Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?
· PT39M59SÖsszefoglaló
Orosz Dénes filmrendező, forgatókönyvíró és producer volt az "Azt mondta" podcast vendége. A beszélgetés a Hogyan tudnék élni nélküled című filmje kapcsán indult, de mélyebb témákat is érintettek, mint például gyermekkori élményeit, az Ady Endre Gimnáziumban eltöltött éveket…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2025. 04. 09.
- Hossz
- 40 perc
- Szereplők, említett nevek
- Orosz Dénes, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- magyar film, filmrendező, hogyan tudnék élni nélküled
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Orosz Dénes rendező, forgatókönyvíró, producer.
Középiskolája az Adiendre Gimnázium meghatározó volt az életében.
Számos rövid film, reklámfilm, játékfilm és forgatókönyv kapcsolódik a nevéhez.
Első mozifilmje a Polygami volt, amely számos nemzetközi filmfesztivál programjában szerepelt.
A Cingout című film 2013-ban a legnézettebb magyar film volt a hazai mozikban.
Az utóbbi időszakban a Hogyan tudnék élni nélkület című film kapcsán hallottunk róla, amely film a hazai Maziban átlípta 7500-es látogatószámot.
A filmet az elmúlt évtizedek hazai vígjátékainak legsikeresebb alkotói hozták össze.
A film producere Kirádi Attila volt, a filmet pedig Orosz Dénes rendezte.
A film kapcsán izgalmas részletekről, kulisszatitkokról szembejvő lehetőségekről, az apai szerepekről is szó lesz.
No és arról a bizonyos, sok mindent meghatározó gimnáziumról is szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet, és nagy örömmel szeretettel köszöntöm Orosz Dénest.
Egyrészről nagyon örülök annak, hogy összejött ez a ez a beszélgetés.
Mi régebbről is ismerjük egymást, és akkor azok, akik tényleg hallgatnak meg követnek minket, egy kis visszatekintés, hogyha megengeded, mégpedig egész a gimnáziumig.
Ugye az Adiendre gimnáziumban végeztél, mely iskoláról azt lehet tudni, hogy országosan egyfajta ilyen ikonikus színészképző, noha nem kifejezetten színész iskola, hanem egy normál középiskola.
Hogy most én szóba hoztam neked érzésként?
Van bármi, ami így előtör? hozzá szeretném tenni, és ide tartozik, hogy hogy nekem nagyon jelen van az Ai, tehát az életemben, érzésben, a mindennapjaan akár vagyok.
Az, hogy mit adott, illetve hogy mennyire vágytam oda előtte, tehát hogy én én tudtam, hogy oda akarok menni, és hogy milyen szabadságot milyen szabadságot milyen kreativitást adott.
Tehát azt úgy értem, hogy fejezd ki magad ez az üzenet, hogy légy önmagad, kutasd ki, hogy ki vagy.
Tehát egy nagyon elképesztően pozitív kisugárzású hely volt.
De hogy mondem, nem egy hagyományos iskola abból a szempontból, hogy drámat egy normál középiskola is van egy drámatagozat így.
Íg és és azt tulajdonképpen én nem hiszem, hogy a akkoriban országszerte volt lett volna jobb iskola, ami úgy passzolt volna hozzám és a barátaimhoz olyan vagy évtizedek óta tartó barátságok köttetek ott a Pabletics Bélával, a Szabó Mátéval, hogy ezek megalapoztak mindent.
Ha lehet azt mondani, az Adi gimnáziumnak egy ilyen dream team csapata van a színészek, rendezők tekintetében, mert ha csak elkezdjük, hogy Hajdú Szte, Sej Judit, Gubás Gabi, Keresztes Tamás, Kit ne hagyjunk ki?
Kálói Morá Péter, nem is tudunk mindenki.
Rengetegen Hajdú Szabolcsá és biztos, hogy rengetegen vannak még, úgyhogy elnézést kérünk, akiket most nem említettünk, de hogy talán az ember ezen mindig elgondolkodik színészeknél vagy a művészeknél, hogy mi adta számára azt a úgymond ugródeszkát vagy első szintűen inspirációt, hogy nekem ezzel dolgom van.
És említettel egy érdekes dolgot, hogy fontos-e ma, hogy mondjuk egy középiskolai szinten segítse az oktatás a tanulót vagy a diákot abban, hogy megismerje önmagát, amiben úgy érzi, hogy jó, abban fejlessze vagy tovább tudja léptetni, mert talán az Adiban ez megvolt.
Ott volt az az ugródeszka, vagy az a pont, amikor azt érezted, hogy nekem ezzel dolgom van, vagy egyszerűen elkezdtél gimibe járni, és akkor ott hatott rád ez a környező.
Fura módon nekem nekem már előtte megvolt.
Tehát nekem volt egy ezt már egyszer-kétszer mondtam, hogy volt egy ilyen katartikus megvilágosodásszerű pillanat. 12 éves koromban ültem az órán egy teljesen átlagos általános iskolai órán és egyszer csak bevillant, hogy eddig nagyon érdekeltek a filmek, figyeltem őket, hogy készülnek satöbbi, és egyszer csak így belém nyilalt, hogy úristen, én filmrendező akarok lenni.
És onnantól kezdve tulajdonképpen pipaszerűen az volt, hogy a lépcsőfok ehhez a az biztos, hogy az ad gimnázium nekem.
Ugye akkor már tudtam, hogy oda akarok menni, de azért elmentem nyílt napokra máshova, és amikor oda beléptem az adiba, ott egyértelmű volt, és azt az egyet írtam be, tehát nem volt semmi más.
És tulajdonképpen az a furcsa, hogy egy nagyon pimasz módon volt még a felvételim is valahogy a az elbeszélgetés volt egy ilyen pici elbeszélgetés, és akkor volt egy félreértés.
Valami miatt azt éreztem, hogy hogy engem fognak meghallgatni egyedül, de már nem emlékszem, hogy lent a a portán így telefonál, vagy ezt mondtam, hogy felvételi lesz nekem valami, de nem tudom, miért gondoltam, de magam és a portás bácsira, aki azótt sokáig ő volt még él egyébként és így feltelefonált, hogy én itt azt mondja egy fiú, hogy egy felviteli ezt neki és aztán így felmentem és láttam, hogy ezrek és nem tudom miért gondoltam ezt, de már ott a az a felvételi az csak Egy egy ilyen nagyon pici beszélgetés volt, az is nagyon feldobó volt számomra, mert olyan kérdéseket tettek, amik érdekelnek, milyen filmek érdekelnek például.
És aztán pedig amikor jött ott a felvételi, akkor is azt éreztem, hogy én ide kell járnom.
Ráadásul a nyílt napon megnéztem egy előadást.
A Kubás Gabi volt benne, Major Melinda, Ábrahám Ági, aki szintén egy nagyon tehetséges hölgy volt, de aztán nem a színészi pályára került, és azt azt éreztem, hogy nekem ide kell jönnöm.
És aztán Rózsavölgyi Gábornak láttam egy ilyen óráját, és az is olyan volt, hogy hát ez az én helyem.
Akkor akkor akkor nagyon sok így van.
És csodálatos egy csodálatos pedagógus. mindenhol elmondom, hogy a humornak, a szabadelvűségnek, de mégis a a tekintének egy nagyon érdekes, nagyon példamutatókeveréke, meg valahogy az értéknek is.
Az érték hallgat az ember téged, és akkor nyilván felmerül bennünk a kérdés, hogy volt egy ilyen korszak, és aztán ma van talán egy másik korszak, ha úgymond a fiatalabb akár Z generációt nézed, amikor telefonnal, mindenféle egyéb kütyűvel ma már rendeznek meg dokumentumfilmtől kezdve játékfilmekig.
Szóval, hogy használnak más eszközöket, valahogy ez az ágazat, vagy ez a szakma is más alapokon is nyugszik, ugyanakkor meg nem nélkülözi a szakmaiságot.
Mit látsz változást esetleg az akkori időszakból, amikor te nyilván eltökélted, hogy márpedig ez leszel, és utána a színészeti akkor még főiskolán el is végezted?
Ma azért lát néha olyat az ember, hogy jó, hát neki nagyon jó érzéke van hozzá, elkezdi csinálni, és aztán persze nem lehet tudni, hogy mi lesz majd belőle.
Nagyon változott a szakma ezalatt a mennyi időt mondjunk 20-25 év alatt, amit így átlátsz?
Az történt valóban, hogy az eszközök jóval könnyebben hozzáférhetőek.
Tehát nekünk még az még a főiskolán is egyébként már akkor egyetem volt egyébként.
Pont akkor valahogy előtte lett egyetem.
Még akkor mindannyiunk számára, hogyha az volt, hogy egy fárt megmozdult, akkor az még egy csoda volt, akkor még az már egy mozi.
Tehát ma már ez nem annyira meg egyáltalán, hogy hogyan jutunk kamerához satöbbi.
Meg hát ugye az, hogy hát akkor mi mikre forgattunk még?
Tehát a minőség olyan volt, tehát ott azt még filmszerűvé akartuk tenni.
Csíkokat raktunk rá alul felül, hogy moziszerűbb legyen.
Ma már a képminőség is tud akár moziszerű lenni.
Tehát technika fejlődött, de ettől függetlenül az, hogy miből áll egy rendezés, miből áll egy film, és azt hogy kell létrehozni, azért ugyanaz.
Tehát valóban könnyebben, tehát aki akár nem jár főiskolá vagy az egyetemre, ő is akár lehet egy tehetséges filmes, de azért jó, ha odajár, mert egyszerűen nekem is az volt, hogy amikor bekerültem, hogy az, hogy hogy fel vagyok hatalmazva, hogy a nap 24 órájában ezzel foglalkozak, az az óriási dolog.
Ugye a Hogyan tudnék élni nélkül egy című film kapcsán hallunk most rólad többet.
Több olyan filmed volt, ami magas nézőszámot ért el a mozikban, talán áttört bizonyos olyan szintet, amire vágynak az emberek, hogy könnyed, hangvételű, és akár a mindennapokban előforduló témákat feszegess, ha lehet ilyet mondani, mert amennyire lehet téged ismerni, egy pici kis feszegetés talán minden filmben ott van.
Amikor én az ismerési körben mondtam, hogy márpedig én szeretnék és fogok veled egy beszélgetést csinálni, akkor mindenki ezt a filmet említette, és jöttek, hogy ezt kérdezd majd meg, azt kérdez maj.
És mondtam, hogy igazából mi érdekel titeket ebben az egészben ennyire?
Az, hogy honnan jött az ötlet, vagy miért pont ez lett a cím?
Ez nagyon érdekes, hogy mondtam, hogy biztos, hogy elég sok fórumon elmondtad, de hogy ez egy izgalmas dolog lehet, hogy hogy került hozzád ez a film.
Valójában miért is ez lett a címe, miközben ugye Deménnek megannyi olyan zeneszáma vagy dala van, aminek a címe azért beégett, vagy belénkégett?
A cím az az, ha jól tudom, nyilván ezt forgatókönyví írók tudják pontosan megmondani, hogy miért a Goda Krisztina és a Kormosenet, de azért emlékszem, hogy a hogy egyszerűen úgy érezték, hogy ha már demén dalok körépül a történet, akkor valami dalcím legyen, és szűkültek, tehát sok minden, ami csodálatos dolog, de nem illik egy romantikus komédiához például az, hogy jégszív, az az mást üzen.
Tehát tehát ennek egyszerűen összhangan kell lennie a film üzenetével, hangulatával már amikor megszólal, akkor az legyen.
Így lett, ahogyan hogyan tudnék elénekülni.
De ez egy brainstormingon ment keresztül, vagy tulajdonképpen megszületett a forgatókönyv, és akkor nyilván annak tükrébe mi volt megelő, amikor már hozzám került a tehát én beléptem a képbe, szerintem ez káb másfél két évvel az írás után, az első írás folyamata után történt.
Szerintem biztos egy brainstorming volt közöttük még.
Lehet, hogy ebben a Kirádi Attila producer is részt vett, mert ugye ő ő volt az ötletgazdáját, ő hozta ezt az ötletet, hogy azt nem tudom, hogy hogy valamelyik előadó dal köré szerveződjön, és aztán az, ahogy ez közösen jött el, hogy a demém, vagy aztán ő döntött el, ezt én pontosan nem tudom.
Vannak ilyen projektek, amikor talán nem is biztos, hogy van jelentősége, hogy mi volt előbb, mert hogy annyira összeér minden mindennel.
Egyébként teén rajongó voltál, vagy így egyébként a rendezés alatt szeretted meg igazábú?
Abszolút én rajongó voltam, nem a nem a leghardcóabb, de nagyon komoly rajong.
Tehát, hogy nekem előttem van pont, ha már a Diendre gimnázium, 94-ben halálosan szerelmes voltam az osztálytársnőmre, és nem zongoráztam, de szaxofonoztam, de mégis a valamelyik osztályteremben akkor úgy tűnt, hogy viszonzatlan ez a szerelem.
Hál istennek késő kiderült, hogy nem.
Szerelmi fájdalmamban ott a jégszívet próbáltam pötyögni 5000, és annyira tetszettek a harmóniáim.
Tehát azt éreztem, hogy ez egy nagyon mi dal?
Tehát nagyon is közel álltak hozzám, nem minden dal.
Természetesen vannak, amik jobban tetszenek.
Egyébként nem is vállaltam volna, volt már olyan felkérés zenés filmre, hogy annak az előadónak én nekem nem álltak közel, és azt éreztem, hogy nem nem is tudnám megszeretni.
Ezt már elmondtam, hogy nek én ezt bevonzottam.
Tehát én nem tudtam, hogy ők már írják ezt a könyvet.
És akkor én a covid alatt hallgattam a családommal a demén dalokat hallgattunk újra, és bevillant nekem.
Úristen, de sikeres film lehetne egy demén dalok köré épülő történet.
Kiderült, hogy ez van, hogy már írják, és akkor képbe kerültem, és hát körülbelül azt mondtam nekik, hogy én vagyok az emberetek.
Tehát hogy na nagyon érdekelt ugyanis egyszerre a zenés műfa is, tehát hogy a musicalt nagyon szerettem volna kipróbálni.
Tehát ez így összeért volt, nem is magabiztos voltam egyszerűen, csak éreztem.
Ebből a szempontból spirituális volt, hogy hogy azt tudtam mondani, nagyon sokszor nem vagyok egy magabiztos ember, de amikor tudom, akkor viszont azt artikulálom, hogyha tudom, hogy mit akarok.
Ugye egy olyan műfaj, amiben ott lett az óriási siker, de egyébként akár az is, hogy ez nem jön össze, mert valamiért nem úgy fogadja a közönség, nem sikerül úgy valahogy azt átadni, azt az érzést, de ahogy említettem, tényleg az én baráti körömben családostól mentek.
És egyébként ami ebben érdekes, hogy ha megnézzük, hogy mi lehet a korazonosság vagy különbség akár a célcsoport bevonzása tekintetében, ez egy nagyon érdekes dolog, hogy foglalkoztat ez téged mióta a mozikban megy ez a film, hiszen nyilván nézitek a számokat, ez körül van, de talán ezen túl, és én neki egyébként közgazdaságtannal is foglalkozom, mindig érdekel a számokon túl a az, amikor minőségében nézzük meg, hogy hogy vagytok akár ti ezzel a producertársaddal, vagy akivel együtt dolgozol, vagy egyébként rendezőként ez az embert, hogy foglalkoztatja?
Az nem véletlenül ilyen filmeket csinálok, tehát nyilván valami szeretetágyból jön ez, hogy sokan szeressék, amit csinálok.
Tehát nem véletlenül, szerintem nem véletlenül nézik sokan, mert belőlem is fakad ez a vágy.
Tehát úgy fogalmazok, de ez belőlem jön, tehát ez nem az van, hogy jaj, akkor most hogy fogalmazzunk úgy, hogy a közönség szerese?
Nem, de nagyon nézem a számokat.
Amikor kérdezték, hogy milyen célcsoportot lövünk be, én azt néztem, hogy jé, tudom, hogy a mamma miánál az volt, fiatalok is elmentek, és az idősek is újra és újra elmentek.
Tulajdonképpen pontosan ez volt a cél, hogy ez itt nincs az, hogy most célcsoport, ez mindenkinek.
A fiatalokat nyilván megszólítja Marics Peti, az ember márk satöbbi.
Az idősebbek pedig jönnek magá magára a demén dalokra.
Hál istennek ez történt, és nagyon örülök, hogy ezt mondtad, hogy ez egy nagy bukás is lehetett volna, hogyha nem működik a film, akkor egy zenés film az az nagyon könnyen meg tud bukni.
A néző érzi, hogyha nem működik.
Nem biztos, hogy meg tudja fogalmazni, csak azt érzi, hogy valami nem.
Akkor mondok neked egy konkrét történetet, hogy abszolút modern fiatalos nagyapáról beszélek.
Az autóban rengeteget hallgatja.
Aztán különösen, amikor itt ez a Budapesten a évvégén az…
Említett entitások
Témák
- magyar film
- filmrendező
- hogyan tudnék élni nélküled
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?”
Miről szól ez az epizód: „Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?”?
Orosz Dénes filmrendező, forgatókönyvíró és producer volt az "Azt mondta" podcast vendége. A beszélgetés a Hogyan tudnék élni nélküled című filmje kapcsán indult, de mélyebb témákat is érintettek, mint például gyermekkori élményeit, az Ady Endre Gimnáziumban eltöltött éveket… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Orosz Dénes, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?”?
Fő témái: magyar film, filmrendező, hogyan tudnék élni nélküled.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magyar film sikere- Hogyan tudnék élni nélküle?”?
Megjelenés: 2025. 04. 09.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/magyar-film-sikere-hogyan-tudnek-elni-nelkule-fcb3d41a
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #11 Mátyássy Áron — Filmklub podcast
Mátyássy Áron filmrendező életútjába és munkásságába nyújt bepillantást az epizód. Szó esik családjáról, a kezdeti sikerekről, a kihívásokról, valamint olyan alkotásairól, mint az…
- Deák Kristóf #oscardíj — unlimited
Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező mesél az unlimited podcastben, hogyan lett filmrendező, a "Mindenki" című film születéséről, és spoileresen beszél "Az unoka" című alkotásáról…
- Húzós podcast ⧸ Görög László – Mindig csak színész voltam, milyen apa leszek? — Húzós
Görög László színész-rendező Rónai Egon vendégeként beszél pályafutásáról, a színházhoz való viszonyáról és az apaságról. A színész mesél arról, hogyan változtatta meg az életét a…
- Filmgyár podcast #25: Zenés filmek — Filmhu Podcast
A Filmhu Podcast a hazai zenés filmekről beszélget Tőzsér Attilával, aki hangmérnökként és producerként is dolgozott már.
- Jazzrajongók - Sándor Pál — Müpa Podcast
Náray Erika Sándor Pál filmrendezővel beszélget a filmjeiről, kulisszatitkairól és életútjáról a Jazzrajongók című műsorban. A beszélgetés a Müpa Bohém Étteremben zajlott.
- Blikk + Győző - Dumáljuk meg! 27. adás: Molnár Piroska szívszorító vallomása fia elvesztéséről — Blikk + Győző - Dumáljuk meg!
Molnár Piroska színésznő kendőzetlenül beszélt a Nemzet Színésze címmel járó járandóságáról és fia tragikus elvesztéséről a Blikk + Győző adásában.
- Szavakon túl (2022. december 18., vasárnap 13:00): Lengyel Tamás — Szavakon túl
Lengyel Tamás színész Kadarkai Endre vendége a Szavakon túl című műsorban. A beszélgetés során szó esik Lengyel Tamás magánéletéről, feleségével való megismerkedéséről, valamint s…
- Csonka András: "Az intézet is jobb lehet, mint egy Árvácska-szituáció." — Privát Vetítő
Csonka András színész, énekes és műsorvezető a Privát Vetítő vendége. Az első adásban a Família Kft, a Ding-Dong, a Színház és Filmművészeti Főiskolás évek, a #FreeSzFE mozgalom é…