A XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen jártunk
· PT26M1SÖsszefoglaló
A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete által szervezett XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyről hallhat beszámolót, fókuszban a „Budapest 150” emlékévvel.
Röviden
- Műsor
- Protokoll Podcast
- Megjelenés
- 2023. 06. 03.
- Hossz
- 26 perc
- Témák
- budapest 150
Ebben az epizódban
XI. alkalommal rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem az Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyt Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, 2023. május 26-án.
A rangos szakmai verseny megszervezésében a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete stratégiai partnerként vett részt.
A rendezvény mottója idén: „Értéket képviselünk”, fókuszban pedig a „Budapest 150” emlékév és a Budapesten található világörökségek voltak.
Az esemény fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese volt.
A mai epizódunkban a versenyről kérdezzük a szervező bizottság elnökét Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docenst, és rövid beszélgetéseket hallhatnak szakértőinkkel: - Dr.
Bahmann Bálinttal a Budapesti Metropolitan Egyetem rektorával - Laczkó Ritával a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének (MPrOE) elnökével - Koncz Sándor ezredessel, a katonai protokoll igazgatóságának igazgatója, MPrOE korábbi elnöke - Kótai Erika miniszteri főtanácsadóval, korábbi protokollfőnök, MPrOE tag - Dr.
Csáky Imre honvéd alezredessel, címertörténésszel A versenyről készült beszámolónk itt olvasható: https://www.protokollegyesulet.hu/xi-egyetemi-nemzetkozi-kommunikacios-viselkedeskultura-es-protokoll-verseny/
Említett entitások
Témák
- budapest 150
Szervezetek, cégek
- Budapesti Metropolitan Egyetem
- Magyar Protokollosok Országos Egyesülete
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „A XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen jártunk”
Miről szól ez az epizód: „A XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen jártunk”?
A Budapesti Metropolitan Egyetem és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete által szervezett XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyről hallhat beszámolót, fókuszban a „Budapest 150” emlékévvel. Az epizód a Protokoll Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 06. 03..
Milyen témákat érint ez az epizód: „A XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen jártunk”?
Fő témái: budapest 150.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A XI. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyen jártunk”?
Megjelenés: 2023. 06. 03.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/protokoll-podcast/a-xi-egyetemi-nemzetkozi-kommunikacios-viselkedeskultura-es-protokoll-versenyen-8a128c67
Több epizód a Protokoll Podcast-ből
- Van protokoll az online világban? – A digitális kommunikáció íratlan szabályai | Nagy József
A Protokoll Podcast legújabb adásában Nagy József protokollszakértővel a digitális kommunikáció íratlan szabályait vesézik ki. Megtudhatjuk, hogyan írjunk professzionális e-mailek…
- A kapcsolódás művészete – Jogtól a viselkedéskultúráig. Dr. Bittó Renáta a vendégünk
Dr. Bittó Renáta jogász, protokoll- és viselkedéskultúra-szakember a Protokoll Podcast vendége, ahol a protokoll valódi lényegéről, a kommunikáció változó szerepéről és az önfejle…
- Molnár Éva protokollfőnök inspiráló útja az egyetemi évektől a protokollfőnöki feladatokig
Molnár Éva, a KINCS protokollfőnöke és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete korábbi alelnöke, mesél a protokollról mint közösségről, szakmai hitvallásáról, a családbarát sze…
- A kulturális protokoll karmestere - Német Imre
Német Imre protokoll-tanácsadó és rendezvényszervező a kulturális protokollról, rendezvényszervezésről, valamint a részletek fontosságáról beszél. Pályája során számos nagy esemén…
- Katonai protokoll állami rendezvényeken Koncz Sándor ezredessel
Koncz Sándor ny. ezredes, aki négy évtizeden át a Magyar Honvédség Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóságának igazgatója volt, a katonai protokollról beszél álla…
- Japán etikett testközelből
Ez az epizód a japán etikett világába kalauzolja a hallgatókat. Szó esik a hivatalos üzleti találkozók, az autentikus sushi vacsora és a teaszertartás szabályairól Tóvaj Györgyi é…
- Gyakorlati protokoll titkok Nagy Anikó protokoll szakértőtől
Nagy Anikó protokoll szakértővel beszélgetés a protokollosok munkájának szépségeiről és kihívásairól. Az epizód kitér a vezetővel való kapcsolatra, az eseményekre való felkészülés…
- Gasztronómia és hagyomány: Az Urban Betyár titkai
Az Urban Betyár étterem és Néprajzi Élményközpont a magyar konyhaművészet és népi kultúra találkozása, amely egyedi gasztronómiai élményeket és rendezvényhelyszínt kínál.
- A sportprotokoll kulisszatitkai Karger Kocsis Lászlóval
Karger Kocsis László protokoll szakértő a sportprotokollról, a nemzetközi diplomácia és a különböző kultúrák elvárásairól, valamint a sportesemények szervezésének kihívásairól bes…
- Örömfőzés: közösségi élmény finom falatokkal és egy pohár borral
Pálinkás Zsolt séf és Polgár Géza, a Vinox borkereskedő tulajdonosa az "Örömfőzés" koncepcióját mutatják be. Szó esik a kreatív konyha, a bor kiválasztása, és a magyar borászatok…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A protokoll élő nyelve - Itt a XIII. Egyetemi Nemzetközi Protokoll Verseny | Gáspár Ágnes és S. Miller András a Sláger KULT-ban — Sláger FM
Gáspár Ágnes, címzetes egyetemi docens, a Budapesti Metropolitan Egyetem szakvezetője, S. Miller Andrással beszélget a XIII. Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és…
- Kincsekkel bővült az értéktár | Szeles Szabolcs alpolgármesterrel beszélgettünk — Kisalföld.hu
A Győri Értéktár mostantól 35 elemet számlál, miután hét további helyi különlegesség is bekerült a gyűjteménybe, Szeles Szabolcs alpolgármesterrel történt beszélgetés alapján. A S…
- A 150 éves Budapest múltja, jelene és jövője – Beszélgetés Demszky Gáborral — Liberalizmus vagy halál – a Republikon podcastja
Király Dávid, a Republikon Budapest Műhelyének vezetője Demszky Gábor korábbi főpolgármesterrel beszélget Budapest 150. évfordulójáról, különös tekintettel a rendszerváltás utáni…
- Szakértők és önkormányzatok: együtt a fenntarthatóságért — Budapest 2.0
Ebben az epizódban egy kezdeményezésről esik szó, amelynek célja, hogy fenntarthatósági párbeszédet és együttműködést hozzon létre szakemberek, vállalkozók és önkormányzatok közöt…
- Városdiplomáciai index – a mérőszám, amiből megtudhatjuk, milyen Budapest külpolitikai teljesítménye — Budapest TE meg ÉN
Pilz Olivér, a Főpolgármesteri Iroda Városdiplomáciai Csoport nemzetközi ügyintézője és Bartha Dániel, az Egyensúly Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója a városdip…
- Ilyen lesz Budapest új nemzetközi kulturális fesztiválja, a Liszt Ünnep — Roadster Podcast
A Roadster Podcast Szomolányi Janinával, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál operatív igazgatójával beszélget a fesztiválról, amely zenei ritkaságokat, ősbemutatókat és…