tényleg volt veszteség azt mondta hogy jó hát akkor egy életem akkor most nem fogok arra várni hogy most gyűjtögetem és majd 10 év múlva elutazok oda ahova vá gűtögetés olyan távolinak tűnik sokszor hogy vajon az elérhető-e az a dolog ami amire gyűjtök hogy inkább akkor lehet hogy azt mondja hogy mégis csak ő inkább lakást bérel de az életét úgy akarja élni hogy az teljes legyen és a teljes élethez hozzátartozik az hogy és ez nem csak arról szól hogy valaki pancsol a jauzziba hanem hogy megismer új helyeket új kultúrákat új embereket és és ez egy nagyon jó dolog megváltozott az utazási szokás is ami nem feltétlen csak a szállodaiparnak tett jót sőt ugye nagyon sok olyan típusú szálláshely került előtérbe ugye ezek a a lombház típusú szálláshelyek különáll ami a covidnál érdekes volt mert akkor nem lehetett menni nagy közösségekbe de egyedül egy helye lehetett lenni ennek most nagyon komoly létjogosultsága van és egyre több ilyen hely nyílik az egész világon de természetesen magyarországon is gyönyörű helyeken igényes házakkal ez a második dolog amit tudunk már említeni ha belegondolsz hogy ha lehet azt mond hozadéka annak az időszak én nagyon pozitív vagyok tehát a ées non persze utólag elemz butután fog hangzani de én szeretem a kudarcot mert abból lehet tanulni és a problémából lehet tanulni és abból lehet előremenni és ebből a covidból szerintem mi sokat tanultunk és sok pozitív változást is hozott nem kívánom hogy holnap legyen egy hasonló dolog mert nem szeretnék állandóan tanulni ilyen típusú dolgokból de de van ennek rengeteg pozitív hozadéka a digitalizációval ami hozzátartozik a napjainkhoz lehet szeretni nem szeretni de ebben is egy elég komoly előrelépés történt és én úgy gondolom hogy összességében a turizmus worldwide egy olyan szakaszába lépet amikor mindenki mindenhova utazni akar és hát persze ez hozott egy másik problémát is ha már itt tartunk hogy ez hogy lesz majd fenntartható mert ez le most a turizmusb is az egyik fő üzenet hogy hogy lehet fenntartható módon turizmust csinálni ami persze egy nehéz dolog mert a fogyasztás és a fenntarthatóság azért nem mindig jár kéz a kézben egymással de hát törekedni kell efelé mit jelent a fenntarthatóság a turizmusban mi az amit ti szakemberek kerestek ebben hogy annak a feltételei megteremtődjenek vagy adottak legyenek ez egy mindig egy izgalmas kérdés bármilyen területen vizsgáljuk a fenntarthatóságot mert olyan jó kis szlogenszerű de de rendkívül nehéz ezt úgymond definiálni hogy há van van egy van egy infrastrukturális része hogy hogy lehet olyan épületeket legyen a szálloda panzió vagy magánszálláshely létrehozni vagy átalakítani hogy az fenm ató módon működjön hugye az energiaválság ami a covid után a következő csapás volt az is abban segített hogy előtte senkit nem érdekelt mennyibe kerül a gáz a víz meg az áram mert úgyis olcsó abban a pillanatban hogy ez a sokszorosába kerül már mindenkit elkezdett érdekelni hogy akkor hogy legyünk fenntarthatóak én mindig azt mondom hog az ember úgy van kitalálva hogy abból tanul ami fáj és hát az nagyon fájt és elkezdtünk belőle tanulni és vizsgálni hogy hogy tudunk ebben a dologban tovább menni a másik amit én én látok a fiatal nemzet kben mindig mondják hogy hát ezek mások mások tök mások viszont egy dologban biztos hogy jobbak a mi nemzedékünknél hogy sokkal jobban próbálnak odafigyelni a fogyasztásnak arra a részére hogy fölöslegesen nem pazarolja a vizet az áramot érdekli a környezete úgy érzi hogy meg akarja tartani tehát én azt gondolom hogy ebben ők ők sokkal ügyesebben lépnek már most föl és hát ők kezdenek lassan belejönni ebbe a dologba és olyan munkahelyeket is szívesen választanak ami fenntarthatóbb és sok sok vendég most már olyan szállodát választ ami ami marketing szempontból is érdekes hogy fenntartható ugye 30 évvel ezelőtt is kitettük a fürdőszobába hogyha nem akar ha fenntarthatóan akarod a világod akkor akkor a törölköződet ne dobd le a földre mert akkor nem cserélj ki minden nap persze most idézőjel ez pénzről szólt mert akkor a szállodásnak nem kellett kimosnia minden nap a törülközött de hát így működik a rendszer és ma is így működik hogy akkor ne használd fölöslegesen a légkondit ne kapcsold fölöslegesen az összes villanyt ha nem n feltétlen muszáj ne repülj mindenhova mert meg lehet közelíteni másképp a a vonat egy nagyon jó alternatíva tud lenni nem tengeren túra de európán belül tehát ezek mind-mind olyan dolgok amik majd segítik ez egy hosszú folyamat azt hogy a a turizmus fenntarthatóbb legyen mint most most így megjelent előttem hogy simán el tudom képzelni hogy erre egy olyanfjta kampány épüljön amit ahogy mondtad hogy nyilván ez nem márról holnapra de hogy ennek az az a fajta edukációja elinduljon hogy akárha belegondolsz már lát ános de inkább középiskolások körében is hogyha ez a szemlélet kialakul akkor ő például amikor a családdal utazik vagy ők fiatalok akárcsak egy-egy fesztiválra utaznak akkor ez már meg tud jelenni szemléletként és ugye a piac ugyanúgy tudja formálni egymást tehát a vendég is tudhatni egy-egy szálláshelyre ahol esetleg nem jó példát lát tehát ennek van talán egy ilyen olvasata is mert most így ezt felébresztetted a kíváncsiságot bennem hogy megszólítani ezt a kosztát nagy én nagyon pozitívan látom a a a fiatalokat ebből a szempontból tehát tehát a a a saját családunkban is látom a a legkisebb gyerekünk aki aki elmegy fogat mosni és fogmosás közben az első mozdulat hogy elzárja a vizet amíg mossa a fogát és nem folyatja a vizet és…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Continental Group

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk”

Miről szól ez az epizód: „Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk”?

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke és a Continental Group társalapító-ügyvezető igazgatója a turizmus aktuális kihívásairól, a Z generáció motivációiról és a szakmai fejlődésről beszélget Porkoláb Gyöngyivel. Kiemeli, hogy a tanulás fájdalomból… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Flesch Tamás, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk”?

Fő témái: turizmus, z generáció, szakmai fejlődés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kilógunk a sorból: Mi, magyarok különlegesek vagyunk”?

Megjelenés: 2024. 07. 03.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/kilogunk-a-sorbol-mi-magyarok-kulonlegesek-vagyunk-57b853c4

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból