Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei
· PT1H2M8SÖsszefoglaló
Az epizód Chuck Norris, a karatebajnok-akciósztár pályafutását és legemlékezetesebb filmjeit mutatja be. Szerepel benne karrierjének alakulása, filmes sikerei és jellegzetes harcművészeti stílusa.
Röviden
- Műsor
- Régen minden jobb volt
- Megjelenés
- 2026. 05. 09.
- Hossz
- 1 óra 2 perc
- Szereplők, említett nevek
- Chuck Norris, Laska Pál
- Témák
- chuck norris, action star, martial arts
Ebben az epizódban
A mozik, pörgőrúgások és mémek hőse előtt tisztelegtünk: Chuck Norris 86 évesen hunyt el.
Eddig tartott a Halálnak összeszedni a bátorságát, hogy találkozzon vele.
Adásunkban végigfutottuk a karatebajnok-akciósztár karrierjét és felidéztük legemlékezetesebb filmjeit.
A kiugrást az akkor már befutott Lee „A Sárkány útja” című filmje jelentette 1972-ben, a Colosseumban játszódó tízperces cunami után sorra kapta az ajánlatokat.
Norris az USA első hazai harcművészeti filmsztárjává nőtte ki magát.
A stúdiók egyre nagyobb költségvetéssel, de hasonló jelzős szerkezetes címekkel jelentkeztek: „Élő fegyver”, „Néma düh”, „Magányos farkas”.
A producerek (főként a Cannon fejei: Menahem Golan és Yoram Globus) a nyolcvanas évekre megtanulták, hogy Charles Bronsonhoz hasonlóan Chuck Norris az USÁ-ban már eladhatatlan, de Európában a forgalmazók meg tudják velük tölteni a mozikat, majd a videokölcsönzők várólistáit.Idősebb öccse Vietnamban harcok közben esett el, fiatalabbikkal, a forgatókönyvíró-rendező Aaronnal szívesen dolgozott együtt.
Az „Ütközetben eltűnt”, „Delta Kommandó” a korszak csúcsait jelenti, még ha ez nem is jelent automatikusan magas minőséget.
A megkérdőjelezhetetlen szakállas arc kitöltött egy olyan csekket, amit a nézők szívesen váltottak be: a magát túl komolyan vevő, az ártatlanokra támadókat megvédelmező, hiperbolikus túlzásokba eső harcművész a rosszfiúkat üzembiztosan, változatos koreográfiával leckézteti meg.
Védjegyévé vált a jobblábas 360 fokos pörgőrúgás, ami az ellenfelet mindig váratlanul érte.
A kilencvenes években a kereskedelmi tévék második programjának hétvégi délutánjait megcélzó családi mozik („A bajnok és a kölyök”, „Szuperhekus kutyabőrben”, „Az erdő harcosa”) mellett mintegy 200 epizódon keresztül őrizte Texas Rangerként a régi Vadnyugat erkölcsi kódexét a „Walker, a texasi kopó”-ban.
Cameoszerepben feltűnt a „Kidobósban” is a 2000-es években, ennek promóciós turnéján gyűjtötték össze a legkeményebb akciójeleneteit, amikből viccek és mémek lettek.
Élvezte ezt a kései népszerűséget.
Bár a képernyőn többnyire nonverbális keményfiú volt a főszerepe, a képernyőn kívül jótékonysági szervezeteket hozott létre gyerekeknek és veteránoknak, aktív szerepet vállalt a republikánus politikában, és körülbelül 10 könyvet írt, köztük nem csak harcművészeti kézikönyvek, de két emlékirat, két regény és egy konzervatív aktivista kézikönyv.
Címe sokatmondó: „Fekete öves hazaszeretet: Hogyan ébresszük fel újra Amerikát”.
Mintegy három évtized alatt felépített öröksége túlmutatott az egysoros beszólásokon, vagy feszült küzdősport-jeleneteken.
A legkorosabbak visszajátszásoktól satíros videókezettákon látták először, a valamivel fiatalabbak a „Walker, a texasi kopó” igazságosztó ranger-eként, a sokkal fiatalabbak a mémekből ismerik.
A beszélgetés résztvevői: Balázsy István Csunderlik Péter Laska Pál A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió történelmi-popkulturális műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt
Említett entitások
Témák
- chuck norris
- action star
- martial arts
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei”
Miről szól ez az epizód: „Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei”?
Az epizód Chuck Norris, a karatebajnok-akciósztár pályafutását és legemlékezetesebb filmjeit mutatja be. Szerepel benne karrierjének alakulása, filmes sikerei és jellegzetes harcművészeti stílusa. Az epizód a Régen minden jobb volt című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 05. 09..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Chuck Norris, Laska Pál.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei”?
Fő témái: chuck norris, action star, martial arts.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Feketeöves patrióta - Chuck Norris legjobb filmjei”?
Megjelenés: 2026. 05. 09.. Hossz: 1 óra 2 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/regen-minden-jobb-volt/feketeoves-patriota-chuck-norris-legjobb-filmjei
Több epizód a Régen minden jobb volt-ből
- Az értelmiségi gettófenegyerek - Mathieu Kassovitz filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban a résztvevők Mathieu Kassovitz francia filmrendező, író és színész életművét és pályafutását elemzik. A beszélgetés kitér a 1995-ös A gyűlöl…
- A hidegháborús héja - Zbigniew Brzezinski és külpolitikája
Ez az epizód Zbigniew Brzezinski lengyel-amerikai külpolitikai stratégiáját mutatja be, aki Jimmy Carter elnöksége alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált. Kissingerrel elle…
- A visszafogott intenzitás mestere - Keanu Reeves legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt című műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás, Csunderlik Péter, Dékány László és Laska Pál Keanu Reeves színészi pályáját és filmjeit vitatják meg. Kiemel…
- A televíziózás múltja, jelene és jövője
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának adásában Balázsy István, Kovács Gellért és Laska Pál a televíziózás elmúlt évtizedeit idézik fel. A beszélgetés során szó esi…
- Top 5: Az "Odüsszeia" és más hollywoodi antik eposzok
A "Régen minden jobb volt" című műsorban a filmes antik eposzokat vették górcső alá, különös tekintettel az "Odüsszeia" hollywoodi feldolgozásaira. A beszélgetés során elemezték C…
- Bud Spencer legjobb filmjei
A Régen minden jobb volt műsorban Balázsy István, Bezsenyi Tamás és Csunderlik Péter beszélgettek a 10 éve elhunyt Bud Spencer életéről, sportolói és színészi karrierjéről, valami…
- Tévhitek a Rolling Stonesról - Beszélgetés Vitáris Ivánnal
A Tilos Rádió "Régen minden jobb volt" című műsorának ezen epizódja a Rolling Stones együttes pályaképét mutatja be, Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) közreműködésével. Az adás…
- Tévhitek a Beatlesről - Beszélgetés László Róberttel
A Beatlesről és az együttes körüli tévhitekről beszélgetett László Róbert, a "Beatles 50" blog szerzője a Régen minden jobb volt című műsorban. Az adásban szó esett az együttes ko…
- Robert Zemeckis legjobb filmjei
Robert Zemeckis amerikai filmrendező pályafutását mutatja be a műsor. Zemeckis, aki olyan filmeket rendezett, mint a "Vissza a jövőbe"-trilógia és a "Forrest Gump", folyamatosan k…
- Top 5: Az amerikai baloldal hollywoodi filmekben
A Régen minden jobb volt műsorában ezúttal az amerikai munkásmozgalom és a szocialista értelmiség történetét vizsgálták hollywoodi filmek segítségével. Paár Ádám USA-szakértő közr…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A Hail Mary-küldetés, Kész dráma, Tyúk, Magányos farkas, Delta Force — Filmvilág Podcast
A Filmvilág Podcast 196. epizódja filmkritikákat és spoileres megbeszéléseket kínál az A Hail Mary-küldetés és a Kész dráma című filmekről. Emellett szó esik a Tyúk, a Delta Force…
- Rick’s Café 54: Csak nézni, ahogy telik az a k*rva élet - Tarr Béla utánozhatatlan filmes világa — Rick's Café Podcast
A Rick's Café Podcast 54. adása Tarr Bélára, a nemrég elhunyt magyar filmrendezőre emlékezik. Az adás kiemelten foglalkozik a Panelkapcsolat, Sátántangó, Werckmeister harmóniák és…
- Száznyolcvannyolcadik - Alan Chuck NoRitchson - Epizód — Híd nyugatra Podcast
A PlayStation 2 játékélményét próbálja megújítani a beszélgető, mivel a PS2 nem támogatja a HDMI-t, és új kontrollert is rendelt. A Need for Speed Undercover angol helyett francia…
- Több mint Drakula: Lugosi Béla élete - E91 — Hihetetlen Történelem Podcast
Ez az epizód Lugosi Béla életéről szól, a Tanácsköztársaságbeli szerepétől az emigrációján, hollywoodi karrierjén és a Drakula-film forgatásán át a drogfüggőségéig és halhatatlan…
- "Csak ez a rohadt porhüvely rakoncátlankodik" - Tarr Béla emlékére — Filmklub podcast
Ez egy rendkívüli adás a Filmklub podcastból, amelyet Tarr Béla tiszteletére készítettek újra. Az eredeti, 2015-ös interjúban Tarr Béla legendás filmrendező volt a vendég, akinek…
- Legendák anno – második adás — Anno Budapest
Az Anno Budapest ezen epizódjában Panxnotded Miklós a hallgatókkal együtt emlékezik meg legendás sztárokról, akik már nincsenek velünk, de akikre sokan szeretettel gondolnak. Szó…
- YIPPEE KI-YAY | A Bruce Willis portré — SKIP INTRO
Ebben az epizódban Bruce Willis visszavonulása apropóján felidézik a kedvenc filmes pillanatokat és karaktereket a színész több mint 140 filmjéből. A beszélgetés során a hallgatók…